Trockij Oroszországról. „Olyan sivataggá kell átalakítanunk Oroszországot, amelyben fehér négerek élnek, akikre olyan zsarnoki rendszert kényszerítünk, amelyrõl a legszörnyûségesebb keleti despoták sem álmodtak. Csak annyi lesz a különbség, hogy ez egy baloldali zsarnokság lesz."

 

 Folytatások:


A Wall Street és a kommunista diktatúrák.

Történelmi párhuzamok.

 

1.

Marxizmus - leninizmus.

 


Nem értjük mi történik a koronavírus által sokkolt emberiséggel, ha nem értjük meg a múltat és nem vetünk számot azzal, hogy a történelem hajlamos ismételni önmagát.

Mondta - nem mondta Trockij a fentieket? Tökmindegy, mert csinálta! Csinálták, a "Nagy" Leninnel együtt!

Ezzel az idézettel Drábik a nagy leleplezõ foglalkozott. A Trockij "manifesztum" teljes
szövege is nála olvasható.

Mûvüknek folytatója akadt az ugyancsak "Nagy" Mao Ce-tung személyében.
Ez lesz az írás másik szála, a párhuzamok kimutatása végett.

A két nagy nép kénytelen mindmáig hódolni sötét szellemüknek, emléküknek, amelyet mauzóleumokban kiállított földi maradványaik jelképeznek, az emberi gondolkodás és emberi kegyelet csúfjára.

A mai "modern" Oroszország és Kína, a kommunista barbarizmus utódállamai, a zsidó világuralmi törekvések kiszolgálóivá lettek. Lássuk, miként.

Mindkét "marxista" állam, a "forradalmi" proletariátus osztályállama szerepében tetszelgett/tetszeleg. Bibliájuk a Kommunista Kiáltvány, himnuszuk az Internacionálé.

Mit hirdet a Kiáltvány? "A fegyverek, amelyekkel a burzsoázia a feudalizmust leterítette, most maga a burzsoázia ellen fordulnak. De a burzsoázia nemcsak kikovácsolta a fegyvereket, amelyek halálát okozzák; megszülte azokat a férfiakat is, akik e fegyvereket forgatni fogják - a modern munkásokat, a proletárokat. A nagyipar fejlõdésével kicsúszik a burzsoázia lába alól maga a talaj, amelyen termel és a termékeket elsajátítja. Mindenekelõtt saját 'sírásóját' termeli. Pusztulása és a proletariátus gyõzelme egyaránt elkerülhetetlen.” A kommunis ták nem titkol ják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik minden eddigi társadalmi rend erõsza kos megdöntésé vel érhetõk el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól."

Mit gajdolnak összeröffenéseiken, még ma is?

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
    Föl, föl, te éhes proletár!
    A gyôzelem napjai jönnek,
 
   Rabságodnak vége már.
    A múltat végképp eltörölni
 
   Rabszolga-had indulj velünk!
    A föld fog sarkából kidõlni,
    Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végsõ,
    Csak összefogni hát,
    És nemzetközivé lesz
    Holnapra a világ.

És mit tettek/tesznek e dicsõ sírásók valójában? Elõbb - utóbb, így - vagy úgy a zsidó tõke szolgálatába állították népüket. Azt a leghülyébb proletár is tudta, hogy a burzsoázia zömmel a Wall Streeten székel és a burzsoák kilenctizede zsidó, vagy a zsidók strómanja.

Ellenük vonultak? Egy frászt! Pont fordítva történet. A Wall Street adott pénzt és megbízást a Kelet Newyorki Kahalnak az oroszországi forradalom gründolására. Az õ emberük volt Trockij. Õ szervezte össze azt a zsidó bandát, amelynek tagjai - Henry Ford kimutatása szerint - a népbiztosi helyek 88 %-át foglalták el a Nagy Okt. Szoc. Forr. után.

Nem ennek az írásnak a témája annak részletezése, hogyan irtotta ki a lenini zsidó terror az orosz (!) tõkéseket és az orosz nép tudathordozó rétegét, a papoktól a falusi tanítókig; "a gójok legjobbjait öld meg" talmudi parancsolat alapján.

A zsidó Trockij nem lehetett rosszban a zsidó kapitalistákkal, de hogy állt ehhez a kényes kérdéshez a félzsidó "Nagy" Lenin?

Közismert az általa "Armand Hammer elvtársnak" dedikált portré. Az emögött húzódó piszkos kapcsolatról azonban vajmi kevés olvasható magyar nyelven. Merõben más a helyzet, ha az ember orosz oldalak böngészésébe fog. A bõséges kínálatból különösen megtetszett Dmitry Koshelnik 2017. augusztus 9-i cikke "A Szovjetunió szeretett kapitalistája” olyannyira, hogy nyers fordítását elkészítettem és lementettem. A fenti linken az egész írás elérhetõ. Ide csak néhány szemelvényt illesztek.

[Koshelnik cikke sok kényes adatot közöl Hammer "elvtárs" szennyes ügyeirõl.]

Lássuk a gyümölcsözõ szovjet/amerikai, azaz zsidó/zsidó kapcsolat néhány epizódját.

Az elsõ üzlet egy millió bushel (27 216 tonna) búza cseréje kaviárra, szõrmere és ékszerre, amelyeket a szovjet állam elkobzott.

A látogatás során Hammer bizalmas beszélgetést folytatott Leninnel és a szovjet kormány többi képviselõjévelA beszélgetés során a szovjet vezetõ kérte Hammert, gyõzze meg az amerikaiakat a Szovjetunióval folytatott kereskedelem elõnyeirõl. Azt mondta a vállalkozónak, hogy az országnak amerikai tõkére és technikai segítségre van szüksége a gazdaság élénkítéséhez.

Lenin kérte Hammer-t, hogy tárgyaljon amerikai társaságokkal. Armandnak minden amerikai cég ügynökévé kellett válnia, amely kereskedelmi vagy ipari engedményt kíván elérni a Szovjetuniótól.

Az Egyesült Államokba való visszatérés után Hammernek 
sikerült 38 amerikai vállalat vezér-képviselõjévé válnia a Szovjetunióban.

Az ügyletek jövedelmezõek voltak, és tekintettel a szovjet vezetés lojalitására, a Szovjetunióban a vállalkozónak sokkal több lehetõsége volt vállalkozása továbbfejlesztésére. Ezért Hammer hamarosan átköltözött a Szovjetunióba.

A Szovjetunióban Hammer élt nem rosszabbul, mint az Egyesült Államokban. Az otthona egy 24 szobás kastély volt, személyzettel és személyi sofõrrel

1921-ben Hammer 25 éves (!) koncessziót kapott azbeszt bányászatához az Urálban. Maga Lenin ajánlotta fel Armandnak az elsõ beszélgetésük során. Ez a vállalkozás négy éve nem hozott nyereséget a globális piac csökkenõ árai miatt. De 1925 után a dolgok simán mentek.

Ez az igazán kedves, nagyvonalu gesztus volt Lenin elvtárstól tekintettel
arra, hogy "Az azbeszt szálak alapvetõ tulajdonsága, hogy rendkívül erõsek és még a magas hõmérsékletnek is ellenállnak. Elõször Cipruson, majd többek között a volt Szovjetunióban és Kanadában bányászták nagy mennyiségben. Az 'azbesztózis' súlyos, progresszív, hosszú távú, nem daganatos betegség a tüdõben. Oka, hogy a belélegzett azbesztszálak irritálják a tüdõt és szöveti hegeket okoznak. A szilikózishoz hasonlóan a tüdõben a kötõhártya túlburjánzását jelenti. A hegesedés megnehezíti az oxigén vérbe jutását. Tünete: légszomj; éles, pattogó hang levegõvételkor. Nincs hatékony gyógymód. Az azbeszttel kapcsolatos legtöbb halálesetért felelõs. Azok az emberek, akik bányásszák, vagy az azbeszt gyártásában rész vesznek, ill. használják az azbeszt termékeket, azoknál nagyobb valószínûséggel alakul ki tüdõrák, mint a lakosság körében. Tünetei közé tarozik a légszomj, a tartós mellkasi fájdalom, rekedtség, és a vérszegénység.
Ilyesmire gondolt Trockij elvtárs is, amikor a "fehér négerekrõl" beszélt. Huszonöt évre elegendõ burzsoá, földbirtokos, kulák ugyanis nem volt a Szovjetunióban. A folyamatos munkaerõ utánpótlást csak a "fehér négerekbõl" lehetett biztosítani.

Nem tudni Hammer elvtárs bányáiban hány fogoly robotolt és hányan döglöttek bele a jó üzletbe.

[Most kimegyek, hányok egyet és folytatom.]

A Lenin & Hammer üzlet tovább szárnyalt. 

"Létrehozták a multidiszciplináris konszolidációt (?), az Allied American Corporationt, amely az összes amerikai vállalat kizárólagos képviselõjévé vált a Szovjetunió 'piacán.' Így lett Hammer az egyik szereplõ a gazdasági blokád feltörésében, amelynek segítségével Európa megpróbálta megfojtani a Szovjetuniót. A cikk annyiban pontatlan, hogy az Allied-nek vegyipari, olajipari, stb. szekciója volt és mindegyik külön kötvényt bocsájtott ki. Igy gondolta Lenin a proletariátus világméretü véres gyõzelmét a kapitalizmus fölött.

Lenin 1924-ben meghalt. Hammer számára Sztálin hatalmának növekedése problémákkal teli volt. Helytelenül értékelte a politikai helyzetet, és úgy vélte, hogy Trockij lesz Lenin utóda.

A végtelenül pragmatikus Sztálin nem végeztette ki Hammert. Gulágba se' dugta. Ehelyett felajánlotta neki, hogy legyen a Szovjetunió piszkos pénzügyi manõvereinek megbízottja Nyugaton. Ez egyáltalán nem volt szokatlan, hisz a szovjet fellazítási politika minden valamirevaló külföldi ügynöke zsidó volt. Errõl szól "Putyin Razdvedkája" c. írásom. Ez nem jött össze, ezért Hammer - a kisablakon keresztül - elvihette az irháját. Késõbb azonban diadalmasan, többször visszatért azon a nagykapun, amit a Sztálin utáni diktátor-imitátorok nyitottak részére. Ez egy további történet.

2020.05.18

Sz. Gy.

 

2.

A sztálini intermezzo.

Hatvanhét esztendõ telt el Sztálin meggyilkolása óta, ám a hálátlan (zsidó) utókor nem hajlandó õt az emberiség történetébe beilleszteni. A nyugati közvéleményformálás egyik intézménye a Time magazin évente megjelenít egy címlapsztorit „Az év embere” elnevezéssel; amelyben méltatja azt a személyt vagy személyek csoportját, akiknek a legna gyobb hatásuk volt az elmúlt 12 hónap eseményeire. A cím nem feltétlenül kitüntetés vagy megtiszteltetés. "A múltban olyan emberek is megkapták mint Adolf Hitler vagy Joszif Sztálin"- mondja az ismertetõ.

