Határozottan állítható, hogy "akkurátus"  történelem kutatók tolla alól néha izgalmasabb  históriák kerekednek ki, mint egy krimiíró fantáziájából. Ez a helyzet Ilkei Csaba írásával  is. Nekem az egész írás tetszik, de a különösen tetsző passzusokat, a szerző utólagos  jóváhagyását remélve, kékre szineztem...

 Szeszák Gyula.

 

A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral avagy: emberrablás és üzlet állambiztonsági módra

 

Levéltári kutatások, dokumentumok és bizonyítékok nélkül  csak hiteltelen és megalapozatlan kijelentéseket lehet  tenni ügynök ügyekben. Húsz évvel a rendszerváltás után levegőben lógó találgatásokkal, fantáziadús bulvármesékkel,  amatőr és dilettáns mendemondákkal  van tele az internet, önmagát újságírónak nevező  szélhámos, jól értesült tömegkommunikátor, intézeti média menedzser, gátlástalan cédulás celeb  közöl  magabiztosan  listákat nemcsak hazai, hanem CIA, KGB és MOSZAD ügynökökről is. Sőt, volt ügynökök - hivatalosan: állambiztonsági hálózati személyek -, hogy eltereljék magukról a figyelmet, saját maguk készítenek és küldözgetnek listákat  - volt hivatásos állambiztonsági tisztekről is -, mint például "Óvári" titkos megbízott (M.K.) Somogy megyében. Idővel persze lelepleződnek, de addig  megtévesztő  tevékenységüknek áldozatai is vannak a tájékozatlan, félrevezethető, hiszékeny  emberek  körében. 

Harminc évig dolgoztam a Magyar Televíziónál (1969-1999), s abból 15 évig vezettem (1984-1999) az "Új Reflektor Magazin"-t, amely nemcsak a kisemberek érdekvédelmét szolgálta, hanem valóságfeltáró riportjaival, a múlt kritikai elemzésével a rendszerváltás előkészítését is. 1989-90-91-ben több részes sorozatot készítettünk egy állambiztonsági tisztről, a Vörös Hadsereg volt elhárító hadnagyáról, aki előbb hazarabolta Bécsből Ábrányi Aurél újságírót, a SZER tudósítóját, majd sikeresen tönkretette a rá bízott nagyvállalatot, végül pedig személyes kapcsolatai révén kicsalt 120 millió dollárt a magyar államtól. Aztán eltűnt Izraelben, élete végéig nem született ellene jogerős bírósági ítélet. Akkor alig volt kezünkben néhány hivatalos irat, csak az érintettek, a tanúk, a megszólalók igazmondásában bízhattunk. Ez pedig ilyen ügyekben meglehetősen aggályos és becsapós. 

1995-ben az MTV egy másik stábja szerecsenmosdató műsort készített ugyanerről az  állambiztonsági tisztről. Ebből az alkalomból az egyik jobboldali napilap megszólaltatta Farkas Vladimir volt államvédelmi alezredest, akinek semmi köze nem volt az ügyhöz,  bevallottan nem ismerte a szereplőket, nem tudott róluk semmit, semmilyen iratot nem látott, semmilyen dokumentumot nem tudott előhúzni, de két egymást követő napon, két teljes oldalon blöffölt, találgatott,  okoskodott és fontoskodott, etetve a lap munkatársát, aki szintén megeresztette a fantáziáját és azokat kezdte kritizálni, akik máig időt állóan tárták fel a helyreigazításra nem szorult tényeket. Ilyeneket voltak olvashatók: "Farkas Vladimir 1955-ig dolgozott a hírszerzésnél. Ábrányi beszervezése 'igen előrehaladt stádiumban volt', de a végső lépést addig még nem tették meg."  Ezzel szemben, Ábrányit már 1949. április 23-án beszervezte a HM. katonapolitikai osztálya és májusban átdobta Ausztriába hírszerző feladatokkal. Farkas Vladimir ekkor még nem dolgozott az ÁVH hírszerzésénél két okból, egyfelől azért, mert még nem volt ÁVH, csak ÁVO, másfelől  azért, mert még nem engedték a hírszerzés közelébe, hanem az ÁVO  operatív technikai alosztályán telefonlehallgatásokat és levélvizsgálatokat irányított. Majd csak 1950-ben  szervezi meg az ÁVH határon túli politikai felderítését, mint a hírszerző főosztály vezetője, 1953-tól az egységes BM.-ben az I.-es (államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. főosztályának (hírszerzés) helyettes vezetője 1955-ig. Ám amikor Ábrányi hazahozatala történik (1961. október 12.) már nincs abban a helyzetben, hogy bármi felett diszponáljon: 1956. október 5-én letartóztatták, bűneiért 12 évre ítélték, amiből négy évet töltött le, 1960-ban amnesztiával szabadult. Említett, zavaros és semmitmondó nyilatkozatának második részében (1995. december 8.) kijelentette: "Szerintem Ábrányi ügyiratainak teljes anyaga minden valószínűség szerint a PGU-nak, tehát a KGB I. főosztályának, a hírszerzésnek az irattárában megvan." 

Nem kellett odáig mennem. Húsz évvel azután, hogy műsoromban, az "Új Reflektor Magazin"-ban az első riportot elkészítettük az Ábrányi-Gerő ügyről, de még nem folytathattunk levéltári kutatást, 2009 nyarán  tudományos kutatóként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában keresni kezdtem az ügy dokumentumait. Döbbenten hallottam, hogy ezeket még soha senki sem kérte ki elöttem.. Várnom is kellett, míg kutatásra a levéltárosok előkészítették azokat. Minden ügydöntő dokumentumot (még) nem találtam meg, de sokat igen. Az ügyet összefüggéseiben kiterjesztő, a történések körülményeit jobban megvilágító, a főbb szereplők alakját  a korábbi ismereteinknél árnyaltabban, több  konkrét információval  bemutató kutatási eredményeimet most teszem közzé először.  

"Ábrányit 1961-ben hazahoztuk..." 

Dr. Ábrányi Aurél (Szentendre, 1914. június 10, Várnai Róza) a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Apja az operaház karmestere volt. Unokaöccse: Ábrányi Emil népszerű lírai költő.  Ügyvédi irodát nyitott, majd újságíró, 1943/44-ben  az "Új Nemzedék" politikai rovatának vezetője. A világháborúban  haditudósító zászlós, 1945 márciusában a Dunántúlon szovjet fogságba esett és a székesfehérvári hadifogoly táborba került, ahonnan júniusban elengedték. Egy gépkocsikat forgalmazó kereskedelmi cég társtulajdonosa lett 1948-ig, miközben   1946-ban egy kőnyomatos lapot indított, hamarosan a "Képes Figyelő" riportere, a szerkesztőség 1948-ban Párizsba akarta küldeni tudósítónak, ám az Államvédelmi Hatóság nem engedélyezte kiutazását. (1. sz. melléklet.) 

Ekkor elhatározza, hogy második  feleségével (Szlatkovszky Ibolya, Budapest, 1925. május 23.) és  gyermekével Nyugatra szökik.  (Ábrányiné apja postai szerelő volt, 4 polgárit végzett, a  vendéglátóiparban kiszolgálónő,  majd 1943-ban a HM.-ben gépírónő. 1944-ben ment férjhez előszőr, 1946 másodszor, Ábrányihoz.) Ábrányi  az üzleti világból ismerte Kerényi János szombathelyi autókereskedőt, aki segítséget ígért az illegális határátlépéshez. 1948 november 2-án  gépkocsival érkeztek  Budapestről  Kőszegre, ahol Kerényi várta a családot, összeismertette őket Weöres Mihály ny. honvéd őrnaggyal, vele  egy Óvári Lajos nevű asztalosmesterhez mentek, akinél  egy orosz katona várta gépkocsival, ő vállalkozott  a határon való átjuttatásukra. Ábrányi egy borítékban átadott Weöresnek 9 ezer forintot, amiből Kerényi 3500-at, Óvári és a gépkocsival várakozó orosz katona 1000-1000 forintot kapott, a többit Weöres őrnagy megtartotta magának. A határ előtt azonban már  orosz járőrök várták a gépkocsit, feltartóztatták, s  utasait bevitték a szombathelyi ÁVH-hoz. Ábrányi nem tudta, hogy  a három segítőkész  magyar közül kettő: Kerényi János és Weöres Mihály a HM. katonapolitikai osztályának hálózati besúgói, Óvári Lajos asztalosmester pedig előre jelezte az akciót a szovjet határrendészetnek. (ÁBTL. 3.1.9. V-76756.) 

Ábrányit budapesti őrizete alatt a HM katonapolitikai osztálya 1949 április 23-án " Relly" fedőnév alatt beszervezte és májusban Ausztriába telepítette a francia hírszerző szervek elleni feladattal. (ÁBTL. 4.1.A-2127/4: a BM. III/I csoportfőnökség jelentése "Az Ábrányi-Struzziero-Atkáry kémcsoport felszámolása 1955-ben", "Dr. Ábrányi Aurél nemzetközi kém, áruló volt ügynök ügye, 1949-1961", "Relly", "Wholl", "Woll János", "Nyíri", "Lovag" fn. ügy.") A jelentés elején kissé zavaró az a zárójeles megjegyzés, hogy "más adat szerint az ÁVO 1948. november 11-én beszervezte", mert a jelentés további része egyértelműen a kat.pol. beszervezésére hivatkozik,  másrészt az Államvédelmi Hatóság is ezt állítja minden későbbi iratában, végül 1948. szeptember 10-től már nem volt ÁVO - a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya -, hanem az abból alakult  BM. Államvédelmi Hatósága működött, amely aztán 1949. december 28-án olvasztotta magába a HM. Katonapolitikai Főcsoport
főnökségét (katonai hírszerzés, elhárítás) közvetlenül a Minisztertanácsnak alárendelve. A III/I csoportfőnökség (hírszerzés), mint jogutód jelentése ezt követően - a részletek előtt
  - négy mondatba sűríti Ábrányi sorsát, benne a záró kulcsmondattal. Ábrányi "...néhány hónapon át megfelelően teljesített. 1950-ben szembefordult velünk és mintegy 11 éven át különféle ellenséges speciális szervek hazánk ellen dolgozó aktív ügynöke volt. A magyar állambiztonsági szervek prominens elhárítási (itt egy vagy két szó törlése következik az ÁBTL anyagában) 1950-1954 között hírszerzésünk játszmás-kísérleti ügye volt. 1961-ben Ausztriában ellene végrehajtott akció eredményeként hazahoztuk, 1963-ban 13 évi börtönbüntetésre ítélték." (2. sz. melléklet.) 

