Nemzetiszín néphülyítés

Yin és Yang - a pokoli szövedék.
 

Az írás a "nemzeti" eszmék és jelképek spanyolfala mögé rejtett cionizmus röntgenképe akar lenni.

A zsidóság "jelképes kígyójának" immár szükségtelen a Tórával, a Talmuddal és a  judeokeresz ténység bibliájával az Újszövetséggel kompromittálnia magát, mert ezeket elfedi szemünk elől az intézményesített "Szentkorona Eszme" nemzetiszín paravánja.

Zsidó és "magyar" szakemberek [politikusok, történészek, jogászok, stb.] tervezték, centizték, fűrészelték, szegelték, vásznazták, pingálták, hímezték ezt a tákolmányt, amelyből "nemzeti hitvallás", alkotmány [alaptörvény] sikeredett.
"
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette ...Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami 'folytonosságát' és a nemzet egységét." 
E "szent szöveg" páratlan tulajdonsága, hogy a két kulcsmondatban minden
állítmány, alany, tárgy, határozó és jelző hamis. Hamis történelmi, jogi, politikai és erkölcsi értelemben egyaránt. Még a kétharmados törvényhozás sem vállalhatta fel a honalapitás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1896. évi VII. törvénycikk, a "jubileumi törvény" viszamenőleges eltörlését. A törvényét, amely az Árpád és vitéz hadai által a Kárpát medencében "megalapitott hazát" ünnepli. Említeni azonban nem tartja szükségesnek. Ez érthető, hisz a "haza alapítás" nem jogi tény. Az ominózus 896-os év viszont arról híres, hogy a magyar törzsszövetség vezérei épp ekkor kötötték a Pusztaszeri Vérszerződést, mely a 892-ben Álmos által véghezvitt Etelközi Vérszerződés vagyis az igazi, az ősi magyar alkotmány módosítása - kiegészítése volt "csupán". [Részletesebben írtam erről az Alaptörvény "társadalmi vitája" idején.I 

Több mint eufémizmus az a megállapítás, hogy Szent István királyunk "szilárd alapokra" helyezte volna a[z ezek szerint már létező] magyar államot. Itt és most nem indítom el az ima malmot annak sokadszori bizonyítására, mi történt, hogy történt. Csak annyit kell ide cövekelnem, hogy Géza fejedelem az országot a német császár hűbéri uralma és a római pápa vallási fennhatósága alá vetette [quedlinburgi paktum]. István a király pedig asszisztált a külföldről betóduló páncélos és csuhás sáskáknak ahhoz, hogy megsemmisítsék a magyar vallást, az államot és a társadalmi rendet. Továbbá, István nak élte alkonyán nem volt lehetősége az országot Szűz Mária oltalmába ajánlani, mert az már nem volt az övé.

E kegyes istváni vállalkozás legfontosabb eleme a "hittérítés" volt. [Hittérítő (misszionárius) olyan személy, aki valamilyen vallás, egyházi hatóság képviseletében – általában hazáján kívül – saját vallására igyekszik téríteni más vallásúakat. Hittérítő általánosan elfogadott értelemben az, aki a pogányok kereszténységre térítésén fáradozik. Ilyenek a misszionáriusok. Hittérítőknek nevezték azokat is, akik az egyháztól elpártolt tanokat kiirtani törekedtek és az egyház tanait védelmezték a tudomány és ékesszólás fegyvereivel.]

Érdekes, hogy kis hazánk sorsának milyen kitüntető figyelmet szentelt Róma még akkor is, amikor a keresztény népek szent és fennkölt közösségé ben, e népek jóvoltából, három részre szakadt...  "Borgia Szt. Ferenc már 1568- ban felállította a Hitterjesztési Kongregációt (lat. Congregatio de Propaganda Fide): a világ minden táján folyó hittérítési tevékenységet összefogó és irányító szentszéki hivatalként. . - A név annyira fogalommá vált, hogy belőle ered a modern nyelvek propaganda szava."

