Mottó.
E kommentár, a címektől függetlenül,
az antiszemitizmusról szól.

 

 

 

In memoriam †Faludy György.

 

 

Az óriás meg a törpe.

 

 

"Meghalt a zsidó szoborrongáló" - kommentálja a "jobboldal" Faludy György halálát. A kommentárok közül kiemelkedik ízléstelenségével Zas Lóránt flekkeje, amely a "Magyar Világ" első oldalán jelent meg. ["Magyar író oda ír, ahol kiadják írásait",- közölte nemrég velem, egy levélváltás kapcsán.]

A gyászeset mindenesetre verset csiholt a költőből, amely így hangzik.

 

"In memoriam Prohászka Ottokár

 

Szobrodat dönthette az, aki

"szörnyetegek"-ről beszélt.
Az élők és halottak tudják,
'hogy a heterogén költőcske-
legény nemzetet temetni
dalolt.
A Te műved marad

magyar, táltos ivadék rózsa-

füzérrel: 'korunk lelke' a

Magasságok felé."

 

A líra nem volt elég, következik tehát a próza, imígyen.

 

"Aki 'Faludy' valódi és titkolt életének további mozzanatairól is szeretne tudni, azoknak 'melegen' javasoljuk a MONDOM AZ IGAZAT c., a Kráter kiadó [Pomáz] idén megjelentette könyv 411 és 487 oldalain közölteket.[ www.magyarokvasarnapja.com ]."

 

Eddig az írás. Hát kérem...

 

Amikor idáig értem, egy szólás-mondás töredék ugrott be "...megmondom, ki vagy". Ezt a szócsoportot beütöttem a keresőbe és már tudtam, jó helyen járok. Hatvanöt lapon csaknem hatszázötven találatot értem el.

 

A mondat eleje így szól "Mutasd meg...". Azután jön a változó tágymegjelölés, amit követ a "...megmondom, ki vagy".

 

Az én kérdésem így hangzik: "Mutasd meg antiszemitizmusodat és megmondom ki vagy."

 

Közhely, hogy antiszemitizmusnak pedig lennie kell, mert ha nem lenne, maguk a zsidók is szenvednének tőle.

 

Ezt onnan is tudom, hogy a kiugrott debreceni rabbi ügyvédjelölt lett és engem jelöltek ki szakmai instruktorának. Egy beszélgetés során említette, hogy ő az antiszemitizmus mikszáthi megfogalmazásával ért egyet. Eszerint antiszemita az, aki a "kelleténél jobban" utálja a zsidókat. Ezzel egyetértettem.

 

Aztán rájöttem, hogy az antiszemitizmus néha feltör a zsidó lélek legmélyebb bugyraiból is. Az történt ugyanis, hogy kerti szalonnasütésre voltam hivatalos egy echte zsidóhoz, akivel csaknem negyven éve vagyunk barátok. Hivatalos volt még barátom, szintén zsidó, üzlettársa - Amerikából.

 

A tűzgyujtás barátomnak nem sikerült, ezért elküldtem a francba azzal, hogy majd szólok. Bement a házba, ahonnan kisvártatva ingerült szóváltás hangjai szürődtek ki. Nemsoká kicsörtetett barátom, lila fejjel, és szó szerint a következőket mondta. "Látod, az ilyen rohadt zsidókat kellett volna Auschwitzban elgázosítani." Nem viccelt!

 

Kifejtettem, szégyellem magam helyette, és magam helyett is szégyenkezem, hogy nem ismertem fel, hogy egy ilyen rohadt fasisztával barátkozom...

 

Még egy adoma. A kádári konszolidációig zsidó vicceket gyártani és terjeszteni csak a zsidók mertek. Apám egyidőben az Országos Ügyvédi Tanács elnöke volt, egy olyan szervezeté, amely úgy tele volt zsidókkal, mint egy jóféle püspökkenyér mazsolával.

