A Streicher affér.
Purim ünnep Nürnbergben. A következmények.

A "nürnbergi huszonkettő" pöre alighanem megfekszi az utókor gyomrát. A "szövetséges hatalmak" bíróságosdit játszottak, felborítván ezzel egy olyan jogrendszert amely, úgy - ahogy, többszáz azazhogy többezer, éve megszabta a háborúk után a béke helyreállitását.

A győztes nyugati "kultúr-államok" már a trianoni "békekötés" során is kimutatták a foguk fehérjét, de igazi "énjük" a Második Világháború után mutatkozott meg a maga undorító valóságában. A rómaiak sokkal őszintébbek voltak. "Vae victis" - mondták és agyagba döngölték, stb. a legyőzötteket.

 

Nürnbergben a győztes háborús bűnösök ítélkeztek a legyőzött államok háborús bünösei felett, bűnös módszerekkel operálva.

 

 

Streichert tehát felkötötték. Módomban áll "nyakravalós" hulláját bemutatni. [A többiek is megtalálhatók egy Honlapon, amely re az ugrást először egy hiéna "portré járól"  terveztem biztosítani, mert valahogy mindíg ez az állat jut eszembe ha a témával foglalkozom. Azután eszembe jutott a hóhér, akinek képe alatt a következő megnevezés olvasható: Master sergeant John C. Woods...]

Ha ez, mint végeredmény, rendben is volna, semmiképp sincs rendben mindaz, amit az első perctől halálra szánt fogollyal "addig" csináltak. Persze az amerikai "jogfelfogást" és "joggyakorlatot" a guantana- mói kinzó központ működésének ismeretében ma már kapiskáljuk. A yankee fasizmus dicső tetteit azonban csak nagy késedelemmel ismerheti meg a világ, nem utolsó sorban a judeo - liberális sajtó tapintatának, ill. feledékenységének köszönhetően.

 

Következzék most Streicher "élménybeszámolója" vizsgálati fogsága idejéről.


Julius Streicher

 

[A következő név egy, a nürnbergi disznóságok után kutakodó, író neve.]

 

dr. E.R. Fields, ... ezek után a bűntettek után indult [ a történelmi vérvád ügyekről van szó], abból a kiindulásból, hogy fél évszázada a nürnbergi vésztörvény- szék bestiálisan halálra kínoztatta Julius Streichert, akire pedig semmilyen "háborús bűnt", vagy hasonló légből kapott mendemondát nem tudtak rábizonyítani! Streicher bűne talán sokkal "nagyobb" volt, mint azoké, akiket a "haláltáborokkal" kapcsolatos paranoiák alapján fogtak perbe, kínoztak nyomorékká, vagy vertek halálra. Az ő bűne a zsidóság kritizálása és a zsidó Talmud, valamint a Tóra tanulmányozása volt, amiért maga a Talmud kiált tolvajt: "Az a nem-zsidó [goyim], aki a talmudot tanulmányozza, halállal büntettessék..." Streicher tehát kimerítette a "bűntett elkövetésének" tényét és a talmudi vérbíróság koholt vádak alapján kivégeztette.

 

"Ez nem más, mint Purim-ünnep 1946-ban...!" Ezek voltak utolsó szavai a bitófa alatt.
 

Streichert borzalmasan megkínozták, emberi mivoltában megalázták. 1946 június 16-án egy aláírásával hitelesített nyilatkozatot adott ki, amelyet megkínoztatása elleni tiltakozásul juttatott el a zsidókból álló nürnbergi vérbíróságnak. A hivatalos okiratok közül később az ilyeneket eltüntették, meghamisították, különösen azok után, hogy az amerikai hadsereg számos magas rangú tisztje elégedetlenségének adott hangot a túszok bánásmódját illetően. (Köztudott, hogy Patton tábornokot is azért érte "autóbaleset", mert hivatalos meghallgatást eszközölt ki az amerikai Kongresszus előtt. Útban Washington felé halt meg...) Hogy tehát Nürnbergben hogyan kínozták, az már valószínűleg örök homályba vész. Fent maradt viszont egy másik, korábbi beadványa.
 

Igen tanulságos ennek tanulmányozása. A kínzások válogatott módszereinek gyomrot kavargató részleteit olvasgatva, az alábbi sorokat csak az erős gyomrúaknak javaslom elolvasásra!
 

Streicher írásbeli nyilatkozata a következő volt:
 

"1945 május 22-én a tiroli Waldring városa mellett tartóztatott le az amerikai MP [Military Police = katonai rendőrség], majd Salzburgba a fogdába kerültem.

Másnap, május 23-án Freising-be vittek. A 200 km-es utazás alatt, meglehetős hidegben csak egy katonai pólóban és nadrágban utazhattam, minden más ruhaneműmet kérésem ellenére sem adták vissza. Bilincseimet egyetlen pillanatra sem vették le.
 

Freisingben egy cellába vittek, ahol sem ülési, sem fekvési lehetőség nem volt. Az ablak be volt falazva és a helyiség hideg volt. Háromnapos ott tartózkodásom alatt [május 23 és 26 között] az alábbi bánásmódban részesültem:
 

  1. Az első nap estéjén két negró katona cellámba lépve azonnal nekem esett és letépte ruházatomat, ingemet darabokra tépte. Alsónadrágban, mezítlábasan kellett a 3 napot eltöltenem a szellőzetlen, hideg, nyirkos cellában. Éjjelre és napközben néhány órára egy koszos katonai zubbonyt hajítottak be. Naponta kétszer-háromszor a negrók bejöttek és elvitték a zubbonyt, majd órák múlva visszahozták vizesen.

