Tűzveszély!

Az első magyar OlajSvejk

A játék az olajjal [gázzal] = játék a tüzzel. Nincs olyan ásványkincs a világon amelyért annyi vér folyt volna mint az olajért [gázért]! Az arany, nem szoros versenyben, csak szerény ezüstérmes lehet az olaj [gáz] mögött!

[Az olaj (gáz) mint téma is olyan bonyolult, hogy oltári baromságokat lehet írni, a legnagyobb körültekintés mellett is. Előre elnézést kérek tehát az olvasóktól ha írásomból netán valami hülyeség kerekednék ki...]

A nagyhatalmak olajért [gázért] folytatott harcában Magyarországnak mindössze annyi szerepe lehet, amennyiben előnyös / hátrányos földrajzi fekvése miatt az egyik harcterévé válhat ennek a háborúnak. Sőt, kissé máris az.

A pakli arra megy, hogy Oroszországot - e kontinentális nagyhatalmat - gazdaságilag, politikailag térdrekénysze rítsék amiatt, mert nemzeti vagyonával, különös tekinettel az olaj és gázkincsre, maga szeretne rendelkezni. Oroszország nemzeti jövedelmének jelentős hányada származik az olaj és a gáz exportbevételéből. Ha ezt a bevételt jelentős mértékben csökkenteni lehet, kevesebb jut a gazdaság modernizálásáre, a fegyverkezésre és a szociális kiadásokra. Ezáltal növelhető egy "bársonyos forradalom" esélye [CIA patent szerint].

A vita látszólag az orosz "Kék Áramlat", illetve az Európa által támogatott "Nabucco" vezeték preferálása körül folyik. [Lásd lentebb.]

Magyarország - kizárólag (!) földrajzi fekvése miatt - némi szereplehetőséget kap ebben a játszmában. Pontosabban szólva, magyar "politikusok" juthatnak szereplehetőséghez. Erre példa Putyin és Gyurcsány politikai kokettériája, amit a Putyin magyarországi, illetve Gyurcsány moszkvai látogatása alkalmával tapasztalható kitüntető udvariasko dás, sőt udvarlás jellemez.

Gyurcsány,szikár termetével, aszketikus alkatával, elegáns öltönyében, beleillik a Kreml millőjébe. De most megjelent a placcon a magyar vidék jellegzetes alakja. Alacsony, pocakja domborodik, tokája növekszik, nincs olyan öltöny amiben valahogy kinézne, stb. Hogy mutatna ez a fazon a Kreml velencei tükreiben? Brr!

Dehát itt van, nyomakodik. Már hogyne tenné, hisz drótjait a másik olajlobby rángatja, amely kontrázik Oroszországnak, kontrázik Putyinnak és Európát más csőrendszerből óhajtaná táplálni, emberbarátságból, mivel az orosz olaj és gázellátás, úgymond, "bizonytalan". Hát hogy a francba ne lenne bizonytalan? Ukrajna, ahol már győzött a "bársonyos forradalom" [ebbe fog rövidesen beledögleni], az amerikai olajlobby utasításai szerint cselekszik, anélkül, hogy joga lenne mérlegelni ennek kockázatát.

Ukrajna, földrajzi fekvésénél fogva, ugyancsak "tényező" az olajháborúban az államterületén áthaladó olaj és gáz tranzitvezetékek miatt. Erre játszik az amerikai olajlobby. Az ukránok a világpikaci árnál olcsóbban kapták az olajat, ill. a földgázt, csakhogy ezt a kedvezményes árat sem tudták, ill. akarták megfizetni. Milliárdos adósságot halmoztak fel. Kapitalista jelszó: "nincs ingyen ebéd"! Az ukránoknak van? Ugyan miért? Az orosz ellenlépés - a kontra - telje sen megfelelt a kereskedelmi szokásoknak. Ukrajna nem kapott tovább hitelbe energiahordozókat. Aztán jött a rekontra, ukrajna lopni (!) kezdte az orosz tranzit (!) gázt. Az orosz szubkontra nem lehetett más, mint az összes csapok elzárása. Ezt a lépést Oroszország egy aljas provokáció által előidézett kényszerhelyzetben lépte meg!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ami ezután következhet, már nem fejezhető ki a kártyajátékban használt kifejezésekkel. Annyit elöljáróban leszögezhetünk, ennél kisebb aljasság is megvalósitott már "casus bellit". Ez most nem következett be, de a téma korántsincs lefutva. A most kötött kényszeregyezség kérészéletü lesz. És akkor mi lesz? Lépjünk kissé vissza az
időben!

