"Egyházszakadást!"
 

 

A siíták és szunniták példája.
 

 

Ezt az írást vázlatnak szánom, egy terjedelmesebb gondolatrendszer előhírnökének. A legteljesebb mértékben tisztában vagyok azzal, hogy minden példa sántít, a történelmi példák [párhuzamok] meg pláne.

 

Számolok azonban azzal is, hogy szinte semmi sem új a nap alatt és a mégoly kreatív gondolkodás sem nélülözheti az analógiák, vagyis a különféle dolgok közötti megegyezések, ill. hasonlóságok elemzését.

 

Tudvalevő, hogy az alcímbeli elnevezések az iszlám két fő irányzatát jelentik. Kérdés, ha az  "egy az isten Allah és Mohamed az ő prófétája" formula az iszlám alapelve, hogyan létezhetik mégis két szekta? Ez jó kérdés, de témánk szempontjából talán nem a legfontosabb.

 

[A téma kifejtéséhez igénybe veszem Pásztor Zoltának "Világvevő" 2002. július 13-i internetes számában olvasható tanulmányát. Az idéző jelek közé tett dőltbetűs szövegek a tanulmányból valók.]

 

Bevezetésképp dimenzionáljuk a témát térben és időben.
 

"Az iszlám két fõ irányzatának eredete abban az utódlási válságban rejlik, amely Mohamed próféta 632-ben bekövetkezett halála után tört ki. A szunniták ugyanis a muzulmán szokásjogra, a szunnára hivatkozva mindig kalifákat választottak. Mohamed után Abu Bakrot, Omárt, Oszmánt, majd Alit. Ezzel szemben a síiták Mohamed vér szerinti leszármazottait, Alinak és Mohamed lányának, Fatimának gyermekeit, Husszeint és Haszant, majd ezek egyenesági leszármazottait ismerték el törvényes vezetõknek. Választás útján vagy vér szerinti rokonság alapján - ez a fõ kérdés immáron 1300 éve [!] a muzulmán világban."


Ezzel szemben a mi Gézánk 997-ben halt meg és királyi tisztsége fiára, Istvánra "szállt", akit az 1000 év karácsonyán vagy esetleg 1001 újévnapján nagy tömeg részvételével és örömrivalgások közepette meg is koronáztak királlyá, európai szokások szerint.

 

Csakhogy a honfoglaló magyarság ősi alkotmánya szerint - unalomig ismételgetem ezt - Géza öröksége [beleértve özvegyét, Saroltot is] Koppányt illette volna.

 

Az etelközi és pusztaszeri alkotmányozó nemzetgyűlésezés "barbár" hagyományait István nem követte. "Európai" módszereket alkalmazott; azaz német sintéreivel, ill. hóhéraival - egyházi áldás mellett - négyfelé vágatta az ősi magyar alkotmány talaján álló Koppányt, mint "lázadót", és a négy fertályt kiszögeztette az ország négy sarkában. Így mutatkozott be nálunk a "vérengző kereszt".

 

A honfoglaló magyarság lélekszáma ekkor százezres nagyságrendű volt. Ma mintegy tizenötmillióan vagyunk és szépen fogyunk - fogyogatunk.

 

Az iszlám hívők 632 évi népességszámát nem tudom. Jelenleg viszont "a világban becslések szerint egy milliárd kétszázmillió muszlim él, ebbõl százmillió siíta."

 

E népesség viszont nemhogy fogyna, hanem "örvendetesen" gyarapodik...

 

Ezek után kanyarodjunk vissza, a hatalom öröklődésének rendje miatt, 1300 éve fennálló, vallási köntösben megjelenő, jogvitára, és tegyük fel a kérdést: vajon teljesen hülyék a muszlimok?

 

Ez a kérdés nálunk azért tűnik okszerűnek, mert elsősorban a mindenben mértékadó zsidóság, amely saját eredetét ötezerháromszázvalahány évre vezeti vissza, szélsőségesnek, ill. elmebetegnek minősít mindenkit aki a magyarság származásával, az "államalapítás" előtti történetével, ill. az "államalapítás" következményeivel egyáltalán foglalkozni mer.

 

Ez lenne az igazi "sorstalanság"! Dehát nem a kertészimrék húzzák nekünk a talp alá valót.

 

Az analógia fogalmára visszautalva leszögezhetjük, hogy a hatalom öröklésének rendje fölötti nézeteltérés 1300 éve osztja meg a muszlimokat, akik tényleg nem egy fajt, hanem egy vallási közösséget alkotnak.

 

Ők, az immáron nem kevés kivételtől eltekintve, tehát nem európaiak. Talán ennek is köszönhető, hogy...  