 

Zsidó viccekben tehát nem volt hiány. Az egyik a zsidók - keresztények általi - kategorizálásáról szólt. E szerint háromféle zsidó létezik: a.) büdös zsidó,
b.) mégiscsak zsidó, c.) kár hogy zsidó. Ebből is az következik, hogy - zsidókról szólván - valamiféle besorolást el kell végezni, hiszen kizárt, hogy minden zsidó mindenben egyforma lehetne. Ha ezt a kategorizálást az Országgyűlés törvénybe iktatná, én Faludyt a c.) kategóriába sorolnám.

 

Zas, a termékeny kis versiparos, erre szemmelláthatólag képtelen. Faludit "heterogén költőcske-legénynek" titulálja.

 

Ami engem illet, Faludyval 1949-ben a Nyiregyházi Kossuth Gimnáziumban "találkoztam" először. Irodalomtanárunk Margócsy József [író, költő, műfordító, stb.] egy diákköri rendezvény keretében hozta szinre a "Haláltánc balladát". Akkor elkerülte figyelmemet, a költő Villon mellett, a forditó Faludy neve. Csak arra emlékszem, hogy a refrént: "Véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!" ott és akkor nem lehetett elmondani. Margócsy tehát átköltötte az inkriminálható szöveget. Már nem emlékszem pontosan, milvel foltozta ki a verset de, becsületére legyen mondva, mindenkinek megsugta - a döntő többséget reprezentáló - gyöngébbek kedvéért, mi is van az eredeti versszakok végén.

 

A következő etap egy szamizdat kiadás megvásárlása volt [hátizsákból, egy oszlop mögött az Aranybika bejáratánál, folytonosan körbenézegetve], a Villon forditás, helyesebben átköltés.

 

Azután - még mindig a szocialista rendszerben - éjjel a "Szabad Európát" hallgattam. Álomba szenderülés közben Nagy Imre nevét véltem hallani. Mire felébredtem, már csak egy vers végét tudtam elkapni.

 

"Azóta újra mellbeteg,

keszeg varrólány a nappal

s izzadt ringyók az éjszakák,-

ám néha félálmomban este

szemembe hull egy fény nyaláb;

talán a láthatáron villan,

vagy a szomszéd utcán a villany,

de lehet, hogy a cvikkere."

 

[Faludy György: Nagy Imre

London, 1958 június]

 

Hát hogy is mondjam, határozottan elérzékenyültem, pedig nem szoktam. Akkor még nem tudtam, kinek a versét hallottam.

 

Aztán egy vasárnap, déltájban, hallgattam egy Faludy interjút. Ebben szó esett az emlitett versről is. Kedvtelésből, meg az éjszakai élmény hatására is, megpróbáltam, a hang alapján, elképzelni: hogy nézhet ki egy ilyen széplelkű ember. Egy őszülő szőke férfi jelent meg csalfa képzeletemben: magas homlok, kék szemek, az arcon a szenvedések mély barázdái...

 

Aztán hazajött. Fizimiskáját premier planban mutatta, a reptéren, a TV. Egy kampós orrú, szőrös, randa zsidóval szembesültem. És összeomlott bennem ... a tévhit képalkotó képzelőerőmről. Mert a versei ettől nem lettek csúnyábbak. Talán itt a legnagyobb különbség köztem és a Zas-félék között.

 

Persze Faludy válaszhatta volna a "Karády módszert".

[Arról  van szó, hogy Karádyt haza invitálták, amikor a Karády nosztalgia magasra hágott. Ő azonban azt mondta a riporternek: azt akarja, hogy tisztelőinek emlékezete fiatalságát őrizze meg. Ez esetleg csak annyit jelent, hogy Karády belenézett a tükörbe, Faludy pedig nem...]

 

Zas azt is állitja, Faludy "nemzetet temetni dalolt".

 

A formális logika szabályai szerint, ez kézenfekvő lehet, egy fajidegen egyén esetében.

 

Csakhogy bizonyos tények [azok a bizonyos makacs dolgok] némi kétséget támasztanak a formális logika szabályainak alkalmazhatósága iránt.

