Ki van meglepődve?

Jobbik bajok.

Schuster Lóránt izmos honlapja a Nemzeti Front "Tűzvonalban" c. rovata két helyen is foglalkozik a Jobbikkal. Az egyik cikk szerzője Horváth Géza. Írásának címe "Mit üzen Adolf Hitler a Jobbiknak?"  A másik cikket Lipusz Zsolt írta. Címe "A Jobbik sajnálatos válságának okairól."  Elolvasásukat javaslom. Horváth Géza azt ajánlja a Jobbiknak, hogy tanuljon Hitlertől. Lipusz Zsolt ehhez kontrázik. Nem kívánom a cikkeket ismertetni, csupán utalok tartalmukra, annak vizsgálata során, létezik e olyan üdvtan, amelynek követése révén a Jobbik megkapaszkodhat, sőt előre araszolhat a politikai küzdőtéren.

Ami engem illet, a kezdetektől fogva élénk, és nem kifejezetten jóindulatú, érdeklődést  tanúsítottam e díszes társaság iránt. Tizenegy kommentárt és nyolc blogot írtam róluk, ill. velük kapcso latban. A hozzájuk vezető linkeket két képecskében helyeztem el.

[Ha az olvasó a számok fölé viszi a kurzort, megjelenik a kommentár, vagy a blog címe. Ha rá is kattint valamelyikre, megjelenik maga az írás is. A kommentárok azt a számot kapták, amely alatt az Archivumban is megtalálhatók, a blogok pedig időrendi sorszámmal lettek ellátva. Remélem, önmagam ajánlása ebben a formában nem túl tolakodó...] 

Nem akarom elpanaszolni, hogy mennyit pepecseltem a fenti kis "képecskékkel"... Az viszont ma kiderült, hogy az egyik legjellegzetesebb cikket kihagytam, Murphy törvénye szerint. Engedelmükkel ezt ide-suszterolom. Bánjanak vele érdeme szerint... A cikk még azt a reményt tükrözi, hogy Vona Gábor állja majd a szavát és (írásbeli) választ ad kérdéseimre, ha már a személyes találkozóra késve jött és korábban ment el. Még nem válaszolt. A cikk 2004.aug.26-án íródott... Ennyit Vonáról.

Lássuk ezek után, mi a két jobboldali úriember baja a Jobbikkal és milyen receptet írtak fel neki?

Lipusz Zsolt írása született később. Visszautal Horváth Géza írására és azonosítja magát vele. A lényeg, hogy olvasószemüveget kínálnak a Jobbiknak a Mein Kampf tanulmányozásához. Sajnos ez a szemüveg torzít kissé és ezért nem biztos, hogy a Jobbik jobban lát, ha azon keresztül néz. Előre kell bocsátanom, a jobbik ügyét reményte lennek tartom, mert mellényben a Parlamentben parádézni, avagy a mellényt újra gombolni nem ugyanaz. Vona Gábor viszont az előbbit választotta, amíg (talán) választhatott.

Horváth Géza érezhetően úgy érzi, hogy a Mein Kampf egy az egyben nem lehet a Jobbik alapszabálya, ezért a cikk elején csupán azokat a tömegmanipulációs módszereket ajánlja, amelyekben Hitler igazán nagy volt, még az ellensé gei szerint is. Aztán, anélkül hogy észrevenné, belemegy az elvi alapok méltatásába is. Ez teszi ajánlásait merésszé, túl merésszé a Jobbik számára. Hitler és Vona Gábor között olyan egetverő különbségek vannak, hogy kettejük párhuzamba állítása teljességgel lehetetlen, minden vonatkozásban. Hasonlóságok keresgélése tehát kilátástalan. A különbözőségek szembeállítása viszont tanulságos lehet, no' nem a Jobbik, hanem az utókor számára.

Hitler tudta azt, hogy "forradalmához" anyagi alapok kellenek. Ezeket az alapokat csak a tőkésosztály biztosíthatta számára. Hitler zsenialitása nem abban rejlik, hogy megnyerte ügyének a tőkéseket, hanem abban, hogy sikerült meglovagolnia és a német nagyság szolgálatába állitania a őket! Vona Gábor & Comp. kezdettől fogva azért volt gyanús, mert nem volt tudható, hogy ki finanszírozza őket. Írásaimban említem: megkíséreltem Vonát megszondázni, sikertelenül. Ezért nem biztos, hogy a Jobbik hibázott. Lehet, hogy pontosan követte azt az algoritmust, amit számára megszabtak, hegymenet és lejtmenet formájában.

Nagyon helyes, hogy Horváth Géza szóbahozta a marxizmust [voltaképp Lenint] is, hiszen a bolsevik párt megterem tése és győzelemre vezetése olyasféle teljesítmény, mint amelyet Mózesnek tulajdonít az utókor.

De ha már történelmi analógiákat kellett keresni a jobbikhoz, nem kellett volna a távolabbi multban kalandozni. A közelmult sokkal érdekesebb összehasonlítási lehetőséget nyújt. Csurkára és a MIÉP-re gondolok.