Ábrányi azzal a feltétellel vállalta az együttműködést, hogy idővel  családja is Ausztriába távozhat. Ábrányinét szabadlábra helyezték. Az ország elhagyása előtt férje elmondta neki, hogy  addig is, míg kiengedik hozzá,  havonta ezer forintot fog kapni postán  a hatóságtól, s megadta  annak a tisztnek a telefonszámát, akit fel kell hívnia, ha valami problémája adódik. 1950  végén  Ábrányiné érzékelte, hogy a kapcsolat megromlott férje és a hírszerzés  között, a pénzküldemények elmaradtak, hiába hívta a szokásos telefonszámot, az ismerős tisztet már nem tudta elérni. Ábrányiné 1952 szeptemberében  Nyugatra akart szökni  leányával Csehszlovákián át, de a csehszlovák határőrök elfogták, Pozsonyba vitték és tiltott határátlépésért 15 napi börtönbüntetésre ítélték. Ennek letöltése után még 8 hónapig visszatartották és csak 1953 májusában adták át Magyarországnak. Itthon 3 év és 10 hónap börtönt  kapott, amit Balassagyarmaton, majd Kalocsán töltött, ahol 1954 augusztusában a BM. I. (államvédelmi) Főcsoportfőnökség I. főosztálya (kémelhárítás) beszervezte, s  szabadlábra helyeztette. (ÁBTL. 3.1.9. V-140799.) (3. sz. melléklet.) 

Kiszabadulása után új kapcsolattartó tisztjétől megtudta, hogy az együttműködés férje és a magyar hatóságok között férje hibájából - miután nem volt hajlandó az utasításokat végrehajtani - megszakadt. Ezután sikeresen felderítette Atkáry Arisztid kémtevékenységét, ami azért nem volt nehéz, mert férje távozása után 1949 és 1951 között  Atkáry  szeretője volt, együtt élt vele, s kiszabadulása után ismét felvette vele a kapcsolatot. Újra érintkezésbe lépett férjével, annak minden lépéséről (levél, pénz, csomag, csempészárú, futárüzenet, kérés, egyes személyek felkeresése, stb.) azonnal tájékoztatta a hatóságot, ennek nyomán vették őrizetbe például Felkai Ferenc, Ráthonyi János, Szvatkó Pál, Csontó Menyhért, Marschalkó Teofil és  Jogics József  újságírókat. . 1955-ben Ábrányinét  átvette a II. főosztály (hírszerzés) és feladattal Bécsbe küldte. (4. sz. melléklet.) 

Ábrányi Aurél 1949-ben Bécsbe érkezve hamar kapcsolatba kerül a francia hírszerzéssel (SDECE) régi ismerőse Lázár Ödön révén, aki akkor már francia ügynök és a  SZER tudósítója. Lázár javasolja a bécsi francia nagykövetség sajtóattaséjának Patrice Duvaitnak, hogy vonják be Ábrányit a hírszerző munkába. Dornier százados, a francia hírszerzés tisztje alkalmazza is kutató ügynöknek és fordítónak. (ÁBTL. 4.1. A-2127/4) Ezzel egy időben a bécsi argentin követség tanácsadója is jogi és sajtó ügyekben. 

"Ábrányi az első időben értékesnek tűnő információkat adott. Egyben állandóan szorgalmazta, hogy anyagilag támogassák, családját engedjék ki. Mivel ezen követeléseit nem teljesítették, jelentései egyre értéktelenebbek lettek."  (BM. III/I. "Az Ábrányi-Struzzeiro-Atkáry kémcsoport felszámolása 1955-ben." - ÁBTL. 4.1. A-2127) 1950 március 12-én a Budapestről Bécsbe utazó hírszerző tiszt, Vértes János őrnagy a személyes találkozón kísérletet tett "Relly" fedőnevű ügynökük foglalkoztatásának felújítására, a kapcsolat megerősítésére. "A találkozót lefolytató hírszerző tiszt véleménye szerint Ábrányi a részünkre átadott anyagokat a francia hírszerzés tudtával készítette, s azok nagy része feltehetően dezinformáció."  Ezt követően több kísérlet történt az együttműködés visszaállítására, ezek azonban meghiúsultak, mert "Relly" nem volt hajlandó a megjelölt helyre menni, kizárólag saját bécsi lakásán akart találkozni az összekötővel. 1951. januárjában a kapcsolat véglegesen megszakadt. Ábrányi Aurélt február 22-én a hálózatból kizárták azzal az indokkal, hogy "Viselkedéséből, jelentéseiből biztosra vehető, hogy az ellenség ügynöke." (5. sz. melléklet.) 

A hírszerzés jelentése így folytatódik Ábrányiról: "1951-től 1954-ig lényegében nem volt vele kapcsolatunk. Időközben feleségét beszerveztük és kiengedtük. 1954-ben Bécsben újból személyes találkozót tartottunk. (itt Dobróka János alezredes utazására utalnak bizonytalanul, - megj.: i.cs.) "Relly"-t nem tudtuk úgy kompromittálni, presszionálni, hogy mellettünk dolgozzon. 1954-től ÁB. szerveink - több-kevesebb együttműködéssel -tervezték és szervezték "Relly" titkos anyagainak, illetve személyének kiemelését, hazahozatalát."

(A jelentés utal arra, hogy "Relly" ügyében az állambiztonsági szervek számos ügynököt foglalkoztattak, pl. "Dunai", "Szőke Imre",  "Gerendás", "Nyíriné", az olasz diplomata, az "Acél"-"Rónai" - "Szirom" akció csoport (!), stb.)

Kémrezidentura Budapesten Struzzieroval

Ábrányi a francia hírszerzés mellett 1951-től a Szabad Európa Rádiónak is dolgozik, 1956-ig annak bécsi különmegbízottja, havi 400 dolláros fizetésért. A CIC (Counter Intelligence Corps: az USA totális elhárítást végző titkosszolgálati szerve) részére végzendő kémtevékenység céljával 1951-ben Bécsben beszervezte a budapesti olasz nagykövetség sajtóattaséját  Struzziero Adalbertot: hozzon létre kémrezidenturát Magyarországon, s az összegyűjtött politikai, gazdasági, katonai információkat jutassa ki hozzá Ausztriába. (Az olasz diplomata értesüléseit ezzel párhuzamosan átadta a bécsi olasz nagykövetségen Noel Mortennek, aki  az olasz hírszerzés megbízottja volt.)  Struzziero a kémrezidentura létrehozásakor, a beszervezéseknél arra hivatkozott, hogy a munkájához szüksége van olyan információkra, amelyek a sajtóban nem jelennek meg, ezért havi 800-1500 forintot tud fizetni. Csak később mondta el  az ügynököknek, hogy jelentéseiket Ábrányihoz juttatja el Bécsbe, s azokat a Szabad Európa Rádió felhasználja. Esetenként bekapcsolta a kémanyagok továbbításába Anne Marie Durand-ot, a budapesti francia nagykövetség alkalmazottját. 

Az olasz diplomata Ábrányi megbízólevelével és a tőle becsempészett  pénzen  a következőket szervezte be:

Atkáry Arisztid akkor 29 éves  volt üzemtulajdonost, önálló fordítót. 1945 után az apjától örökölt gyárat vezette. Apja a Schönwald Vegyészeti Gyár részvényese volt és az I.G. Farbenindustrie magyarországi fiókvállalatának elnöke. Az államosítás után  a megmaradt értékek eladogatásával foglalkozott és fordítói munkát vállalt. 1952-től 55-ig végzett kémtevékenységet ellenszolgáltatásért. Atkáry fontos információkat kapott nagybátyjától: Kemenes Ödöntől, aki a Magyar Postánál dolgozott bizalmas munkakörben. Ilyen  volt például a pécsi uránbányákban folytatott kutatás, melyet Bogomolov akadémikus irányított; a postai titkos levélellenőrzések rendje;  egyes ÁVH objektumok, így a hármashatár-hegyi és a szabadság-hegyi rádióadók; néhány kiemelt nagyüzem termelési adatai; a diósgyőri vasgyár kompresszorának felrobbantása, stb. (6. sz. melléklet.)

Jeszenszky Antal dr., az  akkor 37 éves  volt katonatiszt jogi egyetemet végzett, a Külügyminisztérium sajtófőnöke  1945 előtt. 1945 után háborús és népellenes cselekmények miatt két évre ítélték, de a Népbíróság Országos Tanácsa felmentette. Nyelvórák adásából élt és a felesége tartotta el. Hetente szolgáltatott katonai, politikai, gazdasági és kulturális adatokat jelentés formájában. 1953-ban a kémelhárítás beszervezte és a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalathoz helyezte.

Darvas Attila, 33 éves gépészmérnök, kizárt MDP-tag. 1944-ben a Gestapo beszervezte, de a németek gyors visszavonulása miatt gyakorlati tevékenységet nem folytatott. Nyugatra menekült, ahonnan 1945 végén tért vissza. A Kohó és Gépipari Minisztérium különböző vállalatainál dolgozott. Miután 1953-ban Atkáry beszervezte, a KGMTI-től ellopta a Dunai Vasmű tervfeladatairól szóló 170 oldalas szigorúan titkos anyagot, majd a dunaújvárosi kokszolómű alaprajzát, egy nehézipari vállalat beruházásának leírását és bizalmas adatokat közölt a komlói szénbányák termeléséről.

Wágner Márton 31 éves  alkalmazott 1946-ban katonai szolgálatot teljesített a híradó építő zászlóaljnál, s innen biankó katonai űrlapokat lopott, melyeket Atkárynál helyezett el, aki ezek valamint más, Wágnertől kért katonai iratok segítségével hamis okmányokat készített.

Szegedi (Stern) Sándor 34 éves  jogi egyetemet végzett, előbb önálló kisiparos, majd a Háztartási és Fémtömegcikk Ktsz. elnöke,  Struzziero Adalberto sógora. Jelentett a gazdasági helyzetről, a normarendezésről, a lakosság hangulatáról;  pártkiadványokat, népnevelő füzeteket, Magyar Közlönyöket adott át a diplomatának. Az Ábrányitól főleg dunai hajósok útján érkező csempészárút (valuta, arany, ékszer, márkás óra, esőkabát, nylonharisnya, iridium tollhegy, stb.) rajta keresztül értékesíti Struzziero.

Szegedi Sándorné Lajtha Edit 29 éves, elvált muzeológus kiállításokról, színdarabokról, filmekről írt jelentéseket.

Egyed Béla 41 éves munkás a Háztartási és Fémtömegcikk Ktsz.-ben dolgozott, húsz jelentést írt kézzel politikai és gazdasági hírekről, ő juttatta el  a külföldről becsempészett és szétosztott forint küldeményeket a megadott címekre. 1954 nyarán 102 darab Napoleon aranyat, egy aranyrudat és 5  aranykarórát rejtett el lakásán Szegedi Sándor részére.

Bazovszky Péter 49 éves  szlovák származású  ügyvéd fordítóként dolgozott a szovjet gépipari vagyonkezelőségnél, közvetlenül a "2-es számú expedíció" fedőnév alatt működött uránérc kitermelő vállalatnál szerezte titkos információit a kutatási és termelési eredményekről.

Sugár Györgyné  Götler Vera  28 éves tisztviselő, időelemző  Szegedi Sándor  barátnője, akit majd feljelentési kötelezettség elmulasztása  miatt vonnak felelősségre, mert noha Szegedi elmesélte neki a volt feleségével együtt  végzett kémtevékenységet és a SZER-től  kapott anyagi  ellenszolgáltatást, nem tájékoztatta a hatóságot.