A jobboldali képen a Time magazin által kiválasztott "év embereinek" kivonatos listája. Közülük Gorbacsov "az évtized embere" Albert Einstein pedig az "évszázad embere" megkülönböztetõ címet kapták.

A nagy és bölcs Mao nem került be a pixisbe (pedig...). Sztálin ugyan kétszer is szerepel. Elõször a nagy tisztogatások sikeres lebonyolí tása után. Másodszor a II. Világháborúban bekövetkezett fordulat évében. Az a Sztálin viszont, aki a II. Világháborút megvívta, utána pedig felépítette a világ második pólusát, a másik világhatalommá formálva a Szovjetuniót, nem jelenik meg a Time-ban.

Mivel Sztálin ZsidóAmerika ellenében, Mao pedig vele cinkosságra lépve, együtt alakították a XX századot olyanra amilyen lett, indokolt tetteiket párhuzamosítva megénekelni. Érdekes módon Nixon 1971-ben, Kissinger pedig 1972-ben, vagyis a Kínával történt lepaktálás éveiben, megjelennek a Time kirakatá ban...

* * *

Térjünk vissza Lenin elvtársékhoz. Mellõzöm a "leninizmus" rémuralmának taglalását, a tömeggyilkosságokra buzdító szónoklatokat, táviratokat. Lenin fölött hamar eljárt az idõ  a Párizsban felszedett szifilisznek betudhatóan. Mielõtt a kór végleg elhatalmasodott volna rajta még megpróbálta Sztálint félreállítani. "Harmadik szélütése után alig tud beszélni. Fél lábbal a sírban áll. Utolsó erõfeszítéssel lediktálja politikai testamentumát. Sztálin leváltását követeli, s Trockijt ajánlja utódjául. Lenin titkárnõje Nagyezsda Allilujeva Sztálin felesége azonban eljuttatja Sztálinnak a titkos levelet. A gyorsan hülyülõ Lenint Sztálin szoros karanténba helyezi. Majd maga is cipeli a koporsóját. Igaz nem a fejénél, csak a lábánál, de az idõ neki dolgozik.

A 'Grúz' egy átírt levelet mutat fel a pártértekezleten. Az átdolgozott végrendeletet felolvassák. Teljes a gyõzelem. Lenin halála után kezdõdhet a bosszú hadjárat. Kiteljesedik az a több évtizeden át tartó gyilkosságsorozat, amelyet sztáliniz musként szokás emlegetni.

De a leszámolást megelõzte Sztálin nagy alakítása a Bolsoj szinházban: a lenini eskü. "Amikor eltávozott tõlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy õrizzük pártunk egységét, mint szemünk világát. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is!
Amikor eltávozott tõlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy õrizzük és erõsítsük a proletariátus diktatúráját. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy erõnket nem kímélve, becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is!
Amikor eltávozott tõlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy minden erõnkkel szilárdítsuk a munkások és parasztok szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is!…

A lenini gárda színe - virágát, a négyek bandáját: Trockijt, Zinovjevet, Kamenyevet, és Buharint utolérte százszorosan megérdemelt sorsuk. Trockijt hagyták megugrani. A másik hármat kivégezték. Trockijt mexikóvárosi erõdítményében egy jégcsákánnyal gyilkolta meg Sztálin ügynöke Ramón Mercader .

Mindössze ez lenne a "sztálinizmus?"  Hát nem egészen, nem egészen.

A szocialista forradalmat Sztálin hajtotta végre úgy, hogy Rettenetes Iván és Nagy Péter cár nyomdokain haladva erõs - orosz (!) birodalmat hozott létre, a zsidó gyarmat helyett, amelyrõl Trockíj álmodott. Itt már bejön a kínai párhuzam, mert a sztálini életmű leginkább Csin Si Huang Ti
császáréhoz hasonlítható, aki "leszámolt vetélytársaival és egységes birodalommá formálta a hadakozó fejedelemségeket. A birodalma északi határán a barbárok elleni védelmet szolgáló falszakaszokat össze kötötte, és így létrehozta a kínai nagy falat."

Ez nem vicces és nincs benne semmi túlzás. Más kérdés, hogy a nép, még ha sokan is vannak, nem akar "naggyá" lenni, sem a munka, sem a háború "hõsévé" válni. Erre kényszeríteni kell.

Ezt tette Csin és ezt tették a nagy orosz cárok: Rettenetes Iván, Nagy Péter és Sztálin is.

 

Miként Iván, úgy Péter is szivesen idõztek a kínzókamrákban. Ha belõlük egy szettet csinálunk, így alakul a felsorolás: Rettenetes Iván, Rettenetes Péter, Rettenetes József. Õk erkölcsi és jogi értelemben szadista tömeggyilkosok voltak. Ez megítélésük egyik lehetséges aspektusa. Történelmi és politikai nézõpontból merõben más eredményre jutunk. Összetett jellemek, egyéniségek voltak. Tanulságos történetek olvashatók mindhármukról.

Rettenetes Ivánról írja a krónika. A 'rettegett' jelzõ nemcsak brutális uralkodót, hanem megrögzött könyvgyûjtõt és tudáséhes gondolkodót is takart. Nagyapjától átvett  felbecsülhetetlen értékû könyvtára ... hatalmas tudást és felbecsülhetetlen értékű kincseket rejthetett ... Olyan értékeket tartalmazott, mint a konstantinápolyi könyvtár egy nagyobb dokumentumhalmaza. A gyűjtemény része volt a világhírû ókori alexandriai nagykönyvtár néhány kézirata is. A mindig, mindenhol és mindenkiben ellenséget szimatoló cár folyamatosan gyarapodó könyvtárában görög, latin, héber és óegyiptomi nyelvû dokumentumokat is felhalmozott. A könyvek sorában meglapultak továbbá olyan becses értékek is, mint a 2. századból származó kínai szövegek és természetesen Rettegett Iván saját korszakának nyomtatványai. Õrizte az idõszámításunk elõtt 54 és 51 között íródott, Cicero De republica teljes változatát. A könyveket nem hagyta porosodni: az uralkodó által megbízott írnokok szorgalmasan lefordították az összest orosz nyelvre.

Péter uralkodása alatt az alattvaló helyzete "A szolgálattól függött. Tanulás nélkül lehetetlen volt az elõrelépés. A cár bõkezûen támogatta a gyakorlati tárgyakat (például az asztronómia, aritmetika tankönyveinek oroszra fordítását), iskolákat hozott létre a sebészet, a navigáció, a bányászat, a mérnöki tudományok és a matematika tanításának céljából. Uralkodása végén egy tudományos akadémia létrehozását tervezte. A nemesség számára kötelezõvé tette az oktatást, és megtiltotta, hogy valaki az alapképesítések elsajátítása nélkül nõsüljön.

És a grúz postarabló?
"A
valóság az, hogy Sztálin pártbeli ellenfeleit korántsem csak kivételes kegyetlensége révén gyõzte le sorra-rendre, hanem azért is, mert náluk alaposabban ismerte műveiket. ...  Naponta 2-3 órát olvasott, látogatóinak is szívesen mutogatta az irodájában felhalmozott könyveket, mondván: Ez az én napi normám, 500 oldal. ... Különös érdeklõdést tanúsított a más országokban (fõként Kínában) lezajlott és zajló forradalmakról írt mûvek iránt. Esetenként igencsak régi korokról eseményekrõl szóló feldolgozásokat olvasott el. ... M. I. Kalinyin és mások, köztük a francia H. Barbusse Sztálin nyelvezetérõl szuperlatívuszokban szóltak. ... Vagy saját könyvtárából vette ki a munkájához szükséges mûveket, vagy közkönyvtárakból kölcsönöztette ki õket. 1926-ból fennmaradt jegyzék mintegy száz olyan mûvet tartalmaz, amelyet könyvtárközi kölcsönzéssel kellett elõkeríteni. E jegyzékben képviselt tudomány- és ismeretágak: történelem, szociológia, gazdaság, hipnózis, ideggyógyászat, nemi betegségek, sport, vétségek, a feltámadás lehetõsége, a halálra ítélés joga, antiszemitizmus. ... Sztálinnak szívügye volt az irodalom irányítása: 1932-ben Gorkij elnökségével két írótalálkozót is szerveztetett a szovjet írószövetség megalakítása ügyében. ... A tankönyvreform Sztálin sugallatára kiemelten kezelte Alekszandr Nyevszkijt, Minyint és Pozsarszkijt, Nagy Pétert és Szuvorovot, de leginkább Rettenetes Ivánt, aki - egyesek szerint - Sztálinnak egyetlen igazi példaképe volt. ... Némely esetben - mondhatni - mecénásként mûködött: Aekszej Tolsztojt megbízta a Nagy Péter c. regény megírásával. ... Fõként Puskinnak teremtett kultuszt. Ez utóbbi részben a hazaszeretetre nevelést szolgálta, részben pedig az értelmiség megbecsülésére hívta fel a figyelmet. ...  Sztálin korábban ügyelt ara, hogy a közkönyvtárakból átkölcsönzött dokumentumok minél elõbb visszakerüljenek a közforgalomba, s ne "ejtsen bennük" margináliákat sem. Ezt a jó szokását azonban élete vége felé már feladta. Amikor meghalt, több mint száz Lenin Könyvtárból való mûvet számoltak össze nála. E mûvek is tele voltak írva margináliákkal. Sztálin margóra írt feljegyzései Többször említettük már, hogy Sztálin ceruzával, sõt színes ceruzákkal a kezében olvasott. ... Némileg a kiadói lektorok munkásságához lehet hasonlítani Sztálin közremûködését a történelmi (tan)könyvek és a szépirodalmi alkotások bírálatában, ugyanis
igencsak tövirõl-hegyire olvasta volt el és "lapszéli jegyzetelte" õket. ... Halálakor - 1953 március 5-én - építészeti könyvekkel és folyóiratokkal volt ágya körülrakva.

2020.05.20

 


3.

Az államépítő, a honvédő.

 

Mielőtt újból neki veselkednék engedtessék meg a szerzőnek egy szubjektív közbevetés.

A tények közmondásosan makacs dolgok, de ezen túl ellenszenvesek és kúrva unalmasak is. Ezt látom az oldalamat látogatók megfogyatkozásában. Bánatos vagyok, de sohasem igyekeztem az olvasási szokásokhoz igazodni. Sztálint és életművét nem szándékozom senki torkán legyömöszölni. Róla csak annyit írtam/írok, amennyi mellőzhetetlen a logikai levezetés hez.

A fentiek szerint Sztálin egyedül maradt. Eztán Lenin, már csak a feje fölött, ill. a háta mögött jelent meg falon, zászlón, vagy plakáton.

 

Beindultak a változások. Mindnekelőtt az ideológia síkján. Lenin és Trockij a permanens forradalom szükségességét vallották és égő csóvákat igyekeztek átdobni, elsőnek a szomszédos európai államokba. Egy "sikeres" kísérlet a magyar "Patkányforradalom" kirobbantása volt, amelynek vezérkarát ugyan úgy szadista zsidó bűnözők alkották, mint Oroszországban. Szerencséjükre a magyar ellenforradalom még mindíg "kiméletesebben" bánt velük, mint Sztálin a "leninistákkal", akiket megtévesztésül trockistáknak neveztek.

