Folytatások: 2021.03.21 - Berija Sztálin Jolly Jokere.

 

A társadalmi reformok rögös útja.

Kínos kóborlás a realitások talaján.

Akik olvasgatják írásaimat esetleg emlékezni fognak arra, mit tipródom, mondhatni töketlenke dem, Putyin [szükséges] likvidálásának kérdése kapcsán.

Makacsul - mondhatni eszelősen - hangoztatom, hogy minden változás kiinduló pontja csak a hadsereg, vagy/és a titkosszolgálat lehet.

A baloldali frontképen egy látszólagos kakukktojás éktelenkedik a nagy reformerek galériájá ban: az elvetemült Berija, pedig nem véletlenül került oda.

Életműve és mostoha sorsa általánosítható példaként szolgál egy olyan következtetés levoná sára, hogy társadalmi reformok csak a rendszer legbelsejéből indíthatók és tarthatnak számot a sikerre. Felfogásom szerint az újkori forradalmak nem rögtönzöttek, hanem a reform folyamat által kiváltott, ill. szabályozott részjelenségek.

Előre bocsátom még, hogy a reformok és a "reformerek" kérdését az erkölcsi vonatkozások teljes mellőzésével fogom vizsgálni, Machiavelli mintájára.

Ami Beríját illeti itt - ott olvastam utalásokat reformtörekvéseire. A téma alaposabb körüljárásával Szilágyi Ákos "A Beríja dosszié" c. írásában találkoztam először.

A Szerző szerint "Berija – a róla szóló mendemondák ellenére – nem annyira vérszomjával vagy különös kegyetlenségével tűnt ki tár sai közül, mint inkább teljes cinizmusával, intelligenciájával, ügyességével, szervezőképességével.

A grúz honfitárs, úgyszólván "tesó", a szó szoros értelmében Sztálin szeme, füle és jobbkeze volt. De minden utólagos híresztelés dacára nem volt rossz szelleme, sőt okossága folytán mérsékelni igyekezett Sztálin "célszerűtlen" kegyetlenségét, pl. a katyni mészátrlások dolgában.

Sztálinnak sajátságos humora volt. Ezt bizonyítja Berija nyugati bemutatása is. "Jaltában, a szovjet küldöttség által az amerikaiak és a britek tiszteletére adott vacsorán Roosevelt megkérdezte Sztálint: ki ez az úr, aki Gromiko nagykövettel szemben ül? [Nyilvánvaló, hogy mielőtt leült volna az asztalhoz, Berija nem mutatkozott be Roosevelt előtt.] Sztálin így válaszolt: - Ó! Ez a mi Himmlerünk. Ő itt Berija. Megdöbbentő a sztálini összehasonlítás pontossága. Ez a két szörny nemcsak lényegében, hanem megjelenésében is hason lított egymásra: Hitler környezetében Himmler volt az egyetlen, aki cvikkert viselt. Sztálin környezetében pedig Berija volt az egyetlen, akit aligha lehetett elképzelni cvikker nélkül .”

Az egyik szörnynél maradva néhány további idézet Szilágyitól.

Berija puccsszerű letartóztatása és a nyilvánosság kizárásával lefolytatott pere az utolsó nagyszabású moszkvai per volt. A posztsztálinista pártvezetés akkor még Hruscsov és Malenkov (később már csak Hruscsov) vezette csoportja a sztálini időket idéző eszközökkel ragadta magához a kezdeményezést, hogy átlépve a rettegett rendőrminiszter hulláján, nekilásson az általa kidolgozott és kezdeményezett desztalinizálásnak, a “rendszer reformjának”.

A Berija által kezdeményezett –populista intézkedéseket (a párt hatalmának korlátozása, a Gulág felszámolása, a szabadság korláto zások csökkentése, a gazdaság piacosítása stb.) a kremli puccsisták egyrészt az etnokrata populizmus érvével ütötték el, másrészt azzal, hogy gyorsan átvették és – inkább kevesebb, mint több sikerrel – megvalósították Berija tervezeteit. 

Berija az államot és a gazdaságot akarta rendőrállami eszközökkel megszabadítani a párturalomtól, az ideológia diktátumától. Nem ideológiai, hanem gyakorlati, nem erkölcsi, hanem strukturális, nem moralizáló, hanem pragmatikus desztalinizálásra törekedett.
Beríja személyes bukását sokan - Szilágyi is - elbizakodottságának tulajdonítják. Van is ebben valami. De helytelen lenne figyelmen kívül hagyni a sziámi ikerszörny - a párt és az állam - akkori sajátos viszonyát, amelyet az áttétek [metasztázisok] sűrű hálója alkotott. Úgy azonban hogy az ellenőrző irányító funkciókat a párt, az opetratív funkciókat pedig az állam, ill. annak kemény magja a KGB gyako rolta. Beríja lenézte a párt butáit, de alábecsülte ravaszságukat. Hiba volt. 