Ruszkay György 32 éves grafikus, az "Új Világ" külső munkatársa, Atkáry gyermekkori barátja a Vörös Csillag nyomdából csak belső használatra kiadott "Magyar Rendőr" és "Határőr" újságokat hozott ki és adott át Atkárynak. 

Ábrányi mind értékesebb és bizalmasabb információkhoz jut és azokat továbbítja megbízóinak, akik sikeresnek minősítik és honorálják tevékenységét. Néhány megszerzett további kémadat:  a Temesvár környéki rakéta kilövő helyek építéséről, melyeket Jugoszlávia ellen terveznek felhasználni; az alagi lőszerraktár felrobbanásáról; a magyar és csehszlovák kormány küldöttségek tárgyalásáról a dunai vízlépcső  megépítésével kapcsolatban;  a magyar börtönügyi rendszer átszervezéséről; a magyar-export-import helyzetéről, a Bakonyban állomásozó katonai alakulatokról; s folyamatosan a lakosság hangulatáról: normarendezés, közellátási nehézségek, áramkorlátozások, stb. 

A BM. I. (államvédelmi) Főcsoportfőnökség I. főosztálya (kémelhárítás) 1954 elején fokozott erőfeszítéseket tesz a kémrezidentura teljes felderítésére. Márciusban egy  "Pénzes"  fedőnevű ügynök lakásán tetten érik Struzzierót, aki az Ábrányitól kapott 200 ezer forintot adta át szétosztásra utasításokkal együtt öt ügynök címére: Atkáry Arisztidnak, Jeszenszky Antalnak, Egyed Bélának, Szegedi Sándornak és Szegedi Sándornénak. A megrémült olasz diplomata beismerő vallomást tett kihallgatásán, melynek során beszervezték és azt az utasítást adták neki, hogy Ábrányival és a rezidentura tagjaival továbbra is tartsa a kapcsolatot, a kémjelentéseket azonban a kijuttatás előtt mutassa be a vele kapcsolatot tartó operatív tisztnek. Az együttműködés folytatódik, Ábrányi viszonyt kezd Struzziero feleségével. Mások is részt vesznek már a kém-és csempésztevékenységben, így például Mahmud Omeri budapesti török diplomata és Latapie Jean francia követségi tisztviselő. Ábrányi új bécsi fedőcímről jelentkezik. Struzziero nem bírja  idegekkel a megpróbáltatásokat és öngyilkosságot kisérel meg. A kórházban ismerőseinek, diplomáciai feletteseinek feltárja kapcsolatát a magyar kémelhárítással. Dekonspirálódott több személy előtt. Az olasz külügyminisztérium hazarendelte. 

Eddig a megszerzett titkos információkat Struzziero révén az olasz nagykövetség diplomáciai futárpostájával juttatták ki Bécsbe. Ezt követően Atkáry Arisztid és Darvas Attila levélben titkosírással küldte jelentéseit, a rezidentura többi tagja beszüntette tevékenységét.

 Struzziero vallomása alapján  1955. szeptember 22-én letartóztatták a felsorolt tíz személyt. "Ezen kívül két személyt csempészárúval való üzérkedés büntette miatt átadtunk a rendőrségnek, három személyt figyelmeztetésben részesítettünk, négy személyt az illetékes operatív szerveknek átadtunk felhasználásra, egy személy ellen pedig ügyész nyomozásra tettünk javaslatot. A felmerült többi kompromittált személyt nyilvántartásba vettük."   A letartóztatottak  majd mindegyike mellé fogdaügynököt telepítettek, s majd mindegyiküket beszervezték.  

A Budapesti Helyőrség Katonai Bíróságának Andó tanácsa 1956 június 27-től 29-ig tárgyalta a kémügyet. Mindenki beismerte bűneit, kivéve Bazovszky Pétert.  Az ítéletek: Atkáry: 15 év börtön; Darvas Attila: 10 év;  Szegedi Sándor: 8 év; Jeszenszky: 7 év; Egyed: 4 év; Szegediné: 3 év; Wágner: 1 év; Sugárné: 1 év (3 évre felfüggesztve); Bazovszky: 10 hónap (3 évre felfüggesztve). (7. sz. melléklet.) 

"Darvas Iván az ÁVH ügynöke" 

Az ÁVH a nyomozás, a büntetőeljárás majd a bírósági tárgyalás során is külön kezeli Darvas Iván színművész ügyét. (Eredeti neve: Darvas Szilárd Leo, 1925. június 14, Bene - Csehszlovákia -, Jevdovkimova Antonia), akit az I. Főosztály, a kémelhárítás ügynöknek beszervezett. (ÁBTL. 3.1.9. V-140799) (8. sz. melléklet.)

Darvas Attila II.r. vádlott öccséről Darvas Ivánról a BM Vizsgálati Főosztályának 1956. január 6-án kelt  jelentése egyebek között a következőket állapítja meg:

Atkáry Arisztid "...szoros kapcsolatot tartott fenn Darvas Iván és Tolnay Klári színészekkel...a hamis iratok készítésében  segítséget nyújtott neki barátja Wágner Márton, továbbá Darvas Iván színész is, aki tudomással bírt kémtevékenységéről és adatokat is szolgáltatott neki. Ezenkívül 1955 nyarán Atkáry levélben közölte Ábrányival, hogy apjának a frankfurti Rheim Main Banknál nagyobb nyugdíjkövetelése van, s kérte őt, hogy annak egy részét csempésztesse be neki. Ábrányi három részletben 44.000. forintot küldött be Atkárynak csempészeken keresztűl. A csempészektől a pénzt Darvas Iván színész vette át, s juttatta el Atkárynak.

 Atkáry a pénzt, továbbá a titkosíráshoz használt vegyszert, valamint hamis igazolványait Darvas Iván lakásán rejtegette, amit nála meg is találtunk. Darvas Ivánt az I. főosztály beszervezte. Wágner beszervezésével a VII. osztály foglalkozik.

 Beismerte továbbá Atkáry, hogy 1953 nyarán rokona Wack Gézáné 20 db. Napóleon aranyat adott át neki azzal, hogy azt értékesítse. Atkáry az aranyérméket ismerősének Tolnay Klári színésznőnek adta át, aki azokat egy előtte ismeretlen személynek eladta." (9. sz. melléklet.)

Darvas Attila "Beismerte végül, hogy Atkáry szoros baráti kapcsolatban állt öccsével Darvas Ivánnal is. Tudomása van arról, hogy Atkáry 1955 nyarán megbízta Darvas Ivánt, hogy külföldről érkező pénzösszeget és vegyszereket lakásán elrejtse. Darvas Iván és Atkáry ilyen irányú kapcsolatáról Tolnay Klári Kossuth díjas színésznőnek is tudomása van."

A BM. Vizsgálati Főosztálya 1956. május 9.-i jelentéséből: "Az anyagok bizonyítják, hogy Darvas Iván színművész tudatosan segítséget nyújtott Atkáry Arisztid "SZER" ügynöknek kémtevékenység végzésében. Szóban adatokat közölt vele, különböző kulturális és politikai vonatkozású eseményekről, s egy esetben dokumentációs anyagot is adott a nevezettnek." "...bűnös tevékenysége bizonyítva van. Bűncselekményét saját beismerő vallomása és Atkáry Arisztid valamint Darvas Attila előzetes letartóztatottak vallomásai bizonyítják. Darvas Iván letartóztzatásához a jogi alap megvan." Barna Péter áv. örgy., Kollár László áv.fhdgy.

A Főosztály május 15-i jelentéséből az is kiderül: milyen "dokumentációs anyagot" adott át a színművész Atkárynak. "...1954 elején Darvas részletesen beszámolt neki a Színház és Filmművészeti Szövetség egyik ankétjának lefolyásáról, 1953 végén pedig átadott neki a Szövetség egy másik ankétjáról készített, mintegy 60 oldal terjedelmű sokszorosított jegyzőkönyvet, s egy magyar tárgyú színdarab szövegkönyvét. Darvas Iván tudta, hogy Atkáry ezeket az adatokat a kémtevékenység végzése során felhasználja." 

Darvas Iván ügynöki beszervezését az ÁBTL. 3.1.9. V-140799 jelzetű dosszié 204. oldalán találjuk, a tényállítás megismétlődik a 421. oldalon, ám érdekes módon a 184. oldalon  ezt valaki még kihúzta. A tény eltűntetéséről a hálózati nyilvántartásból, - később. (A fogdaügynökök nevét is igyekeztek eltüntetni a cenzorok, ám elég hanyagul dolgoztak. A Darvas Attilával egy cellába telepített Pleskonits István nevét  például a jelentések többségéből kihúzták, de volt, ahol bent felejtették: ÁBTL. 3.1.9. V-140799/1, 71.old. Tárgy: Pleskonits István jelentése Darvas Attiláról, 1955. november 25.;  u.o. 55. old. cím és dátum nélkül Pleskovits István jelent cellatársáról Darvas Attiláról; a V-140799/1 jelzetű dosszié 84. oldalán pedig egy  szolgálati jegy árulkodik a fogdaügynök átmeneti megbüntetéséről: "Kérem Pleskonits István elítélttől a tipuskosztot és a cigarettát 1955. dec.10-ig megvonni. Béres Andor áv.örgy.oszt.vez. BM.Vizsgálati Főosztály.") 

"Darvas Ivánt - figyelembe véve közéleti szereplését - nem tartóztattuk le." - írja Piros László államvédelmi altábornagy, belügyminiszter a kormányhoz  eljuttatott és megjelentetésre javasolt sajtókommüniké szövegéhez megjegyzésként..

Nem tartóztatták le és ügyét nem akarják a többiekével együtt nyilvános tárgyaláson tárgyalni. Szalma József áv. őrnagy, a BM. Vizsgálati Főosztályának vezetője jelentésében világosan megfogalmazza ezzel kapcsolatos aggályát: "A tárgyalás nyilvánossá tétele szempontjából nehézséget okoz az a tény, hogy Atkáry Arisztid és Darvas  Attila kapcsolatban voltak Darvas Ivánnal és csekély részben Tolnay Klárival is. A tárgyalás előkészítésének lenne a feladata, hogy a letartóztatottak a bírósági tárgyaláson vallomásaikban a jelzett személyekre ne térjenek ki. Ezt előreláthatólag csak úgy tudjuk elkerülni, hogy Atkáryval szemben a forintkiajánlás és okirat hamisítás bűntettét elejtenénk."

Két héttel a tárgyalás előtt annak nyilvánossága ellen riadót fúj  Szalma József főosztályvezető,  1956. június 14-i jelentése egészen a Politikai Bizottságig jut el. [BM. Vizsgálati Főosztálya, "Jelentés Atkáry és társai bírósági tárgyalása ügyében." 101-1128/2/56, "Szigorúan titkos", "Különösen fontos" "Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy Darvas Iván az ÁVH ügynöke és feltehetően erről a tárgyaláson említést fog tenni." "Megjegyzés: Tudomásomra jutott, hogy Molnár Erik igazságügy-miniszter elvtárs holnap, 15-én, pénteken a Politikai Bizottság ülésén ezt a kérdést felveti vezető elvtársaknak és javasolja, hogy az ügyben ne legyen nyilvános tárgyalás..."] 

