A nyugati demokráciák alkonya

A kelet napja Kína

 

"Eppur si mouve" mormogta halkan Galilei a nagy újrafelfedező, miután a "Szent Inkvízició" előtt hangosan visszavonta 'eretnek' tanait. Dehát mihez képest volt eretnek a tudós csillagásznak az az állítása, hogy a föld kering a nap körül és nem fordítva? Az inkvizítorok, az általuk Szent Bibliának nevezett, Tóra világképét védték a tudós távcsöve és gondolatai ellen. A Tóra ugyanis a földet minősíti a világmindenség középpontjának, ma is.

Galileit azért nevezem újrafelfedezőnek, mert előtte több ezer, úgy lehet több tízezer, évvel élt kultúrnépek (nem tévesztendők össze Mózes népével) "kozmikus társadalmakba" szerveződve megdöbbentően sokat tudtak már a világ szerkezetéről. Ismerték a csillagok mozgását. Ebből vont következtetések révén határozták meg a föld helyét, átmérőjét, tömegét, pályáját a csillagokhoz, a naphoz és a nap bolygóihoz viszonyítva. Ennek alapján épült pl. a Nagy Piramis, amelyből a Kozmosz szerkezetére, működésére vonatkozó minden ismeret kiolvasható.

Mózes népe persze "viszonyult" ehhez a civilizációhoz is, feltéve hogy a Tórában (kivételesen) igazat mondanak. Az egyiptomi fáraó, házizsidaja (Jud Süsse) József tanácsait követve, hitelrabszolgává tette Egyiptom népét. Majd amikor - Egyiptomban is - betelt a mértékük, istenük tíz csapással büntette - a fáraót? Egy frászt! Egyiptom népét, hogy annak szenvedése, a Fáraó szivét megpuhítsa, és ennek révén lehet ségessé váljék Mózes népe számára ... negyven évi kóricálás a sivatagban. Elérték! Megkapták!

Az ember persze nemcsak szemével és távcsövével, hanem elvont gondolataival is lát. Ilyen látó volt Hegel. Persze ő is csak újrafelfedező, mint Galilei. A dialektika gyökerei legalábbis a "nagy görögökig" Szokratészig, Platonig, Arisztotelészig nyulnak vissza. A dialektika beszéd, párbeszéd, a gondolati ellentmondásokat felfejtő párbeszéd. Lényege Kant klasszikusan tömör mondatával fejezhető ki.

"E módszer jellemző vonása, hogy minden fogalom ellentéteket foglal magában, minden fogalom fejlődésen megy keresztül; e fejlődés közben ellentétekre bomlik, de csak azért, hogy azután új, magasabb egységbe összefoglalódjék. A köznyelvben azóta is ingadozó a szó értelme, mégis inkább azt az eljárást jelenti, mely nem a logika szűk és biztos utján marad, hanem a fogalom forgatásával és belső fejlesztésével akarja az igazságot valahogyan megközelíteni."

Utóbb kiderült, nem csekély mértékben Hegelnek köszönhetően, hogy a dialektika nem csupán a gondolatokban, hanem a "dolgokban", vagyis a természetben és a társadalomban is munkálkodik. A természet dialektikájáról Engels könyvet is írt. Talán még kapható. Akit érdekel okvetlen vegye meg. Itt és most a "társadalom dialektikájáról" esik szó és egy paradox jelenségről, ami mindjárt következik. E dialektika a marxizmus klaszikusainak kezében fontos fegyverré vált - némi átalakítás után. Hegel ugyanis, idealista lévén, a szellem elsődlegességé- ben hitt. Úgy gondolta, hogy az ellentmondások a szellem síkján keleteznek és onnan tevődnek át a valóságba. A marxista klasszkusok ezért Hegel idealista dialektikáját összemixelték Feuerbach materializmusával, azaz fejéről a talpára állitották és azzal praktizáltak...