 

Faludy jobbára külföldön irsogált, olyan időkben, amikor nem tudhatta, hogy írásai megjelenhetnek e egyáltalán; vagy pláne Magyarországon - magyarul. Akkor meg mi a fasznak strapálta magát, olyankor is, amikor még nem volt vén hülye?

 

Mert strapálta!

 

1940 májusában, Párizsban, írta az "Óda a magyar nyelvhez" című verset. Hosszú! Csak az utolsó strófát idézem.

 

"Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk

    és forró, mint forrongó szellemünk.

    Nem teljesült vágy, de égő ígéret,

    Közös jövő és felzengő ítélet,

    nem hűs palackok tiszta ó-bora,

    nem billentyűre járó zongora,

    de erjedő mustkönnyeinkben úszó

tárogatószó."

 

Mondják: ha egy zsidó hülye, az nagyon hülye. Faludy tényleg ilyen hülye lenne? Nem! Még ennél is hülyébb! Ezt az a tény bizonyítja, hogy ezernégyszáz verset fordított magyarra, tucatnyi élő és holt nyelvről. A kötet a "Magyar Világ" Könyvkiadó gondozásában jedlent meg 1988-ban, demonstrálva mecsoda különbség lehet a különféle "magyar világok" között.

 

Ezernégyszáz vers sehogyse' fér ide. Ám egyet, amelyet egy arab: At Trimáh írt valamikor i.u. 660 körül, idepötyögök.

 

"Trónok és fellegek ura,

ne hagyd, hogy puha selymen

heverjek sátramban, mikor

magadhoz rendelsz engem.

Vessen az ellenség nekem

csapdát egy vizmosásban

és messe ketté nyakamat

egyetlen kardcsapással,

meg harcostársaim nyakát,

kik mind Allaht szolgálják,

hasogassák mellem húsát

 keselyűk, varjak, kányák,

hiénáknak jusson szivem

s ágyékom estebédre

és szívja ki csontvázamat

a nyárnap gyolcsfehérre."
 

 

Ha van írásmű, amely az örök katona [a világhóditó görög, a római legionárius, a teuton lovag, a szamuráj, a hitlerjugend] lelkivilágát, vállalt sorsát ennél plasztikusabban fejezi ki,  jelentkezzék. Jutalmat kap!

 

Talán te, Zas! Te aki fejből idézed összes műveid épp szükségesnek vélt passzusait, hogy jelentéktelen önmagadat előtérbe told. Talán te tudsz valami jobbat.

 

Apropó, önidézetek!

 

Silány versed végén a reklám-próza könyved megvételére csábítja a gyanútlan olvasót, aki a 2700 forintot hiába dobja ki, hogy egy jó kis Faludy storyt olvashasson, mert "adalékaid" épp oly sekélyesek, mint te magad.

 

A 411 oldalon az áll, hogy a "költőfejedelemmé magasztositott epigon" [vajh' kinek az epigonja (?)] megfeddi Budapest népét, mert feledték Korvin Ottót és más vezéreket.

 

Továbbá idézi a Rajk per idején írott versét. Ebben Faludy, a rádiókészülékbe nyulva, akarná markával szétnyomni a vádlottakat, akiket "rohadt lárváknak" nevez. Hát mik voltak? Rajk mennyivel volt különb hóhérainál? Emlékszem, a Szabad Európa Rádió így parentálta el: "a saját csapdájába esett kommunista főhóhér".

 

A 487 oldal a PENTHOUSE c. folyóiratban megjelent képeken botránkozik meg, amely egy szőrös vén kan-majmot ábrázol egy fiatal fehérbőrű nőcivel. A képek valóban ízléstelenek, de a nőcit a majom nem tartja fogságban. Önként dörgölőzik vele...

 

A másik passzus ugyaninnen, hogy Árpi bácsi melyik keresztény költőnek utaltotott ki még lakást Faludy Gyurka mellett?

 

Zas úr nem tudja, hogy a zsidó (!) Angyal István lakását Csurka Ístván keresztény (!) írónak utalták ki, aki - gondolom - a dunna alól hallgatta, hogy a korábbi bérlőt ill. a dunna gazdáját felakasztották. Csurka ma védett antiszemita, hasonlóan a Magyar Világ "antiszemita" szerkesztőségéhez.

