Mire készülsz Salvini?

Marcia Su Roma.

 

Az ember fellelkesül, ha olyan szlogent hall amelyhez kellemes képzeteket társít. Eszébe se jut arra gondolni, hogy e képzettársítás téves is lehet. Lehet, hogy Salvini is így van ezzel? Hősünk "politikailag" Rómába készül. Tudja hova megy? Aligha.

Rómát örök városnak mondják. Az is, de hogy sikerült annak maradnia? Sokan akarták meghódítani. Volt akinek sikerült, volt akinek nem.

A még "pogány" Róma kapuinál talán először Hannibal pun vezér jelent meg ["Hannibal ante portas!"] és i.e. 216-ban majdnem meg is hódította. A Cannae mellett vívott csatában szétverte a római sereget. [Az általa alkalmazott harcászati technikákat mind a mai napig tanítják. A cannaei csata iskolapéldája a bekerítésnek és a teljes megsemmisítés nek, alapjául szolgált több modern kori hadművelet megtervezésének, még az öbölháborúban is.] Utána több római város, behódolt Hannibalnak, aki így szinte Róma kapujáig jutott el. Kezére került egész Dél-Itália. Az itáliai lakosság egyharmada elpártolt Rómától, és átállt Hannibal oldalára.

A ragyogó győzelem azonban kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Fordult a lapjárás is. Publius Cornelius Scipio győztesen befejezte a hispániai háborút. Visszatért Rómába, ahol konzullá választották, majd megkezdte a "felszabadító"
háborút Hannibal ellen. Győzött és "Hannibal kénytelen volt visszatérni szülővárosába, hogy megvédje azt." Ez nem sikerült. Scipio áthajózott Afrikába, elfoglalta és lerombolta Karthágót "a 200.000 lakosból 50 ezer élte túl a kegyetlen támadást, az élve maradtakat római rabszolgának adták el. A hősies ellenállás ellenére a várost földig rombolták. Helyét nem vetették be sóval. Nagyon költséges lett volna.

Az ó-keresztény Róma már nem volt ilyen erős, nem volt ilyen szerencsés. Ez nem csoda a sok keresztény csoda közepette... A vizigótok kétszer rabolták ki a várost. Eőször I. Alarich, Kr. u. 410-ben.  Majd Geiserich Kr. u. 455-ben. A történelem valami furcsát is feljegyzett róluk. "Mindig csak kincseket vittek el, az épületeket kímélték." Erre visszatérek később.

A két gót betörés közé esett Kr.u. 452-ben ősünk és nevelő apánk Attila itáliai hadjárata. Nagy rössel indult és az ókorban is szokatlan kegyetlenséggel rombolta az útjába eső városokat Spalatót, Traut, Sebenicót, Zárát és Triesztet. Így ért el Aquileiához, amelyet bevenni előtte senkinek sem sikerült. Neki, nem kevés vesződség árán, sikerült. Ezután Észak-Itália városai jöttek sorra: Treviso, Padova, Verona, Milánó, és még vagy féltucatnyi. Párizsi Pantheonban kiállított kép érzékelteti Európa rettegését és felháborodását. 

Ravennában érdekes helyzet alakult ki. Az ariánusok püspöke titokban megnyitotta a kapukat a hunok elől, és legyilkoltatta velük a város nem eretnek keresztényeit. Majd arra akarta rávenni Attilát, hogy vegye fel az ariánus hitet, cserébe segít neki erőfeszítés nélkül uralma alá hajtani nemcsak Itáliát, de Afrikát is. Attilát nem ambicionálták a nagyvonalu elképzelések és tovább indult a végcél Róma felé.

Az eretnekek és a hunok összefogásától már a rómaiak is megrettentek, Leó pápához fordultak: keresse fel Attilát, és vegye rá, fogadja el Róma szolgálatát, adóját, de kímélje meg a várost a pusztulástól. 452 tavaszán a rémült hírnök jelentette a pápának, hogy Attila, akit mindenki csak "isten ostoraként" [flagellum dei] emleget, hunjaival betört Itáliába, és úton van Róma felé. Valentinianus császár félelmében Ravenna falai mögé menekült. Nagy Szent Leó pápa azonban nem tojt be. Kijelentette "én nem menekülök; megvédem Rómát, elmegyek a hunok táborába!”  Útra is kelt és Mantova közelében találkozott, maga is lovon ülve, a félelmetes lovasok királyával, akitől egész Itália reszketett.

