Profán gondolatok

Descartes nyomában

 

Descartes bátorít arra filozófiai alaptételével (Cogito ergo sum - gondolkodom tehát vagyok), hogy fabrikáljak magamnak is egy különbejáratu világképet, amelyen el lehet igazodni, mint - mondjuk - egy szabásmintán...

Én objektíve már akkor is voltam amikor még nem gondolkoztam, mert épp hogy megfogantam. És akkor is leszek, amikor már nem gondolkodom mert meghülyülök, vagy agyhalottá válok.

E két sötét életszakasz közé esik - esetleg - egy világos időköz (lucidum intervallum), amikor szubjektíve észreveszem hogy objektíve vagyok, meg azt is, hogy rajtam kívül még kik és mik vannak. És ekkor esetleg, de nem feltétlenül, elkezdek morfondírozni rajtuk. Ha nem unom meg idő előtt, kialakul egy személyes (!) viszony köztem és "köztem" (ez a belső énem), valamint köztem és az engem környező "dolgok" között. Érzékszerveim tudósítanak a látható, hallható, tapintható, ízlelhető és szagolható "dolgokról" (ide értem embertársaimat is). Ez még nem cogito, mert erre az állat is képes, esetleg nálam sokkal tökéletesebben. A "cogito" ott kezdődik, amikor olyan "dolgok"  létezését tételezem fel, amelyeket nem érzékelek, létezésükre csupán következtetek. Ha szerencsém van következtetésem eredménye képszerü alakot is ölthet és én azt hiszem, hogy "lelki szemeimmel" látok is valamit (látomás). Ily módon létrejön egy személyes (!) világom, ill. világképem, amelynek közepén szabad (szuverén) vagyok, ill. az akarok lenni.

Világképemhez esetleg isten (fogalom) is tartozhat, ha erről is gondolkodom és megalkotom magamban - magamnak. Ez azonban nem "hit", csak elképzelés. "Hinni" valamiben (istenben) annyit jelent, mint kilépni a "cogito" fedezékéből, feladni szuverenitásunkat, és beleesni az ámítás, vagy önámítás kelepcéjébe. Az ember kényelemszereteténél fogva hajlamos erre, mivel hinni kényelmesebb, mint gondolkodni. Hogy is mondja Lucifer?

De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében,
S tudás nélkűl elfogyni életeddel. -
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni.

A lelki rusnyaság azonban mifelénk nem szégyen, hanem keresztényi erény. Így kántálunk:

Test már a kenyér,
A bor igaz vér,
Hiszem ezt ámbár,
Elmé(hém)mbe nem fér.

Az istenel szoros összefüggésben, vagy tőle függetlenül, elgondolkodhatok arról, hogy van e lelkem? Ha van túléli e testemet? Ha túléli, mit csinál porhüvelyem elenyészése után? Földi vándorútra kél, a mennyországba emelkedik, vagy a pokolba süllyed? És ki milyen alapon dirigálja ide vagy oda az én (!) szegény lelkemet? Van olyan teória is, hogy ha nem lett volna a megváltó Jézuska, lelkem egyenest a pokolra jutna egy alma miatt, amit egy analfabéta házaspár megevett az Édenkertben...

Ha okos vagyok hamar rájövök, hogy teljesen fölösleges strapálnom magamat, mert a racionális emberi gondolkodás pontosan ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására alkalmatlan, mert e fantazmagóriák kívűl esnek a megismerhetőség körén.

Ha viszont hülye vagyok, az önálló gondolkodás helyett másoktól (pl. papoktól) akarom megtudni, amit ők se' tudnak, de elhiszem amit mondanak. E "hitnél" fogva vetnek szolgaságba, élősködnek rajtam és vágnak fát a hátamon. Ez azért lehet így, mert egy füst alatt azt is elhitetik velem, ha nem viselkedem buta birka módján, a lelkem a pokolra jut és örök szenvedés lesz az osztályrésze. Arról nem szól a fáma, hogy a lélek - ami anyagtalan - hogy tud az anyagi test módjára szenvedni? Márpedig a néphülyítők szegényes fantáziája a testi szenvedést állítja elénk, hogy ijedtünkben, engedelmesek és alázatosak legyünk.

A szisztematikus hülyítés miatt nem vesszük észre, hogy az emberi gondolkodás arra viszont nagyonis képes, hogy a létező anyagi világot egyre jobban megismerje és ehhez viszonyítva határozza meg önmagát, alkossa - vagy ne alkossa meg saját istenképét.

