Arculat

A bíróság egyénisége


Az arculat az értelmező szótár szerint valakinek, vagy valaminek az igazi, a valódi egyénisége, mivolta. Nem tükröz tehát fogalomzavart  ha azt mondjuk: egy testületnek is van arculata, egyénisége. Az arculat kifejezés arra utal, hogy az igazit jelenti a látszólagossal, a belső tartalmat a külső  formával szemben.

Nincs méltóságteljesebb valami annál a képmásnál, amit a bíróság magáról, a bírák magukról alkotnak, láttatnak és igyekeznek elfogadtatni az alatt valókkal. Nem könnyü feladat az álkép mögötti valódit bemutatni. A valami képe ugyanis a valakik képeinek összege, amelynek térbeli és időbeli dimenziói vannak.

Az erkölcsi arculatot az határozza meg, amit a testület befogad, amivel kifejezetten vagy hallgatólagosan azonosul. Tipikus zsidó metodika egy nemkivánatos jelenség kapcsán "elhatárolódást" követelni. Nos épp a bírói testület az, amelynek csúcsain a zsidó elem túlreprezentáltságot mutat, hogy nem hajlandó elhatárolódni a legvisszataszítóbb cselekedetektől, személyiségektől sem.

A példázat az '56 utáni megtorlások "vérbíráiról", ill. e jeles társaság egyik reprezentánsáról Dr. Mátyás Miklósról szól. A kiválasztás nem személyes teljesítménye miatt történt, hisz az alábbi toplistán -

Borbély János - 65 fő
Tutsek Gusztáv - 46 fő
Ledényi Ferenc - 28 fő
Szimler János - 23 fő
Vida Ferenc - 20 fő
Halász Pál - 19 fő
Sömjén György - 14 fő
Mátyás Miklós - 13 fő
Kiss István Gábor - 12 fő
Mecsér József - 10 fő
Vágó Tibor - 9 fő

-  szerény helyezése van. Még csak nem is a "személyes ismeretség" motívált, hisz ismertem Halász Pált, Sömjén Györgyöt és Vágó Tibort is. Mátyást, mint a Debreceni Városi Bíróság elnökét ismertem meg.

A kiválasztás kirívóan undoritó perverz személyisége miatt történt. A tizenhármak között volt a húszéves Mányi Erzsébetet, "akit azért küldött akasztófára, mert a gyulavári határőrlaktanyából fegyvereket zsákmányolt. Ez még rendben is volna (...), de "Mátyás az ítélet kihirdetésekor gúnyolódott a sírva fakadt, rémült lánnyal, és azzal vigasztalta, ne féljen, a kivégzés nem tart sokáig. Speciel volt szerencsém kivégzést látni (joghallgatóként 1951-ben a Szegedi Csillagbörtönben). Az épületes részletekkel nem borzolnám a kedves olvasók idegeit, csupán utalok a "kivégzési szabályzatra", amelynek az általam látottak maradéktalanul megfeleltek. A lényeg, hogy az előfoku ítéletet hozó bírónak joga, pontosabban kötelessége volt az akasztást levezényelni és a látványt élvezni.

[Ami az élvezeteket illeti, jut eszembe, hogy Mátyásnak, a rövid debreceni parkolópályáról Budapestre visszakerülve, módjában állt debreceni Macáját a Legfelsőbb Bíróságra fellőnie. A fenti "palástos arisztokrácia" nem volt kényes a szagra, sem a szó fizikai, sem erkölcsi értelmében, befogadták a kis kedvest.]

Mátyás hosszú időre eltünt a "jogkereső" közönség látőköréből. Becses neve csak akkor merült fel, amikor felröppent a hír, hogy kitüntették, vagy valamiféle elismerésben részesítették korábbi bokros érdemei miatt. Az illetékesek és a sajtó szokás szerint össze - vissza hazudoztak az ügyben. De nem ez a lényeges. A lényeges az, hogy a "rangos testület" sohasem volt hajlandó elhatárolódni sem általában, sem személy szerint; sem konkrétan, sem általánosságban a testület hóhéraitól, illetve cselekedeteiktől.

E makacsság érthető, hisz a bírói tisztesség és tévedhetetlenség fikciója e gonosz kaszt két tartóoszlopa. A (hamis) indokolás lényege az, hogy e tisztes jogiparosok a maguk idejében érvényes anyagi és eljárási jogszabályokat betartva jóhiszemüen ítélkeztek. Ezért döntéseik miatt sem erkölcsi, sem jogi felelősséggel nem tartoznak. Itt köszön vissza az a tény, hogy a (büntető) bíráskodás a "felszabadulástól" kezdve, az '56 utáni megtorlásokkal folytatva, majd a "rendszerváltást" követően fazonírozva, egyfolytában Visinszkij szellemében folyik, azaz nem bíráskodnak, hanem a kontradiktórius eljárás örve alatt az inkvizítórius eljárásban (nyomozás) keletkezett adatokat "hitelesítik". Kivételt csupán a kiváltságosok ügyei képeznek. (A bíróság mint "úriszék" kettős természetével később foglalkozom.)  