Korunk kötni, vagy inkább égetni való "propagandistája" Ferenc pápa őszentsége most ilyesmikről fecseg. "Az egyház vezetői gyakran önimádók voltak, udvaroncaik hízelgése és rossz tanácsadása befolyásolta őket. A (pápai) udvar a pápaság leprája (volt). Nem célom a hittérítés. A hittérítés ostobaság, értelmetlen, meg kell ismerni, meg kell hallgatni a másikat. Az ateistákkal kapcsolatban a úgy fogalmazott, hogy annak is van lelke, aki nem hisz benne. Hozzátette, vele is előfordul, ha klerikálist lát, azonnal feltámad benne az antiklerikalizmus. A klerikalizmusnak semmi köze nem kellene, hogy legyen a kereszténységhez – jegyezte meg." Igazán szórakoztató, amikor a farkas nagy nyilvánosság előtt mórikálva öltözik át báránybőrbe... Ez mitsem változtat azon, hogy a zsidó világhódítás fő rohamcsapata a Római Katolikus Egyház - ma is.

Ebből sem a pápa, sem a zsidó államvezetés, sem a rabbinátus nem csinálnak titkot, csak mi nem vesszük tudomásul, amit a
-ban olvasunk és látunk. A kép arról szól, a pápa holokauszt túlélőnek csókol kezet (?). A szöveg viszont arról... "A pápa szerint katolikus részről őszinte a vágy, hogy kifejezzék vallásuk zsidó gyökereit. Együtt komolyan hozzájárulhatunk a béke ügyéhez. ... Jó testvérek között lenni, és ha ők idősebb testvérek, akkor még jobb mondta a pápa az izraeli főrabbikkal folytatott megbeszé lésen Izraelben. Dávid Meir Lau főrabbi arra kérte a pápát, hogy hívjon össze vallásközi békekonferenciát Jeruzsálembe, valamint arra, hogy erősítse Izraelt a gyűlölettel és az antiszemitizmussal szemben. A pápa elmondta, hogy véleménye szerint a zsidók és a katolikusok kapcsolatában az utóbbi évtizedekben elért fejlődés Isten valódi ajándéka. Katolikus részről őszinte a vágy, hogy kifejezzük vallásunk zsidó gyökereit. ... Hiszek benne, hogy segítségükkel a zsidók körében is őszinte érdeklődés lesz a kereszténység iránt.”
Az ölelkezés pedig azzal a Simon Peresszel történik, aki bejelentette Magyarország Izrael általi felvásárlását. 

Úgy érzem legelőbb azt kell megmagyaráznom, hogy jutott eszembe a téma kapcsán épp a Yin és Yang, ez a idegen csengésü fogalompár. Nagyon kevés az olyan írástudó, aki szembe mer fordulni a harsogó, áradó, tömjénfüstös zsidó/katolikus árral [ármánnyal]. Egyikük Bognár József, akinek tiszteletre méltó könyve az egyik indítéka volt e cikk megírásának. Ő elemzi ezt a fogalmat, ill. jelenséget. Itt és most nem mennék bele a bonyolult fogalom részletes magyarázatába, inkább egy ugrást  biztosítok a forráshoz.

Bognár a "pogány" [122, 123 old.] azt rója fel a monoteistáknak - köztük a keresztényeknek - hogy tagadják minden létező közös tulajdonságát az ellentétek egységét. A "helyes", a pozitív oldalon elterpeszkedve azt gondolják, ki kell iktatniuk [irtaniuk] a másik oldalt, mert az negatív: azaz rossz, káros, veszélyes, egyszóval "istentelen".

Ez, mint tudjuk, "humán relációban" azt jelentette, hogy a "keresztényi szeretet" jegyében embermillió kat kínoztak, gyilkoltak meg eretnekség 
["a
 tanítástól eltérő (gondolat, megnyilatkozás, nézet, magatartás, tan), amely a hivatalos hitelvekkel ellentétes"] miatt. Mondhatnók, hogy a keresztények csak szigoruak, vaskalaposok voltak? Nem mondhatjuk! Az eretnekség üldözése kifejezett vagyonszerzési célzatot tükröz. Ebben a zsidókeresztény civilizáció jellegzetesen különbözik az összes többitől [kelták, mayák, aztékok, punok, vikingek, stb.]