Az elvont (elvonatkoztató) emberi gondolkodás nagyszerű vívmánya a "mesterséges érzékszervek" feltalálása és drámai gyorsaságu fejlesztése. Galilei távcsövétől történelmi léptékkel mérve pillanatok alatt jutottunk el a Hubble űrtávcső felbocsátásáig. A mesterséges érzékszervek nem csupán a hagyományos érzékelés teljesítményét javítják, hanem új funkciókkal is kiegészítik azt.  Az űrtávcsövek jobb képet adnak a látható tartományban, hiszen a légkör torzító és elnyelő hatása kiküszöbölődik. Ezen túl elektromágneses hullámok révén: gamma, röntgen, ultraibolya vagy infravörös fényben az Univerzum olyan tulajdonságai is vizsgálhatók, amelyek láthatatlanok a látható fénytartományban.

"Mesterséges érzékszerveinkkel" nemcsak a makrovilágba, hanem a mikrovilágba is behatolunk és látjuk, a parányok világa nem kevésbé elképesztő, mint az óriásoké.

Azok az ismeretek, amelyeket e két világ-szférában szerzünk, leírunk, rendszerezünk meghaladják képzeló erőnket. A makrovilág naprendszereit, galaxisait, galaxis halmazait letapogatják a Hubble műszerei. De ki tud elképzelni olyan távolságot, amelyet a fény többmilliárd év alatt tesz meg. Ki tud elképzelni egy olyan számot, mint a galaxisokban és a galaxis halmazokban keringő égitestek száma. Ki tud elképzelni egy olyan "szimpla" galaxist, amelyben többmilliárd (!) naprendszer kavarog?

És - ez a legfontosabb - ki tudja elképzelni a kék bolygó elképzelhetetlen kicsinységét a már ismert univerzumban? Ki tudja elképzelni az általunk ismert emberi civilizáció néhányezer évének nyúlfarknyi hosszát az Univerzum évmilliárdjaiban. Az Univerzum 13,82 milliárd évvel ezelőtt az  ősrobbanással ('Big Bang') jött létre. Ki tudja elképzelni az Univerzum legalább 78 milliárd fényévnyi átmérőjét?

Az Univerzum szerkezete, térbeli kiterjedése letaglózza az emberi elmét, holott az igazán fogas kérdések épp ezekből a tényadatokból következnek.

Elsőnek mindjárt az okozatosság kérdése adódik, mivel az emberi elme csak okokban és okozatokban tud gondolkodni, ezért rágódik a tyúk és a tojás problematikáján. További kérdés, hogy a mindenségnek, van e iránya, célja, rendeltetése? Az ember szívesen válaszolna igennel, hisz Madáchon nevelkedve azt olvashattuk

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.

Dehát nem erről van szó! A világ egyáltalán nem olyan mint egy zsebóra. Egy új(abban felismert) jelenség, amelynek méreteit és drámaiságát fantáziánk nem képes befogadni, az állandó kozmikus katasztrófák (kataklizmák) jelensége. A folytatásos rémregény a szupernóvák felfedezésével kezdődött. "A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, melynek során a csillag luminozitása (fénylése) egy átlagos galaxiséval vetekszik." A robbanás erejét fölösleges lenne ecsetelni egy újabb felfedezés miatt. "Tudósoknak sikerült megerősíteniük egy 2003-as megfigyelés eredményeként, hogy az univerzum egyik legpusztítóbb jelensége az úgynevezett 'hipernóva'. Ezek a csillagrobbanások ezerszer annyi energiát bocsátanak ki magukból, mint egy normál szupernóva. A hipernóvák adhatnak magyarázatot arra, miért ritka a vilámindenségben az élet: túl gyakran robbannak fel ugyanis a csillagok, és különösen nagy kárt okoznak a 'magösszeomlásos hipernóvák', az univerzum leveszélyesebb jelenségei. Ezek az úgynevezett 11-es típusú csillagok 'valódi gyilkosok' - hiszen iszonyatosan erős gammasugárzást bocsátanak ki ... A 11-es típusú csillagok robbanásakor galaxisok jelentős részei pusztulhatnak el, és az ilyen kozmikus kataklizmák majdnem biztos, hogy fekete lyukak keletkezését is jelentik. A fekete lyukak "rémtetteinek" taglalásába már bele se' fogok.