"A muszlimok ... legyenek akár síiták, akár szunniták, ugyanúgy imádkoznak, ugyanúgy gondolkodnak. Ami különbség lehet, az a dolgok másfajta magyarázata. Az iszlám alappiléreit, például a böjtöt, a zarándoklatot, a nagy ünnepeket mindenki betartja, egyházi adót mindenkire kivetnek. Allah egyedülisége, vagy például Mohamed prófétasága - nem képezhetik vita tárgyát. Aki ezeket az alaptételeket nem fogadja el, az nem muzulmán, az nem muszlim. Különböző tételek tehát előfordulhatnak, a lényeg azonban Boszniától Indonéziáig, Azerbajdzsántól Kínáig minden igazhitű muzulmánnak, szunnitának és síitának ugyanaz, vagyis: a monoteista egyistenhitű vallás elfogadása és Mohamed prófétasága."

 

Nem európaiak abban sem, amiben "szent" István annyira "európai" volt.  Azaz nem írtották tűzzel vassal a másik felekezet papjait,- nem rombolták az istentiszteleti helyeket,- nem pusztították a kultikus, vagy egyszerűen csak a múltra emlékeztető tárgyakat,-  nem radírozták üresre az emberi agyakat az írás, a mondavilág, sőt a népmesék üldözésével, tiltásával, kiátkozásával. Nem szegényítettéki el "keresztényi" módszerekkel a nép legnagyobb kincsét, a nyelvét és ezen keresztűl a gondolkodását [!] is. Nem tették az isten tiszteletét a hívők által nem értett, latin nyelvű, hókusz pókusszá, "szentmisévé"?

 

Nem mellékesként említem, hogy muszliméknál a papi hivatás [ulémák] nem fizetett állás. Náluk nem "urrak a papok", hanem a közösség szolgái. Tanítók, akik meghalnak hitükért és nem szegődnek el tömegesen egy ateista rendszer besugóinak, mint nálunk "egyes"
főpapok.

 

A művelt franciák is halálosan komolyan gondolják, sőt gyakorolják is a szekularizációt. Állami pénzt egyetlen egyház sem kap - egy petákot sem - semmiféle "kegyes" célra. Az egyházi iskolákat az egyházaknak, pontosabban a hívőknek kell fenntartaniuk. A SZADESZ igazán nem az esetem, de egyházpolitikájukkal, már ami a zsozsót illeti, egyetértek.

 

Volt a katolikus egyházban is hitvita. Már hogyne lett volna. Itt volt példáúl az egyetlen "i" betű miatti vita. A homousion [egylényegűség] tana szerint Krisztus azonos, az Istennel a szentháromságban [atya - fiú - szentlélek]. A homoiusion hívei az hirdették, hogy Krisztus az istenhez hasonló lényegű, de nem isten, hanem ember, csupán hasonló az istenhez [?].  Hát nem tökmindegy, kérdezte Ádám is az Ember Tragédiájában. Nem bizony, mert az ariánus eretnekeket valóban tömegével égették halálra az "igaz hit" máglyáin. Később már annak is aláfűtöttek aki pofázni merészelt az "anyaszentegyház" mérhetetlen züllöttsége miatt [Savonarola].

 

Visszatérve az alapgondolatra, a kérdések kérdése a következőképp fogalmazható meg: a szentistváni út a magyarság számára egyedűl helyes, lehetséges és üdvözítő

út volt e, vagy tragikus úttévesztés?

 

Persze a hülye is tudja, hogy az ezeréves történetet nem lehet újrajátszani. Azon sem érdemes tünődni, hogy [akkor] "mi lett volna ha ..."

 

Minden nemzetnek joga van viszont megismerni és kritikailag elemezni saját eredetét és történelmi múltját. Joga van továbbá levonni az ebből adódó tanúlságokat és határozni a jövőre nézve, a merre és hogyan tovább kérdésében.

 

Minden nemzetnek, így a magyarságnak is,  joga van ahoz, hogy kiszabadítsa magát a gondolkodás kalodájából. Abból a kalodából amit az állam és egyház[ak] együtt, egymással cinkosságban csavaroznak a lelkekre, az elmékre.

 

Ha a muszlim világban ezerháromszáz évig fennmaradhatott a nézetkülönbség Mohamed utódlásának kérdésében, és mára már százmillióan vannak a kisebbségi álláspont hívei,- bennünket sem röhögnének körűl ha hozzákezdenénk történelem felfogásunk mellényének újragombolásához.

 

Ez a művelet látszólag megosztaná a nemzetet katolikusokra [és más vallások követőire],- illetve "pogányokra". Megosztaná "árpádistákra" és "istvánistákra". Látszólag, mondom, mert a nemzet valódi megosztottsága az egyházi és állami hülyítés cinkos együtthatása következtében tartható fent.

 

Érdekes, hogy szellemi nagyjainkat - különös tekintettel az írókra és a költőkre - mennyire foglalkoztatta a magyarság fajiságának, igazi multjának kérdése és közülük hányan szólottak igazi "pogányok" módjára, a tizenkilencedik és a huszadik század ban is. Itt persze a "keresztény" alkotókról van szó. Paradox ez a dolog? Egy cseppet sem az!