A dialektikát, mondhatni, egyenesen a zsidóságnak találták fel! Annak a népnek amely világhálózaba integrált diaszpórákban él, "léttudománya" a dialektikus módszer. A lettek haszonelvű "pragmatikus dialektika" legnagyobb mesterei a zsidók. Ki tudná náluk hamarabb és jobban, hogy milyen ellentmondások csiráznak ki a népek között, a népeken belül, a társadalmi osztályokban, sőt az egyének érzéseiben, gondolataiban. A zsidó "sikerek" titka ezen ellentétek korai felismerése, majd célirányos manipulálása, hogy ezek - afféle csiki - csuki malomként működve - kárt okozzanak az ellenfélnek és hasznot hajtsanak a zsidóknak. A játszma nyerésre áll! A világ túlnyomó része nyomorog, a zsidóság mérhetetlen tőkéket halmozott fel és a "pénz alkímiája" segítségével kormányozza a világot. Úgyszólván adott a helyzet, hogy megjelenjen a világ királya és elfoglalja trónját, amelyet a pénz, az arany és az emberi testek hekatombái fölé állitanak.

Vagy mégse? Hát nem!

Amilyen erősek ugyanis a zsidók a pragmatikus dialektikában, annyira nem értik a "filozofikus dialektikat". Olyannyira nem, hogy a dialektika törvényeinek hatálya alól (gondolatban) teljességgel kivonják önmagukat, azaz fajtájukat, népüket, vallásukat és államukat. Amiként vallásuk megmerevedik a geocentrikus teremtés modellnél úgy ragaszkodnak a judeocentrikus világnézetükhöz, az isten választott népe státusához. Ezen az alapon tekintik állatnak a nemzsidókat és helyezik önmagukat minden ember, jogaikat minden jog fölé.

Ezért nem érhetik el soha a mesebeli Kánaánt. Ezért tart bolyongásuk nem negyven évig, hanem évezredek óta.

De mivel ez a cikk nem a "bolygó zsidó" története, ideje a tárgyra térnem.

A tárgy a múlt század történetéből a kapitalizmus és a szocializmus párviadala néhány vonásának ábrázolása, továbbá a "egypólusú" azaz kapitalista világ néhány pályaelemének vázolása - a laikus nézőpontjából. Mindenekelőtt megemlítem, hogy ebben a kérdáskörben elkövettem már néhány cikket.

Egyik ilyen írás "A pénz alkímiája - II. része Ebben idéztem a cionizmus alapítója Herzl Tivadar aforizmáját, mely így szól - saját népéről. "... Ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha emelkedünk, velünk emelkedik a pénz szörnyű hatalma."

A génekben hordozott ambivalenciát Herzl kitünően ábrázolja. Azt azonban nem említi, hogy ez a kétlelküség hogy működik majd a valóságban, a történelemben. Hát úgy működott, a XX században, hogy míg a világ egy részén a "pénz szörnyű hatalma" garázdálkodott, addig máshol - jelesül a boldogtalan Oroszországban - a "proletariátus élcsapata" írtotta az orosz nép tudathordozó rétegeit. Hogy ezek a "proletárok" jobbára zsidók lettek volna? Hát persze hogy azok voltak!

Itt egy kis kitérőt kell tenni az amerikai "antiszemitizmus" gyökereirhez. Témánk a demokrácia. Nem árt tehát tudni, miként vélekedett egy tipikus amerikai tőkés a demokráciáról és intézményeiről. Richard o. Boyer és Herbert M. Morais kitünő könyvéről már megemlékeztem az amerikai demokrácia kapcsán. A könyv címe "Tűzzel és vérrel" [Kossuth Könyvkiadó] A szerzők idéznek Frederick Towsend Martin úr következő nyilatkozatát.

"Egy jottányit sem számít, hogy melyik párt van hatalmon, és milyen elnök tartja kezében a gyeplőt. Mi nem vagyunk sem politikusok, sem közéleti gondolkodók. Mi vagyunk a gazdagok. Miénk Amerika ... Latba vetjük minden támogatásunk, befolyásunk, pénzünk, politikai összeköttetésünk, megvásárolt szenátoraink, éhes kongresszusi tagjaink, demagóg szónokaink mérhetetlen súlyát minden olyan törvény, politikai platform, minden olya n elnökválasztási hadjárat ellen, mely tulajdonunk sértetlenségét fenyegeti."