De nem is kell a szomszédba menni a kozmikus katasztrófák miatt és nem is kell mindjárt a hipernóvákra gondolni. Elegendő egy olyan, mindennapi ill. banális jelenséget elképzelni mint két égitest összeütközése. Elegendő csak a szomszédunk a Mars példáját említenünk. A mayák a Marsot "nyúzott" bolygóként emlegették. Többszáz évnek kellett eltelnie a maya civilizáció elpusztítása után, mire csillagászainknak sikerült megfejteniük a rejtélyes elnevezés titkát. A Mars anno összeütközött valamivel, ami leszakította szilárd kérge egy részét, úgyszólván megskalpolta a vörös bolygót. Ekkor szökött el a légköre, ekkor változott meg időjárása, tüntek el bővizű folyói és könnyen meglehet, ekkor pusztult el rajta az emberi (?) civilizáció. [Hogy a mayák ezt honnan tudták, rejtély.]

De még a Marsig se kell utaznunk, ha katasztrófa-történetekre vagyunk kiváncsiak. Itt a Föld!

A Földről csak azt szabad tudnunk és azt kell hinnünk, ami összhangban áll a zsidó-biblia tömény hülyeségeivel. Emiatt nem szabad megértenünk még a Gizehi Nagypiramis "titkát" sem, ami a legvaskosabb tárgyi bizonyítéka a világon ... minek is? Hát annak, hogy az emberi civilizáció nem úgy, nem akkor és nem ott keletkezett, ahogy a zsidó-biblia tanítja. Én azonban nem kezdek a "Nagy galéria" rejtélyein merengeni, mert egy másik értelmetlenkedés miatt berzenkedem.

A régészet már az ókori romok feltárása során beleütközött egy paradoxonba, amit nem akart, nem mert megmagyarázni. Azt, hogy a romok rétegződésénél a magasabb kultúrszintet képviselő rétegek vannak lentebb és a silányabb kultúrszintet tükröző rétegek fentebb, azaz a "civilizáció" mintha visszafelé fejlődött volna.

De még mindíg nem ez a legvisszásabb dolog, hanem a következő. A Földnek is van (geológiai) története, a történelmi korszakok nevet kaptak, időtartamuk meghatározásra került. Mindez egy nagyon szellemes grafikonon is ábrázolva van. A Föld történetét egy 24 órás kör-skálán ábrázolják. A korszakok pedig óráknak, perceknek és másodperceknek felelnek meg. Pl.
"A kainozoikum ('újidő') 66,4 millió évvel ezelőtt kezdődött, és napjainkban is tart. A negyed-időszak (vagy pontatlanul negyedkor), más néven kvarter vagy kvaterner a kainozoikum földtörténeti idő legkésőbbi időszaka, amely mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött a neogén időszak után, és máig tart." Ez a 2.5 millió év az "óra" számlapján mindössze 17 másodpercnek felel meg... Mindezeket kénytelen voltam előre bocsátani a következők miatt.
A földön köztudottan intenzív szén, érc, stb. bányászat folyik. A függőleges vágatok lehatolnak többszáz méterre, azaz többmilló éves rétegekbe (Kréta, Jura, Triász, Perm, stb.) és ott nem ritkán (!) emberi civilizációk nyomaira bukkannak (!) egymillió évtől akár 2.5 miiliárd (!) évre visszamenően. A jobboldali vésett acélgolyó egy 2.5 miiliárd éves rétegből került elő...
Mindez azt jelent(het)i, hogy kb 65 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti kréta - harmadidőszak (kréta-tercier) határán, egy üstökös vagy kisbolygó becsapódása által előidézett dinoszaurusz pusztulás nem az egyetlen kozmikus katasztrófa volt a föld és a "földi emberiség" történetében. Azaz nem csupán dinoszauruszok hanem korábbi emberi kultúrák is létrejöhettek és elpusztul(hat)tak a kozmikus katasz trófák következtében. Atlantisz valós, vagy kitalált históriája csak egyike a lehetséges őstörténeteknek.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a világürben nem az isteni rend (harmónia), hanem a pusztító (!) káosz uralkodik! Miért lényeges ez? Azért mert ellentmond az személyre szabott "isteni gondviselés" agyalágyult teóriájának.