 

A bénító szellemi köd el nem oszlatható, amíg pl. az egyházak, az érzelmi befolyásolás eszközeivel, sikeresen harcolhatnak a racionális emberi gondolkodás ellen.

 

A magyarságot tehát igenis meg kell osztani! A "hívőkkel" minél több "gondolkodót" kell szembefordítani.

 

Eurokompatibilis zsidó "honfitársaink" mindenkit hülyének, sőt "szalonképtelennek" minősítenek, aki pl. nemzeti, vagy faji kategóriákban gondolkodik. [Fütyülős barack & bőgatya]. Németh László talán nem volt kifejezetten műveletlen bugris, mégis ilyemiket írt.

 

[1928-ban a Napkeletben Klebelsberg Kunó Neonacionalizmus cimű írásáról vitát indítottak. Ide készült Németh László "Új reformkor felé" cimű tanulmánya. A reformpolitika elé két célt tűzött ki.]

 

"A belpolitikában meg kell teremteni „a nép polgárosodó s a középosztály néppel érző elemeiből a magyar tiers étatot. [...] A magyar külpolitika célja egy lehet: harc a fajok szabadságáért. Ahogy Bethlen Gábor a vallásszabadságért, úgy szálljunk mi Európa porondjára a faji szabadságért. Ezt a szabadsagot csak az államok fölötti állam, a nemzeti törvények feletti emberi törvény biztosíthatja. Éppen mert nagyon nacionalisták vagyunk, nagyon kell küzdenünk a nációkat kínzó államhatalom túlzásai ellen. A magyarságot az ököljog halálra ítélte, s csak a lelkiismeretére ébredt Európa mentheti meg. Ezt a lelkiismeretet kell magunkban is föltámasztanunk. Az integer Magyar ország nál van egy sokkal szentebb jelszó: az integer magyarság. S ennek egy ellensége van: az imperializmus. Amilyen jogos követelés, hogy minden faj szabadon s külön keretekben fejthesse ki erőit, oly undok merénylet ezt a jogot eltaposni. Nacionalista vagyok, de tudom, hogy a magyar nacionalizmus legnagyobb képviselőiben sosem volt a más mellének szegezett kés, mindig csak a fejünkre lesújtó bunkó ellen felemelt kar. [...] A kis nemzetekre óriási feladat vár, nekik kell az emberiséget a nagy nemzetekre ráparancsolniok. Bár haladnánk e kis nemzetek élén. 

 

A korabeli szóhasználat alapján a faj kifejezés a néprajzi értelemben használatos etnikai tulajdonságokkal azonos. Európai feladat az etnikai közösségek szabad fejlődésének biztosítása, melyet csak egyetemes erkölcsi törvények biztosíthatnak. Ehhez azonban a lelkiismeret felébresztésére, új erkölcsiségre van szükség, az állami/nemzeti érdekeken túl. Az államnemzeti integritás [Nagy-Magyarország visszaállítása] helyett az etnikai kulturális értelemben vett nemzet összetartozása került előtérbe, elismerve másoknak is ugyanehhez való jogát. Az idézett szöveg harmadik kulcseleme, hogy az új erkölcsiséget (etnikai önrendelkezés, imperializmus - azaz államérdek - nélkül) a kis nemzeteknek kell képviselniük. S ebben a magyarságnak kellene élen járnia."

 

Sokat olvastam ugyan Németh Lászlótól, mégsem állíthatom, hogy ismerem életművének hatalmas katedrálisát.

 

Amit viszont olvastam abban feltünt az iró rendkivűl mérsékelt lelkesedése az egyházak iránt, különös tekintettel a római katolikus Klérusra,- valamint a szereposztásnak az egyházak irányában megmutatkozó szűkmarkúsága ...

 

Valóban a sorsunkat magunknak kell kezünkbe vennünk. Ki kell jelentenünk mindenekelőtt, hogy a kárpát medencében volt nagy magyar élettéren beül kialakított "trianoni ketrecben" mi vagyunk a faji többség és a nekünk meghagyott államterületen a kizárólagosság igényével gyakorolni óhajtjuk az ebből eredő felségjogokat.

 

Ami a ketrecet illeti. A bezárt szabadulási esélye csekély. A szabadulás vágyát és reményét azonban táplálnia kell, mert ez a legfőbb éltető elem.

 

Hogy ehez kevesen vagyunk és gyengék vagyunk? Eleinte úgy látszott, a vietnámi, ill. az iraki nép is ilyen. Azután másként alakúlt, alakúl. Most meg itt van a Hamász! Hát nem beszavazták a népek a hatalomba. Pedig náluk egy főre jóval több bomba jut, mint nálunk.

 

Ebben az irányban kell tehát megindulnunk. A harc előbb a nemzeti tudat felszaba dításáért indúljon.

 

Ennyit mára.

 

2006.04.16

 

Sz. Gy.