Veteránok ha találkoznak.

Utószó.
 

1952.05.18-án, 68 évvel ezelőtt nyílott ki a fejem felett először az ejtőernyő a szegedi repülőtéren; majd még sokszor több mint húsz év alatt. Ez az időszak volt életem élményekben leggazdagabb, mondhatni legboldogabb korszaka. Ezekből az élményekből táplálkozik a lelkem még ma is. Nincs olyan nap, hogy ne jelennének meg emlékezetemben események, arcok, hangok, dallamok. Gyakran álmodom is. [Mindíg olyasmiket, hogy valamit rosszul csináltam, vagy elmulasztottam (?).]

Életemnek erről a darabjáról 2018,10.19-i írásomban röviden beszámoltam ejtőernyős Honlapomon, amelyből kiderül, hogy örömömbe időnként némi üröm is vegyült. Akkor jeleztem, hogy egy bizonyos "veterán találkozóra" még vissza fogok térni. Nem siettem vele.

Most jött el az ideje.

Szólnom kell egy undorító pörlekedésről, de írni egy pusztuló nemzedékről akarok, magamat is  közéjük sorolva.

A köznyelv nemzedékként határoz meg olyan embercsoportokat, amelyeket pl. egy közös szenvedély egy meghatározott korban összekapcsol. Beszélünk pl. futball-nemzedékről. Én arról az "ejtőernyős nemzedékről" akarok megemlékezni, amelyet a Rákosi rendszer hozott létre és a Kádár rendszer tartott életben, honvédelmi célokra. Ez az egykor életerős, vídám fiatalokból álló csapat ma a halálba menetelő veteránok szomoru, rohamosan fogyatkozó, menete. Az idő túllépett rajtunk. Ma már nincs honvédelmi tartalék képzés. Az ejtőernyőzés a gazdagok extrém "sportja" lett egyfelől; a hivatásos katonai kaszt mestersége másfelől. Ez utóbbiak költséges "sportszenvedélyét" az állam a költségvetésből szponzorálja.

A régi MSZHSZ, ill. MRSZ. "jogutóda" a MEBSZ, amely ellátja a veteránügyek gondozását is - elvileg.
Korábban
írtam már arról az elképesztő slendriánságról, ill. közömbösségről, amely a MEBSZ tevékeny ségét jellemzi ezen a téren.

Eredetileg nem állt szándékomban ezt a rangos testületet bírálni, már csak azért sem, mert jóformán a létezéséről sem tudtam.

Mígnem...

Mígnem a rossz sorsom össze nem hozott Fehér Miklóssal és nem estem bele a csapdájába, miként Pilátus a krédóba.

Róla tudni kell, hogy évekig szerkesztette a MEBSZ hírlevelét példás szorgalommal, ingyen, kevés jó szó ellenében. Hogy milyen színvonalon, más kérdés.

Ami engem illet, az a 2015.01.28-i veterán találkozóróé és össze jövetelről  szóló hírlevél amelynek bevezető sorait illeztem ide. A teljes szöveg szó szerint (!) a következő. 

"2015. január 28. szerda, 12.00órától; Ejtőernyőzés újrakezdése Magyarországon 1948-tól, a II. Világháborút követő években. Veterán ejtőernyős találkozó és összejövetel volt a Stefánián, a szervezet és önálló kezdeményezéshez, a MEBSZ nem volt érintettsége. Hogy is kezdődött, mert sokan félremagyarázták, és olyanokat állítottak, hogy ez a „FM partizán munkája”, ami nem fedi a valóságot. A lehetőség adott mindenkinek a közös munkában való részvételre, az alapszabály nem tiltja a MEBSZ tagjainak és nem tagjainak a veterán ejtőernyősök találkozását.  