Itt történt valami, ami a világ legnagyobb, máig megoldatlan rejtélye. Attila megállt, majd dolga végezetlenül visszafordult. Miért? E miért magyarázatára több legenda született az ókorban, a középkorban sőt az újkorban is. A titok megmozgatta a szórakoztatóipart is. Szindarabok, filmek gerjesztik a nézők rémületét, kiváncsiságát és gyártanak magyarázatokat.

Bizonytalan az "isten ostora" kifejezés keletkezési ideje, értelme is. A logikus magyarázat az lenne, hogy az ostornak a bűn fészkére az örök városra, a keresztény Rómára, kellett volna lesújtania, de pont arra nem sújtott le. Én nem csinálok hülyét magamból azzal, hogy a rejtvényt próbáljam megfejteni. Annyit mondhatok csupán, Rómának ezúttal (is) mázlija volt.

Visszavonulása még kiábránditóbb volt. Ismét útbaejtette Ravennát és - állítólag a pápa kérésére - "elfogatta korábbi szövetségesét az ariánusok érsekét követőivel együtt. Miután egy halom pénzt kicsikart belőlük, megölette mindet, majd visszatért Pannóniába."

Az antik a nagy Róma mégis elpusztult. Fentebb említettem, hogy a vizigótok csak kincseket vittek el, az épületeket kimélték. Hogy vált Róma lakhatatlanná? A felkeresett források között egy rövid utalást találtam arra, hogy "nem csupán barbárok raboltak, hanem azok is, akik az emlékek megőrzésére lettek volna hivatva. Stilicho ellopta a Capitolium bronzajtóit, II. Constans a Circus Maximus diadalkapujának aranyos paripáit. A 9. században már eltűnt minden dísz és az 546. évi gót pusztítás után lassan magukra az épületekre is rákerült a sor. A birodalom széthullása, a barbár betörések után már nem volt erő az óriási középületek karbantartására, a bérházak rombadőltek. Javításról, épségben tartásról szó sem volt, a düledező emlékek anyagát a keresztény templomokba épitették be és ilyen formában maradtak fenn az utókornak. A szobrok és márványemlékek könyörtelenül a mészégetőkbe vándoroltak."

Róma sorsa az elmozdult de helyére nem tett tetőcserép históriájára hasonlít, amely tudvalevőleg a ház összeomlását okozhatja. Az antik Róma (olykor őrült) császárai idején a város élt, szépült gazdagodott. Az előkelők (patriciusok), a közrendüek (plebeiusok) életét, ezen keresztül a város költségvetését, a szenátus szabályozta. A kereszténység anarchiára vezetett. Nem csupán a bérházak dőltek romba, használhatatlanná váltak a vízvezetékek (aquaduct) és a pompás közfürdők is.

"A rómaiak a képzőművészet területén nem vehették fel a versenyt a görögökkel, ám gyakorlati hasznú középítkezéseik, mint az út- és vízvezeték-építés, valamint a csatornázás nemcsak az ókor folyamán, hanem hosszú évszázadokon át egészen a legújabb időkig felülmúlhatatlannak bizonyult. Joggal írja idősebb Plinius (Kr. u. 23–79) Ha valaki gondosabban számba veszi a közhasználatra, fürdőkbe, halastavakba, csatornákba, lakóházakba, kertekbe és környékbeli nyaralókba áradó vízmennyiséget, a vezetékek hosszát, a megépített boltívsorokat, az átfúrt hegyeket, a feltöltött völgyeket, annak be kell vallania, hogy az egész földkerekségen nem volt még ennél csodálatosabb.”

A szennyvizelvezető rendszer (cloaka) a kereszténység ellenére fennmaradt. "A hatalmas építményt évszázadokon át gondosan karbantartották, tatarozták, bővítették. Traianus jelentősen kiszélesítette oly módon, hogy egyes szakaszain állítólag egy megrakott szénásszekér is elfért benne. A Cloaca Maxima számos római építményhez hasonlóan ma is használható állapotban van." Anyaga templomépítésre nem volt alkalmas...