[Egyéként érdekes, hogy az egyetlen euro- ill. világkompatibilis isten - Jahve - majdnem ugyanolyan szerepet játszik ezen a nyomorult sárgolyón, mint az ismeretlen valami, vagy valaki a makrokozmoszban...]

Az irdatlan makrovilág "istene" a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a kalkuttai Boldog Teréz Anyura. Tétlenül szemléli, hacsak nem gerjeszti, világok és világrendszerek pusztulását, bennük esetleg milliónyi "emberi" civilizáció pusztulását. Ehhez a világ-pokolhoz képest mitsem számítanak a békés földi hétköznapokban bekövetkező apró tragédiák.

Egy Jugoszlávia fölött lezuhant repülőgép valamelyik fekete doboza - állítólag - rögzítette az utasok utolsó pillanatait. A hangok (sírás, kiáltozás, imádkozás) kakofóniájából a hangtechnikusoknak - állítólag - sikerült egy kislány utolsó szavait kiszürni. Azt kérdezte: "Anyu, én mindíg jó voltam, szót fogadtam, imádkoztam, ugye nem fogok meghalni?" Meghalt...

Az isteni gondviseléssel, amely vagy nem létezik, vagy közömbös az élők szenvedései iránt, és lelküknek csak túlvilági boldogságot ígér cserébe, nem érdemes foglalkozni.

Érdemes viszont körülnézni és észrevenni a való világ milliónyi csodáját, ami környez és boldogít bennünket valamennyi természetes érzékszervünkön keresztül.

A való világ szörnyű látomásait képesek vagyunk feledni, ha pl. egy tő orchidea szemléletébe merülünk. Ezt a szépség és harmónia nem keletkezhetett "magától", valaki van a tervezés és a kivitelezés mögött! Isten? Őt nem látjuk. Viszont tudunk (!) valamiről, aminek létezését és természetét mi [Watson és Crick] fedeztük fel. Ez a valami nem más, mint valami közös (!) alkotórész az orchideában, vagy mondjuk egy elefántban, amely az orhidea színpompás, szimmetrikus kecsességnek pont az ellentéte. Ez a közös valami a genetikai kód, ami "felépíti", illetve "működteti" az orchideát és az elefántot. Neve dezoxiribonukleinsav, azaz DNS (RNS), amely a kettős spirál alakját veszi fel. Ez az elképzelhetetlenül kicsi valami manapság a tudományos kutatás első számú projektje. Tudálékoskodás lenne, ha jellemezni próbálnám. Találtam viszont egy rendkivűl érdekes írást, amelyet elolvasásra ajánlanék, "nem bánod meg" jeligére.

A DNS csodálatos tulajdonságainak egyike részecskéinek rezgése. A fenti cikkben ugyan nem, de régebben olvastam valahol, hogy a spirál ki - be csavarodik (ez nem csoda, velünk emberekkel is megesik), a furcsa az, hogy másodpercenként 360 milliárdszor (!) ismétli ezt a mutatványt.

Most hagyjuk a spirált, de ne hagyjuk a létezéséből adódó következtetéseket, mert ezek elvezet(het)nek a "teremtés" titkához, vagy inkább egyik lehet séges magyarázatához. A "pánspermia elméletre" gondolok;
Svante Arrhenius svéd fizikokémikus elképzelésére, amely szerint az élet a kozmoszban mindenütt jelenlevő  0,1- 0,3 mikrométeres csírákból jött létre, amelyeket az elektromos sugárzás sugárnyomása hozott a Földre, amely így életképes primitív szervezetek záporába került, és amint a felszíne eléggé lehűlt, azok "megfertőzték" bolygónkat, létre hozva a szerves életet. Ez persze csak egy tudományos hipotézis. Lökjük félre és nyúljunk más után? A Biblia akad a leghamarabb kezünkbe... Ami abban áll, azt viszont "hinnünk" kell...