Ha rögös ügyvédi pályámon nem ütköznék ismételten undok kis perverzekbe - "perverzkékbe" - nem hozakodnék elő Mátyással. Ők persze már nem akasztanak, de alantas ösztöneik, indulataik kiélésében többé kevésbé hasonlítanak az etalonhoz. És a maguk szerény lehetőségei szerint mindent megtesznek, hogy árthassanak, ha rokonszenvük, ellenszenvük, úri kedvük, vagy uram bocsá' érdekük így diktálja.  Néhány díszpéldányt rövidesen nevükön nevezek és bemutatok közülük. Azt hiszem, Dr. Deli Timeával kezdem, de ez még változhat, mert új - meg új incidensek vannak nap mint nap.

Azt is tudom, ha írásaim nem találkoznak olvasóim hasonlóan negativ élményeivel, békétlen vén hülyének fognak tartani. Hát majd meglátjuk, meglátjuk.
Még valamit elöljáróban.

Az egyénben gyakorlatilag sohasem fordulhat elő egyszerre, egyidejüleg valamennyi előfordulható betegség, mint az állatorvosi tehénben. Egy szervezet azonban többé kevésbé magában hordozhat többféle, sokféle, mindenféle szimptómát. Ilyen szervezet a bíróság? Járjuk körül a témát.

Úgy tűnik, a bíróság nem rendeltetésszerüen, vagyis diszfunkcionálisan müködik. Erre egyedi esetek sorából lehet következtetni. Tudjuk persze, hogy egyes esetekből az általánosra következtetni (induktív következtetés) általában nem lehet, mert az általánosí tás a tévedés lehetőségét rejti magában.

Más a helyzet abban az esetben, ha egyedi esetek nagy számban fordulnak elő. Ez esetben az induktív következtetés - mint statisz tikai jellegü következtetés - a valóság megközelítésére alkalmas lehet. Ezt a témát nem akarom bővebben fejtegetni, de hivatkozom egy e tárgyban íródott kitünő cikkre, amely röviden, érthetően és olvasmányosan fejti ki a témát.

Nem müködhet eredményesen egy olyan szervezet, amelynek "alaptörvénye", a 2011. évi CLXI. törvény, merő sületlenség mind a címében, mind a szövegében, mind a felfogásában.

Már maga az elnevezés
"A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról" is faramuci. Nem felel meg a jogszabály tartalmának. Félresikerült a bevezető (preambaulum) is. "Az Országgyűlés a bírósági hatáskörök jogállami szintű, hatékony ellátása, a bírói függetlenség elvének maradéktalan megvalósítása és az ítélkezés egységének biztosítása érdekében a bíróságok szervezeti felépítéséről, feladatairól és igazgatásáról az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény 25–28. cikke alapján a következő törvényt alkotja." A (normális) gondolkodásban, ill. beszédben valamely létesítmény feladata, rendeltetése kivánkozik az első  helyre és csak ezt követheti minden egyéb jellemző tárgyalása. Nos ebben az idétlen mondatban a bíróságok feladatai az utolsó előt ti helyre csúsztak. Ennek felel meg az a további furcsaság, hogy a dagályosan hosszú törvény a bíróságok feladataival (rendeltetésével) érdemben tulaj donképp nem is foglalkozik. 1. § Magyarországon a bíróságok igazságszolgáltatási, továbbá törvény által meghatározott egyéb tevékenységet látnak el.
2. § (1) A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, a helyi önkor mányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról – törvényben szabályozott eljárás során – véglegesen döntenek. (2) A bíróságok a jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését."
 Slussz! Ez a bírák útmutatója. Ezek szerint is ítélkez nek, gépiesen - lélektelenül.

Az a marha aki a fenti törvényszöveget szerkesztette, valószínüleg a "Sztálini Alkotmányt, az 1949. évi XX. törvényt próbálta másolni. Megdöbbentő ám semmiképp sem véletlen hasonlóság, hogy a Sztálini Alkotmány VI. Fejezete is a bírói szervezetről szól (36 - 40 §§-ok), de az akkori jogiparos a végére biggyesztette a lényeget is "41. § (1) A Magyar Népköztársaság bíróságai büntetik a dolgozó nép ellenségeit, védik és biztosítják a népi demokrácia állami, gazdasági és társadalmi rendjét, intézményeit, a dolgozók jogait, nevelik a dolgozókat a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására." Az új törvény szövegét barmoló fidesznyik ezt a passzust kihagyta, ill. ilyesmit nem illesztett a szövegbe.

Ennek persze olyan olvasata is lehet, hogy a jelenlegi rohadtkapitalizmusban már nincs is dolgozó nép. A "demokráciának" nincs társadalmi rendje és nincsenek társadalmi együttélési szabályok sem. Nincs tehát kit - milyen szabályok betartására nevelni. A bíróság öncélú kaszttá vált, helyesebben a gazdagok úríszékévé. Ennek köszönhető az emberi viszonylatok (human relations) iránti teljes közömbössége, a társadalmi konfliktusok kezelésére való totális inkompetenciája (impotenciája). Itt nem a gyurcsányi "böszmeségről", hanem valami sokkal rosszabbról van szó!

Egy eset - a "svájci frankhitelek" - kapcsán a "leggonoszabb kasztnak" bátorkodtam titulálni  a bíróságot. Akkor (2011.11.03-án) azt gondoltam, kissé elhamarkodtam a dolgot. Hát nem. A bíróság - bizonyított, bizonyít azóta is.

Súlyos szavak ezek? Hát persze. Van náluk súlyosabb? Van! A tények!

2013.12.14

Sz. Gy.

Folyt. köv.!