Világos, nemde?
Ámde, óh jaj, ellentétek kezdik feszegetni magát az amerikai tőkés osztályt is. Erről nagyon sokat lehetne írni, de minden körűlírásnál szemléltetőbb Henry Ford históriája. Ford a yankee kapitalista mintapéldánya. Kegyetlen szipolyozó, ahogy Marx oly szépen és oly terjedelmesen leirta. De termelő (!) tőkés volt és fokozódó dühvel, keserüséggel látta, hogy a pénz és a hatalom a wallstreeti zsidó maffia kezébe kerül. Mit tehet ilyenkor az ember? Megbékél sorsával, mint a sakterek által metszett barom, keresztény szűzlány, stb. Vagy "antiszemita" lesz és felveszi a harcot.

Ford ez utóbbi sorsot vállalalta és folyóírata a Dearnborn Independent hasábjain megkezdte a világtörténelem legcikisebb témájának közlését "A nemzetközi zsidó - avagy a világ legnagyobb problémája" cimmel.

Erre a kitérőre azért volt szükség, mert a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" egyetlen hiteles történetének forrásvidékét meg kellett jelölnöm. Amit tehát a marxi elméletről és annak Lenin általi gyakorlatba ültetéséről tudni kell azt csak Ford szemüvegén keresztül tudhatjuk meg.

Most pedig kezembe veszem a Tőke I. kötetét (936 oldal), de nem kell megíjedni, csak igen röviden idézek belőle.

A 824 oldalon a következők olvashatók.

A tőke már nem az önállóan gazdálkodó munkást, hanem a sok munkást kizsákmányoló tőkéskeket kezdi kisajátítani (nagy hal - kis hal effektus)

"Egy - egy tőkés sok tőkést üt agyon ... Valamennyi nép bekapcsolódik a világpiac hálózatába. A tőkés rendszer nemzetközi jelleget ölt. ... Folytonosan csökken azoknak a tőkéseknek a száma, akik az átalakulási folyamat összes előnyeit birtokolják ... Nő a nyomor, a nyomás, a szolgaság, a lesüllyedés, a kizsákmányolás ... Nő a szervezett munkásosztály felháborodása is ... A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelőmódnak, amely alatta virágzott fel ... Ütött a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátitókat kisajátítják. ... Ez a tagadás tagadása."

Mint látjuk, Marx végkövetkeztetését a dialektika egyik tételét alkalmazva vezeti le.

Arra a kérdésre, reformálható e a kapitalizmus a zsidó Marx azt válaszolja, nem. A történetesen szintén zsidó Bernstein szerint, de... Megszületik tehát a marxi tézis antitézise: a bernsteini revizionizmus.

A kérdésen persze lehet, szabad, sőt kell is vitatkozni, feltéve hogy a vitavezető mindkét oldalon zsidó és a vita a talmudista szemlélet és módszertan keretei között marad.

A marxizmus prófétája Marx és a revizionizmus atyja Bernstein együtt, egymást kiegészítve, álmodtak, sőt teremtettek egy olyan helyzetet, azaz eszmei, politikai, gazdasági világrendet, amely mára az emberiség puszta fennmaradását kérdőjelezi meg. Ez a a viágrend a kapitalita termelési mód és annak politikai felépítménye, a "demokrácia".

De mit is mond Bernstein? Híres - hírhedt könyvének csak a címe hosszú. "A szocializmus előfeltételei és a szociáldemokrácia feladatai" [Kossuth Könyvkiadó - 1989] csak 263 oldal terjedelmű, de alaposan beletipor Marx vetésébe. A könyvet állitólag 1920-ban adták ki először Stuttgartban, de a végén már foglalkozik a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal, sőt annak olyan eseményeivel is, amelyek talán 1920 után történtek. Mindegy. nem filologizálok, inkább vázolom Bernstein antitéziseit.