A keresztény Európa kiátkozta a higíéniát, pl. a testi tisztálkodást is. A selyemúton behurcolt bolhákban tenyésző kórokozók számára így "Európa városai kiváló terepei voltak a járványnak: zsúfoltak és mocskosok voltak, az utcákon állati és emberi ürülék bűzlött. Az ivóvizet rossz kutakból, az iparosok által szennyezett folyókból nyerték, és a sok éhezéstől általában is legyen gültek voltak az emberek. Mivel nem értették a kór biológiáját, sokan isteni büntetésnek tekintették a ragályt, és úgy vélték, csak az Úr megbocsátása állíthatja meg. Több helyen megtisztították a városokat az eretnekektől, mások viszont magukban keresték a bajok forrását, önsanyargató életmódot folytattak pl. az önostorozók (flagellánsok). A városok pestisdoktorokat alkalmaztak, akik kezdetleges és általában haszontalan gyógymódokkal próbálták kezelni a betegeket, valamint feljegyezték a döghalál áldozatainak számát. Európa lakosságának – a különböző becslések szerint – 30–60 százaléka elhalálozott."
A szokás hatalma uralkodott XIV. Lajos a Napkirály udvarában is. "Akkoriban orvosilag ellenjavallt volt a víz bőrrel való érintkezése. A kor tudósai úgy vélték, a különböző betegségek külső anyagokkal, például vízzel jutnak a szervezetbe. A Napkirály és nyugati kollégái, udvaroncok hada tehát konkrétan az 'egészségtudatos' életmód nevében utasították vissza a tisztálkodás eme formáját. Az udvaroncok és a katonák ott könnyíthettek magukon a palotában, ahol épp rájuk tört a szükség, vagy ahol kedvük tartotta. Egy, a versailles-i udvarról szóló elbeszélés szerint egyszer egy egész emelet szakadt le, mert a kifejezetten az ürülék tárolására szolgáló szoba padlója nem bírta tovább a több tonnányi súlyt."

Ilyenformán hanyatlott, szó szerint, szarba/piszokba keresztény ókor és középkor.

Mégis jó sok víz folydogált le békésen a Tiberisen. Elmúlt a késői ókor és a sötét keresztény középkor. Vígan lobogtak az inkvizíció máglyái. A római pápák kapzsisága, erkölcstelensége, kegyetlensége felülmulta a pogány Róma romlottságát.

A pápai állam az újkorban először a francia forradalom idején került komoly veszélybe. 1790-ben a párizsi nemzetgyűlés törvényerőre emelte a francia nemzeti egyház alkotmányát, így a francia katolikusok elszakadtak Rómától, és Párizs fennhatósága alá kerültek. Napóleon 1797 után többször is megszállta a Pápai Állam területét. 1798. február 15-én kikiáltották a Római Köztársaságot, amelyet Franciaország egyúttal bekebelezett. A hajlott korú, 81 éves pápát, VI. Piuszt letartóztatták, a franciaországi Valence-ba vitték, ahol hamarosan meghalt. A pápa halála után úgy látszott, hogy a majd’ ezer éve fennálló pápai állam megszűnik létezni.

A császári hatalomra törő Bonaparte tábornok később úgy látta, hogy a pápai intézményt és a pápai államot saját politikai céljaira is fel tudja használni. Ezért, korlátozott formában, helyreállította a pápa világi hatalmát. A pápaválasztó konklávé 1799-ben választotta meg utódát VII. Piusz néven. Napoleon, még mint Bonaparte tábornok, a köztársaság első konzulja konkordátumot kötött vele 1801-ben, amelynek értelmében a katolikus vallást visszaállították és az egyházmegyék új felosztását megerősítették. 1804. december 2-án a pápa Párizsban császárrá kente fel Napóleont; de a szertartás alatt Napóleon maga tette fejére a császári koronát. Később ellentéteik támadtak A császárnak evés közben megnőtt az étvágya és kijelentette, hogy igényt tart a római császári címre is. A pápa ehhez nem tapsolt. Így 1808 szeptemberében Napóleon katonái körülfogták a pápa rezidenciáját a Quirinale-palotát és ágyúkat szögeztek a pápai lakosztályra. Fél évi hidegháború után a császár rendeletileg megszüntette az Egyházi Államot és annak területét, valamint Rómát és környékét Franciaországhoz csatolta. A pápát Fontainebleau-ba internálta. A pápa 1809. június 11-én kiközösítéssel válaszolt, mire Napóleon  elfogatta és Savonába vitette. A pápai államot pedig 1810. február 2-án kelt határozattal a francia birodalomba bekebelezte. A császár a fogoly pápának új konkordátumot ajánlott: államfői jogairól mondjon le, székhelyét tegye át Párizsba tőle fizetést fogadjon el. A pápa az ajánlatokat visszautasította, mire Fontainebleau-ba hurcolták. Itt egy ideiglenesnek nevezett konkordátumot írattak vele alá. Később megtudván, hogy a fifikás Napoleon végleges megállapodásnak tekinti, visszavonta. Ebben maradtak...

VIII. Piusz pápálkodása nem érinti témánkat.

A Piusz kavalkád jellegzetes alakja IX Piusz.  Napóleon bukása után 1815-ben a bécsi kongresszus helyreállította az egyházi államot. A kiváló diplomáciai érzékkel megáldott IX. Piusz elérte, hogy mind Itáliában, mind Franciaországban helyreállítsák az államegyház forradalom előtti politikai hatalmát.