További eltérés e kegyes misszió tér és időbeli kiterjedése és ennek függvényében az áldozatok nagy száma. Harmadik egyedi sajátosság a végre hajtás bestiális módja. Ez utóbbiak kifejezetten arra utalnak, hogy a "hitvédelem" egyik fő célja a  szadista moloch csillapíthatatlan étvágyának kéjvágyának kielégítése volt.

E tulajdonságokat a Római Katholikus egyház a mai napig nem vetkőzte le, csak - a kor követelményeihez igazodva - finomított rajtuk. A tömeges és világméretű papi pedofilia és a gyermekgyílkos rítusok fel - felbukkanó vádja utalnak erre.

A migráció kérdésében a pápa hozzáállása kifejezetten "pozitív". További nyugtalanságra ad okot, hogy a sorrendben harmadik zsidó származásu esztergomi érsek Erdő Péter a pápa egyik legbizalmasabbja. A helyzet paradoxona, hogy a kerítés-építő kormány degeszre tömi  a feneketlen papi zsákot.  "A nemrég közzltett táblázat szerint az előző hónapban folyósított támogatások közül a történelmi egyházak kapták a legtöbbet: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2,7 milliárd forinthoz jutott az egykori ingatlanvagyona után, míg 5,92 (!) milliárdot alaptámogatásként." 

Most visszatérek a fentebb említett "nemzetiszín paravánhoz", ami a szememet szúrja és azon fogok elmélkedni [álmélkodni] miért nem sikerül ezt a paravánt feldönteni, vagy olyan mértékben kilukasztani, hogy a jónép megpillanthassa mi van mögötte.

Így térek vissza Alain de Benoistra, akinek a pogányságról könyvét
méltattam nemrég, nem túl hízelgő felfogásban. Ennek lényegi oka a szerző azon álláspontja: "a pogányságnak semmi szüksége arra, hogy 'antijudaikus' legyen, mert egyáltalán nincs ellenére - éppen ellenkezőleg - hogy ha egy nép a saját hiedelmeire támaszkodva bizonyul népnek. [338.old.]

Bognár fenti könyvében részletesen foglalkozik Benoist munkásságával. Könyvéből tudtam meg, hogy Benoist egy tudomá nyos munkaközösség a GREECE vezetője, amely jó negyed százada létesült. Világszerte sok ezer (!) tagot számláló társa ság. Célja a görög - római, kelta. germán, stb. szellemi és erkölcsi alapok kutatása, azaz kiásása lenne azokból a dögkutak ból, ahová a "kereszténység" temette őket.

Itt vetődik fel bennem az a kérdés, miért nincs nálunk lángja, vagy legalább füstje ennek a szellemi áramlatnak. Miért az antikváriumban és miért véletlenül kell rábukkannia a magamfajta átlagolvasónak?

Benoist könyve egy Nietzsche idézettel kezdődik, a
z "Antikrisztus - Átok a kereszténységre" c. könyvéből.
A mű 61 vádpontban összegezi a kereszténység bűneit. Ezek után a 62-ik passzus tartalmazza az ítéletet [ezt citálja Benoist].
"Ezzel végére jutottam a dolognak, s meghozom az ítéletet. Elítélem a kereszténységet, a legszörnyűbb vádakat emelem a keresztény egyház ellen, amit egy vádló valaha is ajkára vett. Számomra minden elgondolható romlottság közül ez a legvégső; a kereszténységben megvolt az akarat azon végső romlottság iránt, ami csak egyáltalán lehetséges. A keresztény egyház romlottsága semmit sem hagyott érintetlenül; minden értékből értéktelenséget, minden igazságból hazugságot, minden becsületességből lelki alávalóságot csinált.A parazitizmus (!) mint az egyház egyedüli gyakorlata; sápkórság- és „szentség”-eszményével kiszív minden vért, s kiüresít minden szeretetet és reményt az élet iránt; a „túlnani” mint mindennemű realitás tagadására irányuló akarat; a kereszt mint azon legalvilágibb összeesküvés ismertetőjegye, ami valaha is létezett — minden ellen, ami egészség, szépség, sikeresség, bátorság, szellem; a lélek jósága ellen, maga az élet ellen."