Sztálin tézise az volt, hogy a szocializmus egy országban is felépíthető. Ezt persze úgy kellett érteni, hogy az orosz cárok által meghódított országok már nem a "népek börtönének" foglyai voltak, hanem a szovjet államban egyesült népközösség szabad és boldog tagjai.

A forradalom orosz forradalom formáját öltötte. Ha úgy tetszik nemzeti - szocialista forradalommá vált. Ez nem jelentette a proletár internacionalizmussal való szakítást. Sztálin nem seftelt tovább az amerikai zsidó tőkésekkel, hanem a tőkés államokban belső felforgatással. Világszerte pedig a szabadaságmozgalmak szításával, támogatásával harcolt a kapitalizmus ellen.

Sztálin kiirtott elődeitől a háború és a zsidó "forradalom" által tönkretett országot örökölt. Zsidó kölcsönért nem folyamo dott. Mit csinálhatott? A nagy késés miatt erőltetett tempóban végre kellett hajtania az "eredeti tőkefelhalmozást", orosz szocialista módon. Ezt a tőkefelhalmozást Anglia és Amerika nem egyidőben és nem egyformán hajtották végre, de a legfontosabb ismérv közös volt: embernek ember általi kizsákmányolása útján hajtották végre, ahogy Marx megírta.

 

Angliában az olcsó, vagy ingyen munkaerő fő forrása a földjéről elűzött paraszt, Amerikában pedig az Afrikából rabszolgaként behurcolt nigger volt.

 

A Szovjetunió végtelenül gazdag volt termőföldekben, erdőségekben, ásványkincsekben, folyókban, tavakban, de roppant szegény emberi munkaerőben. A parasztság évszázados beidegződéssel vájta körmeit a parcellákba; néha önmagát, vagy feleségét fogva az eke elé. A szovjet "munkaerőpiacon" pedig nem volt kínálat olyan munkaerőben, amelyet éhbérért a sarkkör közelében bányamunkára, vagy vasútépítés re lehetett volna "szerződtetni".
 

A mezőgazdaság szocialista átszervezése kristálytiszta logikára épült. A mezőgazdaságot gépesíteni kell. A gépi művelés feltételezi az erre alkalmas nagy táblák kialakítását. Az angliai juhlegelők kialakításához hasonlóan a paraszt elveszti tulajdonát, birtokát és nagyrészük fölöslegessé válva csavargóvá, "jobb" esetben városi proletárrá lesz. Ez Angliában se ment simán. Az elűzött parasztokról így szól a krónika. "E csavargók tömege országos veszedelem. Törvényesen is rendelkez nek felőlük. Az egészséges koldust először megbotozzák, ha másodszor rajt' érik, levágják fülét, harmadszor kivégezik. Csakhogy ez a drakói szigorúság sem igen használhatott, mert munkáról mégsem gondoskodott az állam." Valahol olvastam, hogy az ilyen "jogcímen" kivégzettek száma elérte a száznyolcvanezret.

 

Sztálinnak a parasztokkal nem volt ilyen szerencséje. Formális háborút kellett viselnie ellenük. Ennek szörnyűséges fejezete a kizárólag neki tulajdonitott 1932/33-évi ukrajnai éhínség a Holodomor. Ennél is felbukkannak azonban az ellenszenves tények. 
Mark B. Tauger professzor amerikai történész alapos kutatást végzett a Szovjetunióban az 1932-33-as éhínségről, és arra a következtetésre jutott, hogy a katasztrófát környezeti körülmények okozták, és nyilvánvalóan nem áll kapcsolatban a szovjet politikával. A bulvársajtó és a legtöbb történész szerint a Szovjetunió nagy részét az 1930-as évek elején sújtó nagy éhínséget gyakran népirtásnak nevezi, amelyet Sztálin szándékosan követett el ukránok és más nemzeti csoportok ellen, hogy mint nemzetet elpusztítsa őket. Ez a felfogás azonban helytelen. Az éhínség nem korlátozódott Ukrajnára vagy akár a Szovjetunió más területeire is. Nem alapvetően vagy kizárólag ember okozta, és messze volt a Sztálin és a szovjet vezetés többi szereplőjének szándékától, hogy ilyen katasztrófát idézzen elő. Egy kicsi, de növekvő irodalom, amely új levéltári dokumentumokra és más források kritikus megközelítésére támaszkodik, rámutatott az éhínség 'népirtáskénti' vagy 'intencionista' értelmezésének hibáira, és alternatív értelmezést dolgozott ki.
Tauger hangsúlyozza, hogy az 1932-33 éhínségében az éghajlati viszonyok játszották a fő szerepet. Paradox módon a Holodomor mítosz támogatói hallgatnak arról a tényről, hogy Oroszországot (beleértve a modern Ukrajna területét is) a 19. század vége óta - jóval azelőtt, hogy a bolsevikok 1917-ben hatalomra jutottak - rendszeresen pusztító éhínségek sújtották. Tény, hogy súlyos éhínségek voltak 1920–21-ben, 1924-ben, 1927-ben és 1928-ban. Érdekes módon a hivatalos szovjet ukrán elsődleges források azt mutatják, hogy a természeti katasztrófák, főleg az aszály okozta 1928–29-es éhínség nagyon súlyos volt, és Ukrajna ekkor több támogatást kapott a szovjet kormánytól, mint a Szovjetunió más részei. Ez nyilvánvalóan megcáfolja az ukrán nacionalistáknak a Szovjetunióban ukrán parasztokkal szembeni rosszindulatú összeesküvésének téves elméletét - jegyezte meg Grover Furr is kijelentvén Timothy Snyder vérszomjas vádaskodása hamis.
Válaszul a történészeknek, akik azt sugallják, hogy az ukrán parasztok éheztek és szenvedtek, különösen a kollektivizáció miatt kijelenthető, higy Sztálin 1930-as évek elején alkalmazott politikája az egyes földterületek kollektív gazdaságokba történő bevitelére irányult.
Tauger hangsúlyozza: ezek a tanulmányok minimalizálják vagy figyelmen kívül hagyják a tényleges betakarítási adatokat, az alacsony terméshozamokat okozó környezeti tényezőket, az éhínség és a terméskiesések ismétlődő voltát, de az 1930-as évek nagy betakarításait, a szovjet gazdaságok gépesítését, a népesség növekedését és az élelmiszer-előállítás és -fogyasztás hosszú távú növekedését a szovjet időszakban.
A tudós elmondása szerint, bár a sztálini rezsim a kollektivizációt kényszerrel hajtotta végre,  ez a politika alapvető modernizációt eredményezett a Szovjetunió tradicionális mezőgazdaságában, és megteremtette az alapot a viszonylag magas élelmiszer-termeléshez és fogyasztáshoz az 1970-es és 1980-as évekre.

Tauger azt sem hagyja szó nélkül, hogy az ukrán nacionalisták által folytatott kampányhoz az az Amerika nyújt segédkezet. amely többmillió indiánt kiirtott. 

Noha a 'Holodomor' mítosz soha nem alapult hiteles bizonyítékokon , viszont elegendő hiteles forrás áll rendelkezésre annak igazolására, hogy ez egy csalás, egyszerűen magától értetődőnek tekintik. Nem meglepő, hogy Washington a közelmúltbeli hidegháborús stílusú oroszellenes kampányának részeként támogatja a mítoszt. A hazugságból ezerszeri megismétlése esetére nem lesz igazság soha.

ZsidóAmerika feltétlen támogatást nyújtott és nyújt a lúdtalpas, hájas ukrajnai zsidó "fasisztáknak" és csöppet sem zavarja a németekhez átállt Sztyepan Bandera személye körüli féktelen kultusz, aki Ukrajna német megszállása idején bestiális tömeggyilkosságokat hajtott végre.

 

De térjünk vissza a kényszeres sztálini agrárpolitiká hoz.

Sztálin parancsára új barázdát kezdett szántani, a nagyüzemi táblában, a traktor után kötött eke... Ezt az írók és a költők, pl. Solohov, megénekelték.

A teljességhez tartozik, hogy a kizsákmányoló osztályok felszámolása keretében Sztálin kiirtotta a kulákságot is.

A nagyüzemi termelési mód kialakítása során az egyik melléfogás követte a másikat. Végülis a szövetkezeti termelés (kolhoz) és az államkapitalista termelés (szovhoz) kiállotta még a háborús idők próbáját is. A gépesítésben volt egy kis sztálini fifika. A gazdálkodó szervezeteknek, pláne a
kolhozoknak, nem voltak saját gépeik. Ezeket a gépállomások üzemeltették - külön parancsra...

 

* * *

Sötét história következik: a Gulag szigetvilág.
 

2020.05.23 

 

4.
 

Kényszermunkatáborok - a Szovjetunió iparosítása.

 

Mi tűrés - tagadás a Gulagok térképe pontosan egybeesik az iparfejlesztési övezetek térképével. Ezt az egybeesést ma is szokásos a jobboldali kép módján ábrázolni és nem mondhatjuk, hogy ebben nincs valóság elem. Az iparo sítás egyik forrása embermilliók rabszolgamunkája volt.

Normális ember a szovjet rendszer bűntetteit nem veszi tagadásba, legfeljebb hallgat arról, hogy a zsidók milyen mértékben voltak reprezentálva a gulag rendszer létreho zásában és fenntartásában.

A transzportokat a folytonos tisztogatások ("csisztka") során a Jagoda, Jezsov és Berija által vezényelt CSEKA - OGPU - NKVD - KGB állították össze.

A kritikus időszakban a zsidó Genrih Jagoda volt az OGPU vezetője, aki kiváló munkát végzett. Sztálin mégis kivégeztette.

Sokan belehaltak már a több hetes, ill. hónapos utazásba is. Ez Jagoda sara. A táborokban viszont ugyancsak Sztálin zsidajai várták őket.

Sokan voltak. Közülük csak
Naftaly Aronovich Frenkelt méltatnám aki csempészetért elítélt gulag fogolyból küzdötte fel magát, az össz-táborparancsnoki beosztásig. Majd ő dolgozta ki az "étkeztetés" rendszerét, amely a legyengült foglyok éhenhalasztását jelentette, viszont a haláltáborok gazdaságos működését segítette elő. Ezekért "Három alkalommal kapta meg Lenin rendet (1933. augusztus 4., 1940. július 22., 1944. szeptember 16.) és a szocialista munka hősének címét." További életútja később regényes fordulatot vett, amelyet sajnos nem mesélhetek el.
 

A táborélet szörnyűségeit Szolzsenyicin ábrázolta megrázó részletességgel és meggyőző tárgyilagossággal.

Vele szemben nincsen semmi de.

De...

Szolzsenyicin krónikája nem "a" sztálini iparosításról, csupán annak legelőnytelenebb oldaláról szól. Épp az iparosítás, amelynek történetét, Szolzsenyicin módjára, senki se tudja, meri, vagy akarja megírni. 