Ezt a rendszert azonban meghaladta az idő.

Új bajok támadtak. Az olasz nép töke tele lett a Katolikus Egyházzal, a Pápai Állammal és főleg a pápával; meg Itália politikai megosztottságával. A Risorgimento (újjászerveződés) jelszavával nemzeti mozgalom alakult ki, amely  (Észak) Itália Dél-Itáliával történő egyesítését és minden más "zárvány állam" megszüntetését tűzte ki céljául. E mozgalom karizmatikus alakja Garibaldi volt, aki a Dél-Itáliában kitört felkelés nyomán vörösingesei élén megdöntötte ott a Bourbon-monarchiát, és szinte egész Dél-Itáliát elfoglalta. 1861-ben kikiáltották az Egységes Olasz Királyságot. Csak Róma maradt ki a szórásból, amely a Pápai Állam fennhatósága alatt állt. Róma is a célkeresztben volt, de az elfoglalására tervezett katonai akciót akadályozta az, hogy a "szent fertály" integritását III. Napóleon francia császár helyőrsége biztosította. Az 1870-es háborúban azonban a poroszok Sedannál szarrá verték III. Napoleont, aki kénytlen volt kivonni megszálló erőit Rómából is. A pápa őszentsége így elvesztette fő támaszát és "állama" talpkövét.

Ezzel az Olasz Királyság számára megnyílt az út Itália teljes egyesítése felé. A folytatás páratlan, ill. példátlan a "keresztény" Európa szennyes - véres történetében.

Új polgári [szekuláris: világi, nem egyházi, egyházi javakat világi célokra kisajátító] állam jött létre, új korszakot nyitva a város életében, az európai és a világtörténelemben.

II. Viktor Emánuel olasz király – akit a pápa nem koronázott meg - így a félsziget első világi (!) és parlamentáris (!) uralkodója lett. A király előbb szépen kérte IX Piuszt, mondjon le amúgyis csonkított világi hatalmáról, Rómát pedig engedje át az új olasz állam fővárosának. IX. Piusz azonban nem volt hajlandó átadni a várost, és elrendelte Róma védelmét. Az olasz hadsereg már felkészült a város ostromára, de az egyházfő látszólag visszakozott és időhúzó tárgyalásokat kezdett a megadás feltételeiről.

A hadsereg vezetése azonban átlátott a szitán és Raffaele Cadorna tábornok csapatai betörtek a városba. Négy óra múlva a Szent Péter-bazilikára kitűzték a fehér zászlót, addigra a pápa katonái közül 19 ember már elesett. Az olasz királyi haderő a mai Vatikán területének kivételével egész Rómát elfoglalta. Ezzel lezárult a Pápai Állam több mint ezeregyszáz éven át tartó történelme, a Pápai Állam megszűnt létezni. Az olasz parlament kegydíjat szavazott meg a pápának, s a hadsereggel szavatolta volna biztonságát, de szuverén állam uralkodójának nem ismerte el. A pápa az állami javadalmazást elutasította, s a Tevere északi partján fekvő Vatikánba zárkózott, ahol magát 'erkölcsi fogolynak' nyilvánította. Kiátkozta állama 'elrablóit' – így Viktor Emánuelt a 'kalapos' királyt is – akin az átok nem fogott.

A királyság Rómát korszerű fővárossá akarta tenni, ennek jegyében hatalmas épületek születtek. Ekkor szabályozták a Teverét is. Az ezerkilencszáztízes évek elején épült fel a hatalmas Vittorio Emmanuel emlékmű márványnál is vakítóbb fehér mészkőből.

Itt most tartanék egy kis szünetet annak indokolása végett, miért kínlódtam át magam a történelmi előzményeken és miért kárhoztatom arra türelmes (?) olvasóimat, hogy végig járják velem ezt az unalmas utat.

A tárgyalt előzmények ismerete nélkül - szerintem - nem lehet megérteni Mussolinit, a Marcia su Roma-t és Salvinit sem.

Az első világháború után Benito Mussolini olasz miniszterelnök, a fasiszta olasz állam gyakorlati vezetője,
felismerte, hogy hatalma megszilárdításához szüksége van mozgalmának és uralmának a római katolikus egyház általi elismerésére, ezért tárgyalásokat kezdett XI. Piusszal [megint Piusz...] a fasiszta olasz állam és az egyház viszonyának normalizálásáról. A pápa Mussolinit olyan erős kezű kormányfőnek gondolta, aki fel tud lépni a kommunizmus és a liberalizmus veszélyeivel szemben, ezért elfogadta a fasiszta vezér ajánlatát. Mussolini jóvoltából, Vatikán Városállam kereteiben, helyreállt a pápa világi hatalma.