Előzmény; A Pruha József –MEBSZ tag- ejtőernyős oktató lakásán baráti beszélgetést folytattunk 2014. december 23-án, kedden 16.00órától az ejtőernyőzés újrakezdéséről a II. Világháborút követő években a régi fotók nézegetése közben. Előzetesen már a Hörcher Miklós ejtőernyős oktató is jelezte egy ilyen baráti találkozó megszervezését a Müller Ernő ny ezredes és Litovszki Lengyel Pál közösen, csatlakozott Szücs Ibolya és Szerző István is. Telefonon az este felhívtuk Dr. Szeszák Gyulát 18.53perckor és 15perces beszélgetés után megállapodtunk, december 29-én, kb.11.00órakor találkozunk Pruha József lakásán. Egy véletlen baleset révén Pruha József bajtársunk eleset a lépcsőn közlekedve, és emiatt több napon át gyógyuló sérülést szenvedet. A fenti balesett miatt, a tiszti házban a Stefánián, a fenti időpontban szerveztük meg a széleskörű veterán találkozót. 

A fenti eseményre meghívást kaptak többen személyesen is, csak Dr. Sipos István ezredes úr, a MESZ elnöke jelezte távolmaradását, a Nemzetközi Ejtőernyős Bizottság (IPC) ülésén veszek részt Bulgáriában, sikeres találkozót kívánva, nagyon szépen köszönjük a válaszát.

Köszönet a találkozó elindítóinak, Müller Ernő ny ezredes, Pruha József, Litovszki Lengyel Pál, Dr. Szeszák Gyula, Hörcher Miklós, Szücs Ibolya, Szerző István veterán ejtőernyős oktató társainknak. 

 A rangos találkozón a részvételre jelentkezett harmincnyolc főből, harminckettő veterán társunk az összejövetelen megjelent. Külön köszönet és Tisztelet, Pintér Ferenc ny. ezredes úrnak a BEOSZ Szerkesztő Bizottság Elnökének, hogy a rangos eseményen a képviselőjük Nagy Ferenc fotóművész, újságíró is megjelent.  

 A szervező FM; Az előzetes baráti beszélgetés és üdvözlés után, sor került, bevezetésként a rekord ugrás 6270 méter magasból, 1955 április 30-án című film vetítésre került, Pruha József ejtőernyős oktató bajtársunknak köszönhetően és mindenki meglepetésére.  

Juhász József ny ezredes úr üdvözölte; A BEOSZ képviseletében megjelent Nagy Ferenc fotóművész és újságírót, a veterán sporttársakat, a Pécsieket, a Szolnokról érkezőket és Dr. Palló József bv ezredes ejtőernyős oktató bajtársunkat.  

Emlékezzünk meg azokról is egyperces néma felállással, akik már nem lehetnek közöttünk réges-régen, fentről figyelik a csapat találkozását.  

Kivonat Juhász József ny ezredes ismertetőjéből; A magyar polgári ejtőernyőzés immár idestova 67évvel ezelőtt kezdődött meg az újjá szervezése. Ezt megelőzően, 1948-ban, - azaz 67évvel ezelőtt, a budaörsi repülőnapon bemutató ugrást hajtottak végre, nem hívatásés keresetszerűen, hanem azért hogy tudásukat, bátorságukat megmutassák, és ezzel magukkal ragadják a fiatalokat, leendő ejtőernyősöket. A rögös kezdetek, az ejtőernyővel szemben támasztott minőségi igény fejlődése, az ejtőernyőzés légi sportként való elismertetésére törekvés volt anno. Az 1948 évi nagysikerű budaörsi repülőnap után, amelyen ejtőernyős ugrás is volt, az 1949-ben újjá alakuló OMRE, megbízást kapott az ejtőernyős sport beindítására, megszervezésére. Az MSZHSZ alapszervezetei toborozták a jelentkezőket, akiket először a Népligetben képeztek, majd az OMRE Farkashegyi iskolájában. Itt az iskolában hajtogatást és ugráselemeket és elméleti ismereteket tanultak. Többek között, felvázolva későbbi átalakulásokat, amiket Ti tudtok elmondani a leghitelesebben, akik itt vannak közöttünk és megtiszteltek jelenléttűkkel, illetve, még aktív ejtőernyősök. Az összejövetelnek, egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy az ejtőernyőzés a háború utáni megindításának, ma még élő egykori szemtanúi, résztvevői összegyűltek és együtt voltak egy pár órára. 