A kapitalizmus ciklikus válságait kénytelen említeni, sőt azt is észreveszi, hogy azokat részben a "jelzálogintézetek mérhetetlen szélhámosságai idézik elő" , de ebből nem von le messzemenő következtetéseket.

Jellegzetesen talmudista módszerrel az ifjú, a középkorú és az öreg Marxot az öreg Engels egyik-másik megnyilatkozásán keresztül próbálja hitelteleníteni. De ez még nem volt elég. Bele kellett Engelsbe olyasmiket is magyaráznia, amiket sohasem írt le. "Engelstől nem lehetett elvárni, hogy ő maga végezze el az elmélet szükségessé vált revízióját. Ha ezt megtette volna akkor feltétlenül, ha nem is kifejezetten, de lényegében mégis szakítania kellett volna a hegeli dialektikával. Ez utóbbi az áruló elem a marxi doktrinában, a csapda, amely a dolgok minden következetes vizsgálatának utjában áll." [57. old.]

Bernstein, mint szükségtelent, elveti sőt kárhoztatja a proletár terrorizmust, amely "a polgári demokrácia ellen bevetve politikailag és gazdaságilag reakciós módon hat." [61. old.]

Mivel a szerzőnek a "polgári demokrácia" (értsd kapitalizmus) javára szóló érvei olyan "rendben" helyezkednek el a könyvben, mint a mazsolaszemek a püspökkenyérben, kénytelen vagyok én is mazsolázni.

"A részvénytársasági forma ... a vagyon centralizálásával szemben ... igen jelentékeny mértékü ellenhatást fejt ki." [80. old.]

"A válságok és a hadseregre, stb. fordított improduktív kiadások sokat fölemésztenek, de a legutóbbi időben az összterméktöbbletnek csak töredékét szívták fel." [85. old.]

"Utópisztikus azt elvárni, hogy a tőkés árúházak említésre méltó módon felszívják a közép és kisüzleteket ... egy idő mulva ... a kiskereskedelem újra megtalálja az utat, hogy a nagyokkal konkuráljon..." [95. old.]

"Sem a hallatlan hevességű világválság jelei nem láthatók, sem ... a fellendülést nem lehet különösebben rövid életűnek nevezni ... Hosszabb időre egyáltalán nem látszik valószínünek a korábbiakhoz hasonló általános gazdasági válságok bekövetkezése." [107. old.]

Bernstein Rosa Luxemburgot Marx meghamisitásával vádolja annak kapcsán, hogy csak a hitelrendszer romboló oldalára tett megállapításait idézi, de "kihagyja a hitel helyreállító - alkotó képességét." [109. old.]

"A hitel háttérbe szorul, mint a válság kialakulásána tényezője" [113. old.]

Most pedig tessenek figyelni és kapaszkodni, mert a "szocialista" Bernstein a csúcs felé közeledik...

"Nem kevés példa van arra, hogy ... a tőke nem ott keres befektetési lehetőséget, ahol a legmagasabb profitráta igérkezik, hanem - miként az ember a hivatásválasztásnál - olyan szempontok szerint határozza el magát, amelyeknél a profit nagysága másodrendü kérdés." [61. old. ]

Fantáziál még a "demokratikus munkajogról" is.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kritikája a könyv utószavába csúszott. Ez arra utal, hogy Bernstein a "forradalom" egyes jelenségeivel kapcsolatos elítélő véleményét még hozzá akarta suszterolni a műhöz.

A Forradalmat, mint bolsevik vállalkozás - kisérletet említi, amely a proletariátus diktatúrája által szeretett volna szocialista államot lértehozni. Úgy látja azonban, hogy "csak egy párt diktatúrája valósult meg, amely a borzalomban soszor még a cárizmus zsarnoki erőszakos cselekedeteit is tulszárnyaló elnyomó rendszabályokat lépetett életbe, pl. túszok agyonlövése, stb." [243. old.]

Szerinte a bolsevikok maguk idézték elő a polgárháborút és adtak okot a külföldi intervencióra azzal, hogy "szétkergették a demokratikusan választott nemzetgyűlést." [244. old.]