Ennek épületes részletei a következők.

Mussolini 1922. október 28-án Róma felé induló szedett-vedett fasiszta fegyveresei pánikot keltettek a fővárosban. Nagy kapkodás kezdődött. A hatalmon levő Luigi Facta kormány fontolgatta az ellenállás lehetőségét. Az ostromállapot kihirdetéséhez azonban a király, III. Victor Emanuel, nem járult hozzá. A dolgok végülis úgy alakultak, hogy egy új kormány megalakítására Mussolini kapott megbízást. Erről telefonon értesítették és ő fegyveres híveit megelőzve Rómába sietett, ahol az uralkodó fogadta őt. Mindehhez tehát nem volt szükség fegyveres erőszakra. A Marcia su Roma mégis megvalósult, október 31-én egy demonstratív fasiszta díszfelvonulás formájában. Mussolini így különösebb erőszak nélkül, végeredményben törvényes eszközökkel lett Olaszország miniszterelnöke.

Ez azt jelenti, hogy Marcia su Roma, mint olyan, egyáltalán nem volt!

Ellenben...

"1929-ben Olaszország és Vatikán a lateráni palotában aláírták a lateráni egyezményt (Patti Lateranensi), amelyen az Olasz Királyságot és III. Viktor Emánuel olasz királyt is képviselő Benito Mussolini miniszterelnök, a Vatikánt képviselő Gasparri bíboros kézjegye szerepel. A lateráni szerződés preambuluma szerint 'annak érdekében, hogy biztosítva legyen a Szentszék teljes és látható függetlensége, valamint vitathatatlan szuverenitása nemzetközi téren is, a felek úgy találták, hogy létre kell hozni, különleges eljárással, a Vatikánvárost, elismervén felette a Szentszék teljes körű tulajdonjogát, valamint kizárólagos és abszolút hatalmát és szuverén joghatóságát. A Vatikánváros a történelmileg Vatikánnak ismert területből és tartozékaiból jön létre (3. cikkely), amit az Olasz Királyság elismer a Római Pápa szuverenitása alatt álló államként (26. cikkely). Ez a szuverén joghatóság a szerződés szerint kizárja az olasz hatóságok bármiféle beavatkozását a Vatikánvároson belül.”

Vagyis...

A vatikáni bűnbarlangot a marcia su romás fasiszta Mussolini hozta létre, ill. engedte létrejönni.

Mussolini "életművét", a szuverén Vatikánt és annak jelenlegi sátán-pápáját, nemrég énekeltem meg a "Sátán Egyháza" c. folytatásos regényemben.

A mosolygós Salvini Rómában sikeres pofavizitet tartott október 19-én. Ez azonban kevés lesz az üdvösséghez. Persze ha megelégszik egy Marcia su Roma II. elnevezésü díszelgéssel, akkor símán mennek majd a dolgok. De ha Olaszországot tényleg meg akarja szabadítani a migrációtól, meg kell szabadítania a pápától, ill. a pápai ráhatástól is.

Ha az olvasó kissé szemügyre veszi a fenti frontképet, az írás elolvasása esetén, hamar megérti, mit akarok vele kifejezni. A csizmatalpon több olyan "politikus" szerepel, akik egy olasz miniszter elnök, vagy belügyminiszter számára elérhetetlenek. A vörös vonal fölötti hazaáruló Soros bérencek - az olasz államfőtől a Carola Rackete hajóskapitányig - azonban elérhetők azokkal a módszerekkel, amelyeket a CIA és a MOSZAD alkalmaznak világszerte évtizedek óta.

Igen, tőr - golyó - kötél a csendes háború eszközei. Több ezerre - ha nem tízezerre - tehető azok száma, akiket e két tiszteletreméltó társaság eltett láb alól. Vannak közöttük persze "terroristák" is de zömük tudós, tudományos kutató, esetleg politikus, stb.

Salvininek tudnia, vagy ennek híján éreznie kell, hogy ezzel az ezerfejü hidrával nem boldogulhat "alkotmányos módszerekkel", mert ezeknek a kártevőknek épp az alkotmányos keretek jelentik a táptalajt és a védőtetőt.

Salvini! Ne kövesd Mussolini dicstelen útját. Ha tudod kedélyesen mosolyogva ragadd meg a hatalmat, de annak birtokában ne remegjen a kezed és ne berzenkedjen a judeokeresztény lelkiismereted.  

2019.10.23

Sz. Gy.