A helyi ellenállás csak akkor szűnt meg végleg, mikor az I. Heródes idejében épült és többször is megerősített erőd, Masszáda 73-ban elesett. Masszáda elestével megszűnt az önálló zsidó állam utolsó esélye is, továbbá megszűnt a zsidó kultusz összetartó ereje.
[Hülye történészek.]

 

 

 

    Világkáosz - zsidóroham.

Örül egymásnak, mint zsák a foltjának, a két cégéres gazember. Oroszlánrészük van abban, hogy rövidesen lángbaborul az egész világ. Egy gazdát szolgáinak mindkettem, csakúgy mint közös pártfogoltjuk, vagy ellenségük az Iszlám Állam.

Ebben a szituban nincs egyénisekedés, minden le van vajazva.

Nem beszélek én hülyeségeket? Hm. lássuk csak.

A nagy zsidó - amerikai játék Észak Afrikában és Közel Keleten kezdődött a diktatúrák és a diktátorok elpusztításával. Aztán kizöldült az Arab Tavasz, amely felforgatott minden államrendet e két térségben. Hektószám ömlött az egymásra uszított szerencsétlen hülyék vére.

Ám az olthatatlan zsidó vérszomj valami másra, valami még olyanabbra vágyott. A CIA az őrült szenátor McCain védnöksége alatt létrehozta az Iszlám Államot. Az új szörnyeteg Szaúd Arábiában bújt ki a sárkánytojásból és ahgy talpraállt Erdogan biztosított részére szabad átjárást Irak és Szíria irányába.

Ezzel szembekerült Szíria őrangyalával és Irak barátjával Putyinnal. De nem lett forró a kása. Putyin szemet hunyt afölött, hogy az Isis ellenállás nélkül (!) elfoglalta Szíria keleti és Irak nyugati fertályát, az olajmezők, a kitermelő berendezések , csővezetékek, szállitópark megszerzése érdekében.

Aztán egy kicsit méltatlankodott amiatt, hogy Törökország az Iszlám Állammal
seftel  a szíriai - iraki olajjal. De komoly harag nem lett belőle. [Alighanem Mr. Putyin is megtalálta valahogy a számítását ezen a piszkos üzleten.]

Még abból se lett komolyabb baj, hogy a törökök lelőttek egy orosz vadászgépet Szíria fölött. Olyan gépet, amely az Iszlám Állam erőit támadta. Nem egyedül, hanem az amerikai légierő gépeivel együtt(működve).

Putyin ezt is lenyelte. Vajon miért.

Igy jutunk a máig, amikor Erdogan a CIA segítségével "pancser puccsot" szervez a török hadsereg soraiban és úgy jár el mint Hitler a "Röhm puccs" idején (ami nem is volt puccs), hogy a hosszú kések éjszakáján, ami Erdogannál belenyúlik a nappalokba is, leszámol minden valódi, vagy vélt ellenfelével. Közben nem felejt el hirtelen bocsánatot kérni Putyintól és máris szent a béke. Putyin hallgat most is. [Ugyanúgy, mint az ugyancsak McCain által szervezett ukrajnai puccs kapcsán hallgatott és évek óta hallgat amiatt is, hogy Porosenko kollegája nehézfegyverekkel háborúzik a keletukrajnai "szakadár" államocskák orosz lakossága ellen.]

Hogy mi ebben a káosz? Nem a történések, hanem azok tükröződése a politikusok agyában. Hogy Merkel anyó örül kedves Erdogan barátja sikereinek, természetes. De mit pofázunk mi népszavazós, nyakas magyar kertítésépítők.
"Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy Törökország számíthat Magyarország támogatására a terror elleni küzdelemben. A terror semmivel sem igazolható, minden formáját elítéljük” – fogalmazott a külügyminiszter, megdöbbentőnek nevezve azt a támadássorozatot, amely az elmúlt időszakban Törökországot érte." Máshol arról is fecsegett ez a nyomorult, hogy egy demokratikusan megválasztott államfő ellen lázadtak a "terroristák".

Na! Ha ezek után valaki meg tudja mondani, hány óra és ki - kicsoda, mi - micsoda ebben a kavalkádban (káoszban) és Erdogannak mi a baja Obamával, annak fizetek egy nagyfröccsöt.

2016.07.30

Sz. Gy.