Nietzsche azonban túlment az átkozódáson. Megalkotta a maga sajátságos büntető törvényét is eképpen.
"Törvény a kereszténység ellen.
Meghozatott az üdvösség napján, az Első Év első napján (1888. szeptember 30-án a hamis időszámítás szerint).
Élethalálharc a bűn ellen: a bűn a kereszténység.
Első tétel. – Mindenfajta természetellenesség bűnös. A legbűnösebb emberfajta a pap: ő tanítja a természetellenességet. A pappal szemben nincsenek észokok – csak a fegyház.
Második tétel. – Minden egyes részvétel valamely istentiszteleten a közerkölccsel szemben elkövetett merénylet. Keményebbnek kell lenni a protestánsokkal, mint a katolikusokkal, s a liberális protestánsokkal, mint az óhitűekkel.
A keresztény-létben levő bűnös elem abban a mértékben nő, ahogy közeledünk a tudományhoz. Következésképpen a filozófus a bűnözők bűnözője."

Erre persze lehet legyinteni. Én ehelyett idézek egy könyv bevezetőjéből.

"Közel négyezer önálló mű foglalkozott eddig Nietzschével, hol hozsannázva, érdemeit emlegetve, hol bűneit átkozva. Filozófusok, teológusok, pszichoanalitikusok, kultúrtörténészek, jogászok, antropológusokés nem utolsó sorban politikusok és irodalmárok, illetve írók tekintették őt szellemi elődjüknek, vagy szellemi ellenlábasuknak."

Nekünk persze Nietzsche nem imponál. Egyáltalán ki tud róla, kit érdekel?

Ami engem illet, egyáltalán nem vagyok megnyugodva attól, hogy a "pogányság" reinkarnációjával foglalkozik valaki [Benoist] és másvalaki [Nietzsche] elítéli a kereszténységet.

Ha figyelmesen olvastam Benoist könyvét megállapíthatom, hogy abban a magyarokról, Magyarországról nem esik szó.
[Mintha tán Lukács Löwingert említené valahol.] Igaz is, mi nem tartozunk a görög - római kulturkörhöz.

A magyar szellemi és erkölcsi alapok kutatása szemmelláthatóan nem esik Benoist, ill. a GREECE érdeklődési körébe. Huszonöt évig  nem ért rá ezzel a témával foglalkozni. Ám a szemfüles   2017. november 4-én becserkészte és megszondázta a gurut és a következőket préselte ki belőle. "Ténylegesen semmiféle hely nincsen a gondolkodásomban a liberalizmus számára. ... Korántsem rendelkezem mindenre kiterjedő tudással azzal kapcsolatban, hogy mi történik Magyarországon. Ugyanakkor Orbán Viktor példája rendkívül érdekesnek tűnik számomra, és nagy figyelemmel és rokonszenvvel követem a javaslatait. Azzal, hogy kritikával illette az öngyilkos migrációs politikát, melyet a brüsszeli intézmények a népek akarata ellenére fogadtak el, és melynek ő bátran ellenállt, Orbán Viktor bebizonyította, hogy mindenekelőtt a népe sorsával törődik: tudja jól, hogy azért választották meg a magyarok, hogy megvédje Magyarországot, annak identitását és biztonságát, és nem azért, hogy átültesse a gyakorlatba azokat a kártékony nyugati ideológiákat, melyeket elő akarnak írni neki."
Ez szépen, sőt lelkesítően hangzik, de világosan kiderül belőle, hogy a magyarkérdés velejét nem látja, nem érti és a GREECE keretében nem is kíván vele foglalkozni.

Túl kell tehát lépni ezen a vélt megváltón, mert általa nem nyerhetjük el az európai "kulturkörök" érdeklődését, támogatásukat még kevésbé.