Bárhogy ágált is Bernstein, a zászló eredetileg Marxnak állt (Nagy Okt. Szoc. Forr.)  Aztán úgy látszott, hogy mégis neki lett igaza (Szovjetúnió összeomlása - egypólusu világ létrejötte). Ma pedig úgy látjuk, sőt bőrünkön érezzük, hogy a kapitalizmus inkább mégis csak olyan, amilyennek Marx a Tőkében lefesti. Sőt az a jellemzés is helytállónak tünik, amelyet Lenin hozzátoldott, megalkotva az imperializmus, azaz a rothadó kapitalizmus elméletét.

Itt azonban előre szaladtam, tehát vissza kell térnem a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, amely nem volt forradalom és nem az orosz munkások (katonák, parasztok) robbantották ki. Fegyveres puccs volt, amit a Kelet Newyorki Kahal tervezett, szervezett, pénzelt, ill. vezérelt. Az operatív megbízott Lev Davidovics Trockij volt. Trockij egy szadista pszichopata, azaz Lenin szövetségeseként igyekezett a "forradalom" célkitűzéseit megvalósítani.

Lenin a "marxista - leninista módszerek" mibenlétét illetően a következőket mondta az Októberi Forradalom negyedik évfordulója alkalmából
rendezett ünnepségen. "Mi joggal büszkélkedhetünk azzal, hogy ... a tisztogatást sokkal erélyesebben, gyorsabban és merészebben, sikeresebben, s a néptömegeknek , a nép zömének befolyásolása szempontjából szélesebb arányokban és mélyrehatóbban hajtottuk végre, mint a nagy francia forradalom több mint 125 évvel ezelőtt." ["Lenin az októberi forradalomról" Kossuth 1977, 83 old.]

A "Mi" alatt az a szovjet értendő, melynek végrehajtó bizottságában a poziciók több mint 90 %-át zsidók birtokolták (köztük nem kevesen kelet newyorkiak), Ford pontos táblázati kimutatásai szerint.

Leninen a szifiliszes hülyeség még nyilván nem vett erőt, amikor ezzel dicsekedett. Mielőtt Lenin, Trockij és Dzerzsinszkij hőstetteire kitérnénk, lássuk miket követtek el a Nagy Francia Forradalom idején a forradalmárok és mi az amit Leninék űbereltek?

Erről a
"Hetek"-ben 2004-ben megjelent cikk tartalmaz épületes részleteket. A cikk címe is sokatmondó: "Kitől tanulta Lenin a forradalmat".

Következzék néhány epizód.

"A forradalmi Franciaországban sem azért ítéltek el valakit, mert bűntényt követett el; elég volt, ha egy bizonyos réteghez tartozott. Minden ilyen személy ügyét maximum három napig vizsgálták, a Forradalmi Törvényszék ítéletei ellen nem volt fellebbezési lehetőség, és azokat huszonnégy órán belül végrehajtották. "

"1793. augusztus 1-jén a francia Konvent elhatározta a neki ellenálló Vendée gyakorlatilag teljes megsemmisítését. Határozat született arról, hogy az erdőket kiirtsák, a házakat lerombolják, lekaszálják a gabonát, a férfi lakosságot megöljék, a nőket, öregeket és gyermekeket pedig az ország belsejébe deportálják. "Rennes-ben, Tours-ban és Anjou-ban – írja a Bolsevizmus eredete szerzője – a felkelők tárgyalása mindössze személyazonosságuk ellenőrzéséből állt."

"Konvent által felhatalmazott Carrier mindenfajta vizsgálat nélkül a Loire folyó vizébe fullaszt 2-3 ezer »gyanús« személyt. Még nagyobb példáját mutatják az »igazi forradalmi harcnak« Thuriot és az előbb említett Carrier a maguk »pokoli meneteivel«: gyermekeket fojtanak vízbe, elevenen égetnek nőket, parasztokat kínoznak, foglyaikat megölik – az áldozatok száma eléri a háromszázötven-ezret."