Nem lett nyilvános tárgyalás. 1956. június 27-29-én  a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága Andó Ferenc hadbíró alezredes elnökletével a nyilvánosság kizárásával tárgyalta az ügyet. Az I.r. vádlott Atkáry Arisztidet bűnösnek mondta ki hűtlenség bűntettében, a honvédelem érdekét sértő bűntettben, 2 rendbeli közokirat hamisítás bűntettében, személyi igazolvány meghamisítása bűntettében és 2 rendbeli devizagazdálkodás szabályait sértő bűntettben, ezért 15 évi börtönre, mint főbüntetésre ítélte, mellék büntetésként  10 évre eltiltotta egyes állampolgári jogai gyakorlásától és teljes vagyonelkobzást mondott ki vele szemben. 

Darvas Ivánról külön, 1956. augusztus 4-én hozott ítéletet a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága  B. II.0064/1956. sz. alatt. Feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt 1 év börtönbüntetésre, 10 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte, a börtönbüntetést 3 évre felfüggesztette. Ezt abból a jelentésből tudjuk, melyet Harangozó Szilveszter r. alezredes, a BM. III/III-4 osztályának, tehát a kulturális elhárításnak a vezetője írt alá 1965. március 31-én. Ebben felülvizsgálja  Darvas Iván nyilvántartását. (ÁBTL. 3.1.9. V-140799, 529-530.old.)  Ennek kapcsán összefoglalja a színművész terhére rótt más törvénybe ütköző cselekményeket is: "... az ellenforradalom alatt a Művészeti Szövetség "Forradalmi Bizottságá"-nak volt tagja, mint ilyen aktív ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki. Lázító beszédeket tartott. Tagja volt a Gyűjtőfogházban lévő politikai foglyok kiszabadítására alakult bizottságnak. E tevékenységéért 1957. V. 28-án előzetes letartóztatásba helyezték. A Budapesti Fővárosi Bíróság 1957. X.16-án kelt B.I.3678/1957/5. szám alatti ítéletében a  népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel btt. és forint kiajánlás btt. miatt 2 év börtönre, 5 év egyes jogoktól való eltiltásra és 4.000 Ft. részleges vagyonelkobzásra ítélte, valamint elrendelte az 1956-ban felfüggesztett 1 éves börtön letöltését is. A Budapesti Katonai Bíróság 1958. IX.5-én kelt B.IV. 0040/58. számú ítéletében összevontan jogerősen hűtlenséggel kapcsolatos feljelentési kötelezettség elmulasztása, katonai okirat hamisítás, deviza btt., demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel btt. miatt 2 év 8 hó börtönre, 5 év közügyektől való eltiltásra és 4.000 Ft. vagyonelkobzásra ítélte fenti tevékenységeiért. Kegyelemben részesült az 1959. évi 12. tvr. 1,2,3,4.§-a alapján."

Harangozó Szilveszter  javaslatára Darvas Iván ügynök  beszervezési dossziéját a Nyilvántartó Osztály  1963. VII.26-án megsemmisítette. "Ezt kérem a nyilvántartásba is bevezetni, hogy prioráláskor ne szerepelhessen." Ez azt jelentette, hogy priorálás kérésével a BM. egyes szervei ezután már nem leltek  a színművész ügynök múltjának nyomára. (10. sz. melléklet.) 

Darvas Iván 1990-94 között az első szabadon választott magyar országgyűlés képviselőjeként az SZDSZ frakcióban politizált.

Gerő a "10" sz. r. százados és a D-144-es szt.-tiszt színre lép 

Az Ábrányi - Struzziero - Atkáry kémrezidentura dossziéinak egyikében (ÁBTL. 3.1.9.V-140799/1) 1955-ben  megjelenik későbbi főszereplőnk: Gerő László neve. A BM. Vizsgálati Főosztályának Előállító Csoportja vizsgálati utasításra tájékozódik felőle azért, mert feltűnt Darvas Attila társaságában. Darvas  a fogdában ceruzás feljegyzést készít ismeretségükről, amely 1948-ban kezdődött, amikor a Bosch Róbert Kft. -nél (később Autóvillamossági Berendezések Gyára) dolgoztak együtt, Darvas üzemvezető mérnök, Gerő személyzetis, de érdekes módon ezzel egy időben egy kis leányvállalatuk, a Gázóra-és Számlálókészülék Gyár igazgatója is. Gerő agresszív és erőszakos viselkedése miatt feszűlt volt a viszony köztük, Gerő népszerűtlen volt a dolgozók körében is és az általános elégedetlenség miatt 1949 márciusában távozott a vállalattól. 1951-ben, amikor kijött a börtönből, ahol  egy évet töltött halálos gázolás miatt  (a pártból is kizárták) felkereste  a Kohóipari Tervező Iroda fordító osztályát vezető Darvast és munkát kért tőle, hivatkozva perfekt orosz nyelvtudására. Darvas feledve korábbi ellenséges viszonyukat munkát adott kollégájának, akitől családja és barátai is elfordultak. Ám a munkafegyelem felrúgása miatt el kellett bocsátania. Később mégis több fordítási, lektorálási  munka, könyvkiadás összehozta őket. 1955-ben, amikor Gerőt már  visszavették a pártba és a Partizánszövetség vezetőségének is tagja lett, egy műanyag feldolgozó ktsz.-nél pedig mint műszaki vezető dolgozott, Darvas felkereste, hogy tanácsot kérjen tőle egy olyan ügyben, amely rögtön felkeltette a volt szovjet kémelhárító figyelmét, mert összefüggésben volt az Ábrányi-Struzziero-Atkáry kémrezidentura titkos tevékenységével. Ettől a pillanattól már nem tévesztette szem elől Ábrányit, szerepe innen már nem véletlen. (11. sz. melléklet.)

1989. december 14-én találkoztam Gerő Lászlóval Bécsben, a Shoping City Süd melletti Novotel Szállóban, ahol két szobát bérelt egész napra abból az alkalomból, hogy az MTV Új Reflektor Magazin című érdekvédelmi műsora és a Reform hírmagazin munkatársait fogadta interjú céljából. (Ravasz kémelhárítóként nem a lakására hívta az újságírókat, hanem egy nagy forgalmú helyre, ahol a feltűnést legfeljebb az keltette, hogy  jelenlétünk alatt a folyosón mindvégig cirkáltak bérelt testőrei, figyelve a stáb tagjainak minden mozdulatát, felszerelését, csomagját.) Gerő mindjárt az elején kikérte magának, hogy belügyi nyugdíjasként tituláljuk, s "csak" két  dolgot állított kategorikusan és visszatérően több órán át:  1., Soha semmi köze nem volt a magyar állambiztonsági szervekhez; 2., Semmi köze nem volt Ábrányi Aurél erőszakos hazahozatalához, mint külkereskedő ügyvédként foglalkoztatta Ábrányit odakint. (12. sz. melléklet.)

Akkor levéltári dokumentumok híján nem tudtuk az első állítást kategorikusan cáfolni. Ma már - több évi kutatás után -  bizonyítani tudom. A másodikat azonban csak nagy valószínűséggel.

Kezdjük azzal, hogy Gerő László  (Budapest, 1923. május 24, Gerő Ibolya) bizony az állambiztonsági szolgálat nyugdíjasa volt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található 2.8.2.2. D-144 és 2.8.2.2. 141 jelzetű dossziék iratai  szerint a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr századost először 1975. február 28-i hatállyal helyezik nyugdíjba a BM. III/II, a kémelhárítás 7. osztályáról, amely a külkereskedelmi elhárítással foglalkozott. (13. sz. melléklet.)

Szolgálati idejét ekkor 27 év 59 napban állapítják meg, nyugdíja ennek megfelelően 6.285. Ft. A nyugállományba helyezést követően 1978. április 30-ig munkaviszonyban töltött újabb 3 év 4 hónap után nyugdíja 8.733. Ft. Majd egy újabb határozat arról szól, hogy munkaviszonya 36 év 59 nap szolgálati idő után 1979. január 29-én szűnt meg, szolgálati nyugdíja havi 9.037. Ft. (14. sz. melléklet.)

 A szigorúan titkos állományba történt kinevezése és  véglegesítése 1967. szeptember 15-én történt, akkor "10" sz. r. százados fedőnéven a III/II-1 osztályra főoperatív beosztottnak, konspirált munkahelyét ezen a napon foglalta el az INTERAG RT.-nél, igazgatóként. A kémelhárítás ezen  osztálya  az USA és egyes latin-amerikai országok hírszerzésével szemben folytatott elhárítást, ide tartoztak a követségek is. 1969-ben átkerül a III/II-10 osztályra, amely fő területe a nemzetközi együttműködés volt.(Ekkor munkaviszonyának kezdetét 1948. január 1-től  határozzák meg.) (15. sz. melléklet.)

Szülei politikai emigránsok voltak a Szovjetúnióban 1930-37 között, Gerő ott végzett 5 középiskolai osztályt. 1937-ben hazatérve szerszámkészítő, lakatos és műszerész szakmát tanult, különböző gyárakban dolgozott. 1939-ben vették fel a kommunista pártba. 1944 áprilisában munkaszolgálatra hívták be Miskolcra, ahonnan megszökött a Mokán partizánokhoz, majd novemberben átment a frontvonalon a szovjetekhez. 1944. november 15-től 1945. május 8-ig a 7. novoukrajnai gépesített hadtest törzskarában a katonai elhárításnál  tolmács, Berlinig jutott, ahonnan hadnagyi rangban jött vissza Budapestre. A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, a hírhedt Andrássy út 60-ben tolmács és összekötőtiszt Péter Gábor, Fehér Lajos és a szovjet tanácsadók között, majd a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet képviselője mellett  teljesít szolgálatot 1946 decemberéig, amikor a szovjet érdekeltségű gépipari vállalatok igazgatóságára kerül káderesnek, több szovjet vállalatnál tölt be vezető funkciót. 1950-ben Heves megyében halálos gépkocsibalesetet okoz, egy évet tölt börtönben, kizárják a pártból, anyját alacsonyabb belügyi állásba helyezik. Kiszabadulva műszaki fordító, lektor, majd a Csepel Autógyárban és a KGM Autó- és Traktoripari Igazgatóságán dolgozik, szövetkezetek műszaki vezetője. "Pályafutásom alatt  - meg kell mondanom - általában olyan beosztásokba kerültem, amelyekkel azelőtt soha, semmilyen vonatkozásban nem volt kapcsolatom, s mindent menet közben kellett megtanulnom, amit nem volt könnyű öt elemi végzettséggel..." - mondta 1989. decemberében Bécsben az Új Reflektor Magazinnak. "Azért neveztek ki a magyar-szovjet olajművekhez, mert soha azelőtt olajjal, finomítással nem foglalkoztam...nyilvánvalóan politikailag eléggé megbízható lehettem ahhoz, hogy minden szakmai tudás és felkészültség nélkül elküldjenek engem Szőnybe, az üzembe, gyártelepvezetőnek." (16. sz. melléklet.)