A végtelen nagyságokról és kicsinységekről fentebb már szót ejtettem. Közben találtam egy "költőibb"
összefoglalást   is. "Ahogy az ember fokozatosan extragalaxisokat, galaxishalmazokat, külső titokzatos rendszereket kezd el kutatni, minél nagyobb és nagyobb méretekben vizsgálja az Univerzumot, mindinkább úgy tűnik, hogy ennek a valaminek soha sem lesz vége. A kifelé vezető út a számunkra felfoghatatlan végtelenbe tart. Vajon ez visszafelé, 'befelé' is így van? Ha a térben kialakult gigantikus objektumokat alapvetően felépítő részecskék belsejébe kukkantunk bele, egy külön világgal találkozunk. Azt látjuk, hogy a részecskéket kisebb részecskék építik fel, azokat pedig még apróbb részecskék. Amikor az Univerzum valóban oszthatatlan építőkockáját keressük, néha elbizonytalanodunk. Találhatunk egyáltalán ilyet? Létezik valamilyen alapvető 'egység' az anyagi világban?" Okos emberek arra a következtetésre jutottak, hogy a bazi nagy és bazi kicsi világot ugyanazok az elemek alkotják mindenütt (!), amelyeket Mengyelejev "periódusos rendszerébe" besorolt.

Igaz, még nem rendelkezünk olyan kozmikus hálóval, vagy porszívóval, amelyek segítségével a világürben bódorgó csirákból be tudnánk gyűjteni néhányat, de alappal feltételezhetjük, hogy az anyagi világ egysége ezekre a csirákra is vonatkozik és mindenütt élet keletkezik, ahol ezek a csirák "megfertőznek" egy - egy olyan bolygót ahol a szerves élet feltételei (néhány millió feltétel...) adottak.

És itt és most jutunk el a legkényesebb kérdések egyikéig. Mit művelnek a kóbor csirák általában és mit műveltek a földön? (Miből lesz a cserebogár?) Hát' kisérletezgetnek. Úgy tűnik egészen kicsiben kezdték... "A prekambrium ősi kontinenseinek, hullámverte partszegélyi vízeiben alakult ki bolygónk legcsodálatosabb jelensége: az élet. A legelső életnyomok 3,8 milliárd évesek, mai ismereteink szerint a baktériumok őseihez tartozó szerveződések voltak."  Természetesn ezek is magukban hordozták a DNS-t, minden élő szervezet kódját! A spirál munkába fogott... némi időbe telt ugyan, de "felépítette" pl. a titanoszauruszt, az alábbi paraméterekkel: "40 méter hosszú és 20 méter magas lehetett. 77 tonnát nyomott, vagyis olyan súlyos volt, mint 14 afrikai elefánt. A szörnyeteg csontváza igen jó állapotban, szinte hiánytalanul került elő. E lények szószerint agyon tapossák az innen - onnan össze lopkodott, számtalanszor meghamisított Tóra "teremtés mítoszát". Ha a Föld állatvilágát tényleg Noé bárkája mentette meg az özönvíztől, csak ebből két példányt kellett behajóznia a jámbor öregnek. Jó vicc, nemde?

Nem áll szándékomban viccelődni, ezért tovább megyek. A mikroszkopikus nagyságú ősbaktériumtól a dinókig vezető folymatot evolúciónak nevezzük. "Az élővilág evolúciója azt jelenti, hogy az élővilág összetétele folyamatosan változik, a fajok folyamatosan átalakulnak, új fajok keletkeznek és kihalnak. A változások egy része esetleges. Például fajok tömegei tűnhetnek el természeti katasztrófák (meteoritbecsapódás, eljegesedés, felmelegedés, kiszáradás) hatására. Az evolúciós változások más része adaptív: fajok tömege képződhet 'a létért való küzdelem során' például egy-egy terület, élőhely újbóli benépesítésekor."

Az evolúció úgy is felfogható, mint az életben zajló drámák végtelen sorozata. A pusztulás/megmaradás drámájának "legkeményebb" fejezete a kiválasztódás, a szelekció, vagyis a környezettel és más fajokkal vívott élethalálharc. A természetes szelekció vagy természetes kiválasztódás egyedekhez rendelhető, egyedekre jellemző tulajdonságokra – fenotípusokra – vonatkozik. Az előnyösebb fenotípussal rendelkező organizmusok nagyobb valószínűséggel maradnak életben vagy nagyobb valószínűséggel szaporodnak, mint azok az egyedek, melyek kevésbé előnyös fenotípussal rendelkeznek. Ha az előnyös fenotípus öröklődik, akkor a kialakításáért felelős allélok (gén változatok) gyakorisága az esetek többségében magasabb lesz a következő nemzedékben. A szelekciós folyamatot magát adaptációnak, a szelekciós folyamat során elterjedő előnyös tulajdonságokat pedig adaptív tulajdonságoknak nevezik.