Ennek a találkozónak, még fontos pozitívuma hogy készült néhány csoportkép, a magyar ejtőernyőzés ma még élő nagy öregjei, „Ikonjai” így együtt megjelentek. Ez a csoportkép - harminc év múlva -, korhű dokumentumnak fog számítani.  

A baráti összejövetel volt, amit aztán egyesek úgy csűrtek- csavartak, mintha ez bűn lett volna. A találkozóval minél tovább várunk, annál kevesebben lennének a jelenlegi fotón, emiatt már, az utolsó húszon négy órában vagyunk. Ami minket összeköt, az nem más, mint az ejtőernyőzés iránti rajongás. Az ejtőernyőt mélyen tiszteletben kell tartani, mert az életünknek egyik legfontosabb tartója, amikor kiugrunk a repülőgépből. Tiszteletet meg kell adni az ejtőernyőnek, nem szabad sohasem letegezni!  

Az esemény zárásaként, Gajdán Miklós ny ezredes és Juhász József ny ezredes a MEBSZ nevében is hozzászólt, egyben megköszönve az értékes beszámolókat, Dr. Szeszák Gyula Narrátorri munkáját, észrevételeket a találkozót berekesztette. A rangos esemény videón is rögzítést nyert, az „értékes hozzászólásokból” egy film is készülni fog az utókor számára, amit a Google Drive feltöltés után, a megjelentek sporttársaink és érdeklődők letölthetik."

Az elképesztően primitiv (zavaros, helyesírási hibáktől hemzsegő) szöveg kritikája helyett arra hivatkozom ami az össze röffenésen valóban történt.

Amint a "tájékoztatásból" kiderül, rám a moderátori szerep hárult, ami valójában azt is jelentette, hogy a vitaindító előadást nekem kellett megtartanom, szabad belátásom szerint.

Ezt meg is tettem. Felvázoltam elképzeléseimet és javaslataimat. Ezek között szerepelt egy "Veterán Honlap" indítása és egy nyomtatott időszakos tájékoztató azoknak a veteránoknak, akiknek Internet hozzáférésük nincs; továbbá telefonos kapcsolattartás szervezése az így elérhető veteránokkal.

Mielőtt belekezdtem volna elindítottam egy kérdővet a jelenlevők nevének, lakcímének, telefonszámának, esetleges E-mail címének beírására.

A moderálás nem túl jól sikerült, mert szólásra jelentkezett egy Pabar Lajos nevü személy, aki elképesztően dúrva hangnemben letámadott, különösképp a honlapra vonatkozó javaslatom miatt. Én megadtam neki a magáét, de az összejövetel hangulata végleg elromlott.

[Pabar Lajosról az ejtőernyős sportolóról, oktatóról, vezetőről úgyszólván mitsem tud az Internet. Mint csepeli, civil okos kodó bajkeverőről annál többet.]

Nem szándékoztam annyiba hagyni a dolgot, de elkövettem három hibát. Az egyik, hogy a jelenléti ívet átadtam Fehér Miklósnak azzal, hogy az eredetijét vagy a másolatát juttassa vissza.
A másik, hogy elhittem, a találkozóról film fog készülni, az utókor számára, amelyet az érdeklődők letölthetnek.
A harmadik, hogy nem kértem számon a megszegett ígéreteket, sőt a kapcsolatot se szakítottam meg véglegesen vele jóllehet az ívet nem kaptam vissza, a film se készült el, azaz átvert.

Az újabb galiba ismét Pruha József személyéhez kapcsolódik.

Elhatároztam, hogy az ejtőernyős történelem néhány fehér, vagy elmázolt foltját eltüntetem, a történteket rekonstruálom.