1956-ban egy XIII. kerületi rendőrőrsön  fegyvert szerez, jelentkezik a Partizán Szövetségben, amely a Belügyminisztériumba irányítja."...fegyveresen vettem részt az általam még ma is ellenforradalomnak nevezett eseményeken. A Párt oldalán, annak a pártnak az oldalán, amelyiknek én akkor nem voltam tagja...s megsebesültem.. aztán pártonkívüliként szerveztem a pártot, úgyhogy mint párton kívüli egy ideig én töltöttem be a XII. kerületi pártbizottság titkárának a tisztjét, mert a korábbi titkárt nem lehetett a búvóhelyéről előkaparni." - Bécs, 1989. (Párttagságát 1975-ben helyreállították és 1939-től elismerték; megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, a Fegyverrel a Hazáért partizán érmet, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, a Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát és több szovjet elismerést, így a Harci Érdemekért elnevezésűt is. ("1943-ban megnősültem, ebből a házasságomból Judit nevű leányom született, aki férjezett, - Gajdos Lajosné. 1951-ben elváltam, majd 1955-ben újra megnősültem, feleségem: Fekete Zsuzsanna, tanult mestersége varrónő, jelenleg az INTERAG RT. dolgozója." (Önéletrajzából, ÁBTL. 2.8.2.2. 141) (17. sz. melléklet.)

"Lopok, csalok, hazudok..."

"A külkereskedelembe 1956. október  15-vel került, mint műanyag szakértő, az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat dolgozójaként. 1957-ben ügynöki vállalatot szervezett, amelyet 1966-ban a Gazdasági Bizottság külkereskedelmi ügynöki vállalatként deklarált. Az 1966-ban 50 fővel dolgozó és mintegy 20 milliós állóeszközzel rendelkező ügynöki vállalat Gerő elvtárs vezetésével az elmúlt 10 év alatt ezer fős nagyvállalattá fejlődött, amelynek 1975. évi forgalma 2 Mrd. Ft. volt." (Gerő László minősítése a Külkereskedelmi Minisztériumban, 1976. június 1. Udvardi Sándor miniszterhelyettes.)  A szakemberek előtt azonban nyilvánvaló volt, hogy  az INTERAG  sikertörténetéhez kellett a világhírű  Shell cég  is. Erről Gerő 1989-ben Bécsben őszintén beszélt: "...gyakorlatilag sikert nemigen értem el addig, amíg 1960-ban nem kaptam meg a Shell magyarországi képviseletét. Ez egyik napról a másikra megváltoztatta a helyzetet, mert ha valaki a Shellt képviseli, az rangot, címet adott a világ gazdasági életében. Meg kell mondanom, nagyon keveset értettem a külkereskedelemhez akkor, de Darvas barátom, aki úgy emlékszem  akkor vállalati vezérigazgató vagy már  külkereskedelmi miniszter-helyettes volt, régi barátságunkra való tekintettel engem javasolt Bíró Józsefnek, az akkori londoni kereskedelmi tanácsosnak, -  a későbbi külkereskedelmi miniszternek, - s Bíró  mutatott be a Shell Kelet-európai igazgatójának, John Coopernek." (18.sz. melléklet.)

Az eredmények elismerése mellett azonban már kezdetben, később egyre erősödő kritikával azt is szóvá teszik felettesei a Külkereskedelmi Minisztériumban, hogy érdemei és személyes politikai kapcsolatai fedezékében  a gazdasági és pénzügyi rendet önkényesen felrúgja, akárcsak  a kollektív és demokratikus vezetés alapelveit, egyszemélyi diktatórikus módszerekkel, kíméletlen arroganciával minden döntést saját magának tart fenn, a szubjektivizmusból származó rögtönzései, ötletei károkat okoznak a tervgazdálkodás folyamatában és nehezen oldható feszültségeket a vállalat vezetőinek körében. Ez vezet majd végül oda, hogy Bíró József miniszter egy súlyos visszaéléseket feltáró  KNEB vizsgálat után fegyelmi vizsgálatot  rendel el ellene 1978. május 18-án, annak megállapításai alapján pedig  augusztus 16-án elbocsátja a Shell-INTERAG  RT. vezérigazgatóját.  A pártból nem zárják ki, szigorú megrovást, utolsó figyelmeztetést kap  pártbüntetésként. (Külkereskedelmi Minisztérium irattára, miniszteri archívum.) (19. sz. melléklet.)

De szt.-tisztként, belügyi állományban sem értékelik másképp, csak elnézőbbek vele szemben: "...a negatív véleményeket táplálta Gerő elvtárs esetenként sértő hanghordozása, kellően át nem gondolt megjegyzései, ingerlékenysége. Tapasztaltuk, hogy a legjobb szándékát sem tudja mindig megfelelő hangnemben közölni. Ezen hiányosságára több esetben figyelmeztettük." (BM. Minősítés, 1970. december 23. ÁBTL.2.8.2.2. 141)

"Miért tartottak engem diktatórikus, egyszemélyi vezetőnek? - ismételte meg kérdésünket 1989-ben Bécsben - Mert az voltam! Rossz modorú, erőszakos ember vagyok. Hogy nekem mindent megengedtek? Nekem annyit engedtek meg, amennyit bátorságom volt magamnak megengedni. Kiváltságos voltam? Tehetségesebb voltam azoknál, akik nem voltak kiváltságosok. Kikkel tartottam kapcsolatokat? Mindenkivel, akivel érdemes volt. Vagy azért, mert emberileg szimpatikusnak tartottam, vagy azért, mert úgy gondoltam, hogy a munkám során fel tudom használni. Az INTERAG homlokzatára láthatatlan betűkkel egy jelszó volt felírva: Lopok, csalok, hazudok, hogy becsülettel szolgálhassam a népgazdaság érdekeit!"

Gerő László 1989 decemberében, Bécsben az Új Reflektor Magazinnak: "...az ellenforradalom leverése után visszatértem munkahelyemre az ARTEX-hez, ahol úgy döntött az akkori vezetőség, hogy valakinek ki kell mennie Bécsbe, felvenni a kapcsolatot a különböző üzletfelekkel. Valamilyen okból kifolyólag az akkori munkástanács, az akkori igazgató az én személyemben állapodott meg. Kiutaztam Bécsbe és megkezdtem a saját nevem alatt, tehát Gerő Lászlóként egy export-import ügynökség szervezését." (20. sz. melléklet.)

Volt állambiztonsági vezetők szerint Gerő kapcsolata a szovjet katonai elhárítással (SZMERZS) sohasem szakadt meg, baráti viszonyt ápolt a BM szovjet tanácsadóival, a budapesti KGB megbízottak kal, (mesélik: ismerte a szakma tolvajnyelvét is, bizonyos vicceket csak ő tudott lefordítani társaságban), szinte  biztosra vehető, hogy Bécsbe érkezése után vodkával várta az MGB ausztriai központja Baden bei Wienben, s csak azután kereste fel a BM. III. Főcsoportfőnökségének bécsi rezidenturáját. A levéltárban nincs meg (még) az az irat, amelyet egyesek 1990 előtt állítólag láttak: Ábrányi hazahozatalának tervét "Evezős" fedőnévvel  előszőr 1957 szeptemberében terjesztették fel Biszku Béla belügyminiszterhez, aki erről  tájékoztatta Marosán Györgyöt, a PB állambiztonságot felügyelő tagját. (21. sz. melléklet.)

(Marosán  1991-ben  munkatársamnak Dézsy Zoltán riporternek telefonon  elmondta: igen, ismerte Gerőt, emlékszik rá, "volt valamilyen hazahozatali  akciója, amiért sokáig nem tehette be a lábát osztrák területre...") Gerő már hivatkozott  1970. évi minősítésében  érdemei felsorolásakor van egy nem konkretizált, de sokat sejtető,  félmondat:: "...egyes operatív feladatok végrehajtásához hatékony segítséget nyújtott."

Ábrányi Aurél ellen 1959. VII.8-án adták ki körözést a II/2-c osztályon, ahol Lukács István hadnagy volt a tartótisztje, ez derül ki a K-1163 sz. ellenőrző-figyelő dossziéból, amelynek mozgása  érdekes: az oldalon található bejegyzés szerint: "1975-ben anyaga 'Zárt' anyagként irattárba lett helyezve 'Szerkesztő' fedőnév alatt."  (ÁBTL.3.1.5. K-napló.). 1978. október 17-én kéri a III/II-3 osztály az ÁB. Operatív Nyilvántartó Osztálytól a 40-15-1146/78 sz. feljegyzésben,  hogy  töröljék Ábrányi operatív kartonjának I. rovatát, valamint a 13-K-1163 dosszié számát az 1975-ben elhelyezett "zárt" anyagból. (ÁBTL.1.11.10. Körözési értesítők, 97. doboz.) (22. sz. melléklet.) 

Mérgezési kísérlet és kitervelt emberrablás

Pergessük és gyorsítsuk fel a bécsi események filmkockáit. Ábrányi, aki Bécsben a III. ker. Modena park 14. szám alatt lakik jó körülmények között, az emigráns társadalmi élet közkedvelt figurája, művelt, elegáns, kitűnő társalgó, megnyerő modorú, a diplomaták keresik barátságát, a nők ragadnak rá,  1956 őszén elsőként fogadta a repülőtéren a forradalom hírére Amerikából   Bécsbe érkező Nagy Ferenc volt miniszterelnököt és feleségét. (Nagy Ferenc az utolsó szabadon választott magyar miniszterelnök volt, akit Rákosi emigációba kényszerített.) Gerő hamar megnyerte Ábrányi bizalmát. "... szerettem volna egy vegyes vállalatot alapítani, s valaki ajánlotta a magyarul beszélő ügyvédet, hogy vele csináltassam meg a jogi előmunkálatokat, így kerültünk kapcsolatba...és Ábrányi javaslatára, az ő közreműködésével béreltem egy lakást." - emlékezett vissza Gerő 1989-ben. Idehaza gyártott "játékanyagot" juttatott el Ábrányinak, mint aktuális és titkos  katonai, gazdasági híreket,amelyek kezdetben nagy meglepetést keltettek  az amerikai hírszerzés felügyelte müncheni Szabad Európa Rádióban. (23. sz. melléklet.)