Nemhogy Noé - a bárkafelelős - de maga az atyaúristen se' tudná megmondani hány (millió) kipusztult faj csontjait rejti még a Föld kérge. E fogas kérdések legnagyobb szakértője Charles Darwin volt, akinek csodálatos könyvét "A fajok eredetét" az Internetről egy az egyben, ingyen, le lehet tölteni. Darwin cáfolja a bibliát. Ezért a zsidók tán még Hitlerre se loccsantottak annyi köpetet, mint a bölcs öregre.

Darwin a Könyv "XV. Összefoglalás és befejezés" c. részében ad számot kétségeiről. Nem tehet róla, hogy a kettős spirált jóval később fedezték fel. A spirálkutatók jöttek rá kedvencük jónéhány trükkjére. Közülük a "legálnokabb" [tudós-hülyítő] trükk a párhuzamosság. A párhuzamosság a "központi irányítást" nem tűrő DNS azon tulajdonsága, hogy a láncok szabálytalanul előzik, keresztezik, kiszorítják egymást, valahogy úgy, mint a "flúgos futam" versenyzői. Az élővilág nem egyetlen ősgyökérből ágazik szerteszét, hanem hol itt - hol ott kezd burjánzani. Aki egy lineáris folyamatot képzel és egyetlen fejlődési láncolat szemeit próbálja megtalálni (az ős ősének ősét) az belehülyül.

A párhuzamosság viszont megengedi annak feltételezését, hogy napaink homo sapiens sapiense nem az emberi fejlődés felső foka. Elvileg létezhettek olyan ősi kultúrnépek, amelyeknek szellemi szintje meghaladta a mai emberét. Ennek bizarr bizonyítéka a Nagy Piramis, amelynek a ma embere a kicsinyített modelljét is képtelen felépíteni.

A fránya DNS azonban nem trükközhet mióta felfedezték és minduntalan tettenérik, sőt már manipulálgatják is...

A legnagyobb felfedezés kétségtelenül az, hogy a DNS "fizikai szerkezete" gyakorlatilag ugyanaz és egyformán bonyolult az ősbaktériumban, a titanoszauruszban és az emberben! Ezt úgy mondják  "a genetikai kód nem változhat meg, univerzalitása pedig azt mutatta, hogy a most létező élőlényekben működő genetikai kód már az összes élőlény közös ősében is ebben a formában volt jelen. Ma már tudjuk, hogy a fenti logikus feltételezések ellenére néhány ritka kivétel is akad, amelyek elsősorban a mitokondriumokat érintik...stb. A főszabályt erősítő kivétel törvényével most nem hadonásznék. Azzal folytatnám,  hogy "a Wayne Állami Egyetem (Detroit, USA) kutatói 97 gén összehasonlító vizsgálata alapján megállapították: az ember és a csimpánzok között 99,4%-os az egyezés..." Igaz, a tudósok - főleg a zsidók kitartottjai - lázasan keresik a különbözőségeket és a 0.06 % alapján próbálják a darwinizmust cáfolni. Ezt viszont nem értem. Ha egyszer a Talmud azt tanítja, és a zsidó rabbik ma is azt állítják, hogy a gójok állatok, akkor mi a bajuk azzal az állítással, hogy a gój állat a majomtól származik, annak némi meghaladása csupán, pl. a testtartás és a szőrzet terén...

A magyar közgondolkodástól egyáltalán nem idegen annak elismerése, hogy a holt anyagból tudatos anyag jöhet létre. Ezt tükrözik legnagyobb filozófus-költőnk Madách alábbi sorai:

S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak.

Az eddig leírtakból remélem kitetszik, hogy az ember létezését nem egy "teremtőnek" köszönheti, következésképp senkiben sem köteles "hinni", sem "hálálkodni". Csakis tőle függ, hogy lelkében, vagy otthonában oltárt állit valakinek - valaminek, vagy sem.

Az "önlábon állás" kétségtelenül igénybe veszi egyensúlyozó képességünket. Az isten nélküli ember szorongó egzisztencialistává válhat, mint Martin Heidegger, akinek gondolatait nem merem még idézni sem, de az igazán elszántak, vagy akik kórosan kiváncsiak vethetnek egy pillantást tanainak rövid összefoglalójára. Én magam amondó lennék, hogy a vallásosság és a lelki egyensúly nem egymást feltételező állapotok. Meglehetnek ugyan egymás mellett, de létezhetnek egymás nélkül is. Heideggert azért volt muszáj felemlítenem mert ő az elriasztó példája annak, mivé lesz az ember ha nem olvad fel tudattalanul a "hitben", hanem megpróbálja önmagát meghatározni a viágban, amelybe "bele vettetett", ahogy Heidegger kifejezi magát.