A választásom egy repülőnapra esett, amelynek egyik szereplője voltam, mint a 9 db. Li-2-esből álló repülőraj egyik ugrató parancsnoka. A sajtó erről a következőképp számolt be. "1954. július 25-én a Magyar Repülőszövetség és a DISZ nagyszabású repülőnapot rendezett a Ferihegyi repülőtéren, az esemény leírását a megtartott repülőnapról. az 1954. júliusi Magyar Filmhíradó 30. beszámolója szerint; A bátrak sportja az ejtőernyős ugrás. 108 fiatal 800 méter magas ságból ugrott a bemutatón.

Valójában az történt, hogy Rágyánszky András ezredes, a Magyar Repülő Szövetség akkori elnöke, az irányító toronyból illetéktelenül ugrást vezényelt. Ennek hatására két gép ugrató parancsnoka megkezdte a dobást. Az ejtőernyősök a vasuti síneken, ill. Vecsés belterületén értek "földet". Valaki rájött a hülyeségre és hirtelen visszavonta a parancsot. Ezután a kötelék második rárepülésben, immár szabályosan, dobott a repülőtér betonmentes részére. A vezető ugrató parancsnok Pruha vezényletével. Az esemény kivizsgálásába az ÁVH is bekapcsolódott, de "Rágyinak", lévén a mi kutyánk kölke, az égvilágon semmi baja sem lett.

Ezt a sztorit megírtam Fehér Miklósnak, aki kezdetben lelkesedést mutatott. Több személyt nevezett meg, akik az ugráson részt vettek. Ekkor fellelkesedtem. Javasoltam, egy levelező lista létrehozását a résztvevők emlék-mozaikjainak össze gyüjtésére és jeleztem: ismét beindítom ejtőernyős Honlapomat, hogy túllépjünk a 2015. január 28-án keletkezett holt ponton, amit Pabar Lajos idézett elő, Fehér Miklós segítségével.

Erre április 30-án a következő választ kaptam.  "Részemről érdekesnek és jónak tartom a témát, de én ebben az évben bőven van feladatom és csak 'érintőlegesen' tudnék erre időt szakitani, ez több embernek is adhatna társadalmi elfoglalt ságot/munkát és természetesen internettel is kell hogy rendelkezzen." [Sic!]

Úgy érzem, megint át lettem verve.

Kiheverem, de...

A veteránok, különösen az Internet kapcsolattal nem rendelkezők, magukra maradnak. Ők nem élvezhetik Fehér Miklós Interneten hozzáférhető, szinvo nalas hírleveleinek félbeszakadt hírfolyamát.

Ehhez képest nem tudom, hogy milyen célra szánja az évek alatt hangyaszor galommal összegründolt hatalmas film, kép és szöveg archívumot?

A jelenlegi helyzetet egy általa készített kép illusztrálja.

A barátilag átölelt †Szerző István holtteste több hétig feküdt bezárt lakásában mire rátaláltak. Ebben Fehér Miklós természetesen nem hibás. Olyannyira nem, hogy nyughelyét megpróbálta felkutatni. [Jó fotó téma lett volna.] 

A kép mondanivalója az, hogy egy veterán ugyanolyan magányos lehet barátai között, mint a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségében, mert a bajban nincs barát, nincs társ. "A legnehezebb dolog — az idősek és haldoklók hallgatólagos elkülönülése az élők közösségétől, azon emberekhez fűződő viszony fokozatos kihűlése, kikhez vonzalmuk kötötte őket; egyáltalán, a búcsú azoktól az emberektől, akik értelmet és biztonságot jelentettek számukra. Nemcsak azoknak keserves a pusztulás, kiknek fájdalmaik vannak, hanem a halálban magukra maradóknak is. ... A haldoklók korai elhagyatottsága kiváltképp és különösen gyakran épp a fejlettebb társadalmakban fordul elő."

Ideje, hogy számba vegyem az élethez fűződő fonalakat. Némelyiket én tépem el, mint ezt is. Így kevesebb dolguk lesz velem a Párkáknak.

2020.05.03

Sz. Gy.


 

 

Widget is loading comments...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PHP Hits Count