A bolsevik forradalom bestiális kegyetlenséggel pusztította az orosz (!) földbirtokosokat, tőkéseket, papokat, katonákat, az értelmiséget, a gazdálkodó parasztságot, a kereskedőket, iparosokat, stb. Őrültség, mondhatjuk, de van e benne rendszer? Már hogyne volna! Mit is ír erről a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve"?

"Arannyal és hízelgéssel meg fogjuk nyerni a proletariátust, mely kötelességének fogja érezni, hogy megsemmisítse a keresztény (!) kapitalizmust ... Olyan forradalmakat fogunk előidézni, melyekbe a keresztények belevetik magukat, és amelyek gyümölcsét mi aratjuk le." [1999-évi kiadás - 98. old.]

Képzeljük csak el, hogy szuperált volna ez a jól bejáratott rendszer, ha sikerült volna a forradalom tűzcsóvájával megyujtani Európát is, ahogy ezt Lenin és első számú büntársa Trockij tervezték. A keresztény kapitalizmus ugyan elpusztult, ám Lenin trónjának utódlása körül komplikációk támadtak.

A
"Marxism" c. magyarul is kiadott site a következőképp jellemzi az akkori helyzetet

"Lev Trockij és a Baloldali Ellenzék megpróbálta megvédeni az októberi forradalom hagyományait és a Sztálini reakcióval szemben – a munkásdemokrácia és a proletár internacionalizmus lenini hagyományait. De az árral szemben harcoltak. Az orosz munkások kimerültek a háború, a forradalom és a polgárháború éveiben. Másrészről a bürokrácia egyre magabiztosabbnak érezte magát, saját oldalára állította a munkásokat és átvette a pártot.

Ehhez hozzájött az ideológiai hasadás is. "A párt elméleti vitáiban a Trockij által képviselt permanens forradalom elmélete állt szemben a szocializmus egy országban doktrínájával, és ez a világforradalmi fellendülés elmúltával egyre nehezebben képviselhető, egyre absztraktabb lett. Trockij utolsó pártbeli fellépéseikor már nyíltan szembehelyezkedett az egyre erősödő Sztálini többséggel. 1927 szeptemberében levelet írt a KB-hoz, s ebben látnoknak bizonyult, leszögezve, hogy a sztálini csoport további útja előre meg van írva. Ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.”

"Trockijt és követőit, a bolsevik-leninistákat, kiűzték a Kommunista Pártból és az Internacionáléból. Majd rágalmazták, üldözték, bebörtönözték és meggyilkolták őket. Sztálin vérrel húzott vonalat a bürokrácia – ami bitorolta és elárulta az októberi forradalmat – és a trockisták között, akik azért harcoltak, hogy megvédjék a bolsevizmus-leninizmus valódi eszméit."

Így is lehet mondani, de úgy is, hogy  - a jégcsákány folytán, amelyet Sztálin parancsára Ramón Mercader "ültetett" Trockíj agyába - voltaképp a kelet-newyorki expedició ért véget. Sztálin, hosszas vajudás után - Hitler után másodiknak - eljutott a szovjetunióbeli zsidóság deportálásának gondolatáig is. No' ebbe halt bele, emiatt ölték meg.

A "bolsevizmus-leninizmus valódi eszméi" azonban túlélték Sztálin a pártbürokrata rémuralmát, generalisszimusz világraszóló katonai győzelmeit és az öreg antiszemita nyomorúságos pusztulását. Lehet abban valami, hogy "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!"

Már nem a kommunizmus, hanem a leninista bolsevizmus kísértete bolyong Európában. A szellemidézők egyike a "magyar" Lukács (Löwinger) György, az 1919-es magyarországi kommün népbiztosa, a szovjet emigráns, a forradalmi Nagy Imre kormány oktatásügyi minisztere, a "Lukács iskola" névadója, stb.