  2. Naponta kétszer-háromszor megbilincselt kezeimet fejem fölé tartva, háttal a falnak kellett állnom, majd a negrók egyike korbáccsal a nemi szervemet kezdte ostorozni. Amikor az ütések okozta fájdalmak miatt meggörnyedtem, a másik negró bakanccsal heréimbe rúgott. Többször elájultam, ami után fellocsoltak.

  3. Legalább tíz alkalommal történt, hogy a negrók bejöttek és komótosan vet
    kőzni kezdtek. Ilyenkor le kellett térdepelnem és kinyitnom a számat, majd a negrók belevizeltek... Hányni kezdtem, mire a másik negró katona vizet öntött az arcomba. Újra ki kellett tátanom a számat, akkor a másik fekete beleköpött. Több alkalommal megtagadtam, elfordítottam a fejemet, mire nekem rontottak és egy fadarabbal feszítették ki a számat.

  4.  Amikor megtagadtam, hogy egy ürülékkel szennyezett ágytálból igyak vizet, korbáccsal többször is arcul ütöttek.

  5. Minden egyes vizitjénél egy "tábori orvos", amerikai katonai rendőr egyenruhában, harapófogóval a hajamat, mellszőrzetemet és a szemöldökömet tépdeste.

  6. A háromnapos megkínzatásom ideje alatt egyetlen esetben sem kaptam orvosi ellátást vagy segítséget, és csak egyetlen esetben kaptam vizet, akkor is a WC-tartályból. Élelmezésem abból állt, hogy megbüdösödött, oszlásnak indult élelmet kellett ennem egy kartondobozból, amiben bogarak mászkáltak. Megtagadtam ennek a szemétnek az elfogyasztását, mire a földre ráncigáltak és erőszakkal kényszerítettek arra, hogy megcsókoljam a negró katona sáros bakancsát.

  7. Kihallgatásaim ideje alatt és utána is, mezítlábasan kellett a javarészben zsidó kihallgatók által földre dobált cigarettavégeket és gyufaszálakat eltaposnom.

 

Május 26-án Wiesbaden-be hoztak, ahol 5 nap után először vették le bilincseimet. Mindkét csuklóm begyulladt, véraláfutásos volt, mozgatni nem tudtam.

 

Julius Streicher
1946 június 16.

 

FUYER TIBOR KÖZLÉSE
USA [1998]

 

[Julius Streicher vértanúsága - HUNNIA 112. szám.]

 

Tehát.

 

Akárhogy is vesszük, egy pennarágóról van szó. Sorsa egyáltalán nem kivételes. Háborús bűnösként pusztították el Hóman Bálint volt kultuszminisztert és akasztották fel Kolosváry Borcsa Milhályt is.

 

[Kolosváry-Borcsa Mihály 1896-ban született Kolozsváron, a katonai pályáját a Trianoni békeszerződés után feladta, és a két háború közti időszakban elismert sajtópolitikus lett. Az Imrédy- kormányban vállalt sajtóigazgatói munkája miatt (1944 nyarán kormánybiztosként több százezer kötet könyvet semmisíttetett meg) 1946. dec. 6-án a Népbíróság halálra ítélte, kivégezte.]

 

Jellegzetes elszólás a Mozgó Világban megjelent "tanulmány" írójától. Vagy csak kikottyantotta, hogy a bíró és a hóhér mestersége nem különböztethetők meg egymástól.

 

Ami Hóman Bálintot - az írót, a tudóst, a kultuszminisztert - illeti.

 

"Őrizetbe vételére 1945. november 21-én kerül sor. Az államrendőrség budapesti főkapitánysága politikai-rendészeti osztálya letartóztatását december 3-án rendeli el.

 

Sommás megállapítások hangzanak el a népbírósági vádiratban: mint a jobboldali, szélsőjobboldali politikai magatartás, a háborúba történt belépés során a kormányt támogatta, antiszemitizmusa: [Nem lépett fel a zsidók deportálása ellen, holott ezt magas állása, politikai összeköttetései folytán megtehette volna.]


A népbíróság ítélete kezdetben a halálbüntetés volt, majd többek felszólalása után az elnök ezt a büntetést életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta [és tíz évre eltiltás a politikai jogok gyakorlásától].
        
1949-ig pesti gyűjtőfogházban tartották fogva, ezután a váci fegyintézetbe került. Ott halt meg 1951. június 2-án. Az ottani rabtemetőben nyugszik."

 

[Farkas Gábor cikkéből. Megjelent az ÁRGUS Honlapján.]

 

Más forrásból tudható, hogy embertelenűl bántak vele. Halálra ítélték és kivégezték a fogvatartás aljas módszereivel.

 

* * *

 

És most itt álljon meg a menet, egy polgári szóra. Komolyan hiszik a liberbolsi, purimos hanukkás, pennarágók, hogy "irodalmi munkásságuknak" nem lesz, nem lehet hátúlütője? Hogy mennyire tévednek, a folytatásból derűl ki.

 

2006.02.13

 

Sz. Gy.