Én - hála élemedett koromnak - nem szorulok semmiféle zsidó mesére. Jól emlékszem ugyanis nagybátyám †Szeszák József géplakatos históriájára, akit Franciaországból szerződtettek Sztálin "fejvadászai". A Jóska orosz nőt vett feleségül. Egy szép nagy faházban lakott. Azt írta haza, hogy rövidesen jönnek minket is felszabadítani. Aztán felszívódott. Nem tudni Gulágra, vagy titkos üzembe került e.

A továbbiakban néhány pro és kontra szemelvény következik, orosz forrásokból. A Sztálint simfelők odáig merészkednek, hogy kijelentik: az orosz nagyipart jobbára amerikaiak építették fel. Lenin óta tehát semmi sem változott. Elfelejtik, hogy a Sztálini Szovjetunió vért könnyezve fizetett a külföldi szakembereknek és nem adott nekik koncessziókat - mint Lenin Armand Hammernek. Ócsárolják továbbá az ipar gazdaságosságát hatékonyságát, de nem szólnak arról, hogy milyen harceszközökkel jutottak a 'zoroszok Moszkvától Berlinig és hogy ez a háború kinek mennyiben volt kifizetődő.

Az például így "argumentál"  a sztálini iparosítást "méltatva".
A sztálinista iparosodás szovjet mítosza
A sztálinista iparosodás nem nyújtott garanciát a katonai vereség ellen. Csak a nők és a tinédzserek óriási erőfeszítéseivel, a férfiak óriási áldozataival és szövetségeseink segítségével  [Lend-Lease] szállítások nyerhettük meg.
Volt alternatíva a gyilkos „kollektivizáció” és az „iparositással szemben? Nos, először erkölcsi szempontból értékeljük a sztálinistáknak ezzel kapcsolatos a meséjét.
Amikor például a bolsevikok a parasztoktól elvették gabonaféléket, majd külföldre eladták és kapott pénzen  nehézipari berendezéseket vásároltak, akkor helyesen cselekedtek? Ha ez a logika helyes, akkor kiderül, hogy az állam érdekében feláldozható polgárainak jóléte, vagy akár élete is. Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez helyes, de csak első pillantásra.
A NEP lehetővé tette az iparosodáshoz szükséges megtakarítáok problémájának megoldását. Miért vetették el teljesen a NEP ötleteit? Azért mert Sztálinnak olyan országra volt szüksége, amely hallgatva engedelmeskedik neki és csak neki. Ilyen célokra a szabadkereskedelmi NEP nem volt megfelelő.

A sietős iparosodás oka az volt, hogy Sztálin aktívan felkészült egy támadó, agresszív háborúra a világ ellen. Sztálin szempontjából az iparosodás rendkívül sikeres volt, és az olyan tényezők, mint az érte fizetett ár, nem zavarta őt. A Szovjetunió által elért gazdasági sikerek azt jelentették, hogy a  Szovjetunió sikeresen előállított annyi fegyvert, amennyit sikerült kiszorítani a teljesen militarizált szovjet gazdaságból. 1941 júniusáig a Vörös Hadsereg többszörösen túllépte a Wehrmachtot a tankok, repülőgépek, autók és egyéb felszerelések számában.
Igaz, hogy mindez végül a túlzott munkával megerősítette  a Vörös Hadsereget annyira, hogy legyőzze Hitlert, de ez egy másik történet

További bizonyíték Sztálin agresszív terveire az, hogy az első ötéves tervet, amely méretének miatt lehetetlen volt, 1929-ben fogadták el, amikor a fasiszta bandáknak még 4 évük  volt hátra a németországi hatalomátvétel előtt és a világon nem volt komoly katonai fenyegetés.

Nem Sztálin, hanem Julius Caesar fogalmazta meg a hatalom megtartásásnak alaptörtvényét. "Si vis pacem, para bellum! Ha békét akarsz, készülj a háborúra!" 1925. július 18-án jelent meg a Mein Kampf első kiadása. A 14. fejezetben Hitler a következőket írja. "Keleti tájékozódás vagy keleti politika Nem nyugati és nem keleti orientációt kell a mi külpoli tikánknak vallania, hanem keleti politikát kell csinálnia német népünk földszükségletének kielégítése érdekében."

Okkal vélelmezhetjük, Sztálin tudomást szerzett erről. Csak emiatt nem kellett volna beszarnia, de számolnia kellett a történelem egy fontos fejezetével.
"A Német keleti kolonizáció németül Ostsiedlung, Ostkolonisation, vagy Drang nach Osten kifejezéssel illetik a középkori német keleti irányú terjeszkedést, melynek során német telepesek kerültek a mai kelet-német, valamint a ma Lengyelor szághoz tartozó területek nagy részére. Az ily módon betelepített területek körülbelül Szlovéniától Észtországig terjedtek. A keleti terjeszkedést a Német-római Birodalom területi expanziója, majd a Német Lovagrend megalapítása követte. A 19. században, a nacionalizmus felemelkedésének időszakában a keleti kolonizáció értékelésével kapcsolatban jelentek meg pángermán eszmék, ill. a Drang nach Osten, azaz a keleti terjeszkedés elve, mely később a Lebensraum, azaz az élettér-elméletek kialakulásához vezetett.
A haderőfejlesztésre igenis nyomós indoka volt.

29,7 millió a halott és az eltűnt. E győzelem árát a tudósok számítják ki
Az iparosítás óriási változásokhoz vezetett. Az első ötéves terv éveiben a Szovjetunió gazdasági szintje hirtelen emelkedett. 1929-ben számos ipari vállalkozás, köztük a világ legnagyobb autó- és traktorgyárainak építése is megkezdődött a  Szovjetunióban . Ez nélkülözhetetlen része volt a szovjet iparosodás általános programjának. Létrejött egy modern nehézipar. A hatalmas költségek ellenére a termelés éves növekedésének százaléka átlagosan 10-16% volt, ami jóval magasabb volt, mint a fejlett kapitalista országokban. Az 1930-as évek végére . A Szovjetunió azon kevés országok egyike lett, amelyek akkoriban szinte mindenféle ipari terméket állított elő a lakosság számára. Az ország gazdasági függetlenséget és autonómiát szerzett. Hang
súlyozni kell azonban, hogy a nehézipar gyorsuló növekedését elsősorban a falu termelési erõinek megsemmisítése miatt sikerült elérni. Az iparosítást nem kísérte a közlekedés, a lakásépítés, a közművek korszerűsítése. Az iparosodást általában egy agrárforradalom előzi meg: a mezőgazdasági termelékenység növekedését, amely nem a gépek széles körű használatán, hanem a jobb vetésforgón és a műtrágyák használatán alapul. Ez biztosítja az élelmiszer-termelés növekedését, lehetővé téve az mezőgazdaságilag önellátó növényes városok kialakításáz. 
A Szovjetunióban azonban az iparosítást és a kollektivizációt a legszigorúbb módszerekkel hajtották végre. A parasztoktól erõszakkal vette el kenyeret. A parasztok másodosztályú embereknek bizonyultak nyugdíjjogosultság nélkül, tízszer alacsonyabb fizetéssel, mint a városban. Munka- vagy lakóhelyüket nem változtathatták meg.

Az akkoriban kezdődött nagy depresszió - a huszadik század világgazdaságának legnagyobb sokkja, átfedésbe került a Szovjetunió ambiciózus sürgősségi iparosítási programjával. A legkedvezőbb feltételek mellett csak az ország összes erőfeszítésének költségén lehetne megvalósítani. A szovjet kormány ezt soha nem ismerte el, ám kezdetben a falu rovására kellett finanszírozni az iparosodást, mezőgazdasági és ipari termékek árollójával. Ha a lakosságot nem pusztították volna el, ha nem kényszerítették a kollektivizáció politikáját, akkor természetesen megőriztük volna a nagyon hatalmas mezőgazdaságot.

A kommunisták szervezték a falvak éhség blokádját Sztálin ragaszkodott ahhoz, hogy mindent kollektivizáljon - a tehenektől a tyúkokig. A kollektivizáció során nem tettek különbséget a kulák és a középparaszt között. Az eredmény egy háború lett, amelynek során a Vörös Hadseregnek parasztfelkeléseket kellett levernie. Sztálin politikájának eredményeként  1932–1933-ban szörnyű éhínség történt. Emberek milliói haltak meg az éhezés miatt.

Az Argument firkásza mérhetetlen pimaszságát és elképesztő tudatlanságát leplezi le a következő "érvelés." A nehézipart más országokban is létrehozták, de a parasztság tömeges kirablása nélkül. Példaként megemlíthető a hírhedt Harmadik Birodalom, ahol ugyanabban az időszakban (1933–1939) hatalmas nehézipart és hatalmas katonai-ipari komplexumot hoztak létre gabona rekvirálás és a vidéki területeken zajló tömeges éhezés nélkül." Ehhez nem kivántatik kommentár.

 

 kommunista portál más hangokat penget. Természetesen itt is sok a rizsa, de felbukkan néhány figye lemre méltó, elgondolkodtató adat is. 
Az 1925. december 18-31-én tartott XI Kongresszuson  Sztálin beszámolt az pján vezérelve, aki igazolta az iparoitás menetéről, amelyet meg kellett védeni a trockisták, majd az 'új ellenzék' ellen. Az iparosítást anyagi források hiányával, képzett személyzet hiányával, a kapitalista elemek ellenállásával; az országon belül a nepmanok, a kulákok; a nemzetközi színtéren az olaszországban hatalomba kerülő fasiszták és a Németországban győztes nácik, a militarista Japán által gyakorolt fenyegetéssel szemben kellett megvédeni. Kapitalista környezetben kell  építeni. Ez azt jelenti, hogy építkezésünk kapitalista gazdasággal való összecsapásokban folyik. Ezt az ellentmondást emmilyen módon nem kerülhetjük ki. Következésképp a gazdaságot úgy kell felépítenünk, hogy az országunk ne váljon a világkapitalista rendszer függvényévé. Ne kerüljön bele a kapitalista fejlődés általános rendszerébe, mint annak leányvállalata; hogy gazdaságunk ne úgy fejlődjön mint a világkapitalizmus kiegészítő vállalkozása. Önálló gazdasági egységként kell léternünk, amely iparunk és az ország parasztgazdasága közötti kapcsolaton alapul.
Tekintsünktérjünk vissza a klasszikus kapitalizmus országába - Angliába. Milyen forrásokat használt az angol burzsoázia az ipari fejlődés előmozdítására? Ez a paraszti gazdaságok romjain, a határokat nem ismerő munkás kizsákmányolás révén, ideértve a gyermekek munkáját, a rabszolgák behozatalát és eladását Afrikából, az egész államok gyarmatosítását. Emlékezzünk vissza Anglia és más európai államok Kína elleni ópiumháborúira, amelyek segítségével megteremtették az ópium Kínába történő bevitelének jogát és az eladás szabadságát. Anglián kívül, számos más európai állam és az Egyesült Államok ipari hatalmát építették ilyen  módszerekkel.
Az Egyesült Államokban az 1929–1933 közötti nagy depresszió tört ki, amelynek katasztrofális következményei voltak mind a népességre, mind a fővárosra. Sztálin gazdasági, politikai szempontból szándékosan kihasználta ezt a lehetőséget. A lehetséges legnagyobb mennyiségű ipari felszerelést és akár egész üzemeket vásárolt. Meghívott tapasztalt mérnökeket, mert ezekből nem volt elég az országban Az első ötéves terv (1928–1932) éveiben nagyobb vállalkozást építettek, a második ötéves terv (1933–1937) éveiben háromszor többet helyeztek üzembe - 4500 ipari létesítményt. A harmadik ötéves tervet, amely 1938-ban kezdődött, 1941. június 22-én megszakította egy fasiszta Németország által a Szovjetunióval szembeni támadás. De addigra még 3000 ipari óriás lépett üzembe. Összességében a háború előtt a szovjet emberek 9000 stratégiai vállalkozást alapítottak. Az ipari termelés szempontjából a Szovjetunió a második helyre került a világon.