1960 októberében egy este  felhívta Ábrányit munkahelyén, hogy jöjjön és segítsen neki, mert defektet kapott a Bécs melletti Riedbergben. Ő oda is sietett, s csak éjfélkor érkezett haza. Hajnalban rosszul lett, a kihívott mentők agyvérzés gyanújával a bécsi Rosenhügel-i kórházba szállították. Mérgezést állapítottak meg az orvosok.  Ábrányi emlékezett arra, hogy kerékcsere közben Gerő egy szalámis zsemlével kínálta, amit keserű és romlott ízűnek talált, ezért az első harapás után eldobta. Mégsem gondolt szándékos megmérgezésére, s elköveti azt a hibát, hogy felgyógyulása után úriember módjára  túlteszi magát a gyanún, újra felveszi a kapcsolatot Gerővel, aki vonzó bőkezűséggel honorálja ügyvédi erőfeszítéseit. (1962 júniusában egy ilyen nyomot nem hagyó, szendvicsbe rejtett méreggel percek alatt megölték Bécsben a magyar állambiztonság figyelő szolgálatának  - "kukkosok" -  alhadnagyát: Lapusnyik Bélát. A "Mr. Seven" fedőnevű  feltehetően orosz ügynök kínálta szalámis zsemle elfogyasztása után Lapusnyiknak hirtelen megdagadt a mandulája, légzési nehézségei támadtak, s  érgörcsök, nagy fájdalmak közepette magas lázban halt meg néhány órával azelőtt, hogy  elrepülhetett volna az USA-ba. - erről  így számoltak be a korabeli osztrák lapok, illetve Makra Zoltán  a müncheni Nemzetőrben.  Ugyanerről 2010. június 13-án  Kocsis Kálmán tábornok, aki az Információs Hivatal - hírszerzés -  főigazgatója volt 1990 - 96 között, egy   magánlevélben  a következőket írta nekem: "Lapusnyik halála tényleg viharos gyorsasággal következett be a bécsi börtönben, de az őt megmérgező börtönorvos - úgy tudni - nem az oroszok, hanem a csehek ügynöke volt. Meghalnia azért  "kellett",  mert figyelőként  részt vett számos olyan akció biztosításában, amelyek keretében a kémelhárítók külföldi nagykövetségekbe hatoltak be illegálisan.")

1961 májusában Gerő arra kérte Ábrányit és feleségét, szerezzenek neki egy olyan lakást, amely közvetlen összeköttetésben áll a hozzátartozó garázzsal, ami gyorsan és biztonságosan megközelíthető. Találtak is egy ilyet az osztrák főváros 12. kerületében, a Kaulbach strasse 1-3 szám alatt, amit Gerő hamar el is foglalt. Október 12-én délután Gerő felhívta a dr. Adler László ügyvédi irodájában dolgozó Ábrányit, hogy sürgősen látogassa meg, rendkívüli megbízást szeretne adni számára. Ábrányi délután négy órakor köszönt el kollegáitól. Többé nem látták. Mivel nem ment haza, felesége másnap reggel a rendőrségre rohant, bejelentésére megszállták a házat, s betörték Gerő főbérletének ajtaját. A jegyzőkönyv szerint: dulakodás nyomai, vér, injekciós tű, ampullák, bennük morfium, dionin, ópium és codein. (Gerő 1995-ben az MTV egy másik stábjának azt mondja: nem is volt otthon, mert főbérletének kulcsát azon a napon kölcsön adta ügyvédjének: Ábrányinak, aki egy ismerős német vendég család részére kérte el azt néhány napra.)

Az osztrák rendőrség megállapítja, hogy Gerő október 12-én este 21 órakor Berg községnél lépte át a határt Csehszlovákia felé. Nemzetközi  körözést adnak ki ellene, mert a talált vérnyomok és a kitépett hajcsomók szerintük Ábrányitól származnak. Az emberrabló különleges akció csoport - állítólag - a gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva a magyar műszaki zárhoz  vitte Ábrányit, ahol már várták, éket nyitottak neki, majd gyorsan visszazártak. Az állambiztonsági jármű biztonsági kísérettel hajnalban ért Budapestre a Gyorskocsi utcai vizsgálati főosztályra, ahol az orvos ellátta a félig ájult férfi fején tátongó nyílt sebet.

Gerő 1961 december 1-én  Budapesten levélben cáfolja az osztrák nagykövetnek azokat a vádakat, melyekkel tele van a bécsi sajtó. Az osztrák nagykövet nem válaszol, ám egy bécsi ügyvéd arról tájékoztatja az osztrák ügyészséget, hogy védence nem kap kiutazási engedélyt a magyar hatóságoktól. (Gerő erről 1989-ben, Bécsben: "... a Belügyminisztérium vezető tartottak attól, hogy az újságcikkek eredményeképp provokációra kerülhet sor ellenem, ami később ...kompromittálható lehet a magyar hatóságok számára is. Ezért úgy ítélték meg, hogy egészségesebb dolog, ha én nem utazom sehova, s nem idézek elő akaratlanul olyan szituációt, ami semmiképpen sem használ a hatóságoknak, a magyar államnak.")

Ábrányiné hiába keresteti férjét, nincs válasz. A bécsi hatóságok javaslatára 1973-ban holttá nyilváníttatja férjét.Viszont ezt követően  kérése ellenére sem folyósítottak számára férje után semmilyen pénzjáradékot. Ismételt beadványát  1976-ban elutasította a bécsi Tartományi Főtörvényszék, majd fellebbezés után 1978-ban az osztrák Legfelsőbb Bíróság is, amely az ítélet indoklásában  tényként állapítja meg Ábrányi elhurcolását: "A megállapított tényállásból arra lehet következtetni, hogy dr. Ábrányit, mint 'nyugati ügynököt' Magyarországra hurcolták. Ennek folytán azonban csak lehetségesnek tekinthető, de nem valószínűnek, hogy Ábrányi egy ellene elkövetett bűncselekmény következményeibe halt bele. Maga az elhurcolás nem teremt olyan bűncselekményi tényálladékot, amely az alperest a felperes által kérelmezett járadéki igények teljesítésére kötelezné." (24. sz. melléklet.)

Az  emberrablás vizsgálatának első pillanatától felvetődik, hogy azt többen követhették el. Ugorjunk egy kicsit időben előre. 1986. május 15-én dr. Makra Zoltán, a Münchenben megjelenő magyar nyelvű Nemzetőr főmunkatársa - miután április 15-én lapjában terjedelmes cikket közölt az Ábrányi-Gerő ügyről -  büntető feljelentést tett a wiesbadeni Szövetségi Bűnügyi Hivatalnál Gerő ellen, aki utazó üzletemberként  gyakran megfordult  az NSZK-ban. (Makra 1935 óta ismerte Ábrányit, együtt végezték a jogi egyetemet Budapesten, s barátként üdvözölték egymást, amikor Ábrányi Bécsbe érkezése után, 1949-ben nyomban találkoztak a magyar menekültek központjának számító Mészáros Kávéházban.) A Bűnügyi Hivatal  kihallgatta Makrát, s érintkezésbe lépett a bécsi bűnügyi rendőrséggel. Egy év múlva közlik Makrával: nem találják Gerőt, ezért az eljárást meg kell szüntetniük. A Nemzetőr főmunkatársa azonban időközben fontos tanút jelent be és idéztet meg. 1987. április 12-én a Hivatal  tanúként hallgatja meg a München, Stemplinger Anger 5. sz. alatt lakó  Reményi Károlyt. Reményi (Rosner) Kálmán 1922-ben született, nevét 1946-ban előszőr Radványi Kálmánra változtatta, majd 1962-ben a Reményi Károly nevet vette fel. 1946-ban már a politikai rendőrségen dolgozott, 1957-től pedig a belügyi hírszerzésnél őrnagyi rangban. Marosán György 1989-ben elmondta, hogy ismerte  Reményit, aki személyes biztosító tisztjeként  1960-ban  Bécsen keresztül elkísérte Rómába, az olasz Kommunista Párt kongresszusára. Reményi-Rosner később a római magyar nagykövetségen kap szolgálati beosztást.A BM kötelékéből való elbocsátása után, 1983-ban turistaként hagyta el az országot, s 1989-ben bekövetkezett haláláig Ausztriában és az NSZK.ban élt. Ő mondta el müncheni kihallgatásán, hogy  Ábrányi elrablását egy 6-8 tagú akció csoport hajtotta végre, melynek Gerőn kívül tagja volt többek között Földes György  későbbi belügyminiszter-helyettes (?)  és az elhunyt Kertész József is. (Makra azt is megírta lapjában, hogy beszélt a Shell INTERAG disszidált munkatársaival, olyanokkal, akik évtizedeken át baráti viszonyban voltak Gerővel. Ők mondták el: Gerő maga dicsekedett el nem egyszer nekik, s külföldi partnereinek, hogy valami olyat tett, ami miatt nem lépheti át a nyugati határt, mert azonnal letartóztatnák.) (25. sz. melléklet.) 

Harangozó 1987-ben: "Gerő elvtársat tájékoztatni kell!"

Reményi állítását alátámasztó  dokumentumot nem találtam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. (Földes György  ezredes legmagasabb beosztása: a III/I-4  osztály vezetője  1969-től;  a római követségen rezidens 1962-66 között.) Arra vonatkozólag viszont találtam, hogy Gerő László  haláláig (1998) kapcsolatban volt a BM. III Főcsoportfőnökséggel, melynek vezetője belügyminiszter-helyettesként  folyamatosan tájékoztatást kért róla, "vigyázott rá", s figyelmeztette a  veszélyekre. Ez a legnagyobb veszély idején 1986 május-1987 október között jól nyomon kísérhető a megmaradt dokumentumokban. (ÁBTL. 2.7.1.NOIJ-III/I-1-208) 1986. május 22-én a BM. III/I csoportfőnöke: Bogye János r. vezérőrnagy jelenti Harangozó Szilveszter r. altábornagy állambiztonsági  főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettesnek, hogy az NSZK-beli magyar emigráció likvidálni akarja Gerő Lászlót, aki ellen az osztrák hatóságok még 1961-ben körözést adtak ki Ábrányi Aurél eltüntetése miatt. Az ellenséges hangulat azóta fokozódik, amióta Makra Zoltán terjedelmes cikket írt az ügyről a Nemzetőr 1986. április 15-i számában. Gerőt nemrég az NSZk-ban látták és felismerték. A tájékoztatást folyamatosan kapja a magyar állambiztonság első embere. (26. sz. melléklet.)

Lényeges, új információ 1987. március 10-én kerül Harangozó Szilveszter asztalára, amit felterjesztenek "Miniszter és Államtitkár elvtársnak" is. "Újabb, operatív forrásból származó információ szerint a nyugatnémet igazságügyi miniszter kérte az osztrák hatóságoktól az Ábrányi-ügy anyagainak kiadását arra hivatkozva, hogy amennyiben  Ausztria az osztrák-magyar kapcsolatok féltése miatt nem akarja Gerőt felelősségre vonni, akkor az NSZK vizsgálná ki az ügyet, különös tekintettel arra, hogy Gerő gyakran megfordul az NSZK-ban, főleg Münchenben. (Ábrányiné hozzájárult ahhoz, hogy bárki eljárjon férje ügyében.) Az osztrák kormány az Ábrányi-ügy anyagainak kiadását megtagadta azzal, hogy az osztrák nemzetbiztonsági ügy. A nyugatnémet fél azonban - amely úgy vélekedik, hogy az osztrákok inkább a nagymarosi beruházási megrendelést féltik - 'kis kaput' keresett és meg is találta az INTERPOL-ban, abból kiindulva, hogy az INTERPOL-megkeresést az osztrákok már nem tagadhatják meg. Ebben a stádiumban érkezett Gerő Münchenbe. NSZK-beli tartózkodása  során végig ellenőrzés alatt állt. Egy nyilvános helyen provokált verekedés ürügyén akarták őrizetbe venni, de végül az akció elmaradt." (27. sz. melléklet.)