A mellékelt térkép jól tükrözi a "Nabucco" perspektíváit. A térkép készitői gondosan nem jelölik meg, hogy hol lesznek a vezeték két ágának tápforrásai.

A térképről ennek ellenére leolvashatók a következők. Az olajkutak, és részben a vezeték is, a világ legforróbb övezetében helyezkednek el. Ha az oroszok, az irániak, illetve a szírek nem akarják, hogy ez a vezeték szuperáljon, nem fog szuperálni.

A Nabucco alternatívája lenne a "Kék Áram lat" nevü, orosz területről induló vezeték: az "orosz alternatíva". Emiatt áll a bál...

A közelmúltban színre vitt "grúz válság" is az egyik tervezett epizódja volt ennek a hosszú távú, piszkos és öldöklő játszmának. Grúzia, túl a "bársonyos forradalmon", rájött hogy az orosz medve tulságosan rátehénkedik és mozgolódni kezdett. A "grúz szabad ságért" nyomban megmozdult a világ. Az az amerikai flotta amelynek iraki blokádja miatt, többek között, félmillió kisgyermek pusztult el, most tápszert szállított - az egyébként nem éhező - grúz kölköknek. [Ennyi jóság láttán az embernek be kell brunyálnia a meghatottságtól.]

És ekkor kezdett pofázni egy szolgálaton kivüli politikus, akinek nem osztottak lapot. Alighogy elkezdte, nyomban nyilatkozott Oroszország nagykövete Igor Szergejevics Szavolszkij úr . "Neokon ihletésü áskálódásnak" nevezte a "politikus" nyilatkozatait. Személye iránt pedig megvetését hangoztatta. Innen már nem nehéz kitalálni: a felcsúti böllérről Orbán Viktorról van szó... [2008.08.14-én egy blog bejegyzést tettem erről az incidensről "Neokohn" címmel. Aki nem röstelli, ugorjon el oda.]

A "neokonok" Amerika "zsidó ultrái", Orbán, a nemzeti politikus, cimborái. [A blogban ajánlottam Orbán karizmatikus híveinek - Tőkés Lászlónak, Makovecz Imrének, Melocco Miklósnak - nézzenek tükörbe. Mást nem javasoltam, pedig még gondoltam valamire...]

Nos Orbán most mint az olaj és gázügyek szakértője pózol. Ráadásul nemcsak itthon, hanem külföldön is. [Az olajhoz konyít valamit, Erről sokat mondott és még mondhatna Pallag László, az olajbiztottság agyagba döngölt elnöke. De így vagyok vele én is, mint egykori hajdú bihar megyei főügyész.]

"Magyarország, a leggyengébb energialáncszem? - címmel cikket jelentett meg Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a European Voice című brüsszeli hetilapban [...] Az ellenzéki vezető egyebek között úgy vélte, "azzal, hogy szabad utat engedett a Kék Áramlat beruházásnak [még ha hivatalos döntést nem is jelentettek be], Magyarország nem csupán pofont adott az Európai Unió kifejlődőben lévő közös energiapolitikájának, hanem lökést adott az európai energiapiac átvételére irányuló orosz kísérleteknek".

Józan gondolkodású politikus soha nem foglalt állást amellett, hogy Oroszországot zárják ki az uniós energiapiacról, Moszkva földrajzilag természetes energiapartner - írta Orbán, meggyőződését fejezve ki ugyanakkor, hogy a biztonságos energiaellátásnak alapfeltétele az egészséges verseny, és az szolgálja legjobban a fogyasztók érdekeit is. Utóbbi miatt az uniónak többrétűvé kell tennie gázforrásait és azok szállítási útvonalait is - a Nabucco gázvezeték terv erre szolgáló program, amely 'élvezi' az EU politikai és pénzügyi támogatását.

Ezt a magyar kormány is jól tudja - tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az International Herald Tribune című napilapban a közelmúltban megjelent miniszterelnöki interjú után [amelyben Gyurcsány Ferenc álomnak nevezte a Nabuccót], a kormányfő kijelentései miatt keletkezett "nemzetközi zűrzavart" követően a témával kapcsolatos kommunikációs "ködösítés" azt jelenti, hogy a kabinet az orosz Kék Áramlat mellett tette le voksát.