A külföldi beszerzések nyilván szemérmetlenül lealkudott árakon történtek. Csakhogy ezeket a cuccokat át kellett hajózni a tengeren és vasúton az építés helyszinére kellett szállítani. Nemritkán többezer kilométeres távolságokra. A külföldről szer ződtetett szakembereket el kellett szállásolni és meg kellett fizetni. A fentebb idézett hülye "ráfizetést" emleget. Dehát ez nem profitorientált, hanem szó szerint életre-halálra menő beruházás volt. A hatáselemzést nem a közgazdászok, hanem a tízezerszám gyártott magas harcértékü tankok végezték el.

Az írás
idézi Churchillt.

„Nagy öröm volt Oroszország számára, hogy a súlyos megpróbáltatások évei alatt az országot Sztálin, a zseniális és megingathatatlan parancsnok vezette. Ő volt a legkiemelkedőbb, rendkívüli energiájú és lelkiismeretes, kegyetlen és könyörtelen logikájú ember akinek még én - aki a brit parlamentben nevelkedtem - sem tudtam ellenállni.  És miért nem tudott Churchill ellenállni neki? Ellenállhatatlan volta sztálini logika ereje, gondolatainak pontossága, amelyet humorral és gyakran gyilkos szarkazmussal fogalmazott. Sztálinnak - jegyzi meg Churchill - mindenekelőtt nagyszerű humorérzéke és szarkazmusa volt, és képes volt pontosan érzékelni mások gondolaait és humorral, szarkazmussal kerüli meg a beszélgető partnert, annyira, hogy képtelenné válik ellenállni annak a valaminek ami mögötte van:  az erő, az éselmélyüség, a logika erőssége. Ez az erő,  folytatja gondolatait Churchill, annyira nagy volt Sztálinban, hogy úgy tűnt, egyedülálló minden idők államvezetői és népei között. Ilyen zsenik talán minden évezredben születnek."

Ők voltak azok, akik egy papirszalvétán felosztották egymás között Európa háború utáni befolyási övezeteit. Churchill át akarta adni a cédulát, de Sztálin azt mondta, tartsa csak meg - tudván, hogy Churchill szenvedélyes dokumentum gyüjtő.

Épp Churhill ne tudta volna, hogy egy "tömeggyilkossal" kvaterkázik? Ugyan! 

A Politika 2019. október 7-i írása.
Sztálin faekével vette át Oroszországot és atombombával hagyta örököseire. Ezzel a mondattal, amelyet Winston Churchill brit miniszterelnöknek tulajdonítottak, a szovjet és akkor az orosz világ ideológusai nagyra értékelik Sztálin Szovjetuniójának iparosodását. Erre a mondatra büszkék az orosz polgárok. Ez válja ki a nosztalgikus rohamokat: 'ó, milyen országot vesztettünk' írja Andrej Bulgarov a Péter és Mazeppában.
De a tények kategorikusan jelzik, hogy az iparosodás minden ember büszkesége, de nem szovjet. Hacsak természetesen a szovjet nép nem veszi figyelembe az amerikai útlevél tulajdonosokat.
Képzeljünk el egy hatalmas országot: több mint 21 millió négyzetkilométer, több mint 147 millió ember, akiknek csak 18% -a él városokban. Az ország éppen felépül a pusztításoktól, az októberi forradalom következményeiből és a polgárháború szörnyűségeitől. A bolsevikok új gazdaságpolitikája - a NEP - csak most hozza meg a gyümölcsét. Mellesleg, ma a szakértők bizonyítják, ha a NEP bolsevikjai megmenekültek volna, a Szovjetunió gazdasági ugrást tett volna létezésének kezdetén, hasonlóan ahhoz, amit a kínai gazdaság ma csinál. De a párt gőzmozdonyokat, valamint a világforradalmi fegyvereket, tankokat, stb. követelt. Ezért a szabad vállalkozás akadállyá vált, mivel a gazdasági, nem pedig a szovjet törvények szerint működött. NEP meg lett bélyegezve. 1931 februárjában Sztálin kijelentette: 50-100 évvel elmaradunk a fejlett országoktól.  Ezt a távolságot tíz év alatt kell áthidalnunk. Vagy megcsináljuk, vagy összetörnek minket! Valójában a Szovjetunió iparosodása ezekkel a szavakkal kezdődik. Az óriási építkezési korszak a 'Nagy menetelés' nevet kapta. A győztesek, az óriások a szthanovisták! Sztahanov donyecki bányász napi normájának tizennégyszeresét teljesíti. Zeneszeműveket írtak róluk, filmeket készítettek, emlékműveket emeltek nekik, városokat és utcákat neveztek el őket tiszteletükre. 
De ez egy mítosz, egy gyönyörű mese. A szovjet propaganda meghamisította az igazságot arról, hogy valójában kiknek köszönhető a 30-as és 40-es évek minden nagy építési projektjének dicsősége. Az iparosodás valódi hőseiről beszélni egyszerűen veszélyes volt. Manapság minden iskolás tudja, hogy a nagy szovjet építési projektek teljes terhe a börtöntáborok rabjainak  vállára nehezedett. A táborok központja - a híres GULAG - minden nap növelte a munkások iránti igényt. Az ország hatalmas táborrá vált. Az építkezés foglyai, csak olcsó munkaerőt jelentettek. Az építéshez és az iparosodáshoz nagy szükség volt magas képzettségü személyekre, ám ilyenek egyszerűen nem léteztek a Szovjetunióban. 
Akkor ki hajtotta végre a „nagy áttörést” a Szovjetunióban? A képen a híres Dneproges gátja. De kit ábrázol a fénykép? Ha elolvassuk e 'szovjet büszkeség' építésének hivatalos történetét, kiderül, hogy a dicsőség Hugh Cooper amerikai mérnök ezredesé a Cooper Engineering Company tulajdonosáé és munkatársaié. Cooper tervezte és építette a Dnyeper Hidroelektromos Erőművet, a német Krupp művek által biztosított berendezésekkel, valamint az amerikai General Electric hidroturbi náival.
Vagy itt van egy újabb büszkeség - a híres sztálingrádi traktorgyár, amelyen az első szovjet tankok készülnek. Kiderült, hogy teljes egészében az Egyesült Államokban készült, az Albert Kan Incorporated amerikai cég projektje alapján, és 100 hajón szállították a Szovjetunióba. Természetesen az ilyen berendezéseket (újra) össze kellett szerelni és karbantartani azoknak, akik értenek hozzá. Az amerikai Detroitban megnyitották a Tractorbuilder képviseletét a sztálingrádba munkaválla lókkén   menni vágyók felvételére. A sztálingrádi traktor első igazgatója, Ivan I. V. Ivanov koordinálta a felszerelés és az emberek felvételét. Mellesleg, csak Henry Ford gyáraiból mintegy háromszáz munkást vett fel, természetesen az amerikai iparos beleegyezésével.
És ez sem igazi! A Gorky Automobile Plant (GAZ) az Austin amerikai vállalat építette. A híres Lenin Komszomol autógyárat, amely a moszkvai autókról jól ismert, a Ford tervei szerint építették, és a Ford volt az első autó. Magnitogorsk - a híres Magnitogorski Vas- és Acélüzem - a vas- és acélművek pontos másolata Gary-ben, Indiana, USA. És ez csak egy kis része a példáknak, mivel 10 év alatt az amerikaiak mintegy másfél ezer gyárat építettek a Szovjetunióban! Az amerikai szakértők készítették a vegyipar, a repülés, az elektromos, az olaj-, a bányászati, a szén- és a kohászati ipart a bolsevikok számára. Az Egyesült Államok közvetlen támogatásával a Szovjetunióban építették fel Európa legnagyobb gépkocsi- traktor- és repülőgép- hajtóművek gyártására szolgáló üzemét.
De ez még nem minden, az amerikai professzorok több mint háromszázezer szovjet szakembert képeztek a szovjet ipar számára.
Igen, az iparositás megváltoztatta az ország arculatát és minőségileg új szintre hozta. De ez a szovjet emberek műve, vagy még mindig egy nagy szégyen? Végülis az iparositás csak olyan szovjet állampolgárok milliói életének rovására valósult meg, akiket Sztálin táborokba zárt, és a kommunista eszmékben hívő amerikai szakértők szellemi munkája alapján.

A zsidó mószerolás mindíg aljas, de ez ráadásul hülye is. Mi történt valójában?

A Politika felrója - Sztálinnak - hogy a Szovjetunióban egyáltalán nem voltak százszámra vizierőművek és gyáróriások építésére képzett/tapasztalt szakemberek és Sztálin külföldról "édesgetett" ilyeneket. A helyzet az volt, hogy nemcsak e', vagy a' nem vót, hanem semmise' nem vót'... Üres kamrának pedig bolond a gazdasszonya. Sztálin kivételnek bizonyult.
 

A Szovjetunió iparosításának mindenekelőtt politikai akadályai támadtak. Az 1929 Áprilisi a KB-ülésén a régi bolsevikok közül néhány politikai bizottsági tag, Buharin – a Komintern elnöke –, Rikov – Lenin után a Népbiztosok Tanácsának elnöke – és Tomazkij fellépnek a körvonalozódó sztálini program ellen. A mindenáron önálló, a Nyugattól elkülönülő „orosz” fejlesztést nacionalizmusnak tartották, szemben a forradalom eredeti internacionalizmusával. Azaz Hammerrel, koncesszióival, megazisten. Az elemzésekből végülis az a következtetés adódna, hogy a szovjet ipart a gulagok foglyai és az amerikai szakmunkások, technikusok és mérnökök építették fel. Dehát nem így történt.

 Az óriási nehézipari beruházásokhoz agitációval és politikai kényszerítéssel hatalmas embertömegeket mozgósítanak az ország különböző részeiből. Országszerte élmunkás-brigádok alakulnak. Tömeges népvándorlás kezdődik és fokozódik. Csak a falusi gépállomásokra ... majd 300 ezer munkást csoportosítanak át.