Számtalan műveinek egyike "Lenin" c. könyve, amelyet bordó bársonykötésben a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg 1970-ben. E műben a következők olvashatók. "Lenin tevékenységének világnézeti alapja: a materialista filozófia humanizmusa. Ennek az új humanizmusnak legtipikusabb képviselője, legnagyobb alakja Lenin." [175.old.] 

Ha most valaki azt hinné, hogy Lukács "életművét" a liberálkapitalis- ta utókor némi kritikával illeti - téved. Egy orosz akadémikus Alekszandr Szergejevics Sztikalin tanulmányának alábbi kitételein el lehetne kissé gondolkodni. Milyen volt Lukács?

Ezek az apró flekkek is jól kirajzolják egy hungarofób zsidó nagypolgár - értelmiségi portréját, Kun Béla, Korvin Klein Ottúó és Szamuely Tibor gyilkos fajtájából. Lukács ugyan nem volt leninfiú, de mint vörös népbiztos megtizedeltette egy engedetlen magyar katonai egység állományát.

Mindezek dacára, vagy épp ézért, a "Magyar" Tudományos Akadémia a nemzet adóforintjaiból
Lukács Archivumot tart fent és pazar dolgozó szobáját aféle szentélyként kezeli. Tanítványai közül az öreg bányarém Heller Ágnes a baloldali média ünnepelt primadonnája - ma is. 

* * * 

Innen kanyarodjunk vissza a "demokráciához". A fogalomról annyit, hogy ez a leghazugabb, legtöbbször kicsavart kifejezése az emberi nyelvnek, ősidők óta. A görög demokrácia egy rabszolgatartó állam rabszolgatartóinak demokráciája volt. Nem volt különb a római demokrácia sem.

Ami az újkori demokráciákat illeti. Az angol "demokrácia" egy gyarmattartó imperialista állam földbirtokosainak és
tőkéseinek demokráciája volt. A "klasszikus" amerikai demokrácia az elpusztított indián civilizáció romjaira építkezve kiírtotta a kontinens "kóborló" indián őslakosságát, majd a rabolt földet afrikából behurcolt rabszolgák millióinak elpusztítása, ill. kizsákmányolása útján épitette fel gazdaságát.

A "modern" amerikai demokrácia "áldásait" már jól ismerjük, e helyen külön méltatást írni szükségtelen.

A "demokrácia" tulajdonképp egy kegyetlen és beteg (!) kapitalista rendszer kulisszája, ill. szinpada, amely azért tartós és azért képes eltakarni a kapitalizmus reálfolyamatait, mert időnként átmázolják, a szereplőket cserélik. Stabilitását tehát mobilitása biztosítja...

Ezért van az, hogy a választási ciklusok végén a szereplők hajlongva begyüjtik a tapsokat, füttyöket, csokrokat, netán tojásokat és úgy ereszkedik le a függöny, hogy senkinek semmi baja nem esik a ciklus idején "előforduló" szörnyűségekért. Nem is eshet, hisz játék volt az egész, mármint a politikai komédiások részéről. A demokrácia a felelőtlenség, a következmény-nélküliség rendszere. (Ugyan kinek jutna eszébe pl. a bűnöző Busht felelősségre vonni az iraki háborúban elpusztult embermilliókért.)

Az az erő. amely a kulisszák mögött a történelmet alakítja, az agressziókat szervezi, vagyis a "háttérhatalom", voltaképp láthatatlan. A törvényeknek nincs alávetve. A "civil" jogszolgáltatás által el nem érhető. Ilyen háttérhatalmi szerv pl. a CIA, amely minden emberjogi tilalmat áthágva, minden jogalap nélkül, tömegesen hurcol át embereket egyik országból a másikba. A "befogadó" országok és a világ rosszallásával mit sem törődve évekig fogságban tartja, kínozza áldozatait. Az új seprő Barack Obama pedig még arra is képtelen, hogy legalább a szőnyeg alá seperje ezt a förtelmet.

Persze a háttérhatalom nem öncélu! Feladata a tőkés osztály érdekeit az egész világgal szemben úgy érvényesíteni, ahogy ezt a fentebb idézett Frederick Towsend Martin ur oly klasszikus tömörséggel megfogalmazta.