Mi a francot csináljunk hát? Jó kérdés. Ez a kérdés...

Fedezzük fel a magyarságot, Magyarországot. Próbáljunk győzködni másokat!

Látassuk be, nekünk méreg a zsidó "kulturkör", de vajmi kevés közünk van a görög kulturkörhöz is. Ez nem baj, mert mi önálló (!) kúltúrkört alkotunk, amelynek történelmi magja nem Ázsia, hanem Európa legeslegközepe. Ezt igazolja pl. páratlan nyelvünk és a Kárpát medence régészeti leletei. Valami olyasmire lenne hát szükség amit egy ADY vers érzékeltet. 

Szétcsörtetett a Láznak csapata,
Betűt, vonalt, színt és hitet kiváltott,
Hályogot tépett a magyar szemen
S mink nézetjük most vele a világot.

Tudós forradalmárokra, forradalmár tudósokra lenne szükség - csapatostul, a hályogtépéshez. De hol vannak ilyenek? Látszólag sehol. Viszont óriási többlet van fölösleges, vagy éppen káros tudósokból, jogászokból és egyéb gondolkodókból..

Bámuljuk a grandiózus történelmi műveket, de egészben nem tudunk velük mit kezdeni. Undorral szemléljük az olyan szaktudósokat, akik köteteket írnak arról, hogy a "szentkorona" miért olyan - amilyen? Miért oly tágas a belső és miért hajtogatott a külső korona? Mi hiányzik az egyikből, mi maradt le a másikból? Miért nem passzolnak össze és miért vannak összegányolva?

 Különösen visszataszító egyes "jogtudósok" arra irányuló makacs törekvése, hogy egy kitalált "történelmi
alkotmányba" úgy suszterolják egybe az etelközi és pusztaszeri vérszerződéseket, Szent István (hamis) intelmeit, az Aranybullát, meg a Tripartitumot, mintha ezek egymásból következnének, harmonikus jogfejlődés történelmi állomásai lennének. Ez a "jogfolytonosság" fikció [fixa idea], a Szentko rona Tan sarokköve.

Két úriemberre emlékszem kevés szeretettel ebből a körből. Az egyik Dr. Tóth Zoltán, a másik
Dr. Zétényi Zsolt. Munkásságukat több írásban elemeztem, sőt nyilvános vitára is invitáltam őket. Válaszra sem méltattak.

Szentigaz, hogy a kihívást tartalmazó cikk a zsidó isten hűséges szolgáíról szól és közöttük jól felismehetők mindketten. [Elérhető baloldali képről. Ebben az írásban tévesen hivatkoztam arra, hogy Tőth Zoltán lebeszélt megáról, mert az egy másik Tóth Zoltán volt. Fatális névtévesztés történt.]

Zétényi egészen sajátságos észjárásáról egy másik írásban elmélkedtem. [Elérhető a jobboldali képről.]

A harmadik cikk tárgya Tóth Zoltán egyik írása. Azé a Tóth Zoltáné, aki a szerkesztő előszava szerint
"a Szent Korona-tan s a magyar történeti alkotmány legfelkészültebb kutatója és képviselője."

[Istenemre nem lep meg, hogy a tannak és a történeti alkotmánynak nálunk fizetett képviselője van.]

Isten mentsen attól hogy a közben elhalálozott Tóth Zoltán tudományos kvalitásait vita tárgyává tegyem. Egy mondatot azonban idéznem kell akkori kritikámból

"Szerzőnk úgy vélekedik, sőt le is meri írni, hogy István, mély hite által vezéreltetve, hatalom-felfogásáben igazodott a pusztaszeri országgyűlés határozványaihoz, azaz rendszere a pusztaszeri országgyűlés örökségének tekinthető. Mondják, a papír mindent elbír. Meg a plafon is..."

Az árpádi/istváni "jogfolytonosság" tekintetében e két kiváló elme nézetei lényegileg egybeesnek. Műveik jellegzetes mozaikok a jelképes paraván felületén.