Ezek nem foglyok, hanem döntő többségükben lelkes fiatalok, akik megértik, helyeslik és támogatják a pofonegyszerü sztálini elveket. A sztálini modell államépítkezésének gondolatmenete: ahhoz, hogy a Szovjetunió ütőképes, önálló nagyhatalommá váljék, önálló nehézipari bázist kell létrehozni. Ez energiatermelést és gépgyártást jelent: a nehézipar alapja lehet a hadiiparnak és a mezőgazdasági gépgyártásnak. A hiányzó technológiát nyers emberanyaggal kell pótolni (filmek örökítették meg lelkesítő szándékkal a marokkal betont hordó és lábbal csömöszölő erőmű-munkásokat), az emberanyagot pedig a mezőgazdaságból elvándorlókból kell feltölteni.
 

Persze a lelkes munkás, paraszt, vagy őgyelgő nem lesz magától képzett szakmunkás. Oktatni és ösztönözni kell. A tömeges oktatásról Sztálin bírálói kegyeskednek említést tenni. Az ösztönzés pedig jellegzetesen sztálini volt.

 A rendkívül alacsony szakszínvonalú munkaerőt gazdaságon kívüli kényszerrel, azaz nem fizetéssel, hanem politikailag szervezett munkaversennyel, mozgalmakkal kell teljesítményre szorítani.

Valahol olvastam - de már nem tudom hol - a "sztálini behívókról."

 A centralizált állami  irányítás meghatározta a társadalom új hierarchiáját a munkaszervezet egészében. A kiterjedt területű országban mozgatott hadsereg, de a nehéz fizikai munkára igénybe vett férfi munkaerőhöz fel kellett zárkóznia a női munkaerőnek, s bizonyos területeken (egészségügy, oktatás, közlekedés, hivatalok, könnyűipar) kellett helyüket megtalálni. Ez a fizetésben is, de a presztízsben is átértékelést kívánt, látszólag a fizikai munka rendkívüli megbecsülését, a korábbi középosztály-központú társadalmi hierarchiával szemben.

[Ez nem volt vicc. Rákosi uralkodása idején egy szakképzett vájár nálunk is cca. 14.000-et keresett, egy egyetemi tanár cca. 10.000-et.]

 

Az iparosítás dübörgött. 1931–32-ben megkezdik a termelést az első nagyüzemek; a kuznyecki fémipari kombinát 23 hónap, a gorkiji autógyár 17 hónap, a harkovi traktorgyár 15 hónap, a magnyitogorszki kombinát első nagyolvasztója 3 év alatt épült fel. A dnyeperi vízerőmű beindítását az 1934. januári XVII. Pártkongresszus a sztálini rendszer kiépítésének teljes győzelmeként ünnepli. A győztesek komgresszusának nevezték.

A művelődési otthonok sorát épitették fel. Népi együttesek töltötték meg a termelési ünnepségek rögtönzött színtereit. A mostoha viszonyokat 'túlélő' fiatalok lendülettel élték meg a 'világfelforgatás' hangulatát.

Ez után megkezdődött a párton belüli tisztogatások [a 'csisztka'] sorozata, de ez egy későbbi történet.

 

Fentebb már emlitettem, hogy a sztálini iparositás próbája a II. Világháború volt. Erre is kitérek majd, de előbb a "csisztka" következik.

 

2020.05.25

 

5.

Csisztka. A Vörös Hadsereg lefejezése.

 

Mondják azt, hogy cinikus vagyok, mégis azt mondom, hogy Tuhacsevszkij és tábornok társai kivégzése elsősorban "filozófiai" meggondolás, nem Sztálin paranoiájának következménye volt. Visszamehetnék példákért az ókorba is, de csak a "bonapartizmusig" megyek vissza.

Ha egy államférfi katonát lát, óhatatlanul eszébe kell jutnia hogyan
bánt el Bonaparte Napoleon a Francia Köztársasággal. "
1799. november 9-én összeült a Vének Tanácsa. Szemle ürügyén csapatok gyülekeztek a Tuileriákban. Bonaparte tábornokot megbízták a dekrétum végrehajtásával, s parancsnoksága alá helyezték a Párizsban lévő csapatokat A Direktóriumot ezzel megfosz tották minden hatalmától (még az őrség is Bonaparte parancsnoksága alá került), amely így arra kényszerült, hogy tudomásul vegye az eseményeket. Brumaire 19-én (1799. november 10-én) déli egy óra körül Saint-Cloudban megnyílt a tanácsok ülése. Bonaparte 4-5 ezer embert vont össze a palota körül. Elhatározta, hogy közbelép. Szót kért a Vének Tanácsában. Ünnepélyesen biztosította a küldötteket a köztársaság iránti odaadásáról, tiltakozott a vád ellen, hogy katonai kormányt akarna létesíteni. ... Támadta az Ötszázak tanácsát. Az esetleges ellenzékieskedőket megfenyegette derék katonabajtársainak beavatkozásával 'kiknek látom már csillogni szuronyait'. Ami a háromszor is megsértett alkotmányt illeti, az nem létezik többé; nincs többé Direktórium sem. Végül egy ígéret következett: mihelyt elmúltak azok a veszélyek, amelyek miatt különleges hatalmat ruháztak rám, le fogok mondani erről a hatalomról. Az Ötszázak Tanácsában gránátosok és tábornokok gyűrűjében jelent meg. Egy oszlop Murat és Leclerc vezetésével, dobpergés közepette bevonult az Orangerie – ba (Narancsliget), és szétkergette a képviselőket, akik a köztársaságot éltetve távoztak a teremből."

A kérdést úgy teszem fel, oka/joga volt e Sztálinnak arra, hogy egy bonapartista veszélyt feltételezzen és kiküszöbölje azt?
Válaszom az, hogy igen. Ebből a nézőpontból a legkiválóbb, legnépszerübb tábornok a legveszélyesebb ellenfél. Így esett a "logikus" választás Mihail Nikolajevics Tuhacsevszkijre.

Mielőtt elerednének könnyeink "balsorsa" miatt, jó ha tudjuk, hogy a polgárháború hőse rendszeresen
használt mérgesgázt az orosz polgári lakosság ellen, évtizedekkel megelőzve Szaddam Husszeint. Szaddamot a "hagyományos" 13 csomós kínzókötélre akasztották, Tuhacsevszkijt pedig egy pillanat alatt küldte a másvilágra Sztálin Guinnes rekorder hóhéra Vaszilij Blohin, akire lentebb még visszatérek.
 

Az 1938 novemberében közzétett „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története egyetlen helyen említi Tuhacsevszkij nevét, mégpedig „a buharinista–trockista banda szörnyetegeinek, ezeknek a fehérgárdista törpéknek, nyomorúságos férgeknek a sorában. Nevét kitörölték a történelemből.
Tuhacsevszkij nemesi családban született. Ennek dacára nem mindennapi pályát futott be. 1918-ban belépett a kommunista pártba és a Vörös Hadseregbe. A katonailag képzett és őszintén bolsevik hadfi pillanatok alatt magas parancsnoki beosztásokba került. Minél feljebb jutott annál inkább szembekerült a tábornoki kar müveletlen, maradi elemeivel.

 

Orosz forrás szerint a Szovjetunió fegyveres erõinek átalakításával kapcsolatos elképzelései a Védelem Népi Bizottságának ellenállásába ütköztek. Vorosilov, Bugyonnij, és Jegorov főmarsallok, valamint Szaposnyikov, Dibenko, Belov fontos beosztásu parancsnokok ellenségesen viselkedtek Tuhacsevszkijjel szemben. 

Ő nem hagyta magát. 1936 májusában javasolta Sztálinnak, váltsa le Vorosilovot a Bizottság elnöki tisztéről alkalmatlanság [inkompetencia] miatt. Ez a helyzet a palotaforradalom képét kezdte ölteni.
 

A konfrontációról a Zsukov marsall mondta később Szimonov írónak, hogy Vorosilov ebben a szerepben valóban kevés kompetenciájú ember volt. Végig amatőr maradt a katonai ügyekben. A Népi Bizottságban a gyakorlati munkát Tuhacsevszkij végezte.

Voroshilov ellenfelei Sztálin előtt felvetették Vorosilov népbiztos leváltásásának kérdését. A Sztálinnal folytatott gyakori találkozók során Tukhachevszkij bírálta Vorosilovot. Sztálin eleinte ösztönözte ezt a kritikát, konstruktívnak nevezve, és hajlandónak mutatkozott megbeszélni az új kinevezések és egyéb változtatások torzítások lehetőségeit.

 

A mérleg végül mégis Vorosilov javára billent. Ebben szerephez jutott Sztálin személyes sértettsége. 1927. november 7-én a Vörös téren hárman megtámadták, tarkón ütötték. A védelmére rendelt katonák nem álltak a helyzet magaslatán. A felelős parancsnokok Ejdeman, Jakir és Tuhacsevszkij pedig semmit nem tettek a hasonló esetek elkerülésére. Úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Sztálin egyelőre várt és hallgatott, de az emlitettek sorsa már megpecsételődött.

Kapóra jött egy provokáció, amely a "legveszélyesebb náci" Reinhard Heydrich  ötlete volt. Egy összeesküvés dokumentá ciót hamisítottak, amely azt "bizonyította" hogy megölni készültek Sztálint és Vorosilovot, majd átveszik a hatalmat. A "vörös dossziénak" nevezett csomagot átjátszották Edvard Benes csehszlovák elnöknek, aki megküldte Sztálinnak. A kínzások hatására Tuhacsevszkij beismerő vallomást tett. Holott mindössze arról volt szó, hogy Tuhacsevszkij határozottan elégedetlen volt Sztálinnal és környezetében valóban tárgyaltak a főtitkár eltávolításának szükségességéről – írta az ötvenes években Párizsban megjelent emlékirataiban Ligyija Nord, aki korábban a Vörös Hadsereg személyügyi csoportfőnökének neje és Tuhacsevszkij egyik feleségének nővére volt.

A leszámolás rettenetes volt. A
leírása szerint Az 5 marsall és 8 első osztályú hadseregtábornok közül Sztálin három marsallt (Tuhacsevszkij, Jegorov, Bljuher), és öt első osztályú had-seregtábornokot végeztetett ki. A 12 másodosztályú hadseregtábornok közül tizet likvidált.

Ugyancsak a haditechnikában olvashatók a következők.
"Sztálinról sokan és sokat írtak. Többek között arról, hogy jó humorérzékkel rendelkezett ismert volt szarkazmusa. Pontosan és röviden, közérthetően fejezte ki gondolatait. Emlékező tehetségéről legendák szólnak. Úgy gondolta, ha valaki nem képes egyszerűen és érthetően beszélni és írni, akkor a fejében káosz van. A gondolati tömörségnek különösen háborúban van jelentősége. Olyan személyeket választott ki a katonai posztok betöltésére, akik megfeleltek a fenti követelményeknek."

Sztálin azzal is tisztában volt, hogy egy igazi diktátor fontos jellemvonása a kiszámíthatatlanság. Néha egy szó miatt ölt, máskor pedig... Két jellegzetes epizód következik.
 