Amikor a világtörténelem legnagyobb összeesküvése összeroppantotta a Szovjetuniót a nyugati ideológusok a "monopoláris" világ áldásairól kezdtek áradozni. Az egyik legbuzgóbb hülye - Fukuyama - azt hirdette, hogy a világtörténelem végetért.

Hát' nem ért véget, mert cion bölcsei a jegyzőkönyvekből kifelejtettek egyet - mást és azóta sem vesznek igazán észre,
egyet - mást.

Érdekes, az "őrült" Hitler a bunker mélyén, úgyszólván halála óráján, politikai végrendeletet alkotott. Én meg egy
blogot  irtam erről és idéztem a végrendelet egyik passzusát, ami így szól. "Németország azok közt a népek közt fogja legmegbízhatóbb barátait megtalálni, akik lényükben immunisak a zsidó méregre. Meg vagyok róla győződve, hogy a japánok, a kínaiak és az iszlám népei mindig közelebb fognak hozzánk állni, mint teszem azt Franciaország, és ez a köztünk levő vérrokonság ellenére [lesz így]. A szerencsétlenség azt akarta, hogy Franciaország az évszázadok folyamán deformálódott, és vezető erői a zsidó lélek áldozataivá lettek. Ez már olyan mértékű, hogy nem lehet visszacsinálni. Franciaország arra van ítélve, hogy a zsidók politikáját gyakorolja."
 

Jé! Honnan vette ezt? Az ördöggel cimborált talán? Ez a legvalószínúbb! De van itt még más is és ez a leglényegesebb! 

Hitler ugyanis létrehozott egy demokráciától - és Löwingerektől - mentes szocializmust, a nemzeti szocializmust. A nemzeti szocializmust számtalan bizonyítási kényszer terhelte. A népnyomor felszámolása, a születésszabályozás, a hadigazdaság felépítése, majd a háború molochjának táplálása. A nemzeti szocialista gazdaság mindent kibírt és az utolsó percekig hibamentesen működött. Igazolta, hogy az állam lehet jó gazda, a tőkés is hasznos lehet, ha az állam fogja a "grabancát".

A napjainkban lértejövő másik világ Kína, Oroszország és több más ország államai is kemény markukba fogják a termelés, azaz az élet, összes tényezőjét: az embert, a földet és az ipart.

Ezek az államok, bárhogy definiálják is önmagukat, nem kapitalista jellegű, hanem (nemzeti) szocialista jellegű államok. Kína a maga ötezer éves bölcsességével már évtizedek óta megkülönbözteti a népellenes "komprádor" burzsoáziát és a nemzeti burzsoáziát. Az előbbit kiírtotta, az utóbbival pedig "elvolt" valahogy. A kicsiny bölcs emberke Teng Hsziao Ping nagy igazsága győzött a kínai gondolkodásban. E bölcsességből adódott viszont az is, hogy Kina nehéz szívvel ugyan. de a leghatározottabban eltiporta a Tien An Men téren ricsajozó "bársonyos forradalmat".

Minden oroszok címzetes cárja se' cselekedett másképp. Az orosz "komprádor burzsoázia" náluk nemcsak nemzetellenes, de fajidegen elemekből is verbuválódott. Aki közülük nagyon ismert volt, rácsok mogé került, aki nem, eltünt kézen - közön.

Irán sem habozott a a forradalmi gárdát bevetni a rongyrázókkal szemben. Nem használt a "twitterezés" sem...

Az élet tagadása, rohadt kapitalista civilizáció, létrehozta saját tagadását a nemzsidó - nemkapitalista államok képében. Ez a fejlemény a kapitalista "demokrácia" tagadása is egyben.

Ez a világméretű átrendeződés természetesen érinti süllyedő kis kompországunkat is. Az az alig tizmillió magyar, akinek már úgyis minden mindegy, esetleg jobban jár. A fennmaradó másfél - kétszázezer pedig bolyonghat tovább.

Így működik a dialektika...

2010.04.24

Sz. Gy.