1987. július 27-én , amikor már nem előszőr jelentik, hogy  "Gerőt, ha azonosítani tudják, letartóztatják, akár az NSZK, akár Ausztria területén tartózkodik.", Harangozó Szilveszter altábornagy, állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes saját kezűleg írja  a jelentésre intézkedésként, hogy: "Gerő elvtársat is tájékoztatni kell." (ti.: nemcsak a III/II és a III/III csoportfőnökséget.) (ÁBTL. 2.7.1. NOIJ-III/I-146.) 1987. október 23-án Bogye János, a hírszerzés főnöke jelentésében két új elemet közöl: "A bécsi ellenséges magyar emigráció az Ábrányi ügy felújítását tervezi. Ez a Magyar Népköztársaság elleni támadás mellett arra irányul, hogy a Bécsben élő Ábrányiné nyugdíjat kapjon. Az akciót a Magyar Szövetség az Emberi Jogokért és a Nemzetőr szerkesztősége szervezi." "Az ügyről Makrának a római magyar nagykövetség disszidált hajdani munkatársa szolgáltatott adatokat." (28. sz. melléklet.)

Tájékoztatták "Gerő elvtársat", aki úgy gondolta, legbiztosabb, ha Izraelbe megy.1988-tól izraeli állampolgár, útlevél száma: 4062264. Lakást vesz Tel-Avivban, a Yossi ben Jossef utca 27. szám alatt. Itthon a Moszad segítségéről és annak szolgálatáról egyaránt suttognak. Gerő 1989-ben dörzsölt kémelhárítóként  lakást vált és  elköltözik az 54. Pinkas Street 15/62-be, IL-62261, telefon: 3-414193, fax: 3-412058 . Nem sokáig lakik benne.  Súlyos tévedéseként azt hiszi, hogy az emberrablás büntette elévült, az 1961-ben kiadott körözést visszavonták ellene, ezért magabiztosan ismét Bécsben terem és bejelentkezik a 1030 Weyrgasse 6. III.em. 11. sz. alatti lakásba saját nevén! Már új bécsi lakásáról jön interjút adni 1989. december 14-én az MTV Új Reflektor Magazinjának és a Reform című hetilapnak a bécsi bevásárlóközpont, a Shoping City Süd melletti Novotel Szállóba. Amikor  aztán az interjú első részét sugározza Budapestről  az MTV az "Új Reflektor Magazin" 1990. január 10-i adásában, s látják benne Gerőt Ábrányiné bécsi ismerősei, rögtön értesítik az asszonyt, hogy az emberrabló ismét Bécsben van. Csakhogy nem tudni hol a lakása, hisz nem ott  nyilatkozott, hanem előrelátóan  a műsor bevezetőjében megnevezett  és képben is bemutatott Novotel Szállóban. Ábrányiné nyomban  a rendőrségre siet, megismétli az emberrablás el nem évült  vádját és az 1961 óta érvényes körözésre hivatkozva kéri Gerő letartóztatását. A  rendőrség azért nem tartóztatja  le azonnal, mert születési dátuma nem volt egyértelmű, hol 1923, hol 1925 volt feltüntetve az iratokban. Szeptember 14-én veszik őrizetbe a lakásán, élettársa: Nagy Ferencné jelenlétében. A jegyzőkönyv szerint zsebében 1638 schilling készpénz volt, Visa, Diners és American Express hitelkártya, Euro-csekkek. Szociális biztosítási kártyájának száma: 4541. Október 9-én  Dr. Anton Zelenka bíró elutasította Gerő  jónevű ügyvédjének, dr. Rudolf Mayernek az ajánlatát: félmillió schilling óvadék ellenében helyezzék szabadlábra védencét. Gerő végig tagadta a gyanúsítást: ismerte Ábrányit, az ügyvédje volt, de semmi köze elrablásához, szerinte Ábrányi Braziliába menekült adósságai elől.   Mind gyakrabban jelent rosszullétet, az orvosi igazolások egyre betegebbnek mutatják, kisebb agyvérzése után kiengedik, a tárgyalást pedig 1996 januárjára halasztják.

Ábrányi 13 éve a Gyorskocsi utcában

Magyarországon hivatalosan 1961. október 16-án rendeltek el nyomozást Ábrányi Aurél ellen hűtlenség bűntette miatt. Ábrányi  október 12 óta volt a BM Vizsgálati Főosztályának Gyorskocsi utcai fogdájában. A Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa  1963. november 30-án  Kat.II.0061/1963. számú ítéletével  államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélte. Hogyan töltötte napjait? Az Írónak nevezett szigorúan zárt emeleten az Író-10-es számot viselte, csak különleges igazolvánnyal volt látogatható. A különleges zárkák őre Kubik Lajos volt, felettese Révész Sándor; Ábrányi kihallgató tisztje Kugler Ferenc százados, felettese Dr. Deák József ezredes osztályvezető. Minden visszaemlékezés szerint Ábrányinak megkülönböztetett bánásmódban volt része, a környezetétől eltérő kivételes körülményeket teremtettek ahhoz, hogy minél többet megtudjanak tőle a francia és az amerikai hírszerzésről, a Struzziero kémrezidentura működéséről. (Kihallgatói és feletteseik régóta arra gyanakodtak, hogy a megszerzett fontos népgazdasági és katonai információk a politikai és gazdasági élet két magas pozicíóban lévő tagjától származnak, s erről csak úgy győződhetnek meg bizonyossággal, ha hazahozzák Ábrányit és elegánsan vagy drasztikusan kiszedik belőle a neveket.) Egy névtelen szemtanú visszaemlékezéséből: "Minden reggel felvitték a 310-esbe, ott töltött négy órát, délben visszavitték ebédelni, aztán délután újra felkísérték." "Állandóan kapta a sok géppapirt és gépelt. Mindig fogalmazott valamit..." "Volt egy tiszt, aki csak neki vásárolt, aztán egy őr, aki vigyázott rá. Ugyanazon a szinten volt elhelyezve, ahol más őrizetesek, csak neki külön lakosztály járt: volt benne  egy kis előtér vécével, s két zárka állt rendelkezésére, egy nappali és egy háló. Külön kijelölt fodrász nyírta, borotválta. Kapott egy Szokol rádiót is. Reggelenként fülhallgatóval a fülében sétálgatott fel s alá a cellájában. Civil volt végig, ritkán, de új ruhát is kapott, ügyelt arra, hogy jólöltözött legyen." "Még narancsot is hoztak neki."

Magatartásának megváltozását így magyarázta az egyik őr: "Valahogy átjutott az ellenőrzésen egy Népszabadság, amiből megtudta édesapja halálhírét. Valamit kérhetet ezután amit nem teljesítettek, s ettől kezdve megváltozott: komor, befelé forduló lett és különös sztrájkba kezdett: megtagadta a késő esti sétákat."

1974. október 11-én dr. Deák József ezredes, a BM. III/I osztályvezetője "Szigorúan titkos" szolgálati feljegyzést küld az Igazgatásrendészeti Csoportfőnökség vezetőjének: Kukk István rendőr ezredesnek, akit arról értesít, hogy Ábrányi letöltötte 13 évi börtönbüntetését, 1974. október 15-én reggel 9 órakor szabadul, tegye  meg a szükséges intézkedéseket.  (29. sz. melléklet.)

Többek egybehangzó visszaemlékezése szerint 1974 augusztusában Ábrányit zárkájában többször felkeresi Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy a III/I csoportfőnöke, főcsoportfőnök-helyettes (a hírszerzés főnöke 1967-1976, később  moszkvai nagykövet 1982-1989 között) két ismeretlen civil ruhás férfi társaságában és hosszan tárgyalnak. Ezt követően október 15-én nyugat-európai eleganciával felöltöztetik Ábrányit és  Rajnai vezérőrnaggyal és két fős kíséretével eltűnik  a gyorskocsi utcai objektum zsilipjében. (30. sz. melléklet.)

[1990. november 23-án Horváth Balázs, az Antall-kormány belügyminisztere tájékoztatja Boross Pétert, a polgári titkosszolgá latokat felügyelő tárca nélküli minisztert, hogy  Ábrányi Aurél eltűnése ügyében államigazgatási eljárást folytat az ORFK Vizsgálati Főosztálya. 1990. december 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal mb. főigazgatója: Dr. Simon Sándor jelenti Boross Péter tárca nélküli miniszternek - egyebek között - a következőket: "1961-ben Ábrányit  erőszakkal Magyarországra hozták és bírói ítélet alapján az Állambiztonsági Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai objektumában elkülönítve 1974. okt. 15-ig fogva tartották. Szabadulása előtt két hónappal magas beosztású vezetők  - Rajnai Sándor és két eddig ismeretlen személy - intenzív tárgyalásokat folytatott nevezettel, majd közvetlenül szabadulásakor, 1974. okt. 15-én  kívánságának megfelelően luxus színvonalon felöltöztették. Dr. Ábrányi Aurélt a Gyorskocsi utcai objektum 'zsilipjében' Rajnai Sándor és két fős kisérete átvette. Ettől az eseménytől kezdődően további sorsa ismeretlen." A jelentés a folytatásban - egyebek között -  a következő meglepő mondatot tartalmazza: "1974. október 31-én (!) a BM.  III/II-3 osztály (elhárítás az európai NATO országok - az NSZK és Ausztria kivételével -, Törökország és a semleges államok hírszerzésével szemben) "Szerkesztő" fedőnéven játszmát kezdeményezett. A BM. Adatszolgáltató Osztály birtokában lévő irattári karton utal az ügy dossziéira, ám azok 1989 végén vagy 1990 elején eltűntek."] 

Dr. Pajcsics József r. ezredes, az ORFK Vizsgálati Főosztályának mb. vezetője, aki 1967-től teljesített szolgálatot a Gyorskocsi utcában 1991. április 22-én a következő tájékoztatást adta az Interpolnak, majd Ábrányi feleségének: "Dr. Ábrányi szabadságvesztés büntetéséből 1974. október 15-én szabadult. 1974. október 16-án 13.10. órakor a soproni határátkelőhelyen a W 637-656 frsz-ú személygépkocsival Ausztria felé kilépett Magyarországról. További sorsának alakulásáról semmilyen információval nem rendelkezünk. Adataink szerint kizárható, hogy az említett időben Magyarországon vagy Csehszlovákiában elhunyt volna." 1991. július 11-én Pajcsics ezredes az Új Reflektor Magazin stúdiójában még hozzátette: "...ismerjük annak a svájci személynek az adatait is, aki beutazott ezzel a személygépkocsival Magyarországra."