 

Ha tehát valaki meg akar tudni valamit Faludyról - kétezerthétszázért - olvassa Zast.

 

Ha ingyen akar valamit megtudni, üsse be a Gooogle-ba a nevet és 353 találatot nyer, Faludyról. Köztük megtalálja a Villon átköltéseket és a fentebb a magyar nyelvről szóló ódát is.

 

Válasszatok, magyarok!

 

Ami az egészben a legundorítóbb, a végére hagytam.

 

A szennylap a flekket egy bevezető szöveggel indítja: "Üzenet Londonból" címmel.

 

"A Janus arcú, egykor kommunista 'fűzfapoétát', aki számtalan valódi költőt utánzott 'sikeresen' életében, és a Prohászka szobor ledöntésében, majd Mindszenty gyalázásával (is) jeleskedett, az alábbi verssel búcsúztatjuk..."

 

És itt következik Zas verse és prózája. [Lásd fent.]

 

 

* * *

 

És most vissza az antiszemitizmushoz.

 

A fogalomnak oly definíciója is van, hogy "az antiszemitizmus a buták szocializmusa".

 

Ez talán túl erős. Mit szólnának - kedves olvasóim - az alábbi foremulához: "az antiszemitizmus a középszerűek nacionalizmusa."

 

Ez meg túl fennkölten hangzik. Voltaképp arról van szó, hogy a[z önmeddő] zsidózás a középszerűséggel együttjáró kudarc élmények kifejezési formája. A primitív hisztériás reakció tüneteihez hasonló. Lényege az indulat által motivált leegyszerűsítés és az általánositás.

 

Az igazán kártékony zsidóknak ez egy csöppet sem árt. Sőt hasznot húznak belőle, mert minden valódi igazságtalanság, amely zsidót ér, növeli a faji összetartást. Az viszont antiszemitizmusnak minősít és megtorol minden olyan cselekedetet, sőt gondolatot is, amelyek a zsidósággal szemben az indokolt kritika, vagy a jogos önvédelem keretébe esnek.

 

Mindebből az következik, hogy buta, vagy középszerű emberek, a maguk korlátolt gondolkodásával, képtelenek versenyre kelni az ötezernéhányszáz év óta folytonosan tökéletesített zsidó rafinériával.

 

A Magyar Világ és Zas megdöbbentő szűkagyúsága akkor is Faludy mellett támasztana, holta után, szimpátiát, ha tényleg "fűzfapoéta" lenne, avagy "heterogén költőcske", ahogy ezek a hülyék titulálják.

 

De nem így áll a dolog. Zas mint író és "költő" úgy vfiszonylik Faludyhoz mint a tollas zsidó az öregistenhez. Ő a törpe, a halott az óriás.

 

Ezen mitsem változtat, ha a versírás szüneteiben netán disznó volt.

 

Köztudott a két másik költő óriás: Verlaine és Rimbaud botrányos életstílusa. Az utókor szelektíve itélkezik. Nem tudjuk, nem is vagyunk rá kiváncsiak, hogy rugták, vagy dugták seggbe egymást. De aki egyszer olvasta sohasem felejti Verlaine csöppnyi verse, az "Őszi chanson" strófáit [Tóth Árpád fordításában, ha úgy tetszik átköltésében...].

 

 

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél..."

 

 

Az almavölgyi fák alatt hűsölő kerek kobakban nem teremnek ilyen versek. Nem lehet mindenki költőfejedelem, még ha őskeresztény is. Az isten kék ege alatt viszont megélnek a mérték utáni szabócskák is. Mérték már van: a "Magyar Világ" nívója. Költő, énekelj hát! Jobb lenne viszont, ha az irodalomkritikát, az élő és halott költők "szakmai minősítését" olyanokra bíznád, akik értenek is hozzá és még nálad is okosabbak.

 

2006.09.17

 

Sz. Gy.