Sztálin politikai kíséretében talán Berija volt az egyetlen, aki nemcsak nem hitt semmiféle kommunista eszmében, de azt is tudta, hogy a rendszer fenntarthatatlan, s ezért már a Sztálin halálát követő első hetekben kész tervek – reformtervek – sokaságával állt elő. Berija gyöngéje, mely aztán politikai és emberi végzetévé vált, egészen másban volt: erőszakosságában, az elbizakodottság hübriszében, a dölyfös fölényérzetben (ez is, akárcsak pragmatikus-racionális kíméletlensége és intellektuális fölénye környezetével szemben, Trockij alakját idézik). Ezért volt vak Hruscsovék szerveződő ellenpuccsával szemben. Úgy gondolta, hogy a kezében vannak. Sztálin halála után ugyanis Berija magához vett minden olyan dokumentumot, amely súlyosan kompromittálta Hruscsovot és társait. Berija olyannyira biztos volt a dolgában, hogy azonnal ki is játszotta összes kártyáját. Beadványai, felterjesztései, tervezetei folyamatos fizikai fenyegetést jelentettek a párt vezetői számára, hiszen éppen ők voltak felelősek azoknak a bűnöknek a nagy részéért, amelyeknek azonnali kivizsgálását sürgette.

 

Egyedül neki volt politikai-gazdasági programja a rendszer akut válságának megoldására. Elképzelni sem tudta, hogy ezek az általa mélyen lenézett és megvetett tökfilkók, az ostoba oroszok (Malenkov, Hruscsov, Molotov), béna és gyáva apparátcsik-hadaikkal, képesek lesznek összefogni ellene, sőt, a titkosrendőrségben és a hadseregben is kiépítik hálózatukat, azokra támaszkodva, akiknek elegük van Berijából. Tisztában voltak vele, hogy nincs vesztenivalójuk és ez a tudat megsokszorozta vakmerőségüket és talán leleményességüket is. Úgy látszik, a szovjet rendszer archimedesi pontja mégicsak a pártapparátus volt és maradt: csak innen kiindulva lehetett megmenteni és megdönteni is. Minden kísérlet, amely a KGB-t akarta e célra mozgósítani – Berija 1953-ban, Andropov 1982-ben, Krjucskovék 1991 augusztusában – kudarccal végződött.

 

Ha a hatalmi harcban Berija győz, az minden bizonnyal Hruscsov, Molotov, Kaganovics,Vorosilov, Malenkov az “Ötök Bandája” perbe fogását, jó esetben politikai eltávolításukat, rosszabb esetben kivégzésüket jelentette volna. Ám távolról sem jelentette volna a desztalinizálás leállítását vagy a reformkurzus végét. Épp ellenkezőleg, Berija erre sokkal inkább el volt szánva, mint a Hruscsov-csoport. Egyedül a szovjet felderítést és ellenőrzést egy évtizeden át kezében tartó, a külvilágról meglehetősen jól tájékozott Berijának volt világos képe a szovjet típusú szocializmus állásáról és egyedül neki volt világos és végiggondolt stratégiai terve egy nagyszabású politikai-gazdasági fordulatról, amely már 1953 után olyan változásokat idézhetett volna elő a hidegháborús világrendben, amilyeneket több mint negyedszázados egyhelyben topogás után Gorbacsov kezdeményezései. Talán Berija volt az egyetlen, aki Sztálin halála után tudta, mi a teendő, s akinek nézeteit, ötleteit, kezdeményezéseit később Hruscsov valósította meg a pártapparátusra támaszkodva, nehézkesen, kapkodva, felemásan, ill. sehogy.