Most megint egy költöhöz kell folyamodnom, hogy magam megértsem, olvasóimmal pedig megértessem, miként kell és lehet (!) megélni arasznyi létünket szorongás nélkül. A "recept" pofonegyszerü.

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből,
S a szellemharcok tiszta súgaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük, élet (!)áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfimunka volt!

Olvasóim biztos kitalálják, honnan kölcsönöztem "bölcsességemet". Dehát most nem ez a nóta járja. Jézussal tömi az embert a zsidóimádó jezsuita pápa. Jézushoz szólít bennünket Pat Robertson, a 700-as Klub televízión keresztül imával gyógyító hókuszpókja. Jézusról handabandázik az ex taxisoffőr, a hitgyülis Németh Sándor. Nem hagyhatom ki a sorból a (harmadik) macesz faló zsidó hercegprímást sem.

Ha az ember arra kíváncsi milyen imát ajánl az egyház és a zsidószekta maguknak a haldoklóknak, pont ilyet nem talál. Azért mégis az ember szemébe sőt arcába nyúl egy
link Dr. M. L. Rossvally: "A haldokló dobos imája." Egy részlet belőle... "Reggel két óra felé minden világos lett előttem. Isten kegyelme által el tudtam hinni, és elismertem, szívemben éreztem, hogy Jézus Krisztus valóban az Isten Fia és a megígért Messiás.Most már sokkal inkább meg tudtam hajtani térdeimet az imádkozáshoz, ezúttal tele hálával és imádattal, mert a szívem túláradó örömmel és békességgel telt meg, amit én soha életemben nem tapasztaltam azelőtt. Megtértem és megszabadultam, tudtam, hogy Isten Krisztus által bűn-adósságomat elvette és magához vont." Én Simicska Lajossal együtt vallom, hogy a hülyeség állampolgári jog. Egy dobos esetében is az. Itt azonban nem erről van szó. Ilyen hülye dobos nincs. Ez nem a haldokló dobosok, hanem a bergogliók, erdőpéterek, patrobertsonok, némethsándorok képmutató néphülyítő aljas, nyálas dumája.

Sejtem, de most nem kívánom részletezni miért töltik épp a zsidók azt a Krisztust a buta gójok fejébe és szívébe, akiről maguk között azt mondják ami az 1342-ben a Babyloni Talmud
facsimile kiadásaként kiadott u.n. Müncheni Talmudban olvasható... "A bSan 43a így szól: „A pészach estéjén felakasztották Yeshu Ha-Nocrit. Előtte negyven napig hírnök ment ki: ’Yeshu Ha-Nocrit meg fogják kövezni varázslásért, félreveze tésért, és mert Izráelt bálványimádásra csábította. Ha valakit tud valamit a védelmében, az jöjjön és nyilvánosan mondja el.’ De senki sem jött a védelmére, ezért felakasztották a pészach estéjén."

Krisztust a szeretet szinomímájaként szokás emlegetni, ami történelmietlen, a Biblia (Tóra) tartalma szerint is. A gyilkos zsidó szekták szelleme furcsa összhangban van Krisztus "toborzójával", ami így szól - Lukács próféta tomácsolásában.
"Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit, nővéreit és saját magát is, nem lehet tanítványom." Ez a világfelfogás teljesedik ki a gyilkos zsidó  - Szent Pál - korinthusiakhoz írott levelében. "Megsemmisítem a bölcsek bölcsességét és az értelmesek értelmét elvetem. Ami csak esztelen van a világon, isten azt választotta ... Ami csak gyenge van a világos, isten azt választotta .... Ami csak nemtelen és megvetendő a világon, isten azt választotta." Ez azonban nem az emberek, hanem a zsidók választása.

Ezt a "választást" mi elvetjük és e vallás megszállottjait kigyomláljuk a társadalomból.

Ez nem akadályoz, sőt segít bennünket abban, hogy egy virág, egy állatkölyök vagy egy kisgyermek láttán így kiáltsunk fel: "istenem de szép!" 

2014.09.21

Sz. Gy.  

 

Megosztás