Apanaszenko esete.
Egy tanácskozáson Apanaszenko akkurátusan jegyzetelt. Sztálin teát rendelt, majd hirtelen hozzá fordult.
Hány páncéltörő löveged van – kérdezte. A tábornok azonnal válaszolt. Ezeket a lövegeket is vagonírozd be parancsolta Sztálin. Hírtelen az Apanaszenko előtti teás pohár tele teával végigrepült a hosszú asztalon. A tábornok felugrott és felkiáltott. Te! Mit akarsz, mit csinálsz? Ha a japánok megtámadnak, mivel védem meg a Távol-Keletet? Ezekkel a lampaszokkal – mutatott a nadrágjára. Ments fel a beosztásomból, lövess agyon, de a lövegeket nem adom! Mindenki arra várt, hogy megjelennek Berija emberei. Sztálin megszólalt:
Nyugodj meg, nyugodj meg Apanaszenko elvtárs! Érdemes ennyire izgulni azok miatt a lövegek miatt? Tartsd meg azokat magadnál. A tábornok kérte magát frontszolgálatra. A főparancsnok válaszolt. Nem, nem.Az ilyen bátor és tapasztalt parancsnokra, mint te, a pártnak a Távol-Keleten van szüksége.

 

A Rokoszovszkij affér.
A marsall nemcsak Sztálinnal, hanem az őt körbevevőkkel is vitába szállt. 1944 májusában a II. világháború legnagyobb hadműveletére a belorusziai támadó hadműveletre készültek. Sztálin és két helyettese, Zsukov és Vasziljevszkij mindent átgondoltak és egyenként hívták a frontparancsnokokat feladataik meghatározására. Rokoszovszkijra került a sor. Neki saját, külön elképzelése volt. Jobb, mint Sztáliné. Vitázni Sztálinnal, halálos kockázatot jelentett. Ő mégis szembeszállt. Kiküldték a szomszéd szobába, hogy gondolkozzon, majd újra feladatot szabnak neki. A válasz ismét nem. Váltsanak le, csukjanak be, vegyék el a válllapomat, küldjenek sorkatonaként a büntető zászlóaljhoz, fejezzenek le, de ezt a parancsot nem teljesítem – mondta. Még egyszer kiküldték. Sokáig gondolkodott. Hívatták. Meggondolta magát? Teljesíti a legfelsőbb főparancsnok parancsát – kérdezte Sztálin. Nem, nem fogom– válaszolta Rokoszovszkij. Az ördög vigyen el! Csináld, ahogy te akarod – hagyta rá a főparancsnok. A frontparancsnok ragyogóan teljesített. Megsemmisítette a német Közép hadsereg csoportot. Sztálin már a hadművelet második napján látta, hogy Rokoszovszkij terve nemcsak nagyszerű, de zseniális volt. Hősiességéért, kezdeményező készségéért és bátorságáért hét nap múlva megkapta a marsalli rendfokozatot, egy hónap után pedig a Szovjetunió Hőse aranycsillagot. Később ő vezényelhette a győzelmi díszszemlét.

 

* * *


A sztálini mentalitás egyik megnyilvánulása Horthy sorsának "rendezése" volt.

A NÉPSZAVA
2014. febr. 7-
cikkében még mindíg azt fejtegeti, hogy Horthyt fel kellett volna akasztani. "Hogy Horthy Miklóst miért nem állították bíróság elé, az Sztálin cinikus számításán múlott. Nagy Ferenc miniszterelnök emlékirataiból közismert, hogy a magyar delegáció 1946 áprilisi moszkvai látogatása alkalmából Sztálin Nagy Ferenc elképedésére vacsora közben odavetette: ne ítéljék el Horthyt. Először is Horthy már öregember, azután nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak fegyver szüneti ajánlatot tett 1944 őszén."
Igazán kár, hogy Horthy akasztásánál a vérszomjas zsidó csürhe nem rendezhetett Purim ünnepet és nem dirigálhatta a hóhért: "lassan Bogár, lassan!"

 

* * *

Sztálinnak a Második Világháború idején már nem volt katonai ellenzéke. Seregében egy főrangú áruló akadt: Vlaszov a Vörös Hadsereg egyik legfiatalabb tábornoka, aki átállt a németek oldaláraa. A második világháború kitörése után hősiesen harcolt, magát több véres ütközetben kitüntette. Megkapta a Vörös Zászló érdemrendet. Újságcikkek nyolc másik tábornok mellett kitüntetően közölték fényképét címoldalaikon Zsukov mint az egyik legtehetségesebb katonát, személyesen mutatta be Sztálinnak. Részt vett a szovjet csapatok hadműveleteiben, 1941-ben a 37. hadsereg vezetőjeként Kijev védelmére rendelték. Kijevet nem sikerült megvédenie, de maradék csapatával sikerült áttörnie a német vonalakon és elérnie saját hadtestét.

Ezután Sztálin személyesen nevezte ki a Moszkva alatti 20. hadsereg parancsnokává. Vlaszov csapatai hatalmas áldozatok árán, de megállították a német támadást; Sztálin személyesen tüntette ki és kinevezte altábornaggyá, így Sztálin kedvenc tábornoka Zsukov után ő lett az egyik legfiatalabb tábornok a seregben.

1942-ben a körbezárt Leningrádba küldték, hogy a 2. csapásmérő hadsereg vezetőjeként megtörje a német ostromzárat. A hadsereg az egy éve tartó ostrom miatt kimerült, a felszerelés hiányos, az alakulatok nagy része demoralizálódott; 1942 júniusában mégis megindították támadásukat, de Leningrádtól délre a németek bekerítették és megsemmisítették a hadsereg nagy részét. Vlaszov július 12-én fogságba esett és hamarosan egy speciális börtönbe került, mint magas beosztású tiszt, itt közölte a németekkel, hogy átáll hozzájuk.

Mint megbízható kollaboráns, megalakíthatta a foglyokból a ROA-t (Русскaя освободительнaя армия, Orosz Felszabadító Hadsereg), és ennek a hadseregnek a vezetője lett. Együtt a többi dezertált tábornokkal, tisztekkel és katonákkal a szabad Oroszországért harcolt Sztálin ellen.

Több kisebb csata lefolyása után az Odera melletti Frankfurtban Georgij Zsukov ellen vetették be őket, ahol a ROA sem tudta megállítani Zsukovot, így a háború menetére mégsem tudtak semmilyen befolyást gyakorolni.

A háború végén egységével az Orosz Felszabadító Hadsereg az amerikai csapatok előtt tette le a fegyvert. Az amerikaiak azonban Vlaszovot és társait nem tekintették hadifogolynak és kiadták a szovjeteknek, azzal az indoklással, hogy számukra ők csak kollaboránsok voltak. Hadseregének java része munkatáborokba került, közülük és az őket segítők közül ezrek végezték jeltelen tömegsírokban. Vlaszovot a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága a németekkel való kollaborálás miatt halálra ítélte.

Vlaszovot a szovjet rendszer árulónak tartotta, éveken át nevét említeni sem volt szabad, s azt több nyilvántartásból törölték. A személyére és szerepére vonatkozó történelmi kutatások, többek közt ezért is, még nem adtak róla lezártnak mondható képet. Hadseregének tagjait a nyugati hatalmak, annak ellenére, hogy vélhetően tudták, a biztos halál vár rájuk, átadták a szovjeteknek, java részük munkatáborba került, közülük és az őket segítők közül ezreket (elsősorban ukránokat) lőttek tömegsírokba.

Vlaszov esete az a kivétel, amely erősíti a főszabályt: Sztálin jó emberismerő volt és a hadsrereget szilárdan kézben tartotta.

És Hitler?

 

Hitler katonapolitikája teljességgel hibás volt. Ismeretes, hogy politikáját a Wehrmachtra alapozta és hogy a tábornokok kedvében járjon lemészárolta annak az SA-nak a vezérkarát, amely hatalomra juttatta és annak megtartásában a leghűségesebb támasza volt.
 

A tábornoki kaszt nem volt hálás a "tojtatásért." De nem ez a legmegdöbbentőbb, hanem az, hogy az SS, élén a "hűséges Heinivel", az első kakasszóra, ső azelőtt, árulóvá vált. Amikor az orosz hadjárat sikere kétessé vált, bekövetkezett a III. Birodalom eszmei, akarati, harci egységének teljes szétesése.

 

Erről ír meghökkentő tényeket az ismert szovjet író Bezimenszkij. Könyve meglehetósen vaskos, ezért csak néhány mondatot emelhetek ki belőle.

Franz Halder vezérkari főnök 1941 júliusában még úgy vélte, hogy Wehrmachtnak téli felszerelésre csak mint megszálló erőnek lesz szüksége. Alfred Jodl későbbi vezérkari főnök pedig kijelentette, hogy
"a Szovjetunió három hónapon belül összeomlik" [243 old.] Hitler is kijelentette "nem lesz semmiféle téli háború!"  [244 old.]

Lett...

Hitlernél leesni látszott a tantusz. "1941/1942 telére egyetlenegy tábornok sem maradt meg a posztján azok közül, aklk 1941. jun. 22-én átlépték a szovjet határt. Hitler maga lett a szárazfööldi haderő főparancsnoka." [258 old.]
 

Aztán büdösödni kezdett a hal. A fejétől...
"1941 szeptemberében egy Danfeld nevü SS ügynök megjelent Burckhardt svájci professzornál ... és közölte, hogy Himmler környezetét nagyon foglalkoztatja a kiút keresése." [289 old.]

 

A Hitler rendszere és személye (!) elleni összeesküvés már 1942 áprilisában teljes fordulatszámon zakatolt. Kulcsfigurája Goerdeler, aki a Wallenberg testvérekkel lépett összeköttetésbe. "Arra kérte Jakob Wallenberget tudakolja meg Londonban milyen igéretekre számíthat Németország egy államcsíny esetén." [291 old.] 

[Ha 1944 július 20-án sikerült volna Hitlert meggyilkolni Goerdeler lett volna a puccs-kormány kancellárja. Letartóztatása után számos összeesküvő-társ nevét adta ki a Gestaponak, több száz vagy akár több ezer ember letartóztatását és kivégzését okozva. Henteskampón lógva fejezte be ő is 1945 február 2-án. Ez is egy karrier.]

Goerdeler nem volt magányos összeesküvő. Együtt konspirált Canarissal a német kémelhárítás főnökével, a hájas marsallal Göringgel, sőt az SS vezetőjével Heinrich Himmlerrel is.

"Ma már bizonyított tény, hogy a tábornokok az összesküvő tevékenységet a Harmadik Birodalom egyil legaljasabb figurájával folytatták Úgy döntöttek, szembefordulnak az első számú hóhérral Hitlerrel és ehhez megszerzik a második számú hóhér Himmler beleegyezését."  [304 - 305 old.] 

Lenne még néhány zaftos idézet, de ennyi elég.

A Stauffenberg ezredesnk, a németországi tartalék haderő vezérkari főnökének, közismert akciójáról néhány mondat.

A Hitlernek szánt bomba a Wolfschanze bunkerére volt kalibrálva, ám Hitler egy szellős furnér barakkban tartotta a vezérkari tanácskozást. A bomba szuperált, de Hitler azzal tápászkodott fel a földről  "tyű, az új nadrágom, tegnap vettem fel először!" [343 old.]