Berija kezdeményezte a Sztálin halála utáni első nagy amnesztiát és rehabilitációt, amelynek során – mint ma már archívumi adatokból is tudjuk – távolról sem csak a GULag köztörvényes bűnözői részesültek kegyelemben (ahogy azt Hruscsov propagandája állította), hiszen több mint fél millió ember szabadult ki a koncentrációs táborokból. Ugyancsak ő kezdeményezte a kibékülést Jugoszláviával és szorgalmazta Németország újraegyesítését, föltéve, hogy az semleges ország lesz (mint később Ausztria lett, ugyancsak szovjet kezdeményezésre). A szocializmus nem Németországnak való – közölte Berija az elképedt Ulbrichttal 1953 késő tavaszán. Az NDK-ban 1953 júniusában – nem sokkal a felkelés után – meghirdetett 'új kurzus' valójában Berija új kurzusa volt (ez is egyike lett ama vádpontoknak, melyeket az eszméhez és Sztálinhoz hű Molotov fogalmazott meg a júliusi KB-ülésen: 'Berija új kurzust hirdetett és az imperialistáknak akarta átengedni Németországot). Az új kurzus lényege a párt és az állam szétválasztása, a gazdasági racionalitás felszabadítása volt (mutatis mutandis pontosan az, amivel a hadikommunizmus után Lenin próbálkozott, amikor bevezette az új gazdasági politikát, a “NEP”-et, s amit 1968-ban a cseh és a magyar vezetés indított el újra, ismeretes kimenetellel, majd amit a Mao utáni Kína talált fel, és amit Gorbacsov is akart, csak nem tudta, hogyan kell csinálni).

Mind Berija tervezetei, mind politikai lépései azt mutatják, ha az 1953-as hatalmi harcban Hruscsov marad alul és Berija győz, akkor a desztalinizálásra előbb és radikálisabb formában kerül sor. Ha Hruscsov 1953-as palotaforradalma sikertelen marad, aligha juthattak volna el az események nemzeti felkelésig és népforradalomig Magyarországon 1956-ban, azt követően pedig aligha kerülhetett volna sor szovjet invázióra és véres megtorlásokra. Ebben ugyanazok jártak élen, akik az 1953-as Berija-ellenes puccsot vezették: a szovjet pártvezetés és a tábornokok. Innen nézve különös jelentőségre tesz szert Berija – sokszor felemlegetett, de dokumentumokkal most először alátámasztott – Nagy Imre-pártisága és heves Rákosi-ellenessége. Nem kell különösebben megerőltetni politikai fantáziánkat ahhoz, hogy elképzeljük, mit jelentett volna 1953 után Magyarországon Nagy Imre nemzeti kommunista reformkurzusának szabad kibontakozása és a radikális leszámo lás Rákosiék bűnös és gyűlölt rendszerével."

Csak azért nem firkálgattam bele több helyen az idézet-mezőbe, mert a mondanivaló így is világos.  Nem akarom Szilágyit kritikával illetni, de írásából teljességgel hiányzanak Beríja bravurjai, amelyek kiemelkedő szerephez jutottak a Szovjetunió "békés" és háborús győzelmeinek kivívásában. Amit Szilágyi kihagyott bőségesen pótolják a szovjet, ill. orosz források, amelyekre a következő folytatásban térek ki.

2021.03.17

* * *

 
Berija Sztálin Jolly Jokere.

Mitől lesz egy politikusból igazi szörnyeteg? Hát attól, hogy intelligenciájával és telje sítményeivel a többi szörnyeteg fejére nő.

Fentebb szóba került, hogy Sztálin "a mi Himmlerünknek" titulálta Beriját. Találtam egy további összehasonlítást Speerrel a náci ipari miniszterrel. Én pedig Groves tábornokkal az amerikai atombomba program katonai parancsnokával egészítem ki a képzettársításokat. Ezzel Berija sokoldalúsága még mindíg nincs ábrázolva, de nem volt kedvem hétfejü sárkányt komponálni.

Onnan kell kezdenem, hogy Sztálin kiterjedt felforgatási akciókat folytatott a Nyugat ellen, amelynek beceneve "Razdvedka" volt. Hogy miről is volt szó részletesen megírtam "Putyin Razdvedkája" c. írásomban.

E hadművelet fontos epizódja volt Trockij meggyilkolása, amelyet természetesen Beríja irányított, Ejtington és Szudoplatov útján. Tanulságos mindkét úriember élet útja...

Pavel Anatoljevics Szudoplatov a likvidálások szekértőjeként dolgozott az OGPU-nál és utódszervezeteinél (NKVD, MGB, KGB) 1938-ban rövid ideig az NKVD külügyi részlegének vezetője, majd miután főnökeit letartóztatták és kivégezték, rövid ideig az ő helyzete is bizonytalan volt. 1939-ben Sztálin Berija tanácsára úgy döntött, hogy mégsem likvidáltatja, hanem inkább megbízza a Lev Trockij elleni merénylet megszervezésével. 1940-ben sikeresen végrehajtotta a feladatot. Sztálin halála után, mivel Berija emberének tekintette őt Hruscsov és Malenkov, ezért Berija kivégzése után letartóztatták őt és 15 év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben volt helyettesével, Nahum Eitingonnal közösen megírták a gerilla-hadviselés módszertanát, amire a jelenlegi orosz különleges alakulatok kiképzése is támaszkodik (SzpecNaz).