Emlékeztetett Orbán arra is, hogy az e hónap elején tartott brüsszeli állam- és kormányfői találkozón a magyar miniszterelnök megpróbálta megakadályozni, hogy az EU jogilag kötelező vállalásokat tegyen a megújítható energiaforrások részesedésének kérdésében, miközben az ülés célja éppen a volt, hogy kidomborítsa az unió egységes hangvételét energiaügyekben. Az egykori kormányfő egyúttal leszögezte, hogy a Fidesz üdvözli a jogi kötelezettséget tartalmazó célkitűzést és a döntést, hogy a tagországok maguk dönthetnek arról, hogyan járulnak hozzá az uniós szintű 20 százalékos megújítható részesedés eléréséhez 2020-ra." [Napi Online 2007. 03. 30]

Ezt jól eltrafálta! Mára már tudjuk, a volt keleti blokk országai közül egyedül Magyarországnak voltak, ill. vannak gáz, ill. olajtartalékai. Igazán szép Orbántól, hogy Oroszországot nem óhajtja kizárni az Európába irányuló olaj és gázszállitásokból...

De ennyi piszkoskodás nem volt neki elég. Folytatta.

"Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom 'legvidámabb barakkjává' tegyék - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencián

Az utánunk következő fiataloknak nem kellene megengedniük, hogy a szovjet rendszer legvidámabb barakkja után most a "Gazprom legvidámabb barakkjává" tegyék Magyarországot - hangsúlyozta a pártelnök az MTI tudósításában. Mint mondta, a Fidesz nemzedéke azt üzeni a jövőnek, hogy nem azért mutattak ajtót bizonyos dolgoknak - az 'oroszoknak', a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak - hogy 'azok' most az ablakon visszamásszanak.

Hozzátette: azt is üzenik a következő generációnak, ne engedjék, hogy a demokráciából demokrácia nélküli többpártrendszer legyen. "Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság 'mindig nyugatról' érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki" - mondta Orbán Viktor.

A pártelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a 'nyugatos' Magyarország mellett, nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék.

Orbán Viktor a Fidesz 19. születésnapja alkalmából rendezett konferencia utolsó felszólalójaként arról beszélt, hogy nem csak az 1988. március 30-án megalapított Fiatal Demokraták Szövetségét ünneplik, hanem egy nemzedék megszületését is. Valamikor a 80-as évek közepe táján öntudatra ébredt egy nemzedék, és megérezte, hogy küldetése van, amit vállalni kell - tette hozzá a pártelnök, aki szerint ha ez a fideszes 'új nyugat nemzedék' nem születik meg, akkor a rendszerváltás 'olyan' sem lett volna, amilyen volt.

Mint mondta, a generáció nem minden tagja vált részévé ennek a nemzedéknek, hiszen 1848-ban is voltak olyanok, akik nem Petőfiéket, hanem a bécsi udvart támogatták.

Orbán Viktor úgy vélte: ez a nemzedék túllépett azon a kérdésen, hogy szabad magyar legyen külföldön vagy maradjon itthon, és azt mondta, mi fogunk maradni, és az oroszok és a kommunisták fognak menni. A pártelnök szerint ez a nemzedék 'plebejus' érzelmű, és a kiváltságok ellen harcol." [Napi Online) 2007.03.30]

Nem kizárt, hogy a végtelen magyar ostobaság jóvoltából ez a fazon lesz [ismét] Magyarország miniszterelnöke. Ez legalább akkora, ha nem nagyobb, tragédia lesz az országra nézve, mint Gyurcsány országlása.

Orbán a "politikus" az idézett beszédben egyenlőségjelet tesz (!) az új Oroszország és általában az "oroszok", valamint a Szovjetunió, illetve a kommunisták között. Ez, politikus részéről, több mint bűn! Hiba! Ha tényleg ő lesz a miniszterelnök, semmiféle jóindulatra nem számíthat Oroszország részéről, mert az oroszok hivatalból és magánjelleggel is úgy utálják a "neokonokat" - mint a szart! [Bocs!]