A folytatás azonban nem volt ilyen kedélyes. Stauffenberg, a robbanás hangját hallva olybá vette, hogy a Führer meghalt és leadta a drótot. A "Walkür" fedőnevü akció gépezete teljes gőzzel beindult; de rövidesen megindult az elhárítás, ill. megtorlás gépezete is, amelyet az a Himmler vezényelt, aki maga is összeesküvő volt. Az össze esküvés a "Witzleben puccs" nevet kapta a nyugdíjas tábornok után.

Kavargathatnék még a moslékban, de abbahagyom. Úgy döntöttem, inkább megszámolom az igazi nácikat. Ment mint a karikacsapás. Négyan voltak/maradtak: Hitler, Joseph Goebbels Magda Goebbels és Eva Braun.

Ők nem hagyták el a führerbunkert. Velük "maradt" a Goebbels házaspár hat gyermeke is...

A Hitlert körbenyálazó aljasság legvisszataszítóbb megnyilvánu lása a "szökési legenda". Vagyis az az állítás, hogy Hitler - átlépve kilenc holttestet - meglépett a bunkerből.

Az a Hitler, aki önként, minden ellenvéleményt félresöpörve Berlinbe vonult, hogy sorsa ott teljesedjék be. Az a Hitler, aki csupán az élve elfogattatástól és az ezzel járó megaláztatástól félt az a Hitler indult volna el a Berlinben nyüzsgő oroszok közé, hogy mentse a bőrét, amit önként vitt a vásárba?

Hitler katonapolitikájának teljes csődjét épp az írta le, aki a laghűségesebb harcostársa volt: Joseph Goebbels. Naplójában a következőket írja.

Goebbelst a hadsereg és az állam felső vezetőinek gyengesége idegesítette. Már a második oldalon ezt írja: „kitüntetésekkel teleaggatott hülyék és néhány fuldokló, beképzelt majom nem lehet részese a háború vezetésének. Vagy megjavulnak, vagy el kell őket távolítani.” Goebbels szavaiból a hadsereg megtisztításának álma csendül ki "a kiér demesült hülyéktől”. Késő már Szuvorov gondolatait olvasni. Ezzel korábban kellett volna foglalkozni. "Hitlernek nincsenek hadvezérei. A Führer nem támaszkodhat saját katonai tanácsadóira. Oly sokszor becsapták és megvezették, hogy kénytelen maga foglalkozni minden alegységgel."
Furcsán hangzik ez számunkra? Igen, de van tovább is. "Merte volna valaki Sztálint becsapni! Ha a Führer maga csinál mindent, akkor ő nem Führer. A vezetés művészete abban áll, hogy meg kell találni azokat a segítőket, akikre lehet számítani."

Március 8-án azt írja: „sem a katonai, sem a polgári szektorban nincs erős központi vezetés, mindenről a Führernek kell jelenteni. Ez viszont csak néhány esetben lehetséges.”
Négy nap múlva így folytatja naplóját. „A német a legfegyelmezettebb náció, ráadásul pedáns is. Íme, itt a szituáció: senki nem teljesíti Hitler pa-rancsait. Minden tábornok azt teszi, ami neki tetszik, a legfelsőbb hatalomnak nem rendeli alá magát. A Wermacht csúcsán tisztogatást (!) kellett volna végrehajtani. Ha a legfelsőbb szinten nincs rend, senki ne csodálkozzon azon, ha az alárendeltek saját útjukat járják.”
A sokatmondó összegezés így hangzik. "Hitler, bár 12 éve hatalmon van, ígérgette ugyan a tisztogatást, de nem valósította meg. Igaz ő a tisztogatás helyett a 'reform' kifejezést használta. A Führer nem 'fejezte le' saját hadseregét, mégis a háborút egy szétvert Németországgal, egy szétesett, a hatékony központi irányítást nélkülöző haderővel fejezte be. Sztálin a háború előtt megtisztította a parancsnoki kart, ezzel egyfajta fiatalítást is végzett. A háború befejeztével mégis legyőzhetetlen hadsereggel és kiváló tábornokkal rendelkezett. Olyanokkal, mint Rokoszovszkij, Vasziljevszkij, Dragunszkij, Malinovszkij, Govorov, Zsadov, Konyev, Vatu-tyin, Csernahovszkij, Novikov, Kuznyecov, Malinyin, Badanov, Bogdanov, Antonov, Mereckov, Krejzer, Rotmisztrov, Rübalko, Leljusenko, Katukov, Berzarin, Puhov, Purkajev, Golova nov, hogy a többit ne is említsük."

Itt már csaknem megnyomtam az utolsó Entert, de - mint már annyiszor - megint eszembe jutott valami: kik voltak Hitler legveszélyesebb árulói? Nem a tábornokok! 

A magyar/zsidó/Radó kémhálózatának leleplezésével kapcsolatban írtam egyet - mást "Putyin razdvedkája" c. cikkemben.
Ebből egy részt most ide illesztek. Nem kivagyiságból, hanem azért, mert ide illik-

 Ennek a kémhálózatnak a csápjait (majdnem mindet...) Walter Schellenberg által vezetett belbiztonsági szolgálat (Sicherheitsdienst -SD) vágta le. Ezért Schellenberg emlékiratait tekintem a legérdekesebb, ill. leghitelesebb forrásnak. A szerző az egész Európát behálózó óriási hidraként jellemzi a kémszervezetet, amely újszerű rövidhullámú rádiókészülékekkel dolgozott és különösen rafinált kódot használt. A hálózat (egy részének) bukását e kód regénybe illő módszerekkel történt feltörése eredményezte. A kémregény, ill. rémregény részleteiben nem merülök el. Az elmlékiratnak csupán a cikk mondanivalója szempontjából leglényegesebb néhány mondatát citálom. "A letartóztatások és kihallgatások ... villámcsapásként hatottak ... Az érintettek ... Becker repülőtechnikai főmérnök ezredes ... A légierő vezérkarának öt tagja összedolgozott Beckerrel ... Shulze - Boysen főhadnagy a Repülésügyi Minisztérium elhárító osztályát vezette ... A birodalmi Gazdasági Minisztériumban Arvid Harnack kormányfőtanácsos ... olyan részletes anyagot szolgáltatott a szovjeteknek, hogy Moszkvában jobbanj ismerték nyersanyagellátási helyzetünket, mint pl. az érte felelős hivatalnok ... " [230 old.] Ez lenne a villámcsapás? Nem, hanem a folytatás! "Természetesen érdekelt bennünket, milyen motívumok mozgatták ezeket az intellektuelleket, akiknek a pénz nem jelentett semmit ... Az ő ellenállásuk nem is a nemzetiszociallizmus meg semmisítésére korlátozódott, hanem belsőleg annyira elfordultak az általuk betegnek ítélt Nyugat szellemiségétől, hogy már csak a Keletben látták az emberiség üdvét." [230 - 231 old.]

Ez a felismerés vezet át a "Werther"-féle másik (!) kémhálózathoz és teszi érthetővé annak fantasztikus sikereit.

Schellenberg az eset kapcsán megemlíti, hogy a felgöngyölítésben segítségére volt a Gestapo főnöke Heinrich Müller ("Gestapo Müller"), aki később számára megdöbbentő közléseket tett, sajnálkozva a lebukottakon...  "A szovjet befolyás Nyugat Európában nem csak a ... munkáskörökben létezik, hanem behatolt a szellemi - értelmiségi rétegekbe is ... Azért terjedhet mert megfelel a mi kultúránk szellemi közömbösségének ... Gondolok itt a Harmadik Birodalom eszmevilágára is, mert a nemzeti szocializmus is egyfajta trágyája ennek az intellektuális táptalajnak, amelyben szellemi bizonytalanság és egyfajta politikai nihilizmus tenyészik ... Szemben ezzel Oroszország, amely lassanként egységes szellemi, biológiai kompromisszum nélküli erejével hat. ... Amit akartak, azt a nemzetiszocializmus a sok kompromisszumával nem nyújthatta számukra.  ... A mi intellektuális felső rétegünket tisztátalan szellemiségükkel a nemzeti szocializmus nem tudta átformálni és ebbe a vákuumba tör be most a kommunista Kelet ... Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy Sztálin jó úton jár. A nyugati államvezetést magasan felűlmúlja," [264 old.]
Mindezek után Schellenberg megemlíti, hogy tudomása szerint Müller átállt az oroszokhoz. [Nos, nem állt át. Berlin ostrománál meghalt és - minő fintora a sorsnak - egy zsidó tömegsírba temették. Csak azt nem tudom, a zsidók forognak sírjukban, vagy Müller.
 Az is lehet, mindannyian forognak - egymással ellenkező irányba...]

Ami a "politikai idealizmust" illeti, ez a vircsaft nem működhetett volna ilyen jól ama bizonyos zsidó finesz nélkül. Ennek letéteményese volt a szervezetben a "magyar" Radó Sándor, akit Sztálin bekóterezett, mint nyugati kémet...

* * *

Most, hogy e cikk írása során ismét belelapoztam az emlékiratokba villámcsapásként ért, hogy valami hiányzik (!) belőle. Egy büdös szó se olvasható a birodalom fantomjáról Wertherről. Holott ... holott Schellenberg kiszaglászta Werthert, de felfedezését Himmlernek kellett jelentenie, aki megparancsolta neki, felejtse el ezt az ostobaságot. Pedig nem volt ostobaság! Franz Halder a vezérkari főnök "hadinaplójába" a következőket jegyezte be. "Szinte valamennyi támadási terv, közvetlenül az elkészülte után, mielőtt az én asztalomra jutott volna, a Führer közvetlen környezetéből valakinek az árulása folytán az ellenség kezébe került." A "szinte valamennyi" világította meg Werther alakját... Legalább egy sorsdön tően fontos tervről ugyanis nem szereztek tudomást az oroszok, ez pedig Manstein harkovi ellencsapásának terve volt, amit Manstein vezérkara dolgozott ki. Hitler a helyszínre repülve hagyta jóvá a tervet. Ezen alkalommal Bormann nem utazott vele, így az alias Werther nem tudta leadni a drótot...

Bormann politikai világnézete alapján is alappal feltételezhető, hogy Sztálinnak kémkedett. Feljegyezték ugyanis, hogy
  "Többször kijelentette, mélységesen tiszteli Sztálint, aki kiírtotta a Lenin féle zsidó bandát (Trockijról, Kamenyevről, Zinovjevről, Buharinról , Radekről, stb. van szó) és Hitlernek is ezt kell tennie." [Földi László: Bormann is kém volt. 180. old.]

A Berlin - Moszkva közötti zavartalan rádióforgalmazás csak úgy volt lehetséges, hogy Bormann üzelmeit a másik "idea lista" Gestapo Müller fedezte, akinek hatáskörébe tartozott a rádiózás ellenőrzése.

Ez a téma olyan, hogy nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Ezt teszem most.

2020.05.28


Sz. Gy.

 

Folytatom!