Az írástudók közül a jogászok Werbőczyt tekintik mintaképüknek. aki a Tripartitum elősza vában így nyalja II. (Dobzse) Ulászló seggét.

Tripartitum, Hármaskönyv (1514)
Nemes magyarország szokásjogának Hármaskönyve, melyet Werbőczy István, a Királyi Felség személyes jelenlétének helytar tója, a legnagyobb gonddal készített Ulászló úrnak, a fenséges fejedelemnek és úrnak, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának stb., a legkegyelmesebb úrnak Werbőczy István, Fenséged országbirájának itélőmestere, a maga szolgálatait legalázatosabban ajánlja.

A kítűnő munkát azonban egy kis malőr érte [habent sua fata libelli a - könyveknek is megvan a maguk sorsa] . Mielőtt a király rámondhatta volna: "dobzse", kitört a Dózsa féle parasztfelkelés, mintegy illusztrálva a rendi ország belső harmóniáját, amely épp megérett a kodifikálásra...

A lázadást persze leverték és a legkegyelmesebb úr, meg ítélőmestere bebizonyították mennyit fejlődött az apostoli királyság technikája Szent István óta. Dózsát is felnégyelték - jó keresztény szokás szerint - de előbb grillezték és jóllakatták húsával harcostársait.

A könyvből viszont nem lett becikkelyezett törvény. Mondják azért, mert a király 1516-ban feldobta a papucsait. Én nem hiszek ebben. A magam végtelen cinizmusában arra gondolok, hogy az ízzó trón lángjai egészen furcsa megvilágításba helyezték volna a könyv lapjait... Így Werbőczy is pórul járt. Hiába körmölt és nyalt nem kapta meg a remélt zsozsót. Saját költségére Bécsben nyomatta ki a remekművet.

A jogászságot ilyenformán leírván lelki szemeimmel a sivár horizontot kezdtem pásztázni és eszembe jutottak az írók, meg a költők. Ismerek közülük nehányat, de olyan antológia után kutattam, amelyben össze vannak gyűjtve a judeokereszténységgel, meg az istváni "államalapítással" kapcsolatos írói költői megnyilvánulások. Ilyen antológia nincs. Így maradok a példálózásnál. A legszelídebb magyar költőt Arany Jánost elmítem, aki a walesi bárdokkal "köszöntötte" a Magyarországra látogató Ferencjóskát.

Aztán eszembe jutott Wass Albert. Nem tisztem írói - költői nagyságát felmérni. Annyit viszont bátran állíthatok, hogy a gróf a legmagyartudatosabb mind közül. Ezt bizonyítja Szent Istvánhoz intézett szózata a ...
 

NAGYÚR,
 Koppány késői utódjának ősmagyar imája.

 