Orbán leendő országlása idején még mindíg Oroszország lesz legnagyobb energiahordozó szállitója. A Gazprom vélhetőleg nem lesz készséges szállitója Magyarországnak. Vagyis Orbán ökörködésének a levét a lakosság fogja meginni. Akkor is a lakosság faszol majd, ha Magyarország "nyugatos" marad, ahogy ez a nemzetiszin pojáca szeretné.

A "befolyási övezeteknek" viszont az a természetük, hogy nem öröklétüek. Magyarország ma nem a szabadságot hozó nyugat partnere, hanem a rabtartó, kiszipolyozó, tönkretevő nyugati tőke rabszolgája. "Mecsoda khölömbség", mondják erre Judapesten... De meddig tart ez az állapot?

Arról tényleg nincs szó, hogy az oroszok az "ablakon visszamásszanak". [Egy ilyen kifejezés a felcsúti focicsapat lábszagú öltözöjében se' lenne szalonképes, nemhogy egy "jubileumi szónoklat" keretében.]

Az oroszoknak alighanem nagyobbszabásu tervei vannak, annál amit a felcsúti böllér róluk feltételez.

Ha én Putyin lennék, először is kicsinálnám Ukrajnát. Erre több ok is lenne. A legfőbb "ok", hogy Ukrajna beteg, azaz gyenge! Nem kevésbé fontos szempont, hogy - mint a nyugat bábja - Ukrajna még félholtan is borsot törhet a medve orra alá. Végül: Ukrajnában több mint tizmilló orosz él, akik nem rajonganak tulságosan "új hazájukért". Ami a Szovjetunió feldarabolását illeti, abban felfedezhetők némi "trianoni elemek" ís. Így kerülhetett kissebbségi státusba, idegen állam alattvalójaként, kb. tizenhárommillió orosz. Kiváncsi leszek, ha ezek is "szakadni" akarnak majd, mint a horvátok, a bosnyákok, az albánok, vagy a szlovének, mit fog lépni a nyugat?

Épp most olvastam - Mónus Áron jóvoltából - Trocase francia író 1899-ben írt könyvét az Osztrák Magyar Monarchia elpusztitásáról [ami röpke 18-éven belül be is következett, csaknem ugyanúgy, ugyanazért, ahogy Trocase megjósolta]. Trocase keményen zsidózik. Könyve nyilván ezért tetszett annyira Mónus Áronnak, hogy lefordította és előszavával is méltatta. Trocase a zsidó aknamunkának tulajdonítja a Monarchia züllését. Ne firtassuk most, hogy ebben igaza van e - és mennyire van igaza. Gondolatmenetének az a lényege, hogy a Monarchia nemzetiségeinek nacionalista ébredése miatt fog széthullani. Hát ez az! Vajon mennyi időbe és fáradtságba kerül Oroszországnak az ukrán elnyomás alatt sinylődő oroszokban a nacionalista érzelmeket felbirizgálni? És milyen jól prosperálna mondjuk egy "Krimi Orosz Autonóm Köztársaság"? Má' miért is ne?

Ha netán egy ukrán "Anschluss" bekövetkezik [bekövetkezhet], úgy az oroszok nálunk sem az ablak felé kerülnek, hanem a főkapunál fognak állni. Ettől a rómaiak is beszartak annakidején. [Ebből az íjedtségből származik a "Hannibal ante portas" kifejezés.]

Az persze nem biztos, hogy [megint] bejönnek. Elég ha csak tőszomszédok leszünk, azaz hatni fog ránk az "erőtér".

És még valami, amit nem lenne szabad a "rendszerváltóknak" vagyis a "rózsadombi paktum" kreaturáinak és haszonélvezőinek elfelejteniük. A modern (!) Oroszország, ill. annak befolyásos erői, ma már merőben másképp gondolkodnak az orosz nép multjáról és jövőjéről, mint a rózsadombi paktum egykori bábái. Oroszországban "világnézeti forradalom" zajlott, ill. zajlik. [Nem baloldali...] Már áll és rövidesen elindul a Gólem, amely számbaveszi az orosz nép ellen elkövetett égbekiáltó gaztetteket. Megtorolja a bűnöket [esetleg hetedíziglen], és megvédi a felnövő új nemzedéket.

Hogy nekünk most mit kell csinálnunk. Hát nem sokat, csak nézzünk ki az ablakon, azon amelyik keletre néz!

2009.01.24

Sz. Gy.