A magyarság - hál' istennek - képes volt ezer éven át megőrízni Koppány vérét, a lázadás szellemét. A "keresztény Magyarország" története lázadások, szabadságharcok története. Ezeket fegyverrel nyomták el. Igen érdekes össze hasonlítások adódnának a '48-as és az '56-os forradalmak leverése között, ha ez lenne a téma.

Ami viszont idetartozik, az a tény, hogy a "rendszerváltás" óta másként kezelik a magyar rebelliókat. Az intervenciós erők ugyan ugrásra készen álltak és állnak határokon belül és kívül, de célravezetőbbnek és eredményesebbnek látszott, ill. látszik olyan politikai manipulációs technikákat alkalmazni, amelyen mellett kevés vér, ill. szem folyik ki.

E technika lényege: a szélsőséges, ill. antiszemita erőket áljobboldali pártokba terelni és azokkal sodortatni, majd belevezetni a kloákába. Napnál világosabb [ma már], hogy ez volt a III/III-as Csurka [Raszkolnyikov] és a MIÉP szerepe. A jelek szerint ugyanez a szereposztás jutott Vonának és a Jobbiknak, természetesen más forgatókönyv és más díszletek alkalmazásával.

A fenti szerzők most azt róják fel a Jobbiknak, hogy vezetői nem prédikáltak eleget az utcán, nagy tömegekhez. Nos Csurka ezt megtette. Százezres tömegeknek szónokolt rendszeresen. Ezzel kifárasztotta majd, dolguk végezetlenül, hazaküldte a talpasokat. Mire leesett a tantusz, későn volt...

A Vona szcenario ennél rafináltabb volt. A magyarok (egy részének) csendőr nosztalgiáját, sőt nyilas érzelmeit, gerjesztette a Magyar Gárda létrehozásával és utcai masíroztatásával. Ez a passiójáték azonban kezdettől nem volt hiteles. Ennek köszönhető, hogy a Gárda fellegvárában Budapesten a Jobbik kevesebb szavazatot kapott, mint az üres cilinderből elővarázsolt mini zsidópárt, a LEMP.

Visszatérve Leninre, ő fogalmazta meg az örökérvényű törvényt: "minden a kádereken múlik". Nos, a Jobbik "kádere inek" génjeibe a Jobbik félgyőzelme, azaz veresége, eleve be volt kódolva.

Vona Gábor, olajos képével, inkább Szálasi [Szalosjan] Ferencre, mintsem Hitlerre hasonlít. Egy Göringgel, Goebbels sel, Heydrichhel talán vihette volna valamire, de neki Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás kellettek, akikkel a Jobbik fiaskóban 1/3-ad - 1/3-ad arányban részesedik. Tipikus flaszterkar rieristák mindhárman.

Fent elérhető írásaimban bőségesen foglalkoztam mindhármukkal. Nem akarom magam ismételni, sőt azt a sokmindent is kár volt leírnom, amit leírtam róluk. Itt csak igen rövid jellemzésükre vesztegetek kis időt.

Morvai Krisztina műfelháborodásában odavetette kritikusainak: "metélt farkincájukkal játszadoznának inkább." Ez az amúgy okos nő nem számolt azzal, hogy olvasóinak nem lehet tapasztalatuk arról, milyen is egy metélt farkincával játszani. Baló Györgynének viszont van...

Ami Gaudit illeti, rá tökéletesen illik az a jellemzés, hogy fülig elmerült a parlamenti mocsárba és semmi másra nincs ideje. Tömegkapcsolatok? Ugyan már!

Ami a Jobbik káderállományát illeti, talán egyik pártnak sem volt annyi rohamosztagos (SA) habitusú tagja, mint nekik. Az ugyan kezdettől látható volt, hogy ez az operett-párthadsereg soha - sehol sem lesz "rendeltetésszerűen" bevet hető. Amikor viszont ez az impotencia már nyilvánvalóvá vált, a Jobbiknak még mindíg lett volna egy dobása [ezt javasol tam is nekik], tegyék naftalinba a díszegyenruhákat és üljenek be a (párt)iskolapadba, hatalomtechnikát tanulni. [Hitler, az uralkodásra felkészülés során, a párton belül előre megszervezte a párhuzamos államszervezetet, Ez zökkenőmentesen átvette az államhatalmi és államigazgatási funkciókat, amikor Hitler belecsapott Hindenburg tenyerébe.] Ilyesmihez azonban nem fűlött a magyar gárdisták foga, inkább szétszéledtek.

A szerzők szentelnek néhány mondatot a Jobbik elégtelen pártprogramjának is. Ezt a fércművet részletesen elemez tem annakidején. A lényeg, hogy a Jobbik atlantista párt volt és maradt. Ennélfogva a nemzet számára nics üzenete.

Az életben minden mozog, fejlődik. Minden élő organizmusnak, így egy pártnak is, életgörbéje van, amely emelkedik, "delel", majd lehanyatlik. A szerzők jól látják, hogy a Jobbik rég túl van pályája delelőjén. Jövendő sorsa nem csupán természetes, de megérdemelt is, tekintettel arra, hogy a politikai pecsenyesütés korántsem azonos a politikával.

Ennyit róluk.

2011.02.25

Sz. Gy.