Életem aranykora.
Célkörben.

Nehéz megmondani melyik volt életem legboldogabb pillanata. Sokkal könnyebb eldönteni, melyikre gondolok vissza legszívesebben. Nos, erre: "1955-ben a III. Magyar Ejtőernyős Bajnokságon a Budapest 1. (KRB) csapatának tagjaként Hollósy Lajos, Polonyi László, Kastély Sándor és Szeszák Gyula 1000 méteres célba ugrásban aranyérmes."

A Magyar Repülő Szövetséget arra találták ki, hogy katonai előképzést nyújtson a külön leges katonai alakulatokba [rádiós, repülő, ejtőernyős, stb.] besorozandó fiatalok számára.

A rendszer számára hasznos kiképzést igyekeztünk a magunk számára szórakoztatóvá tenni. Így sarjadt ki a repülő és ejtőernyős "sport".  E törekvésünk jóindulatu támogatóra lelt a Magyar Repülő Szövetség főtitkára a cipész előképzettségü Rágyánszki András ezredes személyében.

Róla már csak egy régi filmhíradót találtam a következő felvezetéssel. "1951. január 27-28-án az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) szervezésében. Feldíszített tanácsterem (Lenin, Rákosi és Sztálin arcképe, felirat: "Éljen Rákosi Mátyás, a repülők nagy barátja!"). Rágyánszki András, az MRSZ főtitkárának beszéde, jegyzetelő, majd tapsoló hallgatóság. Szabó István altábornagy repülési érdemjel vényeket ad át pilótáknak." [Akkor ez volt a módi...]

 
Amikor vele találkoztam jóval öregebb, testesebb volt és katonaruhát viselt. Szívvel lélekkel köztünk élt. Megtanult (...) repülőgépet vezetni. Elvégezte az ejtőernyős tanfolyamot. Láttam embrió tartásban makacsul zuhanni.

A repülőknek már nem volt ilyen szerencséjük vele. Többszáz óra társadalmi munkával "felspéciztek" egy Cinke tipusu vitorlázógépet. Mikor kész lett - deus es machina - begördült "Rágyi" luxus Pobjedája. Nyilván az ördög sugallatára Rágyi kijelentette "no' elvtársak ezt kipróbálom." A csodamasina percek alatt ripityára tört. Rágyi sértetlen maradt, keményen markolva a botkormány csonkját. A pilóták köntösüket megszaggatva, szakállukat pajeszukat tépdesve, jajgatva átkozták még évekig; ami általános népszerüségén mitsem változtatott.

No és a célbaugrás. Manapság egy ötforintos nagyságú a cél-pont. A helyezést centimé terek döntik el. A mai csodaernyőkkel ez nem csoda. Mi lomha körkupolás ernyőkkal ugrottunk, amelyet a hevederek húzogatásával lehetett fordítani, ill. két heveder behú zásával, a felületet csökkentve, a süllyedés sebességét növelni, ill. "csúsztatni" - mind ezt csigalassúsággal.

Ezt a műveletet az ejtőernyő "fejésének" neveztük.

Nekünk még egy mésszel kijelölt kör kellett, amelynek átmérőjét szégyelleném megmondani. A kör közepét egy mészpötty jelölte. Megvallom, mint bajnok ennek a közelébe se kerültem a versenyen. Azt meg a világért se árulom el, hogy milyen "centiméterrel" mérték a távolságokat.

Ilyen manőverezési adottságok mellett az volt a legfontosabb, hogy a szél irányát és sebességét saccolva "jó" helyen hagyjuk el a gépet, a fényképen látható Galambot. Csak ilyet kaptunk, a kért - imádott Po2-es helyett. Ez utóbbin egy kis plató volt az alsó szárny tövében, amire kiállva vidáman cseverészhetett az ember a pilótával, majd elegánsan leléphetett a gépről.

A Galamb problémás masina volt. Egyáltalán nem ejtőernyős ugrásokra tervezték. Alig lehetett kiká szálódni az üléséből és a repülési iránynak, ill. a pilótának háttal ugrási poziciót felvenni. Nagyon közel volt a hátsó vezérsík. Az ember mindíg attól tartott, hogy elkapja valamelyik testrészét. A legnagyobb baj azon ban az volt, hogy a gép ebben a helyzetben instabillá vált. Emiatt a pilóták többsége nem merte levenni a gázt. A "száguldó" masi náról pedig még kényelmetlenebb és veszélyesbb volt ugrani.

Nem így a mi pilótánk Báti Ernő. Ő nem félt lassítani és szerintem döntő szerepe volt a mi sikerünkben.  

Ami engem illet, sokat töprengtünk †Udvardi Dezső barátommal az ejtőernyős ugrás elméleti kérdésein, köztük a célugrás számítási problémáin is. Nem állítom, hogy ez használt. Ártani biztos nem ártott.

[†Udvardi Dezsőre és tragédiájára később visszatérek. Ugyancsak szót ejtek †Kastély Sándorról, aki egy másik ejtőernyős †Gyulai György halálát okozta egy zuhanás közbeni filmfelvétel során.]

A felső képen látható, hogy a csapatkapitány az általam megénekelt †Hollósy Lajos, mindannyiunk tisztelt és szeretett "Laja bácsija" volt.

A győzelem napja egy izgató - kellemes kalandocskával ért véget. Az ejtőernyőket hanyagul bedobáltuk a gépkocsi hátuljába és én elheveredtem a selymen, még meglehetősen magas adrenalin töltöttséggel. Hogy véletlenül történt e már nem tudom, de valahogy mellém került egy pilóta csinos felesége [nem a Bátié], akivel Laja bácsi felesége Marika néni amúgy is össze szeretett volna hozni. Hozzám bújt és ki tudja mi történt volna, ha csak ketten feküdtünk volna hátul... Igy is izgalmas, felejthetetlen élmény maradt. "Mint a rég elvesztett álom visszatér hozzám egy - egy szép napon."

2021.02.06

Sz. Gy.