Leony Trockij Mexikóban talált menedéket. Sztálin Trockij meggyilkolási tervének megszervezését és végrehajtását
Eitingonhoz rendelte. Eitingon Ramón Mercadert szervezte be hóhérnak . 1940. augusztus 20-án Mercader egy jégcsákánnyal halálosan megsebesítette Trockijt. Eitingon másik munkatársa Caridad Mercader Ramon Mercader édesanyja volt.

A Beria támogatójának tartott Eitingont letartóztatták és tárgyalás nélkül négy évig a moszkvai Butyrka börtönben tartották. 1957 novemberében bíróság elé állították, amelyben a rezsim elleni összeesküvéssel vádolták. A bíróság 12 év börtönre ítélte, rangját és minden érmét elvették tőle. Miután Nyikita Hruscsov 1964-ben kiszorult a hatalomból, Eitingont szabadon engedték. Szabadulása után tolmácsként dolgozott.  

Hruscsov és bandájának fékezhetetlen ostoba őrjöngésére jellemző mindez. Ezek az akciók ugyanis a maguk idején a politbüro támogatásával, ellenőrzése alatt zajlottak, amelyben képviselve volt a banda is. Az említett "szakemberek" politikamentesen, a mesterség szabályai szerint tették a dolgukat, azaz teljesítették a kapott parancsokat, a legmagasabb szinten.

Még a böttönben is a Szovjetunió javán gondolkodtak és írtak.

A Mercader gyereket lesittelték. Akkor nem mutatott jól. Úgy látszik ő is kapott egy kokit a kobakjára, de kiheverte.

1960. augusztus 20-án szabadult. Hamarosan Moszkvába utazott, ahol anyja jelenlétében a Szovjetunió Hőse kitüntetést vehette át, ami mellé egy aranyórát is kapott ajándékba. És mit teccenek' gondolni, ki volt ebben az időszakban [1958. március 27 - 1964. október 14 között] a Szovjetunió miniszterelnöke?  Csak nem? De igen! A jó Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs, ki lett volna más?

A legrangosabb kitüntetésről van szó. Ime egy lista a különösen érdekes kitüntetettekről.
"Vaszilij Grigorjevics Zajcev szovjet mesterlövész, Leonyid Iljics Brezsnyev politikus (négyszeres), Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall (négyszeres), Rogyion Jakovlevics Malinovszkij, marsall (kétszeres) Kliment Jefremovics Vorosilov marsall (háromszoros) Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij marsall (kétszeres) Ivan Alekszandrovics Szerov állambiztonsági miniszter, Alekszandr Marinyeszko haditengerész [a Gustloff menekülthajó bátor elsüllyesztője], Endel Puusepp, pilóta Richard Sorge kém (posztumusz,) Jurij Alekszejevics Gagarin űrhajós, Ramón Mercader kém, Trockij gyilkosa." 

Ennek a kövér seggfejnek nem járt börtön. Ágyból, párnák közül vitte el az ördög. Éppen őt, aki a Szovjetunió sötét története folyamán a legnagyobb népirtás, az ukrajnai éhínség-szervezés, a Holodomor, egyik fő irányítója volt. Más kérdés, hogy hazug önéletrajzában az ukrán parasztok patrónusának próbálja magát feltüntetni.

A baloldali képen Sztálinhoz Hruscsov ül a legközelebb. Malen kov, aki valóban fondorkodott, hátul. Az ilyen elrendezések beszédesek... 

Az ukrán áldozatok valóságos száma - tízmillió - messze meghaladja a (megtörtént) Holokauszt erősen felnagyított számait.

A jobboldalihoz hasonló képek csak a náci haláltáborok képeivel vethetők össze. Más kérdés, hogy a Holokauszt "hivatalos rangját" ez a Holokauszt nem kapta meg, hisz csak ukránokról volt szó. A felelősöket pedig nem akasztották fel, hanem a Nyugat partnerei lettek.

Ennyit az elvszerü politizálásról...

Bismarck mondta: "csak az ökör következetes". A disznóról ilyet nem mondott...

2021.03.21

 
Sz. Gy.

  

Folyt. köv.!