Nagyúr! Ott fönt, a szenteknek kegyes egyességében, alázatosan jelentem Neked: még élünk nehányan magyarok! Palástod árnyékában nagyra nőt tünk. Oly nagyra, hogy nem győztek nyesni századok alatt Európád gondos kertészei. Koronád súlyától addig nyögtünk, s vesződtünk, hogy ma már felnyögnénk a boldogságtól, ha újra érezhetnők cifra terhét födetlen maradt homlokunkon.
Templomaidat megvédtük minden ellen. Csak mi fogytunk el, a templom megmaradt. Baj nincs azért: üresedő helyünkre csőstül csődültek jó szomszédink és úgy elfértek szent koronád alatt, hogy kardjuk hegye se lógott ki alóla. Mind magyarul vesződött a magyarral, ahány lovag, pap, rangos idegen jobbod alatt csak elhelyezkedett lidércnyo másos századok alatt. Magyarabbak lettek a magyarnál, csörtetősebbek, rangosabbak.  A 'szent alkotmányt' testükkel fedezték, hogy le ne kopjon róla a penész.
De mi is megéltünk valahogy azért, igazságosztó balkezed alatt. Megkoptunk bár, de jó, szelíd juhok lettünk a nagy, közös, komondoros akolban s pásztor nélkül elvesztünk volna rég. De pásztorunk, hála legyen Neked, akadt minden időben, ki vízre s legelőre elterelt, ha már nagyon göthösek voltunk s farkas ellen is szerződtetett kutyát. Nem győzünk hálálkodni eleget, hogy trónod és koronád pásztort is csalt magához, néha még sokat is kissé és örökségedet nem prédálta föl az idők szele és Magyarországodból az ország mind a mai napig megmaradt. S mi is megéltünk valahogy, azért. Pedig Te odafentről jól látod bizonyára: megtettünk mindent, amit lehetett, hogy sikerüljön magunkat beleölni a szakadékba, kelet s nyugat között. Kelet felé sodort a vérünk, nyugathoz rángatott a koronád s áldó kezed így teljesedett be rajtunk: az nem nyelhetett el s ez föl nem szívhatott.
Ma már megértjük furcsa titkodat. Örökül hagytál egy súlyos koronát, hogy görbedjen alatta a fejünk. S örökül adtál egy kardot is ajándékul. Ma mégis az egyetlen örökségünk, mi koronának s kardnak árán számunkra megmaradt: a 'nyelv'. És ez a legnagyobb örökség, mert mindenen keresztül koronánál és kardnál tartósabban összekovácsolja azokat, akiket meleg és jószívű palástod kegyes számítással magyarnak fogadott. A leckét megtanulták jól buzgó jobbágyaid, akiken vessződ hozzá nevelt. Bajor földből, bajor Gizellád jussán, most mérik ki a részüket, király.
A táltosok s az igricek kivesztek. Új imákat s új éneket tanultunk s ma biztosan jobban szeret az Isten. Kegyesen elfelejti mindenki már, hogy barbár hősök véréből vagyunk, kiket egykor reszketni kényszerültek. Hisz kobzosunk sincs s csontkürtjeink helyett ma zongorán vonyítjuk Európát.
Elfelejtettük a szertartásokat s fehér ménünk sincsen már sehol, hogy áldozzunk Hadúrnak. Ma már ha parancsot is adnál rá: szegények vagyunk. Mindent megtettünk, amit csak kívántál s ma rongyainkba roskadva imádkozó kézzel várjuk a szent és békés örökséget, amelyről álmodtál a korona alatt. Ó, most már jó fiaid lehetünk, Nagyúr! Alázatosak, görnyedtek, meghunyászkodók. Térden csúszók, szerények, jól neveltek. Kik tépett csuhában s tisztességtudón könyörgünk jámbor alamizsnát a gazdagok megrakott asztaláról. Mint ama mezítlábas papjaid, akikkel átallottak szóba állni kardos, páncélos őseink. Én Koppány véréből származom, király úr. Csatáztam ellened évszázadok alatt. Ládd, ma én is megadom magam. Ketté tört kardomat a porba hányom. Győztél, király. Mától kezdve térdet hajtok ha kell, a világ minden 'hizlalt' papja előtt, csak födelet kapjon érte ázott feje fölé s kezébe kenyeret fajtám, a magyar! De egyre kérlek mégis, porba alázott régi ellened. Én nem tudom, odafönt, ahol Te vagy, miként intézi népek dolgát az idegen Isten, ki mindenkinek egyformán Istene. Van-e ideje számunkra annyi bár, hogy fél szemét egy percre megpihentesse rajtunk. De ha igazán úgy van, ahogy papjaid mondták, hogy egyformán mér szegényt és gazdagot, úgy kérd meg őt, hogy jusson eszébe a Te fajtád is Uram, a magyar! S ha sok dolga közt nem tudná hirtelen, kik s mik vagyunk s tanácsot kérne tőled: míg jövendőnket a fülébe súgod, ne István legyél. Légy Vajk megint, egy percre, Gejzafia, a mienk.

Óh Albert! Mennyire csodálom - kesernyés humorodat... Épp te ne tudnád, hogy a cselszövőnek, a hazaárulónak a testvérgyilkosnak nem dukál, elkorcsosult alattvalóikon pedig nem segít az ima?

 

2018.02.26

Sz. Gy.