Pajcsics  1992-ben az osztrák-magyar jogsegélyegyezmény keretében tanúvallomást tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az Ábrányi-ügyben. (1.Pk.176.556/1992) "Olyan adataink is vannak, hogy Ábrányit Csehszlovákiában elgázolta egy tehergépkocsi..." "Ábrányi Aurélról egy hétkötetnyi dokumentumcsomagot készítettek, amelynek fedőneve  "Szerkesztő" volt, s melyet 1974-ben az archívumban helyeztek el. 1988-ban még megvolt ez az akta. 1989-ben már nyoma veszett. A dokumentáció nak egy másik része Gerő Lászlóval is foglalkozott. 1980-ban még megvoltak az akták. A Gerő László ügynöki munkájáról szóló akta 1961-ig igazolta tevékenységét. 1961 után nem áll rendelkezésünkre több adat."

Variációk egy játszmára és a 120 millió dolláros átverés

Amikor Ábrányi Aurél feleségét, Ingeborg Ábrányit 1991 június 5-én felkerestem Wien 1010 Ganzagagasse 5. szám alatti lakásában, - Dézsy Zoltán kollégám társaságában  - elmondta, hogy szerinte férjét Oroszországba vitték, s ott is halt meg (MTV "Új Reflektor Magazin", 1991. június 13 és július 11.)  (31. sz. melléklet.)

 Egy Gyorskocsi utcai őr biztosan hallotta, hogy Csehszlovákiában elütötte egy szemetesautó. Vajon mit jelenthetett az a bizonyos "játszma" a következményeket tekintve?

   1., Ábrányit kicserélték valakiért.
   2., Kettős ügynök lett, egy színlelt és egy valódi megbízással.
   3., Ellátták új személyi okmányokkal és pénzzel, s hagyták távozni a semleges Svájcba, ahonnan esetleg tovább repült az         USA-ba.
    4. Látszólag elengedték a nyugati határon túlra, valójában ott rögtön újból elrabolták és átadták a csehszlovák vagy a szovjet         állambiztonsági szerveknek.

Gazdag titkosszolgálati tapasztalatok birtokában, s jó fantáziával a variációk és a kombinációk száma tovább bővíthető. Magas rangú volt állambiztonsági főtisztek szerint most jött el annak az ideje, hogy az elkövetkező néhány évben megszólaljanak azok, akik eddig hallgattak, de  tudják a  még megfejtetlen rejtély titkát. A legtöbbet tudó tanú: Rajnai (Reich) Sándor 1992-ben Izraelbe távozott, majd onnan az USA-ba, ahol újsághírek szerint 1994-ben halt meg. Az államvédelmi operatív munka, a játszmás nemzetközi műveletek  egyik legképzettebb kádere volt, kétszer tanult a Szovjetúnióban:  1952-ben a Dzserzsinszkij Állambiztonsági Főiskolán, majd  1954-55 között a Lenin Egyetemen. Magas diplomáciai posztokon is különleges feladatú hírszerző maradt: 1962 augusztusában kinevezték a moszkvai magyar nagykövetség I. tanácsosává, majd 1963 júniusában előléptették a követség első beosztottjának. Egy év múlva, 1964. július 13-án az MSZMP Politikai Bizottságának május 13-i határozata alapján az Elnöki Tanács kinevezte rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré. 1978-1982 között Bukarestben, majd  1982-1989 között ismét Moszkvában nagykövet.  Azon ritka megbecsülésben volt része - avatott és értő belső informátorok szerint -, hogy a világ első három titkosszolgálata  (CIA, KGB, MOSZAD) ismerte el munkáját. S ha ő valamilyen nemzetközi akciót indított Budapestről annak végrehajtására a világ minden részén  garanciák voltak. Soha, sehol nem hallgatták ki az Ábrányi ügyben Harangozó Szilveszter rendőr altábornagyot, aki 1989. április  30-án vonult nyugállományba 40 évi szolgálat után. Érdekes, hogy Ábrányi USA-ban élő fia, aki egyébként a szállodaiparban találta meg helyét, soha nem kutatta apja sorsát, mintegy kimondatlanul is erősítve azt a feltételezést, hogy Ábrányi az USA-ba távozhatott, s ott feltűnés nélkül, gondtalanul élt.

Gerő romló egészségi állapotára tekintettel lassan haladt Bécsben a bírósági eljárás, ítéletre pedig nem  került sor, mert Gerő  1998-ban elhunyt. De nem búcsúzhatunk el tőle úgy, hogy ne említenénk azt az elhíresült üzletét, mellyel 120 millió dollárt vett ki a magyar állam zsebéből egy törvénytelen hitel folyósításának kierőszakolásával személyes kapcsolatai útján. A nagy átverés ügyében 1994-ben így interpellálták a parlamentben a legfőbb ügyészt: hova tűnt a magyar állam 120 millió dollárja (akkori áron 10 milliárd 800 millió forint, a kamatokkal együtt 24 milliárd forint), amelyet 1986 márciusa és 1987 júniusa között a Magyar Külkereskedelmi Bank adott hét gyors hitel formájában azon négy cégnek, melyek két üzletember: Gerő László izraeli lakos, valamint Oscar Schmidt osztrák vállalkozó érdekeltségi körébe tartoztak? Ekkora összeget csak a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyével lehetett volna kölcsönözni kellő pénzügyi fedezet biztosítása mellett. Ilyen engedély nem került elő. Fentről a Magyar Külkereskedelmi Vállalatra osztották a feladatot, amelynek nem volt ennyi pénze, külföldi hitelezőitől kellett kérnie, ám arra nem kapott garanciát, hogy a szokatlan kölcsön felvevői vissza is fizetik ezt a nagy összeget, hitelkockázati számításokra nem volt idő. Mi történt lényegében? Ahogy az lenni szokott, Gerőnek volt egy ötlete, - ez esetben egy kaliforniai olajfinomító, a Powerine Oil részvényeinek  megvásárlása -  s annak realizálására mozgósította politikai, kormányzati kapcsolatait. (32. sz. melléklet.) 

Gerő erről 1989 decemberében így beszélt Bécsben: "...a jó üzlet bukni látszott  a Magyar Külkereskedelmi Bank késlekedése miatt. A veszteség megakadályozása érdekében fordultam Németh Miklóshoz, aki annak idején az MSZMP KB titkára volt. Feltártam előtte az előzményeket, az egész ügyletet, ám miután először látott életében, nem hitt nekem, legalább is kételkedett, ezért megkérdezte, hogy ki tudja igazolni az igazmondásomat. (33. sz. melléklet.)

Válaszoltam: Fekete János. Jelenlétemben felhívta Fekete Jánost, aki szó szerint igazolta az általam elmondottakat, s ez meggyőzte Némethet  igazamról. Intézkedett, hogy a távol lévő pénzügyminiszter, Medgyessy Péter helyett másnap hajnalban, reggel hétkor fogadjon engem Madarasi Attila államtitkár. Madarasi berendelte magához Patkó András miniszter-helyettest, aki  az egész ügyet folyamatában nagyon jól ismerte, hisz naponta referáltam neki és megkérte, hogy ezt a hitelügyletet rendezze. Még időben meg is kaptuk a pénzt..."  (Segített Németh Károly is, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a párt főtitkár-helyettese, korábban KB-titkár, később az Elnöki Tanács elnöke.) (34. sz. melléklet.) 

Gerő csak úgy kaphatta meg a pénzt, ha örököséül a magyar államot jelöli meg. Megírta a végrendeletét, folyósították a hitelt. A pénz egynegyedéért Gerő Lichtensteinben bejegyzett cége, a GELACO AG. meg is vettea Santa Fében lévő olajfinomítót. A további dollármilliók sorsa ismeretlen maradt, a hitelt nem törlesztették üzlettársával, s jobbnak látta Izraelbe költözni. Az MKB pert indított Los Angelesben, ami végül peren kívüli egyezséggel végződött: a 120 millió dollár egynegyedéért futni hagyták
Gerőt, aki 1995-ben a börtönben új végrendeletet írt: az állam helyett élettársára: Nagy Ferencnére
  hagyta vagyonát, leánya örökségét a köteles részre korlátozta. A hitel később úgyanúgy belekerült a bankkonszolidációba, mint a többi bank kétes kintlévősége. A hatalmas hagyaték személyes rendezése vagy tán más miatt is Gerő arra a váratlan elhatározásra jutott, hogy hazajön Magyarországra. Egy nappal a tervezett út előtt váratlanul meghalt. Sietősen elhamvasztották. Hogy hová lett 200 millió dollárra becsült vagyona, csaknem száz bankkártyája?  Még nem tudjuk. 1989-ben Bécsben büszkén említette, hogy  változatlanul az MSZMP (Munkáspárt) tagja, rendszeresen  fizeti a tagdíjat, s olvassa a "Szabadság"-ot. Mert mindig az elvek pártján állt, s kommunista maradt.

És mit válaszolt Györgyi Kálmán  legfőbb ügyész 1994-ben Homoki János kisgazda képviselő interpellációjára a magyar országgyűlésben? "1993-ban született meg a XVII. törvény, amely 1993. május 15-én lépett hatályba. Ez módosította a Btk.-t és a szabálysértési törvényt a devizajogsértések következményei tekintetében. Míg korábban a külföldieknek engedély nélkül nyújtott hitel az értékhatártól függően bűncselekménynek minősülhetett, az új szabályozás szerint az engedély nélküli hitelezés értékre tekintet nélkül szabálysértésnek minősül, így szól a módosított szabálysértési törvény 116.§(1) bekezdés b. pontja. Ha az elkövetés és az elbírálás között új törvény lép hatályba, s az új törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, akkor az új törvényt kell alkalmazni a hatálybalépés előtt elkövetett cselekményre..." Tehát csak szabálysértés volt a 120 millió dollár kivétele az adófizető magyar polgárok befizetéseiből, de az is végrehajthatatlan maradt. (35. sz. melléklet.) 

Nemcsak az igazságszolgáltatás, hanem az állambiztonság is könyörületes volt vele, ápolta és eltakarta, fizette és kitüntette. Keveseknek adatott meg, hogy noha szt-tisztként dekonspirálódtak, mégis tovább szolgálhattak a szigorúan titkos állományban. Márpedig Gerővel ez történt.  BM. minősítéséből tudjuk, mely 1970. december 23-án készült. Emlékeztetőül:  Gerő 1967. szeptember 15-én foglalta el  konspirációs munkahelyét az INTERAG RT. igazgatói székében "10" r. százados fedőnéven. Elég hamar ismertté vált küldetése. A minősítés erről: "Operatív munkájának értékelésénél figyelembe kell venni, hogy önhibáján kívül dekonspirálódott. Ez gátolja az eredményes felderítő munkáját. Gazdasági munkája jelentősen leterheli, ami szintén kihat operatív feladatainak végzésére. A gátló körülmények ellenére állambiztonsági munkájában voltak eredmények:több lényeges jelzést felszínre hozott; ügynököknek operatív lehetőséget biztosított; részt vett állambiztonsági feladatok céljait is szolgáló objektumok létrehozásában és a társszervek részére egyes operatív feladatok végrehajtásához hatékony segítséget nyújtott." BM. Minősítési lap, "Szigorúan titkos". (ÁBTL. 2.8.2.2. 141.)

A levéltár dossziéit kinyitottam, de az ügyet nem zárhatom le, mert a történetnek nincs vége: nem tudjuk a teljes igazságot.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató