UGRÁS A TARTALOMJEGYZÉKRE

 

 ÉSZREVÉTELEK - JAVASLATOK TARTALOMJEGYZÉKE [UGRÁS]

 

§

CIVIL JOGÁSZ BIZOTTSÁG

A 2006. OKTÓBER 23-I BUDAPESTI ERŐSZAKOS CSELEKMÉNYEK KIVIZSGÁLÁSÁRA

oktober23bizottsag@freemail.hu

www.oktober23bizottsag.hu
 

 

 

 

A 2006. OKTÓBER 23-I BUDAPESTI ERŐSZAKOS CSELEKMÉNYEK KIVIZSGÁLÁSÁRA LÉTREJÖTT  

CIVIL JOGÁSZ BIZOTTSÁG

 

J E L E N T É S E  

 

A 2006. SZEPTEMBERI-OKTÓBERI

EMBERI JOGI JOGSÉRTÉSEKRŐL

 

Budapest, 2007. március 1.

2. sz. javított és bővített kiadás 

 

Az egyes fejezetek szerzői:

 

Dr. Morvai Krisztina

I. fejezet

Dr. Juhász Imre

III. fejezet

Dr. Szöőr Anna

II. VIII. fejezetek

Dr. Völgyesi Miklós

   VII. fejezet

Dr.Gaudi-Nagy Tamás

V. VI. IX. fejezetek

Dr.Horváth Attila

IV. fejezet

 

Szakmai konzulens: Dr. Kabódi Csaba 

 

        

©
  Dr. Morvai Krisztina, Dr. Völgyesi Miklós társelnökök

Dr. Gaudi-Nagy Tamás Dr. Horváth Attila,
     Dr. Juhász Imre, Dr. Kabódi Csaba,
                     Dr. Szöőr Anna

Budapest, 2007

 

  

TARTALOM

 

ELŐSZÓ A JELENTÉS 2. KIADÁSÁHOZ 

 

A 2007. február 23-án közzétett jelentés szövegében szükséges volt egy alaposabb lektorálást követően átvezetni néhány - tartalmat érdemben nem érin
tő - javítást és egyes - eredeti tartalmat alátámasztó - kiegészítést tenni, továbbá az I. fejezet utolsó tíz oldala a számítógép „ördöge” miatt sajnálatosan kimaradt az 1. változatból. A jelentéshez a végén a könnyebb értelmezhetőség érdekében rövidítésjegyzéket is fűztünk.

 

E jelentés így az eredeti jelentés  2. javított és bővített kiadásának minősül.
  

Dr. Morvai Krisztina                                                         dr. Völgyesi Miklós
                                                        társelnökök
 

 

Bevezetés 

 

I. fejezet

AZ ESEMÉNYEK ÉS A FELELŐSSÉG ALAKULÁSA

2006. SZEPTEMBER 17-E ÉS OKTÓBER 24-E KÖZÖTT

 

II. fejezet

ADATOK A 2006. OKTÓBER 23-ÁN TÖRTÉNT SÉRÜLÉSEKRŐL

 

III. fejezet

AZ EMBERI JOGOK AZ ALKOTMÁNY, A NEMZETKÖZI EMBERI JOGI

EGYEZMÉNYEK ÉS A BÍRÓI GYAKORLAT TÜKRÉBEN

 

IV. fejezet

A GYÜLEKEZÉSI JOG ELMÉLETÉNEK ÉS GYAKORLATÁNAK

TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON 1989-IG

 

V. fejezet

A GYÜLEKEZÉSI JOGGAL KAPCSOLATOS VISSZÁSSÁGOK, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A RENDŐRSÉG ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEKRE

A BIZOTTSÁG JAVASLATAI A RENDŐRSÉG GYÜLEKEZÉSI JOGGAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA

 

VI. fejezet

AZ EMBERI JOGOK 2006. SZEPTEMBER-OKTÓBERI ESEMÉNYEKKEL

KAPCSOLATOS RENDŐRI-ÜGYÉSZSÉGI-BÍRÓSÁGI MEGSÉRTÉSÉNEK JELLEMZŐI, JOGORVOSLATOK ÉS KÁRTÉRÍTÉS

 

VII. fejezet

A RENDŐRSÉG TÖMEGOSZLATÁSKOR CSAPATERŐBEN TÖRTÉNŐ

ALKALMAZÁSÁNAK TÖRVÉNYES FELTÉTELEI

 

VIII. fejezet

CSALÓDOTTSÁG, FÉLELEM ÉS TEHETETLENSÉG 2006. ŐSZÉN -

A SZEPTEMBER-OKTÓBERI MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEK

PSZICHOLÓGUS SZEMMEL

 

IX. fejezet

A KÖZKEGYELEM KÉRDÉSE

 

FÜGGELÉKEK

 

  1. A Budapesten 2006. szeptemberében és októberében a rendvédelmi és büntetés-végrehajtási szervek által elkövetett tömeges jogsértésekre vonatkozó reprezentatív áldozatkutatás.
  2. Esetleírások 2006. október 23-24-i eseményekkel kapcsolatban.
  3. A Civil Jogász bizottság kérdései az igazságügyi és rendészeti miniszterhezés az országos rendőrfőkapitányhoz
  4. Dr. Bene László országos rendőrfőkapitány úr válasza a Civil Jogász Bizottság kérdéseire

 

RÖVIDITÉSEK JEGYZÉKE 

 


BEVEZETÉS

  

A CIVIL JOGÁSZ BIZOTTSÁG MEGALAKULÁSA, TAGJAI, FELADATAI, ALAPELVEI ÉS MUNKAMÓDSZEREI.

BIZOTTSÁGUNK ALKOTMÁNYOS LEGITIMÁCIÓJA

 

1. Megalakulásunk

 

Budapesten 2006. szeptemberében, majd október 23-án és 24-én tömeges rendőri brutalitásokra és tömeges önkényes letartóztatásokra került sor, amelyek áldozatai az esetek döntő többségében vétlen polgárok voltak.

 

A bántalmazott, megvert vagy lelkileg megkínzott áldozatok és hozzátartozóik – csakúgy mint a döbbent szemtanúk – arra számítottak, hogy a borzalmakat haladéktalanul kivizsgálják, a felelősöket megtalálják, a jogsérelmet elszenvedőknek megfelelő elégtételt adnak, káraikat megtérítik. Természetesen arra is joggal számíthatott a társadalom, hogy mindezen lépések megtételével az államhatalom érintett szervei és képviselői egyértelműen és részrehajlás nélkül bizonyítják és egyúttal szavatolják: a Magyar Köztársaságban az emberi jogok ilyen mértékű és durva megsértésére soha többé nem kerülhet sor.

 

Sajnálatos módon nem ez történt. A hatalom az első pillanattól kezdve részben igazolni, részben pedig jelentékteleníteni igyekszik a történtek embertelenségét és törvénytelenségét, az áldozatokból pedig felelősöket és jogi értelemben is bűnösöket „alkot”. A miniszterelnök például október 23-án éjszaka – vélelmezhetően a történtek valós tényeken alapuló jogi elemzése hiányában - úgy nyilatkozott a közszolgálati televízióban, hogy az ünnepet egy garázda, erőszakos kisebbség zavarta meg, de megnyugtatta a lakosságot: a „csendes többséget” a rendőrség kellően kemény fellépésével megvédelmezi. De ugyanezt a szemléletet vallja a jelenlegi kormány képviselőinek túlnyomó többsége, a kormánypártokhoz tartozó országgyűlési képviselők és a tömegtájékoztató szervezetek, médiumok meghatározó része is.

 

Az Európai Unió nyomására a miniszterelnök vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezte, amelynek élére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium magas rangú tisztségviselőjét, a miniszter szakmai főtanácsadóját, dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanárt jelölte ki. A szakértői munkacsoportnak nevezett kilenctagú bizottságot (továbbiakban Gönczöl-bizottság) a 1105/2006 (XI. 06.) sz. kormányhatározattal hozták létre, helyét, titkárságát, infrastruktúráját az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium biztosította. Működésére ötmillió forintot fordítottak közpénzből. Noha a bizottság tagjai közül többen kiváló szaktekintélyek, sokakban felmerült a kérdés: lehet –e valóban objektív egy ilyen hátterű és vezetésű testület által elkészített jelentés? Helyes –e, elfogadható-e, ha a Rendészeti Minisztérium egyik munkatársa a vezetője és a vizsgálandó események egyik fő érintettje, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a „házigazdája” egy olyan szakmai munkacsoportnak, amelynek feladata olyan események jogi és egyéb szempontú elemzése, amelyek nyilvánvalóan és mindenki számára világosan kapcsolódnak a kormány, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve a minisztérium irányítása alatt működő rendvédelmi szervezetek tetteihez és mulasztásaihoz?

 

Sokan éreztük úgy, hogy nem megnyugtató a tények és a felelősség tisztázását kizárólag a Gönczöl-bizottságra bízni. Nem sokkal a kormányhatározattal létrehozott bizottság megalakulását követően 2006. november 20-án úgy döntöttünk, hogy a kormánytól és a politikai pártoktól független, hét jogászból álló „alternatív bizottságot” hozunk létre az események objektív és független, emberi jogi szempontokat hangsúlyosan szem előtt tartó kivizsgálása érdekében. 

 

Szükséges rámutatni, hogy a „függetlenség” esetünkben azt jelenti, hogy a bizottság egyetlen tagja sincs egzisztenciális, anyagi jellegű vagy munkavállalói függőségben a kormánnyal vagy bármely politikai párttal. Bizottságunk sem az állami költségvetésből sem egyetlen politikai párttól nem kapott honoráriumot, sőt dologi költségtérítést sem. Kiadásainkat magunk fedeztük, ideértve honlapunk költségeit, telefonhívásainkat s minden egyéb felmerülő költséget. Munkánk végzésekor nem kellett megfelelnünk semmiféle „megrendelői” vagy egyéb igénynek, kizárólag szakmai és emberi lelkiismeretünknek voltunk alárendelve. Minden olyan belföldi és külföldi eseményre igyekeztünk elmenni, amelyre bizottságunkat illetve tagjainkat meghívták, hogy munkánkról, annak részeredményeiről tájékoztatást adjunk. Nem gondoljuk, hogy függetlenségünkkel összeegyeztethetetlen lenne az, hogy e rendezvényeken adott esetben jelen voltak nem kormánypárti országgyűlési képviselők is. Végtelenül sajnáltuk, hogy a kormánypártok képviselői rendre hiányoztak a tavaly őszi budapesti eseményeket feltárni kívánó eseményekről.

 

Szívből reméljük, hogy közel húsz évvel a rendszerváltás után a politikai pártok, a véleményformáló értelmiség és média is lassan el tudják hinni és fogadni, hogy létezik a politikai pártoktól független józan ítélőképességű civil társadalom, amelynek tagjai „felsőbb utasítás” vagy „titkos összeesküvések” nélkül önszántukból, elleplezett háttérszándékok nélkül, tiszta lelkiismerettel tevékenykednek saját szakterületeiken a közjóért. Bizottságunk létrejötte és működése is bizonyíték arra, hogy ez a civil társadalom létezik, tisztában van az alapvető értékekkel és jogállami követelményekkel, és ha a helyzet megkívánja fellép ezek védelme érdekében.

 

2. Tagjaink

 

Civil jogász bizottságunkban sok évtizedes tapasztalatokkal rendelkező elméleti és gyakorlati jogászok dolgoztak, dolgoznak együtt.

 

Munkánkat társelnökök vezették: dr. Morvai Krisztina az ELTE Állam és Jogtudományi Kara Büntetőjogi Tanszékének docense és dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott büntetőbírája, a Büntető Kollégium volt tanácselnöke -. A bizottság tagjai a következők:

 

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász; dr. Horváth Attila az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének és a PPKE JÁK Jogtörténeti Tanszékének docense; dr. Juhász Imre, az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékének adjunktusa, európai jogi szakjogász; dr. Kabódi Csaba az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense; dr. Szöőr Anna pszichológus- jogász, esélyegyenlőségi szakértő.
 

Héttagú bizottságunk 2006. novemberi megalakulásunktól kezdve együtt gondolkodott, együtt dolgozott. Közös munkánk egyik állomása ez a jelentés, amelyben ki-ki szakterületének, érdeklődésének megfelelően írásba foglalta a három hónapos munka "gyümölcsét". Tanulmány-gyűjteményünket közreadjuk a nyilvánosság számára és elküldjük a közjogi méltóságoknak, civil szervezeteknek, jogász kollégáinknak azzal az igénnyel és reménnyel, hogy segítjük az igazság kiderítését, a felelősség megállapítását, az áldozatok kártalanítását, a további rendőri brutalitások, önkényes letartóztatások megakadályozását. Szakmai és etikai értelemben az egyes tanulmányok szerzői saját fejezeteikért "felelősek". Dr. Kabódi Csaba tagtársunk a bizottság egésze számára nyújtott folyamatos szakmai segítséget, értékes gondolatait, javaslatait folyamatosan megosztotta velünk, de ebben a gyűjteményben önálló tanulmánya nem szerepel.

 

3. Feladataink

 

Megalakulásunkat követően feladatainkat öt fő csoportba soroltuk:

 

- a tények megállapítása;

- a jogsértések feltárása;

- a felelősség tisztázása;

- az áldozatok megfelelő elégtételének, reparálásának   kezdeményezése;

- a megelőzés, azaz annak biztosítása, hogy soha többé ne   forduljon elő a 2006. szeptemberihez és októberihez hasonló   tömeges rendőri brutalitás és tömeges önkényes letartóztatás   Magyarországon.

 

Bizottságunk megalakulásakor úgy gondoltuk, hogy kizárólag a „véres hétfőn”, azaz 2006. október 23. napján, Budapesten történt eseményekkel és az ezekkel összefüggő felelősségi kérdésekkel foglalkozunk majd. Már vizsgálódásaink elején korrigálnunk kellett azonban ezt a feladat meghatározást. Rá kellett jönnünk, hogy a 2006. szeptember 18-i MTV székháznál történt események, illetve az azokat követő 2006. szeptember 18-22. közötti rendőri csapaterős tömegoszlatások, a tömeges rendőri brutalitások és a nagyszámú önkényes letartóztatás kivizsgálása nem kerülhető meg, ezekkel is foglalkoznunk kell.

 

A balatonőszödi beszéd napvilágra kerülésétől október 23-ig (sőt, bizonyos értelemben napjainkig) egy olyan eseményláncolat, egy olyan folyamat ismerhető fel, amelynek láncszemeit nem célszerű, nem helyes elválasztanunk egymástól a szoros összefüggés miatt. E folyamat lényege a „démonizálás”, azaz mindazon emberek veszedelmes, agresszív bűnözőként történő bemutatása, akik élnek a gyülekezés, és a vélemény-nyilvánítás szabadságával és ily módon fejezik ki tiltakozásukat a jelenlegi kormány ellen.

 

Ezzel szoros egységben áll a folyamat másik lényeges eleme: a tömeges rendőri brutalitással és önkényes letartóztatásokkal történő félelemkeltés az elégedetlenekben, a tiltakozókban, annak elérésére törekvés, hogy „elvegyék a kedvüket” alapvető emberi jogaik gyakorlásától. Mindez a folyamat tehát nem október 23-án, hanem előbb, legkésőbb szeptember 19-én kezdődött.

 

Erre figyelemmel bizottságunk – nevünkkel nem teljes összhangban – a 2006. szeptemberi, októberi események (tömeges rendőri brutalitás és önkényes letartóztatások) feltárásával foglalkozott. Szemléletünkben az emberi jogok védelmét, az emberi jogi sérelmek kivizsgálását tartottuk elsődleges fontosságúnak.

 

Különösen jelentős hangsúlyt kell kapjon ez a megközelítés azért is, mivel a Gönczöl-bizottságot létrehozó kormányhatározat negyedik kérdésére (“a hatósági intézkedések alkotmányos, törvényi és egyéb jogi kereteinek értékelése, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira”) nem született minden lényeges elemre kiterjedő és elfogadható válasz. A Gönczöl-bizottság jelentéséből (továbbiakban "GBJ") különösen háttérbe szorult az érintettek emberi jogaival kapcsolatos szempontok vizsgálata, dacára annak, hogy ezt a Gönczöl-bizottságot létrehozó kormányhatározat példálózva, tehát hangsúlyosan emeli ki, mint vizsgálandó szempontot. Ennek fényében úgy véljük, komoly hiba volt, hogy a Gönczöl-bizottság nem tanulmányozta a jogsértettek konkrét ügyeit, s az azokból megfogalmazható általános tapasztalatokat. Álláspontunk szerint ezek megismerése, feldolgozása és jelentőségüknek megfelelő értékelése nélkül nem lehetséges a 2006. szeptemberi és októberi események reális feltárása.

 

Az emberi jogi jogsértések csupán a GBJ 3.3.7 pontjában (169-170. o.) szerepelnek alig több, mint egy oldalon eufemisztikus címmel (“civil panaszok”), de ott is csak emberi jogi jogvédő szervezetektől érkező álláspontok puszta közléseként, indokolatlanul kihagyva az ilyen tételes hivatkozások köréből az események kapcsán legtöbb jogsértettel kapcsolatba került Nemzeti Jogvédő Alapítvány alaposan és részletesen dokumentált, Gönczöl-bizottság számára  megfelelő időben eljuttatott álláspontját. Saját markáns álláspontja a Gönczöl-bizottságnak az emberi jogok megsértése körében nem volt, olyannyira, hogy ebben a fontos témában hangsúlyteremtésre alkalmas megállapításokat, sőt még ajánlást sem tesz.

 

Mindebből az vezethető le, hogy a Gönczöl-bizottság szerint az emberi jogok sérelme körében lényegében semmilyen olyan megrendítő erejű esemény nem történt a vizsgált időszakban, amely bármilyen változtatást tenne szükségessé a hatóságok, bíróságok gyakorlatában, illetve a vonatkozó jogszabályokban. A rendőrségi fogdákon és büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalt embertelen, megalázó bánásmód kapcsán sincs egy saját szava sem annak a bizottságnak, amely viszont hosszú oldalakon át elemzi és sok esetben erősen vitatható sztereotip ideológiai elfogultsággal minősíti a magyar nemzettudat és történelemtudat összetevőit (pl. “egyébként nem létező turulmadár”, az Árpád-sávos zászló előítéletes megbélyegzése, “fejekben valójában sötét lyukat képező 56” GBJ 36. o)

 

Összhangban az emberi jogi szemlélet hagyományos megközelítésével bizottságunk a „hatalom” és az „egyének” (állampolgárok) aktuális szembekerülése kapcsán a hatalommal szemben mindenkor kiszolgáltatott egyének emberi jogait érő támadásokat vizsgálta. Úgy gondoljuk, hogy az államhatalom nevében és megbízásából eljáró szereplők jogainak és érdekeinek védelme kellőképpen biztosítva van a meglévő intézményrendszerrel és eljárási lehetőségekkel. Ebben a körben azonban már most szükséges megjegyezni, hogy a szeptember 18-i MTV ostrom során az épület védelmére vezényelt, elégtelen felszerelésű és kiképzettségű rendőrök emberi jogait durván és tömegesen sértették meg azok a rendőri vezetők, akik szándékosan akadályozták, illetve tiltották meg az erősítést és szakszerűtlen utasításaikkal teljességgel magukra hagyták alárendeltjeiket. Hasonlóképpen jogsértő magatartást tanúsítottak a rendőröket ténylegesen bántalmazó egyének, akikkel szemben nem lenne akadálya büntetőeljárás folytatásának – ilyesmiről azonban szinte alig tudunk.

 

Ezen túlmenően: az, hogy szeptember 18-án néhány tucatnyi egyén rendőröket bántalmazott semmiféle erkölcsi vagy jogi alapot nem teremt arra, hogy az ezt követő napokban a rendőrség megszegve a rá vonatkozó jogszabályi előírásokat mintegy bosszúból kegyetlenkedjen egészen más helyszíneken egészen más polgárokkal szemben. Az egyik erőszakot a másikból levezetni és legitimálni súlyos hiba.

 

Bizottságunk a következők vizsgálatát tartotta feladatának:

 

a.) A „történeti tényállás” megállapítása. Mi történt Budapesten 2006. szeptember 17-22 között, valamint október 23-án, 24-én, mik a tények?

 

Elengedhetetlennek tartottuk, hogy megállapítsuk – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján -, hogy pontosan mi is történt Budapesten 2006. szeptember 17-22. között valamint október 23-án. Hangsúlyoznunk kell, hogy alapvetően tévesnek tartjuk azt a felfogást, amely keveri a „tény” és az „álláspont, vélemény” fogalmakat. Miközben elismerjük, hogy a vizsgált események szubjektív megítélése, értékelése különböző lehet, valljuk, hogy a tények csak egyfélék és objektívek lehetnek.

Ebben alapvetően eltér a szemléletünk a Gönczöl-bizottságétól, amely egyebek mellett rámutat: „Gyakran már a kiindulópont is vitatott: mi is történt valójában? Ebben a helyzetben hasznos lehet, ha minden álláspont világosan körvonalazódik, felvonultatja azokat a tényeket, amelyekre támaszkodik és kifejti saját elemzési logikáját.”

 

Ismételten hangsúlyozzuk: nem tekinthető „álláspont-függőnek”, hogy mi történt Budapesten tavaly szeptember 18-22 között és október 23-án és 24-én. Tényeket kell megállapítani, természetesen legfeljebb az objektív tényekről lehet kinek-kinek más-más szubjektív álláspontja és levonhatja belőle saját következtetéseit.

 

Álláspontunk szerint e tények megítélése alapvetően egy kiemelkedően fontos szempont alapján történhet: megfeleltek-e a tények, azaz a tényekben foglalt cselekvőségek, magatartások a vonatkozó jogszabályoknak és a jogállami követelményeknek? Jogszerűen avagy jogellenesen jártak el az állam szervei a tényként megállapított cselekmények során?  Álláspontunk szerint jogállamban ez kell legyen az állami szervek működése megítélésének elsődleges szempontja. A tényekre vonatkozóan bizonyítékokat gyűjtöttünk. Ezek a következő csoportokba sorolhatók:

 

1. szemtanúk, áldozatok szóbeli vallomásai (meghallgatások), összesen 50      szemtanút és áldozatot hallgattunk meg személyesen,-

2. szemtanúk, áldozatok hozzánk érkezett írásos bejelentései, (170 ilyen      részletes eset-leírást elemeztünk), ezen kívül több száz esetet tekintettük át,      amelyeket az alábbi szervezetek bocsátottak rendelkezésünkre: Társaság a      Szabadságjogokért, Helsinki Bizottság, Nemzeti Jogvédő Alapítvány,      Demokrácia Központ,-

3. szemtanúk, áldozatok által benyújtott rendőrségi, ügyészségi, bírósági,       büntetés-végrehajtási dokumentumok,-

4. a sérülések helyére, jellegére vonatkozó orvosi/ápolási dokumentumok,-

5. bizottságunknak közvetlenül elküldött illetve világhálóról letöltött      fényképek, filmfelvételek, valamint a televíziók felvételei,-

6. sajtóanyagok, tudósítások, hírek szeptember 17-től napjainkig

7. az Országgyűlés bizottságainak a szeptember-októberi  eseményekkel       foglalkozó üléseiről készült jegyzőkönyvek

8. a Köztársasági Elnök hivatalától kapott információk

9. az Országgyűlés Elnökétől kapott információk

10. a Miniszterelnök hivatalától kapott információk

11. az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól és a Fővárosi Bíróságtól         megkapott adatok

12. az Országos Rendőrfőkapitánytól és az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter
        től megkapott adatok

13. nyilvános bírósági tárgyalások hallgatóságaként szerzett információk

 

A fentebb felsorolt, bizottságunk által felhasznált bizonyítási eszközök (a 6-7. sorszámú kivételével) megtalálhatóak bizottságunk honlapján: www.oktober23bizottsag.hu

 

A Gönczöl-bizottsággal ellentétben mi nem rendelkeztünk a Nemzetbiztonsági Hivatal beszámolójával és az ügyészség nyomozati tapasztalataival sem. Ezen utóbbival kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy ehhez milyen módon jutott a saját bevallása szerint egyedi ügyekkel nem foglalkozó Gönczöl-bizottság, illetve ha már hozzájutott, akár miért nem használta fel beazonosítható módon azokat, mert bizony azok bizottságunk érdeklődésére is számot tartottak volna.

 

Nem lehet szó nélkül hagyni ugyanakkor, hogy a Gönczöl-bizottság által készített esemény-összefoglaló (GBJ. 106-146.o) – minden logikus magyarázat nélkül - 2006. március 27-ével kezdődik és 2006. november 7-ével zárul. Nem utal a GBJ kronológiája arra, hogy a választásokat milyen jellegű, tartalmú választási ígéretek és gazdasági helyzetről tett kijelentések előzték meg a kampányban a pártok részéről, pedig a balatonőszödi beszéd elementáris felforgató ereje és hatása csak ezek fényében értelmezhető reálisan. Nem utal a GBJ kronológiája arra, hogy az események között említett jogi eljárásokban - szabálysértési ügyek, személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések, például előzetes letartóztatás tárgyában - született elsőfokú elmarasztaló bírósági döntéseket a másodfokú bíróság rendkívül nagy arányban változtatta meg.

 

Végül pedig – ez egyúttal etikai jellegű kritika is – a Gönczöl-bizottság kronológiája nem tartotta szükségesnek tételesen feltüntetni bizottságunk 2006. november 27-i megalakulását, annak ellenére, hogy megalakulásunkat követő rövid időn belül álláspontunk szerint a témában megkerülhetetlen tényezőként fogadott el minket a közvélemény.

 

b.) A rendőrség és más állami szervek magatartása jogszerűségének vizsgálata. Melyek a szeptemberi és októberi eseményekkel összefüggésben irányadó jogszabályok? Ezekkel  összhangban volt-e az állami szereplők (rendőrségi veze
tők, rendőrök és mások) magatartása vagy nem?

 

Alkotmányunk rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság jogállam. (Alkotmány 2. § (1): „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”.) Az államnak a jog uralma alatt kell állni, az állam csak a jog keretei között, a jog által előre meghatározott eljárási rendben működhet. Az Alkotmánybíróság már 1991-ben, mintegy elvi éllel mondta ki az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatában, hogy a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket. Az állam köteles betartani törvényeit és egyéb jogszabályait. A közhatalmi erejével ezeket megváltoztathatja, de hatályuk alatt az előre meghatározottakhoz kötve van.

 

A jogállamiságnak való megfelelés tartalmi értelemben magában foglalja az Alkotmány valamennyi rendelkezésének egyidejű érvényesülését, beleértve ebbe az emberi jogok tiszteletben tartását és védelmét is. Az Alkotmánybíróság 36/1992. (VI. 10.) AB határozatában megállapította: „Az államszervezet akkor működik demokratikusan, ha a demokratikus jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó alkotmányos rend fenntartása és működtetése alapvető követelményként magában foglalja a szabadságjogok tiszteletben tartását és védelmét. Egy szabadságjog megsértése ugyanolyan súlyú indok lehet az államszervezet demokratikus működése zavarának megállapítására, mint az intézmények tevékenységének fennakadása.”

 

A jogállamiság leegyszerűsítve nem más, mint az önkény ellentéte. A jogállamiság központi eleme a jog uralma, azaz: az állami szervek lehetséges megnyilvánulásait, aktusait, cselekvőségét éppúgy jogszabályok határozzák meg, mint az egyénét, az állampolgárét. Ez egyébként a demokrácia fogalmával is szoros összefüggésben áll: ez a kölcsönös kötelezettség biztosítja - egyebek mellett -, hogy az állampolgár ne alattvaló legyen, illetve  a hatalmat ne ragadhassa magához valamiféle kivételezett, a jogon és a jogi felelősségen „kívül álló” , afelett létező, saját belátása szerint, következmények nélkül, önkényesen cselekvő privilegizált állami  elit.

 

A hatalom számára tehát az adott helyzetre irányadó jogszabály éppúgy korlátozást jelent, mint, az egyén számára. Következésképpen egy állami aktus elbírálása szempontjából az elsődleges zsinórmérce az, hogy megfelelt-e az irányadó jogszabályoknak.

 

Bizottságunk széleskörű bizonyítást vett fel a budapesti szeptemberi és októberi eseményekre. E bizonyítékok alapján állapította meg a tényeket. E tényekből kellett jogi következtetéseket levonni, azaz tisztázni, hogy az adott tényekre (például egy adott helyzetben az állami szerv lehetséges cselekvőségére) milyen jogszabály az irányadó, mi annak a tartalma s a cselekvőség e jogszabály keretei között, avagy a jogszabályt megsértve történt-e.

 

E vizsgálódást végeztük el a rendőrségre nézve, elsődlegesen a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) és a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet (RSZSZ) tükrében. Hasonlóképpen jártunk el a büntetés-végrehajtási intézetekben történtekkel kapcsolatban is.

 

Mit mond a jogszabály? – ez volt az egyik kérdésünk, majd arra kérdeztünk rá, hogy követték-e avagy megsértették az irányadó normát. Megvizsgáltuk, hogy a folyamatba tett szabálysértési illetve büntetőeljárások során történtek -e mulasztások, jogsértések az ügyészségek illetve a bíróságok részéről. (Megjegyezzük, hogy a folyamatban lévő eljárásokat a jövőben is követni fogjuk, a nyilvános bírósági tárgyalásokat látogatjuk.) Megállapítottuk, egyebek között, hogy az elsőfokú bíróságok által elrendelt előzetes letartóztatások több mint 80%-a törvénysértőnek, indokolatlannak bizonyult a másodfokú bíróságok álláspontja szerint. Ez sokkoló szám, s a bírói függetlenség tiszteletben tartása mellett haladéktalanul ki kell vizsgálni, meg kell állapítani, hogyan kerülhetett sor ilyen tömeges méretű jogsértésre. Ez ügyben bizottságunk két társelnöke és büntetőjogi munkacsoportjának vezetője levelet írt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Elnökének.

 

Az eddig tapasztaltak alapján hipotézisünk, „alapos gyanúnk”, hogy az ügyészségi illetve bírásági eljárásokban is sérült számos eljárásjogi illetve anyagi jogi jogszabály, így egyebek mellett csorbult a védelemhez fűződő jog, a „fegyverek egyenlőségének” elve. Így fordult elő számos esetben, hogy (a terhelt elleni személyes szabadságot korlátozó intézkedést – adott esetben éppen akár jogellenesen - foganatosító rendőrtanúk terhelő vallomásai ellenében, illetve ezek mellett a terheltek nem kaptak lehetőséget védekezésük kifejtésére és érdemi ellenbizonyításra, illetve az eljáró ügyészség és bíróság kiemelkedő jelentőséget tulajdonított ezeknek a nyilvánvalóan elfogultnak tekinthető tanúktól származó vallomásoknak. Ez azért is helytelen gyakorlat, mert az éppen akár jogellenesen intézkedő rendőr, amikor vallomást tesz, akkor éppen sok esetben óhatatlanul – akár tudatosan vagy ösztönösen - saját büntetőjogi felelősségét igyekszik kisebbíteni vagy akár elleplezni.

 

Előfordult nem egyszer, hogy az eljáró szervek nem ragaszkodtak a „perdöntő” jelentőségű térfigyelő kamerás felvételek beszerzéséhez, illetve az érintett szervek általi kiadásához. Visszatérő panasz, hogy az előállított személyek számára nem vagy csak jelentős késedelemmel biztosították a védővel való kapcsolatfelvétel lehetőségét.

 

c.) A felelősségre vonás szükségessége, a jogsértő állami döntéshozók és végrehajtók felelősségének megállapítását  kezdeményezzük.

 

Bizottságunk feladatai közé tartozott a jogsértések feltárását követően annak megállapítása, hogy az irányadó jogszabályok vagy más normák alapján kit terhel a felelősség az adott jogsértés miatt, s milyen típusú felelősségről lehet szó (például büntetőjogi, munkajogi stb.). A jogállamiság fogalmának helyes értelmezéséhez tartozik, hogy a jogszabály megsértéséért felelősség megállapításának van helye. Ha jogszabályokat, jogi normákat következmény nélkül, azaz felelősség nélkül lehetne megsérteni, akkor a jogállamiság jelentése és jelentősége súlytalanná válna. Az államnak nincs joga nagyvonalúan eltekinteni a felelősség megállapításáról, annak kimondásától, hogy ki követett el mit, ki ellen, ez milyen jogszabályba ütközött, mi lett volna a helyes cselekvés s mi lesz a szankciója annak, hogy az illető állami hatóság megsértette a rá vonatkozó normákat, túllépte a számára megengedett cselekvés kereteit, illetve elmulasztotta megtenni azt, ami a jogszabálynál fogva kötelessége lett volna.

 

Meggyőződésünk, hogy Magyarország jövője, a magyar demokrácia szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a jogsértések feltárására s abból következően a felelősség megállapítására és a felelősségre vonásra sor kerül-e a 2006. szeptemberi és októberi eseményekkel kapcsolatban. A felelősség „elkenése”, a jogsértés tényéhez a jogsértő személye kapcsolásának elmulasztása azt üzeni a mindenkori állami szervnek, rendőri vezetőnek, rendőrnek, miniszternek: nyugodtan sértsd meg az irányadó jogszabályt, taposd el az emberi jogokat, ennek semmiféle tényleges, számodra érzékelhető következménye nem lesz, sőt még adott esetben ezért kitüntetést is kaphatsz, mint a budapesti rendőrfőkapitány, akinek kiemelkedő felelősségét még a Gönczöl-bizottság is megállapította több helyen. (GBJ. 96. o. 1. bekezdés, 171. o. 3. pont)

 

„Nem kell félni, nem fog fájni!” – ezt gondolhatják majd a jövőben is azok s azok utódai, akik a 2006. szeptemberi és októberi események során elkövetett kirívó súlyú és kirívó következményű jogsértéseiket felelősségre vonás nélkül, személyes konzekvenciák nélkül „úszhatják meg”.

 

Alapvetően tér el tehát a jogsértésekért való felelősség kérdésében az álláspontunk a Gönczöl- bizottságétól. Nem értünk egyet –egyebek között – a következőkkel:

 

„A kialakult helyzetért és a lezajlott eseményekért a jelenlegi hazai politikai színtér valamennyi szereplőjét felelősség terheli, de annak mértéke és minősége nem azonos. A bizottság ezért elsősorban nem a felelősség megállapítására törekedett, hanem arra, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a kormány számára a megteendő intézkedésekről. Az egész társadalom érdekének tekintette ugyanis azt, hogy a folyamatosan keletkező konfliktusok a jövőben ne eszkalálódjanak a szeptemberi-októberihez hasonló mértékben.” (GBJ. Összefoglaló 177. o. negyedik bekezdés)

 

Véleményünk szerint, ahogy már rámutattunk, pontosan „az egész társadalom érdeke”, hogy a tények és a jogsértések megállapításra kerüljenek és a jogsértésekért való felelősségre vonás megtörténjék. Ennek van ugyanis preventív ereje, megelőző hatása, ez a hozzáállás üzeni azt, hogy jogsértést elkövetni „nem érdemes”, mert annak következményei, mégpedig személyes következményei lesznek.

 

A jelentésünk közzétételét követően bizottságunk egyik következő feladatának tekinti annak vizsgálatát és tisztázását, hogy mely körben vannak folyamatban a felelősség megállapítására irányuló eljárások, ezek hol tartanak, mikorra várható eredmény. Abban a körben, ahol ez idáig nem indultak eljárások, bizottságunk fogja a felelősségre vonást kezdeményezni.

 

Megdöbbentőnek, természetesen messzemenőkig elítélendőnek és ugyanakkor önmagáért beszélő, leleplező kiszólásnak tartjuk Vörösmarti Mihálynak a Gönczöl-bizottság jelentéséhez a rendőri vezetők felelőssége tárgyában kifejtett párhuzamos véleményében kifejtett azon megállapításait, hogy „méltánytalanul igazságtalan lenne azonban, ha a hibákért így utólag egy vagy két személyt tennénk, vagy tenne bárki is felelőssé. Ez annak ellenére nem lenne több, mint bűnbakkeresés, hogy valóban születtek rossz döntések, hogy a reagálások nem a megfelelő időben és a megfelelő módon történtek.” (GBJ. 175. o.)

 

A rendőrség által elkövetett jogsértéseket a Gönczöl –bizottság említett tagja az önkényuralmi rendszerekre sajátosan jellemző módon mentegeti, felelősségenyhítő körülmények tárházát felvonultatva, amelyek között kiemelkedő helyen szerepel az, hogy a rendőrség „pártok, különböző jogvédő és egyéb szervezetek folytonos támadásának volt kitéve” Kiábrándítónak tartjuk, hogy az állami szervezetek civil társadalom által gyakorolt szükséges és demokratikus rendszerekre jellemző kontrollja és ennek keretében kifejtett kritikája arra indíthatta a kormány által létrehozott szakértői munkacsoport egyik tagját, hogy mindezt a rendőrség jogsértéseit mentő vagy a felelős vezetők felelősségét enyhítő ártalmas körülménynek értékelje.


d.) Az áldozatoknak nyújtandó kártérítés, az elégtételadás szükségessége.

 

A tömeges rendőri brutalitások és a büntetés-végrehajtási intézetekben elkövetett kegyetlenkedések miatt több tucat személy szerzett hosszú gyógytartamú, sok esetben maradandó sérüléseket, amelyek nem egy ízben örökre szólóan hátrányosan befolyásolják munkavállalási lehetőségeiket, életminőségüket. Elegendő a látássérülésekre utalnunk, vagy például arra a felszolgáló foglalkozású, vendéglátó-ipari főiskolán tanuló fiatalemberre, aki egy gránát felrobbanása következtében két ujját veszítette el. Sokan hosszú időre kiestek a munkából a rugdosások, ütlegelések, gumibotozások, gumilövedékek, könnygázgránátok vagy éppen rendőr által tüntetők közé hajított féltégla miatti törések és más súlyos sérülések következtében. Az emberi létszférák mindegyikére kiható, életminőséget hosszútávon és súlyosan károsító eredménnyel jártak például a fejre leadott gumilövedékek, amelyek következménye az idegrendszer, az azzal összefüggő szervi működések károsodása lett.

 

Az előállítások során bántalmazottak, önkényesen bebörtönzöttek soha el nem felejthető lelki szenvedéseken – és sokszor kínzásokon, kegyetlenkedéseken – mentek át. Mindez egyúttal értelemszerűen a hozzátartozók számára is leírhatatlan feszültséget és szenvedést jelentett. A személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések nagy számban indokolatlan és ezért jogellenes alkalmazása a jogállami követelmények és hatályos jogszabályok szerint is az állam kártérítési felelősségét vonja maga után. Összességében tehát mind a jó erkölcs, mind a jog azt követeli, hogy ezeknek a személyes szabadságukban és emberi méltóságukban megsértett embernek jóvátétel, kártérítés jár, mégpedig azoktól, akik a sérelmeket okozták.

 

Jelentésünkben röviden számot adunk arról, hogy a hatályos jogi szabályozás és a joggyakorlat alapján milyen lehetőségek és kötelezettségek állnak fenn ebben a körben, azaz az állam jogsértő magatartása következtében sérültek vagy jogsértettek jóvátételével összefüggésben.

 

Javasoljuk, hogy az állam a károsultaknak – akár egy erre a célra létrehozott szervezeti egység útján - peren kívül adjon kártérítést, ajánljon egyezséget, és ne nehezítse tovább a sokat szenvedett, nemritkán életre szólóan meggyötört, megsérült emberek helyzetét azzal, hogy évekig pereskedniük kell. Ilyen tömeges jogsértés esetén a jogállami elvek azt kívánják, hogy – a közkegyelem analógiáján – az állam gondoskodjon arról, hogy a jogsértettek reparációja hatékonyan és a rendes eljárásoktól eltérő módon mielőbb történjen meg.

 

Bizottságunk – alapítvánnyá alakulva – az elkövetkezendőkben e kártérítési kérdésekben történő kutatást, a jogi kérdések tisztázását és a kártérítések előmozdítását is feladatának tekinti.

 

e.) A megelőzés jelentősége és lehetőségei. Hogyan érhető el, hogy hasonló tömeges rendőri brutalitások és önkények letartóztatások soha többé ne történjenek Magyarországon?

 

Áttekintve a kormány illetve a kormánypárti országgyűlési képviselők megszólalásait és értékeléseit a 2006. szeptemberi és októberi budapesti eseményekről, azt tartjuk a legnagyobb problémának, hogy a rendőrség és más állami szervek magatartását nem csupán helyesnek, de egyenesen a jövőben is követendőnek tartják.

 

Ez nem jelent mást, mint hogy a jelenlegi hatalom bármikor képes lenne a 2006. szeptemberi és októberi tömeges brutalitásokat és jogsértéseket megismételni. Ennél is döbbenetesebb, hogy a közvélemény folyamatos manipulálásával, a „csendes többség” kontra „randalírozó kisebbség” ellentétpár felállításával, az előbbieknek az utóbbiaktól kemény rendőri fellépéssel történő megvédésének szükségességét hangsúlyozó retorika azt célozza, hogy a magyar emberek egy része maga követelje ki, hogy a magyar emberek másik részét kegyetlen rendőri akciókkal és jogsértő bebörtönzésekkel, alaptalan, konstruált eljárásokkal „fegyelmezzék meg”. A megelőzés leghatékonyabb módja álláspontunk szerint a nyilvánosság folyamatos „ébren tartása” és tájékoztatása.

 

Azt reméljük, hogy a valós tények feltárása, a folyamatos manipulációval történő szembeszállás azzal az eredménnyel járhat, hogy sikerül a pártpolitikai szempontokon felülemelkedni. A jelenlegi manipuláció legnagyobb kára, hogy az emberek józan eszét, természetes emberségét és embertársi együttérzését „hallgattatja el”, nyomja el és áldozza fel hatalmi érdekek oltárán. Azt reméljük, hogy a valós tényekkel történő szembesülés változtatni fog ezen a drámai helyzeten, s a tényeket megismerve mindenki belátja: a 2006. szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitás és tömeges önkényes letartóztatások az emberi jogok durva megsértését valósították meg, indokolhatatlan jogsértő magatartások voltak és a jövőben nem ismétlődhetnek meg!

 

f.) Gyülekezési jog, a vélemény-nyilvánítás szabadsága.

 

A 2006. szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitások és önkényes letartóztatások közvetlen és súlyos veszélybe hozták több alapvető emberi jog gyakorlását. Idetartoznak az egymáshoz szorosan kapcsolódó, egymással szervesen összefüggő következő szabadságjogok: szólásszabadság, gyülekezési szabadság, és a vélemény-nyilvánítás szabadsága. E körben a kiindulási alap nem lehet más, minthogy az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság az alapvető emberi jogok gyakorlását „védi és biztosítja”. Az államnak, az állam szerveinek, ideértve a kormányt és a rendőrséget is, alapvető kötelessége tehát minden lehetséges módon odahatni, hogy e jogaikat az emberek ténylegesen és zavartalanul gyakorolhassák Magyarországon. Értelemszerű, és e jogok természetéből következik, hogy gyakorlásuk mindig is zavaró lesz egyfelől a mindenkori hatalom, másfelől pedig az ország lakosságának egy része számára. E szabadságjogok központi magját ugyanis az elégedetlenség, a tiltakozás, a kritika, a változtatási szándék – érzelmi oldalon pedig a felháborodottság, az indulat adja. Mindezzel szembesülni egyetlen hatalom sem szeret. Zsigeri szinten kell azonosulnia a demokráciával annak, aki a hatalom részeseként, vezetőként érzi és tudja, hogy a hatalom, az állam, a kormány kötelessége mindehhez a kereteket és a lehetőséget biztosítani.

 

E szabadságjogok gyakorlása mindig is zavaró lesz azok számára – nemcsak a hatalomban, de a „civil” lakosságon belül is-, akik más véleményen vannak, akik adott esetben elégedettek, nem kívánnak változtatni, s akik kénytelenek eltűrni mások tüntetéseit, meghallgatni a nekik nem tetsző álláspontokat, osztozni az esetleges tömeges elégedetlenségek feszültségében. Ez a „kényszerű szolidaritás”, a szabadságjogok terhének az elviselése ugyanis elengedhetetlen velejárója a demokráciának.

 

Ez a szemlélet van összhangban az irányadó nemzetközi emberi jogi egyezményekkel és az Alkotmánnyal, éppúgy, mint a Strasbourg-ban székelő Európai Emberi Jogi Bíróság esetjogával és a Magyar Alkotmánybíróság valamint a magyar bíróságok esetjogával.

 

A 2006. szeptemberi és októberi eseményekre nem lehet válasz a gyülekezési jog és a vélemény-nyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság fokozott korlátozása, elnyomása, a vonatkozó jogszabályok illetve jogértelmezés „térszűkítő” megváltoztatása. Ezért adunk helyt jelentésünkben a gyülekezési jogra vonatkozó nemzetközi és hazai jogértelmezés és joggyakorlat bemutatásának, és javaslatainknak azzal az igénnyel és ígérettel, hogy alapítvánnyá alakulva bizottságunk folytatni fogja e megkezdett kutatást, és igyekszik szakmai és közéleti véleményformáló tényezővé válni a szabadságjogokkal kapcsolatos jogalkotási és jogértelmezési folyamatokban.

 

g.) Történeti perspektíva.

 

A gyülekezési jog gyakorlásával, szabályozásával, korlátozásával kapcsolatos történelmi tapasztalatok tanulságosak lehetnek a mai jelenségek a 2006. szeptember-októberi események megértése szempontjából. Ezért egészítettük ki a szorosabb értelemben vett jogi elemzésünket a témára vonatkozó jogtörténeti kutatással. Mindazonáltal tévútnak érezzük és ezért a vizsgálat körébe jelen jelentésünk készítése során nem vontuk be az általános történelmi előzmények szempontját. A 1105/2006 (XI. 06.) Korm. határozat által megszabott feladat meghatározás már eleve helytelen, mert a hangsúlyt feleslegesen és nyilvánvalóan a figyelemelterelés szándékával a 2006. szeptemberi-októberi eseményekkel közvetlenül ok-okozati összefüggésben nem álló történelmi és társadalmi előzmények vizsgálatára helyezte. A négy feladatcsoportból kettőnek ez volt a tárgya.

 

Mindazonáltal a feladatainkról szóló bevezető részben már utaltunk arra, hogy Gönczöl-bizottság sok esetben erősen vitatható sztereotip ideológiai elfogultsággal elemzi és minősíti a magyar nemzettudat és történelemtudat összetevőit. Mindezt nem helyes szó nélkül hagyni, azonban a mostani jelentésünkben ennek nem nyitottunk teret, hogy az ne adjon alkalmat a vizsgálóbizottságok jelentésével kapcsolatos, reményeink szerint széles körű és megfelelő nyilvánosság előtti társadalmi vita mellékvágányra terelésének, bár nyilvánvalóan így is lesznek ilyen kísérletetek. A témában a későbbiekben elkészítendő további jelentésben felkért szakavatott szakértők segítségével fejti ki a bizottságunk álláspontját.

 

h.) Pszichológiai –szociológiai perspektíva.

 

Milyen lélektani hatással volt az emberekre az őszödi beszéd? Melyek az erkölcsileg felnőtt személy természetes reakciói a hazugságra és a trágárságra – akkor, amikor az országa miniszterelnökének szájából hangzik el? Milyen folyamatokat indít be a felháborodás, a frusztráltság, az indulat az emberekben? Milyen lélektani hatások váltották ki a tiltakozást az őszödi beszédet követően, s hogyan alakultak az események, történések szeptember 17-től napjainkig? E kérdésekre keresi a választ jelentésünknek a pszichológiai–szociológiai perspektívát kínáló része, amely szintén egy hosszabb kutatás első, gondolatébresztő eleme.  Tekintettel a szükséges szakértelemre a jelentés e részét bizottságunk pszichológus-jogász tagja, dr. Szöőr Anna írta, dr. Körmendy Györgyi pszichológus külső konzulens közreműködésével.

 

4. Alapelveink és munkamódszerünk

 

Bizottságunk alapelvei és munkamódszerei két vonalon is alapvetően különböztek a Gönczöl- bizottságétól. Az első különbség: úgy gondoltuk, hogy az események résztvevői, az áldozatok és a szemtanúk meghallgatása nélkül nincs értelme semmiféle vizsgálódásnak. Éppen ezért munkánk középpontjában a ténylegesen történtek megismerése iránti őszinte kíváncsiság állott. A meghallgatott és elolvasott beszámolók, az okirati bizonyítékok, a sajtó leírásai, a fényképek és filmfelvételek mozaikképszerűen egészítették ki egymást.

 

Bár az igazság megismerése tekintetében elfogulatlannak valljuk magunkat, talán nem hiba kimondanunk: a 2006. szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitások és önkényes letartóztatások áldozatai, valamint hozzátartozóik meghallgatása, történeteik és szenvedéseik megismerése a bizottság minden tagját mélyen megrendítette. Minden kétséget kizáróan ez volt a munkánk legnehezebb része.

 

A másik fő különbség abban állott, hogy míg a Gönczöl-bizottság a munkájuk végzése, jelentésük írása idejére teljes hírzárlatot rendelt el, mi a teljes átláthatóságot, transzparenciát választottuk. Folyamatosan tájékoztattuk a nyilvánosságot a vizsgálatunkról, minden meghívást elfogadtunk, valamint - saját költségünkön, önkéntes munkatársak segítségével - internetes honlapot indítottunk, ahová gyakorlatilag minden bizonyítási eszközünket feltettük, így téve ellenőrizhetővé bárki számára a munkánkat, a következtetéseinket. (www.oktober23bizottsag.hu)
 

Más civil szerveződéseknek és állampolgároknak is példát adva, s a hivatalok számára új szemléletet sugallva minden hivatalos levelezésünk felkerült a honlapra, az érdeklődők tehát pontosan láthatják, hogy a közjogi méltóságok illetve a különböző állami szervek, hivatalok közül ki nem méltatta válaszra leveleinket, ki mennyi ideig várt a válasszal s mi volt a tartalma a válaszának. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ez a szemlélet és ez a hozzáállás szélesebb körben is meghonosodjon, és ily módon az állami szereplőknek természetes reflexévé váljon: amit megkeresett állami szerv felelős vezetőjeként kimondok vagy leírok, vagy akár elmulasztok leírni, az bárki számára megismerhető lesz, nyilvánosságra kerül, és ezért felelősséget kell vállalnom.

 

5. Bizottságunk feladatai a jövőben

 

Minél inkább előrehaladtunk vizsgálódásainkban és minél inkább megtapasztaltuk, hogy milyen ellentmondás van az általunk megismert tények és aközött, amit a kormány és körei kommunikáltak, annál világosabbá vált számunkra: a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok védelme veszélyben van Magyarországon. Jogászként további fontos feladataink vannak ezen a területen, ezért úgy döntöttünk, hogy e jelentésünk közreadását követően sem „széledünk szét”, hanem alapítvánnyá alakulva folytatjuk munkánkat. Továbbra is követni fogjuk a 2006. szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitásokkal és önkényes letartóztatásokkal kapcsolatos fejleményeket, s ezekről honlapunkon a nyilvánosságot folyamatosan tájékoztatjuk, illetve megtesszük az emberi jogok védelme szempontjából szükségesnek látszó lépéseket. Ezen túlmenően jelentésünk további részeit fogjuk időről-időre közzétenni. E feladatkörön túlmenően rugalmasan kívánunk reagálni az előttünk álló idők kihívására, s szakmai civil szervezetként az emberi jogok védelmének az aktuálisan legfontosabb területein szeretnénk tevékenykedni.

 

6. Bizottságunk alkotmányos legitimációja

 

Az Alkotmány egyértelműen utal arra, hogy a népszuverenitás gyakorlásának egyik módja a közvetlen hatalomgyakorlás. Az Alkotmány 2.§ (2) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja”. Az Alkotmány idevágó rendelkezésén általában a népszavazást szokták érteni, ez azonban nem zárja ki, hogy egy széles társadalmi igény nyomán megalakuló civil jogász bizottság – élve alkotmányos jogával – megvizsgáljon egy olyan eseményláncolatot, amely 2006. október 23.-án drámai eseményekben csúcsosodott ki és tette az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját örökre fájdalmas emlékké.
 

Ez a vizsgálat azonban nem nélkülözheti az eseményekkel összefüggésbe hozható hivatalos szervek eseményekkel összefüggő adatait, információit. Ezek ki kell, hogy egészítsék a média, a szemtanúk, a terheltek, a sérültek, az események egyéb résztvevői által közvetlenül vagy közvetett módon a bizottság tudomására hozott tényállási elemeket, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmány 61.§-a kimondja: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

 

Ezt más néven közérdekű adatokhoz való jognak, azaz információszabadságnak nevezzük. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés a közéletben való részvételnek is fontos feltétele. Az állampolgárok információhoz juthatnak szűkebb és tágabb közösségeik állapotáról, fontosabb jellemzőiről, ítéletet alkothatnak az állami, önkormányzati szervek tevékenységéről, annak hatékonyságáról, jogszerűségéről. Így válik lehetségessé a közérdekű adatok kezelésére hivatott szervek állampolgári ellen-
őrzése.

 

A közérdekű adatokhoz való hozzáférés lehetőségének biztosítását az Alkotmánybíróság 32/1992. (V. 29.) AB határozatában egyértelműen indokolja: A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés lehetővé teszi a választott népképviseleti testületek, a végrehajtó hatalom, a közigazgatás jogszerűségének és hatékonyságának ellenőrzését, serkenti azok demokratikus működését. A közügyek bonyolultsága miatt a közhatalmi döntésalkotásra, az ügyek intézésére gyakorolt állampolgári ellenőrzés és befolyás csak akkor lehet hatékony, ha az illetékes szervek felfedik a szükséges információkat.
 

Az állampolgári ellenőrzés ezen alkotmányos jogával kívánt és kíván élni bizottságunk.

 

7. Köszönetnyilvánítás

 

Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik önkéntes munkával, ellenszolgáltatás nélkül, hónapokon át fáradhatatlanul dolgoztak a bizottságunkat támogatva. Sokan közülük "az ismert okokból" nem vállalhatják nevüket. Segítőink igen sok terhet vettek le a vállunkról, türelemmel viseltek minden nehézséget és nagyon magas színvonalon dolgoztak a jelentés és a honlapunk létrehozásában, fenntartásában, szervezési feladatokban és sok-sok másban. Megoldottak mindent, ami technikailag és tudományosan lehetséges volt a honlapunkkal kapcsolatosan - sőt, még a lehetetlennek látszó feladatokat is. Köszönjük a számos hasznos szakmai észrevételt és javaslatot, amelyeket önzetlenül tettek munkánkat figyelemmel kísérő és segítő szakemberek. Külön köszönjük a szemtanúknak és az áldozatoknak, hogy a 2006. szeptemberi és októberi események nyomasztó emlékeit feltárták előttünk, megosztották velünk.

 

 

 

I. FEJEZET
 

AZ ESEMÉNYEK ÉS A FELELŐSSÉG ALAKULÁSA

2006. SZEPTEMBER 17-E ÉS OKTÓBER 24-E KÖZÖTT

 

 


Mottó

„Keresztény emberként igyekszem nem haragudni azokra a rendőrökre, akik összevertek és börtönbe dugtak. Az egyetlen dolog, amit nehezen bocsátok meg, hogy Édesanyámnak bilincsben, összevert fejjel, a bíróság előtt kellett viszontlátnia a gyerekét, és még oda se jöhetett hozzám, hogy megöleljük egymást.”

[Egyetemista fiatalember, a szeptemberi rendőri brutalitások és önkényes letartóztatás egyik áldozata]
 

 

1. Az „őszödi beszéd”

 

2006. szeptember 17-én – máig ismeretlen körülmények között „kiszivárogtatva” - nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc 2006. májusi balatonőszödi beszéde, amelyet a Magyar Szocialista Párt frakcióülésén mondott el. E szónoklatában a miniszterelnök elismerte, hogy az országgyűlési választások előtt a magyar gazdaság helyzetére vonatkozóan alapvető jelentőségű kérdésekben –meg nem nevezett társaival együtt – hazudott. Belátta, hogy az ország valós helyzete miatt a választási ígéretek teljességgel megalapozatlanok voltak, s így a választókat, az ország népét becsapták. Világossá vált, hogy az ígért szociáldemokrata szellemiségű, jóléti jellegű program helyett egy teljesen más alapokon nyugvó neoliberális, neokonzervatív programot szántak az országnak, amely kirívó súlyú terheket fog a lakosságra róni. Ezen túlmenően számos megdöbbentő adatot, információt tárt fel arról, hogy a kormányzat illetve a párt hogyan tétlenkedett és hogyan hazudozott, trükközött az elmúlt évek során.
 

A közel kétszáz országgyűlési képviselő előtt elmondott beszéd hangneme olyan mértékben volt trágár, amelyhez hasonlóra sem magyar, sem külföldi állami vezető esetében ezt megelőzően nem ismerünk példát. Gyurcsány Ferenc nyomdafestéket nem tűrően vulgáris kifejezéseket használt, egyebek mellett Magyarország jelzőjeként is. A beszéd stílusát sok elemző „szenvedélyesnek” nevezte, igen sokan viszont egyszerűen zavarba ejtőnek gondolták. A megdöbbentő tartalom és a trágár kifejezésmód mellett ezt eredményezte az a mértékű ön-központúság, nárcizmus, amelyet sokan patológiásnak, kórosnak értékeltek általánosságban is a miniszterelnök személyiségjegyeként. A májusi kihelyezett frakcióülésen jelenlévő MSZP-s országgyűlési képviselők között egy sem volt, aki kritikus szót emelt volna a beszéd bármely tartalmi eleme vagy stílusa miatt.
 

A beszéd nyilvánosságra kerülését követő órákban több ezer ember érkezett a budapesti Kossuth térre, a Parlament elé. (Vidéki városokban szintén jelentős létszámú csoportok jöttek össze.) Ettől az időponttól kezdve egészen október 23-án hajnalig békés gyülekezés helyszíne volt a budapesti Kossuth tér. 

 

 Az „őszödi beszédben” feltárt kirívó súlyú hazugságok, majd később a kormányfői bocsánatkérés hiánya miatt Gyurcsány Ferenc lemondását követelők létszáma e budapesti helyszínen az elkövetkező hetekben változó volt, alkalmanként az ötvenezer főt is elérte.

 

2. A Kossuth téri hosszútartamú demonstrációkialakulásának háttere.

 

A tömeges tiltakozások spontán kialakulása iskolapéldája volt annak a szociológiai és lélektani jelenségnek, amely demokratikus berendezkedésű államokban szükségszerűvé teszi a gyülekezési jog létét, védelmét és biztosítását.  Nagyszámú polgár egyszerre értesült olyan tényekről, amelyek a saját életüket, családjuk életét, a közösség, az ország életét alapvetően befolyásolják. E tények a polgárok jelentős csoportjaiban megdöbbenést és felháborodást eredményeztek s tiltakozást váltottak ki.
 

Ezt az érzést és állapotot, s természetesen magát a tiltakozást demokratikus országokban sokan „szeretik” közösen, más emberekkel együtt, közösségben megélni és esélyt adni arra, hogy felháborodásukat, tiltakozásukat, követeléseiket a címzettek tömeges fellépés esetén ténylegesen meghallják. Demokratikus országokra nem igaz az az állítás, hogy „a politikának szigorúan a Parlament falai között van a helye”. Demokráciában nem igaz, hogy „tisztességes ember” az otthon négy fala között, egyedül vagy családjával reflektál a közélet eseményeire s a közösség ügyeivel történő foglalkozást, azaz a „politizálást” teljes egészében meghagyja választott képviselőinek.
 

Demokratikus országban a közösség sorsáért felelősséget érző embernek erkölcsi és jogi értelemben egyaránt joga van ahhoz, hogy aktívan beleszóljon a közügyekbe, részese és alakítója legyen szűkebb közössége vagy egész hazája sorsának. Természetes, s a demokrácia szerves velejárója, hogy a közügyekkel kapcsolatos véleményét a polgár szabadon kifejtheti, s a változtatás iránti igényeit másokkal együtt megfogalmazhatja, közzé teheti.

Szükséges hangsúlyozni – erre bizottságunk jelentésünkben többször rámutat -, hogy e jogok gyakorlása, azaz a véleménynyilvánítás és a gyülekezési szabadság tényleges gyakorlása természeténél fogva mindig fog zavarni másokat. Mindig zavarni fogja azokat, akik más véleményen vannak, illetve akiknek a kényelmét, a nyugalmát a gyülekezési jog gyakorlása bizonyos mértékig korlátozza. A demokrácia szempontjából azonban a szólás, a vélemény-nyilvánítás és a gyülekezés szabadsága olyan kiemelkedő jelentőségű értékek, hogy e bizonyos mértékű korlátozást a kívülállók – a demokrácia érdekében - kénytelenek elviselni. Annál is inkább így van ez, mert egy másik esetben könnyen lehetséges, hogy aki ma „kívülálló”, ő lesz a hangosan véleményt nyilvánító, a tüntető, s aki ma demonstrál, annak a kényelmét fogja zavarni.

 

3. Az emberi jogaikat gyakorló demonstrálók „démonizálása” és     megfélemlítése

 

E fenti okfejtés miatt rendkívül szerencsétlen, hogy a budapesti szeptemberi és októberi eseményeket a miniszterelnök, a kormánypártok és a kormány-közeli sajtó és média, valamint véleményformáló értelmiség részéről végigkísérte a gyülekezési jog lejáratása, veszedelemként beállítása, a gyülekezési jogukat gyakorlók veszélyességének hangsúlyozása.

 

Meghatározóvá vált „a politikának nem az utcán, hanem a Parlamentben a helye” szlogen, amely demokráciában értelmezhetetlen, értelmetlen. Különösen veszélyes egy ilyen szólás bevezetése a közbeszédbe és a társadalmi életbe vezető politikusok részéről, akikről az emberek joggal feltételezik, hogy értenek az alkotmányos elvekhez, a demokratikus szabályokhoz. A fenti jelszó akkor tudott igazán „kiteljesedni” és alkalmassá válni a társadalmi békétlenség szitására, a miniszterelnök lemondását követelők, sőt az egész ellenzék lejáratására, amikor az „utcai politizálás” fogalmát az erőszakhoz, a garázdasághoz lehetett kötni, mint valamiféle szervesen összetartozó fogalom-párt.

A demonstrálók, tiltakozók, az emberi jogaikat gyakorlók „démonizálása” világos stratégiájává és céljává vált a hatalomnak.

Ezzel párhuzamos cél és részstratégia volt a „másként gondolkodók”, a kormánnyal szemben demokráciában megszokott módon, emberi jogaikkal élve tiltakozók megfélemlítése. Ez a cél és stratégia 2006. szeptember 18-án éjjel, az MTV „ostroma” kapcsán kezdett világossá válni.

 

4. Az MTV „ostroma”

 

2006. szeptember 18-án este ismét gyülekeztek az „őszödi beszéd” miatt a kormányfő ellen tiltakozók a Kossuth téren. Késő estére létszámuk elérte a tízezer főt. A demonstrálók közfelkiáltással petícióban fogalmazták meg követeléseiket, és néhány szervező a Magyar Televízióban kérte ennek beolvasását. A kérés elutasítását követően a Kossuth téri tömeg egy része –bizonyára felhívásra, felszólításra – a Szabadság téri MTV székházhoz ment. A tömeg túlnyomó többsége, szinte teljes egésze ezen a helyszínen is erőszakmentes, békés volt. Az épületet és annak védelmére kivezényelt rendőröket néhány tucat, kb. 50-100 személy rohamozta meg, ennyien voltak, akik erőszakos magatartást tanúsítottak az este folyamán. A több ezres tömeg (a demonstrálók egy része a Kossuth téren maradt) jelentős része nem is látta, hogy pontosan mi történik az első sorokban. Az ő emlékük az MTV ostrom estéjéről és eseményeiről egészen más, mint a tévénézőké, akik kifejezetten és kizárólag az erőszakos eseményeket követhették figyelemmel.

 

Az eseménnyel összefüggésben elrendelt rendőrségi vezetői vizsgálat (az ún. „Ignácz-bizottság”, a jelentés olvasható a www.police.hu-n) megállapította, hogy a kb. 100 rendőr sérülése és a bekövetkezett anyagi kár elkerülhető lett volna, ha az irányadó normáknak, a rendőr-szakma szabályainak megfelelően járnak el az akcióért felelős parancsnokok. A felelős rendőri vezetők súlyos hibákat, mulasztásokat követtek el s ezekkel ok-okozati összefüggésben következtek be a sérülések és az anyagi kár. Bizottságunk a szeptember 18-i éjszakai eseményekkel kapcsolatban helytállónak tekinti az „Ignácz –bizottság” jelentését és sajnálattal állapítja meg, hogy az ott név szerint is megjelölt felelős parancsnokokkal, vezetőkkel szemben nem történt felelősségre vonás. Az Ignácz- jelentésben részletesen bemutatott tényeket és összefüggéseket teljességgel leegyszerűsítve szeretnénk rámutatni: érthetetlen, hogy miért nem került sor a közvetlen közelből további rendőröknek a helyszínre vezénylésére, erősítés biztosítására, a rendőrök, az anyagi javak és a köznyugalom megóvására.
 

A felelősség kérdései kapcsán rámutatunk arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter közvetlenül, a kormány más tagjai pedig közvetve, Petrétei miniszter által kaptak folyamatos tájékoztatást a rendőrségi vezetőktől, konkrétan az országos rendőrfőkapitánynak az akció lebonyolításáért felelős helyettesétől.
 

„A miniszterelnök elmondta, hogy hétfőről keddre virradó éjszaka közvetlenül tartotta a kapcsolatot az országos rendőrfőkapitány helyettesével (ő irányította egyébként a rendőri teendőket a főkapitány távollétében).” – írta szeptember 19-én 19.30 perckor az INDEX.hu
 

Petrétei hangsúlyozta, hogy a mostani rendőri intézkedéseket a rendőrség vezetői irányítják, az operatív irányítás az ő kezükben van. Rendészeti miniszterként ő követi az eseményeket, és felügyeli a rendőrséget. A miniszter hozzátette: az események alakulásáról folyamatosan tájékoztatja a miniszterelnököt és a kormány más tagjait.” (INDEX.hu 2006. szeptember 19. 1.12)
 

A szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitások és önkényes letartóztatások egész eseménysorának, s a felelősség kérdéseinek megítélése szempontjából kulcskérdés: van-e, volt-e joga és lehetősége a rendészeti miniszternek vagy (és) a miniszterelnöknek befolyásolni a rendőrség magatartását? (Ugyanerről a fontos kérdésről jelentésünk IV. fejezetében található részletesebb elemzés). A szeptember 18-ai MTV ostrom kapcsán a kérdés úgy merül fel: utasíthatta volna-e a miniszterelnök akár közvetlenül, akár a rendészeti miniszter útján a rendőri vezetést, konkrétan az országos rendőrfőkapitány-helyettesét arra, hogy haladéktalanul küldjön erősítést a televízió székházához. A választ a Rtv. alábbi rendelkezései alapján adhatjuk meg. A vonatkozó jogszabályokból kiderül, hogy ilyen utasítás adásának nem lett volna akadálya. Kívülállók számára is nyilvánvaló: egy ilyen országos jelentőségű, politikailag erősen színezett, nagy nyilvánosság előtt zajló akció esetén a rendőri vezetés elsősorban a szűkebb értelemben vett rendőrszakmai döntésekért felel. A stratégiai jellegű, politikai következményekkel is járó döntések a kormány kezében vannak.

 

 

A Rendőrség irányítása

 

4. § (1) A Kormány a miniszter útján irányítja a Rendőrség működését.

       (2) A miniszterelnök a miniszter előterjesztése alapján nevezi ki és menti fel             az országos rendőr-főkapitányt. A kinevezésre javasoltat az illetékes             országgyűlési bizottság meghallgatja és az alkalmasságáról állást foglal.

       (3) A miniszter

             a) képviseli a Rendőrséget az Országgyűlés és a Kormány                 ülésein

             c) biztosítja a közbiztonság és a belső rend védelme érdekében                  meghatározott feladatok végrehajtását;

             f) gondoskodik a Rendőrség ellenőrzéséről.

5. § (1) A miniszter az irányító jogkörében

             a) a rendőrségi feladatok teljesítésére, a Kormánynak a                  közbiztonság és a belső rend védelme körében hozott                  döntései végrehajtására a Rendőrség részére feladatot                  határozhat meg, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - utasítást                  adhat;

             b) meghatározza a Rendőrség irányításában és felügyeletében közremű                   ködő szervezet tevékenységét, a vezetője felett munkáltatói jogkört                   gyakorol, és e  szervezet útján gondoskodik a Rendőrség belső
                  bűnmegelőzési ellenőrzéséről, a bűncselekmények felderítéséről;

             d) meghatározza a rendőri oktatás, képzés és továbbképzés, továbbá a                   rendészeti tudományos kutatás irányait, és összehangolja az erre                   irányuló  tevékenységet;

       (3) A miniszter a Rendőrség részére egyedi utasítást az országos rendőrfő              kapitány útján adhat.

       (4) Az országos rendőrfőkapitány irányító jogkörében

            a) a Rendőrség szervei számára kötelező országos rendőrfő                 kapitányi utasítást adhat;

            b) gondoskodik a Rendőrség szerveinek rendeltetésszerű és törvényes
                 működéséről, a közbiztonság és a belső rend védelme érdekében a                  jogszabályok és a kormányzati irányítás által meghatározott feladatok                  végrehajtásáról.-

 

 

E vonatkozó jogszabályok és azon tény ismeretében, hogy mind a miniszterelnök, mind a rendészeti miniszter szorosan követte az eseményeket aggasztó kérdés marad: miért nem utasították az országos rendőrfőkapitányt (helyettesét)  az azonnali erősítés elrendelésére?
 

(A későbbi tények, események kapcsán többször is fel kell tennünk ugyanezt a kérdést, bár látszólag más előjellel: miért nem állította le a miniszterelnök, a rendészeti miniszter illetve a kormány azt a tömeges rendőri brutalitást és önkényes letartóztatás-sorozatot, amelynek megtörténésével tisztában voltak? Különbség a szeptember 18-i események és a másnapi valamint a harmadnapi események között, hogy a 19-i és 20-i éjszakai rendőri önkénnyel, brutalitással kapcsolatban a miniszterelnök kifejezetten helyeslően nyilatkozott, s e jogellenes magatartásra bíztatta, voltaképpen utasította a rendőrséget. )
 

A szeptember 18-i MTV ostromot igen sokan látták a televízióban élő közvetítésben illetve a következő napokban felvételről. Minden jóérzésű emberben együttérzés volt a láthatóan teljességgel kiszolgáltatott, rémült, az életüket féltő, s nagyszámban sérült rendőrök iránt. Teljességgel érthetetlen volt, hogy miért nem kapnak erősítést, s hogyan lehetséges, hogy az akció rendőr-szakmai lebonyolítása ilyen mértékben kaotikus. A durva mulasztások olyan mértékben voltak megmagyarázhatatlanok, hogy alappal merült fel a kérdés: mi lehet a célja a látványos, súlyos szakmai hibáknak?  Nem bizonyíthatóak azok a feltételezések, amelyek szerint az ellenzék démonizálása érdekében a hatalom „be akarta áldozni” a helyszínen lévő rendőröket és az érintett anyagi javakat. Nem bizonyítható a büntetőjogi értelemben vett „egyenes szándék”, azaz az, hogy a szükséges intézkedéseket elmulasztó parancsnokok kifejezetten kívánták volna a sérüléseket és a rongálásokat, azonban nehéz cáfolni, hogy a rendőr-szakmai szabályok szándékos megszegésekor a bekövetkező eredménnyel szemben az érintett parancsnokok közömbösek voltak. Világosan látszott ugyanis, hogy amennyiben nem érkezik erősítés és nem változtatnak a műveleti terven, csak a csoda mentheti meg a rendőrök és az épület épségét .
 

Másnaptól kezdve megkezdődött a sérült és megalázott rendőrök iránti együttérzés kiaknázása valamint a néhány tucatnyi garázda és a tízezres tüntető tömeg „azonossá tétele, összemosása” által az emberi jogaikat gyakorló Gyurcsány-ellenes tüntetők illetve velük együtt az egész ellenzék tudatos, jól-felépített démonizációja.
 

„Elfelejtődött”, hogy tízezer fős tüntetésről volt szó, s ekkora létszámból vált ki az az 50-100 fő, akikben a rendőrség is számos ismert futballhuligánt, „hivatásos balhézót” vélt felfedezni. A kialakult kommunikációban nem néhány tucat erőszakos garázda támadta meg a (magukra hagyott, mesterségesen kiszolgáltatottá tett) rendőröket, hanem az a tömeg, amelyik „az utcára ment politizálni”, azaz azok az állampolgárok, akik éltek az Alkotmányban biztosított gyülekezési jogukkal. (Az utóbbit egyébként a hatóságok nem kifogásolták, helyesen vagy helytelenül de választási gyűlésnek értékelve az eseményt. ) 
 

Furcsa módon a külföldi sajtó jelentős része is hasonló szellemben, hasonló csúsztatással – kevéssé finom szóval: hazugsággal – mutatta be a budapesti eseményeket. Ennek tudhatjuk be, hogy számos külföldi országban úgy gondolják, hogy Magyarországon ténylegesen egy agresszív, garázda, neonáci csőcselék az a tömeg, amelyik szembenáll Gyurcsány Ferenccel és kormányával, s ennek nem csupán a magánlakás zárt ajtaja mögött kíván hangot adni.

 

A külföldi sajtó hamis beállítására példa a következő (index.hu, 2006. szeptember 19.):
 

"Az AFP helyszíni tudósításban számolt be a televízió ostromáról, a könnygáz és vízágyú bevetéséről. Megemlítette, hogy a FIDESZ hétfő este teljes szolidaritásáról biztosította a tüntetőket, akik a francia hírügynökség szerint: főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból álltak."
 

(Világos a technika: mutassunk felvételeket az MTV ostromnál az első sorokban harcoló, őrjöngő és erőszakos emberekről, és állítsuk azt, hogy ugyanilyen a több tízezer, a képen nem látható tüntető, sőt, pont ilyen a legnagyobb ellenzéki párt, a FIDESZ is. A technika világos, a cél azonban érthetetlen. Bizottságunk mindenesetre céljai közé tűzte, hogy a külföldi országok megtévesztett közvéleményét is – a lehető legszélesebb körben, a magyar nép jó hírének érdekében – a valóságnak megfelelően fogjuk tájékoztatni a szeptemberi és októberi eseményekről  és az  emberi jogok valós helyzetéről Magyarországon.)

 

A 19-én a sajtóban megszólaló közszereplők már teljességgel szinonimaként használták az „utcai politizálót”, a „tüntetőt” és az erőszakos garázdát. A gyülekezési jog gyakorlása ab ovo veszedelmes, garázda cselekedetnek tűnt fel a nyilatkozatok nyomán, s úgy festett, hogy mindenki, aki gyakorolja a vélemény-nyilvánítás, a szólás, a gyülekezés jogát, az potenciális vagy tényleges erőszakos bűnöző, rendőrverő. Azonnal megkezdődtek a gyülekezési jog korlátozására, s így a vélemény-nyilvánítás szabadságának visszafogására irányuló kísérletek.
 

A kirívó súlyú mulasztásokat elkövető rendőri vezetők felelős ségének felvetése –amely egy jogállamban aligha megkerülhető kérdés – felesleges okvetetlenkedésnek minősült a miniszterelnök szemében, akiről ezzel kapcsolatban a következőket tudhatjuk meg:
 

„Az Index kérdésére, lesz-e felelőse az MTV székháznál levezényelt és több ponton elhibázott rendőri intézkedésnek, Gyurcsány azt mondta: a rendőrséget most meg kell erősíteni, segíteni kell a munkáját, nem pedig pálcát törni felette.”
 

[E nyilatkozat már tanúsította, hogy a miniszterelnök álláspontja szerint nem kifogásolható, ha a demokratikus, jogállami rendőrség tevékenységét a totális önkény és nem a jogszabályok és a nem zetközi normákon alapuló szakmai szabályok határozzák meg. ]

 

Az országgyűlés elnöke szintén nem tartotta jelentősnek a súlyos rendőrségi mulasztások miatti felelősség feltárását. Ehelyett a következőket nyilatkozta a felelősség kérdéséről:
 

„Nem felelősöket keresek, mindenkinek magában kell megkeresnie, hogy milyen felelősséggel tartozik azért, hogy a politikai kérdéseket 16 évvel a rendszerváltást követően parlamenten kívül próbáljuk megoldani – mondta Szili Katalin a HírTV-nek. A házelnök szerint mindenkinek, így a politikai osztálynak és a médiumoknak is megvan a felelőssége abban, hogy ilyen helyzet alakult ki. A házelnök sajnálatosnak nevezte, hogy ide jutott az ország”. (INDEX, 2006. szeptember 19.) 

 

 

A házelnök asszony megfogalmazásából úgy tűnik: a politikai kérdésekkel történő foglalkozás a Parlamenten kívül, azaz a gyülekezési jog gyakorlásával, a civil társadalom által, egyenesen és okszerűen vezet az erőszakhoz, randalírozáshoz. Következés képpen a politikai vélemény-nyilvánítást, s különösen annak csoportos, közösségi formáját, a gyülekezési jog gyakorlását haladéktalanul korlátozni kell. A „mindenkinek megvan a felelőssége…” kezdetű gondolat mintha csak előtételezte volna a Gönczöl – jelentés betűit és szellemét.
 

Időutazáson érezhetjük magunkat, a hatvanas évek szellemét felidézve, amikor a szakszervezetek szövetségének nyilatkozatát olvassuk:
 

„A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökségi ülésen értékelte a kialakult helyzetet, és úgy találta, hogy az ország előtt álló feladatok megkövetelik a békés munkavégzést. Az elnökség elutasítja az utcai erőszakot és leszögezi, hogy kizárólag a tárgyalások, megegyezések hozhatnak valódi megoldásokat.” (INDEX 2006. szeptember 19.)
 

(Különös, hogy a szakszervezetek a későbbiekben, mondjuk két nap múlva nem követelték a kormánytól, hogy az 1990.évi, az egész országot megbénító taxisblokádhoz hasonlóan „tárgyalásokkal, megegyezésekkel”, s ne lovasrohammal, kardlapozással, gumibottal igyekezzenek valódi megoldásokat hozni.)

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete hasonló tartalommal nyilatkozott: „Reméljük, hogy a politikai problémákat a jövőben a Parlamentben és nem az utcán fogják megoldani…” (INDEX, 2006. szeptember19.)
 

Az üzenet világos: a rendőrök sérüléseiért, a Televízió épületének megrongálásáért azok felelősek, akik „az utcára vitték a politikát”, azaz gyakorolták az Alkotmányban és az irányadó nemzetközi emberi jogi egyezményekben foglalt gyülekezési, vélemény- nyilvánítási jogukat.  Az ellenzék „démonizálása” elkezdődött, pillanatok alatt megtörténik a magyar társadalom kettéosztása „csendes többségre” (értsd: akik nem kívánnak, vagy nem mernek a gyülekezési jogukkal élve kritikát gyakorolni a miniszterelnökkel vagy a kormánnyal szemben) és „randalírozó kisebbségre” (értsd: azok, akik emberi jogaikat gyakorolva véleményt mondanak és tűntetnek). S mi más lenne egy felelős kormány feladata ilyen helyzetben? Megvédeni a csendes többséget a randalírozó kisebbségtől. Mégpedig kemény eszközökkel.
 

A szeptember 19-i esti Gyurcsány Ferenccel készült TV interjúban a miniszterelnök már alig-alig rejtette véka alá, mire is megy ki ez a stratégia:
 

Gyurcsány Ferenc a Tv2-nek adott interjúban elmondta, akkor kell lemondania egy miniszterelnöknek, ha elveszíti a politikája támogatását. Ő azonban pont az ellenkezőjét látja. Szerinte, ha választani kell a ribillió és Gyurcsány Ferenc között, akkor Gyurcsány Ferencet választanák az emberek.

 

Azaz: vagy ribillió vagy Gyurcsány Ferenc. (Harmadik út ezek szerint nincs.)
 

Vagyis: az embereknek – azoknak is, vagy talán elsősorban azoknak a baloldali gondolkodásúaknak, akik az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően tényleg kiábrándultak az MSZP-ből és Gyurcsányból, a miniszterelnökben kell látniuk a Megmentőt, a randalírozó kisebbséggel szemben a csendes többséget védelmezőt. Gyurcsány Ferencben kell látniuk a mindennapi biztonságuk, a testi épségük, sőt talán az életük egyszemélyes garanciáját, hiszen a „kialakult állapotok” között már minden bizonytalan, teljes a ribillió. (Ekkorra mintha már teljesen elfelejtődött volna, hogy mindössze néhány tucat, legfeljebb néhány száz erőszakos ember randalírozott. A „ribillió” voltaképpen az emberi jogok gyakorlását, a gyülekezési joggal élést jelentette és jelenti, amely viszont kirívóan veszedelmes következményekkel jár a normális, hétköznapi, dolgozni vágyó emberekre. ) A „ribilliónak” egyetlen alternatívája van: Gyurcsány Ferenc.
 

A retorikával, a démonizálással – Gyurcsány Ferenc és segítőtársai - „megágyaztak” a rendőri brutalitásnak és az önkényes letartóztatásoknak, az emberi jogaikat gyakorlók legdurvább eszközökkel történő megfélemlítésének. Noha szórványosan más napokon is előfordultak brutalitások és őrizetbe vételek a megfélemlítés aktusai főként a következő időpontokra összpontosultak:
 

Szeptember 19. éjszaka; szeptember 20. éjszaka és október 23. egész nap, különös tekintettel a FIDESZ gyűlésről történő eltávozás kegyetlen eszközökkel történő megakadályozására.

 

5. Tömeges rendőri brutalitás és önkényes letartóztatások szeptember     19-én és 20-án. A miniszterelnök szerepe és felelőssége

 

Szeptember 19-én este újra nagy tömegek gyülekeztek a Kossuth téren. „A Kossuth tér” elkezdett fogalommá válni. A munkaidő végeztével ettől kezdve egy hónapon át rendszeresen jártak sok-ezren a Parlament elé, mintegy a „szabadság szigetére”. Egymáshoz hasonló gondolkodású emberek tudtak egymással beszélgetni, rég nem látott ismerősökkel lehetett találkozni. Szemben a „véleményformáló közbeszéd” és a média által sugallottakkal a hatalmas tömeg nagy része iskolázott, kulturált emberekből állt, közöttük nagyszámú egyetemistából – de minden korosztály képviselve volt. Sok volt a család is, szülők, nagyszülők, kisebb nagyobb gyerekek… Természetesen, pontosan a szabadságból és a spontán gyülekezésből következően számos „furcsa ember” is volt a téren. Elhangoztak kifogásolható hangnemű és tartalmú felszólalások s voltak nem rendezett külsejű vagy viselkedésű emberek is. Természetesen feltűntek a hajléktalanok is, hiszen barátságos és emberséges volt a közeg s adományozók jóvoltából ingyenes étkezési lehetőség is volt. Megdöbbentő módon ugyanazok a politikusok és sajtómunkások, akik szótlanul szemlélik a budapesti aluljárókban, parkokban, játszóterekben egyre nagyobb számban élő, nyomorúságos, emberhez nem méltó körülmények között létező hajléktalanokat, a Kossuth tér esetében megrökönyödtek és „fertőzésveszélyt” kiáltottak. (Nemigen szóltak eddig a fertőzésveszélyről, pedig ki tudja hány gyerek és hány szülő tarthatna a TBC-vel, fertőző májgyulladással vagy más baktériummal fertőzött váladékokkal „ellátott” budapesti játszótéri padoktól.)

A Kossuth téren mindezzel együtt emelkedett hangulatban teltek az órák –beszélgetéssel, zenehallgatással, politizálással - és sokan késő éjszakáig maradtak. A miniszterelnök az MTV ostrom utáni napon, 19-én megígérte a „csendes többségnek”, hogy vigyázni fog rájuk. Annak ismeretében, hogy milyen mértékű rendőri brutalitásra és önkényes letartóztatásra került sor 19-ről 20-ra virradó éjszaka, bizottságunk döbbenettel olvasta az index.hu 19-i hírét:

„Gyurcsány Ferenc kedden késő este a fővárosi eseményeket figyelemmel kísérő irányító központban lesz, mondta az MTI-nek László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden kora este. László Boglár közölte: Gyurcsány Ferenc késő este abban az irányító központban figyeli a fővárosi eseményeket, amelyet a hétfőn kialakult feszült helyzet miatt hoztak létre. Az sem kizárt, hogy a kormányfő az éjszakát is ott tölti. A kormányfő szóvivője közölte, az irányító központ célja, hogy az „összes mozgósítandó és mozgósítható erő viszonylag könnyen és gyorsan koordináltan elérhető legyen”.
 

Vagyis a miniszterelnök végig követte és látta az eseményeket és minden percben közvetlen kontaktusban volt azokkal, akik irányították a tömeges megfélemlítést, a Kossuth térről hazafelé tartó vagy egyszerűen arra sétáló emberek „levadászását”, bántalmazását.
 

Itt kell megemlítenünk, hogy ezeken a napokon esténként a Kossuth téren több, mint tízezer ember gyűlt össze, akiknek értelemszerűen el is kellett hagyniuk a teret a késő este illetve az éjszaka folyamán. Az ilyen módon képződött „tömeg”, azaz a közlekedési eszközök, éjszakai buszok felé haladó csoportok jelentették a „be nem jelentett tüntetőket”, akikkel szemben – mintegy az október 23-i események főpróbájaként – csapaterős tömegoszlatásra került sor. „Levadásztak” egyenként, külön-külön sétáló személyeket, kisebb és nagyobb csoportokat egyaránt. Már itt, a tömeges rendőri brutalitások és önkényes letartóztatások első éjszakáján megfigyelhető volt az a jelenség, amely másnap illetve október 23-án is meghatározó volt, s amit a büntetőjogban „szándékváltásnak” neveznek. Ennek lényege a szeptemberi és októberi események kapcsán az volt, hogy az eredetileg békés szándékú emberek, megtapasztalva a körülöttük folyó agresszív rendőri fellépést, a tömeges rendőri brutalitást, látva és átélve a kiszolgáltatottságot és tehetetlenséget szembefordultak a rendőrökkel és harcolni kezdtek. Több esetben megfigyelhető, hogy egyes TV felvételek teljességgel kiragadták ebből a kontextusból a barikádot építők vagy követ dobálók magatartását, holott felelősségük megállapítása és mértéke szempontjából korántsem közömbös, hogy ők kezdeményezték-e az erőszakot, amelyre a rendőrség reagált, avagy ők reagáltak elkeseredetten, esetleg jogos védelemhez közeli helyzetben a rendőrség jogellenes fellépésére.
 

Az első olyan éjszaka után, ahol a démonizáláshoz már a megfélemlítés is hozzákapcsolódott, s ahol rendőrök tömegesen követtek el bántalmazásokat és vettek őrizetbe ártatlan embereket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elégedetten nyilatkozott. Közölte, hogy megbeszélésüket követően együtt állapították meg Demszky Gáborral: „az elmúlt éjszaka és hajnalban a rendőrség példamutató határozottsággal és egyértelműséggel állította helyre a rendet”.  (index.hu 2006. szeptember 20. 14.18) A híradás szerint a miniszterelnök köszönetét is kifejezte a rendőrségnek.


A „példamutató” kifejezés azt jelenti, hogy a szeptember 19-i éjszakát kell példának, mintának tekintenie a magyar rendőri vezetésnek, rendőrségnek abban, hogyan is kell fellépni járókelőkkel, demonstrációról hazafelé igyekvőkkel, illetve tüntetőkkel szemben. E „példát” tekintse irányadónak a rendőrség másnap, s később, október 23-án is. Ezt várja el a rendőrségtől az ország miniszterelnöke és a főváros polgármestere. S ha ez marad a „példa”, és ugyanaz marad a rendőrség felügyeletét ellátó kormány feje, ugyanazok maradnak a rendőrségi vezetők, akkor mitől ne történne meg március 15-én, vagy bármely későbbi időpontban ugyanez?
 

Ha és amennyiben a miniszterelnök abból a bizonyos irányítótoronyból esetleg nem megfelelően látta az eseményeket, akkor is tájékozódott arról, hogy mi is történt az éjszaka. Nézzük meg az index.hu szeptember 19-e éjszakájának néhány epizódjáról szóló tudósítását, s vizsgáljuk meg, miféle rendőri magatartást, fellépést tekintett a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és Budapest város főpolgármestere „példásnak” egy európai uniós tagállamban, demokratikus jogállamban, 2006-ban.
 

09.20. 01:03 

Szürrealisztikus élmény, ahogy a füstgázas, ködporos téren és mellékutcákban lovasrendőrök kergetik a tiltakozókat és néha nagyot sóznak a fejükre. A rendőrök és a demonstrálók fel-alá szaladgálnak, az egyik utcából kikergetik az embereket, de azok bejutnak egy másikba, jelentette tudósítónk, akit macska-egér harcra emlékeztet a jelenet. Beszámolt arról is, hogy a tüntetők barikádokat próbálnak építeni.
 

09.20. 01:26

A lovasattak után a gyalogos rohamrendőrök sorfala csak pár métert húzódott előre a Rákóczi úton. A frontvonal most a Hársfa utcánál van.
 

A rendőrökkel ugyanaz a kemény mag áll szemben, amelyik hétfő éjszaka a Magyar Televízió székházát támadta. (Hogy lehet, hogy még mindig szabadlábon vannak? –kérdezi bizottságunk)

A Rákóczi úton mindenütt törmeléket, füstölgő könnygázgránátokat, letépett közlekedési táblákat látni.

 

09.20. 01:44 

A távirati iroda tudósítója azt látta, hogy több tüntetőt elvittek a rendőrök, akik a Hír TV szerint fejmagasságban lövik a könnygázt az emberekre.

 

09.20. 01:59 

Az Astoria felől vízágyú érkezett a térre, jelentette tudósítónk, ezzel kezdik a tömeg oszlatását. Nagyon sok vérző, sérült embert látnak a téren, de mentőautók nincsenek.
 

09.20. 02:04 

A lovasrendőrség a nagykörút két irányába indított rohamot a Blaha Lujza téren, gumibotokkal verik az embereket. Tudósítónk szerint 200-300 fős csoportokban a mellékutcákba menekültek az emberek

 

09.20. 02:19 

A rendőrök a Hír TV szerint az utolsó rohamban mindenkit ott ütöttek, ahol értek. A randalírozás a tévé szerint reggelig eltarthat, bár a teret nagyjából megtisztították.

 

09.20. 06:49

97-en megsérültek, négy rendőr súlyosan az éjjeli utcai harcokban. A rendőrség 98 embert állított elő.
 

Tekintsük tehát át vázlatpontokban, milyen rendőri fellépést tekint „példás”-nak (tehát másnap éjszakára, és a későbbiekre is iránymutatónak) a miniszterelnök és a főpolgármester:

- a rendőrök a tüntetők fejét verik,

- fejmagasságban lövik a könnygázt az emberekre

- tucatnyi (mint később kiderült ténylegesen közel száz) embernek   okoznak   sérüléseket

- gumibottal verik az embereket

- ütnek mindenkit, ahol érik

 

Szeptember 20-án, a „példás” rendőri fellépés másnapján az INDEX.hu tudósítása szerint Demszky Gábor elégedetten nyilatkozott a történtekről. A korai délutáni kormányülésről kiadott index.hu információ önmagáért beszél, aligha kell kommentálnunk a miniszterelnököt.

 

Index/MTI "Gyurcsány keményen lecsapat a rendbontókra

2006. szeptember 20., szerda 11:37 Kemény rendőri fellépés ígért a rendbontókkal szemben a szerdai kormányülésen Gyurcsány Ferenc. A kormányfő az ellenzéket bírálta, amiért nem rendelték vissza az utcáról az embereket, majd a reformok folytatására esküdött. 'Nincs türelem a rendbontókkal szemben, a leghatározottabban fel kell lépni ellenük' - jelentette ki a kormány szerda délelőtti ülésének nyilvános részén Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint Budapesten és Magyarországon rend van, a rendőrség éjszaka megvédte az embereket. Mint mondta, 'nem hagyhatjuk, hogy politikai okokra hivatkozva egyesek randalíroz zanak, köztörvényes bűncselekményeket kövessenek el, fosztogassanak, összecsapjanak a rendőrökkel'.

A kormány minden segítséget megad a rendfenntartóknak 'a randalírozókkal szemben határozott fellépéshez'. Gyurcsány szerint "a békés tüntetőket ürügyként használják azok a rendbontók, akik nem alkotmányos jogaikkal kívánnak élni, hanem a köztársaság türelmével visszaélnek, akik köztörvényes bűncselekményeket követnek el'. Kifogásolta, hogy akik vissza- rendelhették volna az embereket az utcáról, azok nem tették meg ezt tegnap, elutasították, hogy a parlament nyilvánossága előtt vitassák meg a kialakult helyzetet. Beteljesíthetetlen ígéretekből nem épül az ország, a kormány meghátrálás nélkül teszi tovább a dolgát, mondta Gyurcsány"

 

"Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, a „példás” akcióért felelős parancsnok nem hagyott kétséget afelől, hogy honnan és kitől vette a bátorságot a tömeges rendőri erőszakhoz és az önkényes letartóztatásokhoz: A főkapitány szerint sokat segített nekik az, hogy a miniszterelnök minden támogatást és segítséget megígért a rendőrségnek az összecsapások felszámolására. A főkapitány szerint erőszakos embereket, garázdákat vettek őrizetbe, összesen 98-at. Nekik csak a nevét tudják, az, hogy kik ők, és mit akarnak tulajdonképpen, azt egyelőre vizsgálják - magyarázta a rendőrfőkapitány."
 

Bizottságunk, mint a bevezető fejezetben ismertettük, igen sok személyes történetet hallgatott meg a szeptemberi és októberi jogsértések áldozataitól. E történetek egy része képezi jelentésünk Függelékét. Egy-egy esettel azonban a jelentésen belül is szeretnénk alátámasztani következtetéseinket. Nem szabad elfelejteni, hogy a sajtóban sztorivá, szenzációvá átminősült drámák valódi emberek, valódi megrázkódtatásai voltak. Éppen ezért nem tartjuk feleslegesnek az áldozatok személyes körülményeinek bemutatását sem. Lássuk, mi történt egy vidékről érkezett kisebb társasággal 19-én éjszaka, hogyan élték meg ők a  rendőri fellépést.

 

„Sósné Mészáros Andreának hívnak.

Az általános iskolát Boldogon végeztem el, majd középiskolába Gyöngyösre kerültem, ahol vendéglátó-ipari eladó szakot végeztem kitűnő eredménnyel.

Apukám géplakatos szakmában dolgozott nyugdíjazásáig.

Édesanyám egy Bp.-i gyárban takarítónőként dolgozott szintén nyugdíjazásáig

Két húgom közül az idősebbik két csodálatos gyermek édesanyja már és én, mint keresztszülő vehetek részt családjuk életében.

Kisebbik húgom is édesanya lett 2005 őszén, az Ő gyermeke lett az első fiúgyermek a mi kis családunkban.

1990-ben apánk elhagyott minket, így mint elsőszülött gyermek korán megtapasztaltam a családfenntartás nehézségeit. Amíg a húgaim tanultak, Édesanyámmal ketten tartottuk el a családot. Szerintem a keresztény neveltetésünknek is köszönhető, de ez a nehéz időszak családunkat nagyon összetartóvá, szeretetteljessé kovácsolta.

Én 2002 nyarán házasodtam össze életem szerelmével, nyolc évnyi kapcsolat után. Mára mi is a családalapítás gondolatával foglalkozunk.

Már iskolás korom óta szenvedélyem a magyar irodalom és történelem. Tíz éve a túrázásra és a magyar tájak megismerésére is sok időt fordítok.

Az emberekkel való kapcsolattartás, segítségnyújtás már egész kiskorom óta központi szerepet tölt be életembe. Talán ennek köszönhető, hogy barátainkkal közösen alapítottunk egy közhasznú egyesületet; melynek vezetőjévé is választottak.
 

2006. szeptember 19.-én, barátaimmal úgy döntöttünk, hogy mi is részt veszünk a Kossuth téri demonstráción. Este nyolc körül öten (J.Cs., P.Zs, H.M, F.G.) autóval felutaztunk Budapestre. Autónkat a Podmaniczky utcában hagytuk. Ahol is J.CS – aki a kisebbik húgom párja  - öccse lakik. J.K. is csatlakozott hozzánk, így indultunk a demonstrációra. Csaba öccse (J.K.) korán távozott, mi öten kb. éjfélig hallgattuk a felszólalókat, beszélgettünk demonstrálókkal. Ekkor elindultunk az autóhoz, hiszen reggel mindenkinek munkába kellett volna állni. Ám kíváncsiságból mégis úgy döntöttünk, hogy megnézzük a „másik tüntetést”, melyről hazafelé menet hallottunk. A körúton lassan, beszélgetve sétáltunk a járdán. A Blaha Lujza térig sem jutottunk el, amikor úgy döntöttünk, tényleg ideje hazatérni. A visszafelé úton az Oktogonnál sok rendőrt láttunk, ám semmilyen alakzatba nem voltak fejlődve, és semmilyen felszólítást nem tettek. Kb. két utcával távolabb rendőrkordon jött szembe, teljes szélességben elfoglalva a körutat. Szintén felszólítás nélkül elmentek mellettünk. Végre elértük a Podmaniczky utca sarkát. Még egy cigarettára rágyújtottunk, és akkor jött a borzalom. Hirtelen két rendőrautó kivágódott az utcából a körútra. Hasra fektetés, bilincs, rúgás, G. arca merő vér, kiabálás bántalmazás. Kb. 15 perc után feltérdeltetnek, betuszkolnak egy rendőrbuszba, ököllel 5-6-szor arcon ütnek, engem is, a fiúkat is. Úgy beszélnek velünk, mint az állatokkal, féltem…

Tízenkét óra az Aradi úti fogdában, továbbra sem néztek embernek… A reggeli váltás már emberi hangokat is hozott. Kora du. a XII. ker. rendőrkapitányságra, vallomástételre visznek, megbilincselve. Szégyellem magam, hiszen 34 éves vagyok…gyermekvállalás előtt állok…mi

lehet a családommal…és a többiekkel. A következő két éjszakát a Gyorskocsi utcai fogdában töltöm. Megalázó orvosi vizsgálat…megint bilincs…és vajon milyen bűnözővel zárnak össze? Remény, majd az előzetes bíróság hazaenged, hiszen nem csináltunk semmit. De nem, az én úgynevezett tárgyalásom másfél perces, a papíron friss pecsét, aláírás, de nem láttam, sem pecsétet, sem aláírást. Istenem mi folyik itt?

Cs. Három gyermek édesapja. Őt is harminc napra ítélik, mint mindenkit. Reszketés, sírás, borzalom, pedig a családunk is itt volt, hogy hazavigyenek minket. Most mi lesz velünk? Irány a Markó utca, itt a rendőrök még megalázóbban viselkedtek. Úgy gondoltam a filmeken eltúlzott dolgokat mutatnak be. Hát nem, a valóság 2006-ban Magyarországon szörnyűbb. Pedig még csak vétkük sincs. Szomorúan mondom, megkönnyebbülve léptem be ismét a Gyorskocsi utcai fogdába, 12 visszaeső tolvajjal. Hihetetlen, de emberek voltak, mindenben segítettek, hisz ők már profik voltak a falakon belül. Másnap egy 18 éves kislányt hoztak, szintén a tüntetésről, Ő sokkal rosszabbul járt, mint én, amennyire lehetett óvtam őt, és a lelkét ápolgattam, próbáltam megerősíteni. Már öt napja voltunk bebörtönözve, mikor Ékes Ilona segítségével családunk hírt kapott rólunk. Eszemben volt végig, hogy Cs. Kisfia, aki az én unokaöcsém, egy hét múlva lesz egy éves. Apukája és nénikéje börtönben. Aztán a 10. napon, szeptember 29.-én benyitnak a cellába „Mészáros szabadul”. Nem emlékszem tisztán a következő öt órára…mi van a fiúkkal? Ők is? Vagy nem? Ezek zakatoltak a fejemben.

Hatvanba este 10 körül érkeztünk meg, rengetegen vártak bennünket. Sok –sok jó ember, akik, amit tudtak segítettek. És persze a család!

De hogy örömünk ne legyen teljes P.Zs. nem jöhetett haza. Mint kiderült, Őt három különböző helyen vádolják egy időben, ráadásul Ő volt a hangadó, de hogy lehet ez, hiszen fél méterre voltunk egymástól??? Zsolt az 50. napon szabadult, de a lényeg, hogy kinn van.

Ezzel még nincs vége. Újra vallomástételek gyanúsítottként, tanúként, felismerjük- e a bántalmazó rendőröket…? Bár felismerném! H. Norbi akinek volt annyi lélekjelenléte akkor este, hogy elfutott, tőle tudta meg a családunk ,hogy mi történt velünk  és vett részt sok jóakaróval a szabadlábra helyezésünkön való munkálkodásban…

Jelenleg ápr.21.-ig hosszabbították meg a nyomozati szakaszt, pedig szept.29.-én amikor szabadlábra helyeztek az indoklásban a „megalapozott gyanú nem áll fenn….” Szerepel.

Mikor lesz vége??? Koncepció!!! Igen AZ!

Köszönöm, hogy meghallgattak!”

 

Az index.hu szerint 19-én éjszaka több mint 100 embert vettek őrizetbe.


09.20. 15:33

Szeptember 20-ról 21-re virradó éjszaka folytatódott a tömeges rendőri brutalitás és folytatódtak az önkényes letartóztatások. Furcsa ez kimondani, de „így volt természetes”, hiszen ezt a cselekvőséget várta el a budapesti rendőrfőkapitánytól ,ezt tekintette „példásnak” a miniszterelnök és a főpolgármester. Ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni Gyurcsány Ferenc következő jelentős megszólalásának súlyát (amelyre 21-én délután került sor), ismerjük meg legalább felszínesen, a hírügynökségek jelentései és néhány esetleírás alapján, mi történt 20-ról 21-re virradó éjszaka.


„Elővételezzük” a miniszterelnök értékelését a történtekről (ezt fogja mondani a most leírásra kerülő éjszakát követő napon):

A rendőri vezetéssel naponta többször találkozom. Úgy látom, hogy a magyar rendvédelem erre a kihívásra képes a kedd esti és a tegnap esti minőségben reagálni, és a rendet tartósan fenntartani

A korábbi napokhoz hasonlóan szerda este kilenc óra után mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téri demonstráción. A Rákóczi-szobor körüli füves területen sűrű a tömeg, a Parlament előtti aszfaltos parkolóban elszórtabban helyezkednek el az emberek. Demonstrálók állnak az úttesten és a villamossíneken is. Az MTI becslése szerint a Parlament köré több mint 600 rendőrt vezényeltek." (MTI)

 

09.20. 23:59 

Néhány kisebb csoport elindult a Kossuth térről a környező utcákban, de tudósítónk szerint azt nem lehet tudni, hogy csak hazafelé mennek az emberek, vagy van valami cél. Riporterünk az egyik csoport nyomába eredt. Mint kiderült, egy részük csak megy arra, amerre a többiek. A Nagykörútra kiérve munkatársunk nyugodt, békebeli forgalmat lát, semmi sem utal rendbontásra. A Hír Tv korábban arról adott hírt, hogy a Kossuth téri metrómegállóban nagyon sokan voltak, akik megpróbálták elérni az utolsó járatot.

 

09.20. 23:59

Éjfélkor a két órával ezelőtti 10-12 ezres tömeg fele, harmada álldogál továbbra is a Kossuth téren, ahol a színpadon néha bohózatba illő jelenetekről számolt be tudósítónk.  

 

09.21. 00:02

A Hír Tv tudósítója mintegy ötven fős, csuklyába, maszkba öltözött csoportot lát az Oktogonnál. A fiatalok hasonló ruházatot viselnek, mint az MTV ostrománál. Többen érkeznek is közéjük, a környéken egyelőre több az újságíró, mint a gyülekező fiatal.  

 

[Bizottságunk megjegyzése: nagy valószínűséggel még ekkor sem – sőt bizonyára a mai napig sem – vették őrizetbe az MTV ostrománál erőszakoskodó, garázdálkodó „kemény magot”.)]

 

09.21. 00:48

Jelenleg nem lehet eldönteni, hogy a Nyugati pályaudvarnál ki a tüntető, a rendbontó, az újságíró és az egyszerű nézelődő. Tudósítónk mellett valaki "sieg, heilezett", valaki sörösüveget dobott a rendőrök felé.

 

09.21. 00:53

A televíziósokat, a fotósokat és újságírókat valamint a bámészkodókat is lezavarják a Nyugati felüljáróról. A környéken néhány száz ember van, néhány transzparens látszik, a rendőrök pedig céltalanul rohangálnak, mondta tudósítónk. A rendőrség könnygázt is bevetett, jóllehet ide-oda rohangálnak.

 

09.21. 01:02 

Tudósítónk embereket szólít meg a Nyugatinál, és azt kérdezgeti tőlük, hogy "elnézést, Ön tüntető", de mindenki azt mondja, hogy ő csak lejött nézelődni. A rendőri egységek össze-vissza futkároznak.

 

Furcsa pszichológiai szituáció

Riporterünk szerint sajátos pszichológiája van az Oktogon közelében zajló eseményeknek. Ha úgy látszik, hogy a rendőrök menni készülnek, a tömeg elkezd skandálni, s úgy értékeli, hogy sikerült elkergetni a karhatalmat, erre a rendőrök ismét visszafordulnak. A rendőrök egy-egy gesztusa is hergeli a tömeget, az egyik teherautó sofőrje például "rárántotta a kormányt" a gyülekezőkre, erre a tömeg szitkozódott, majd Gyurcsányt gyalázta hangosan.

 

09.21. 01:40
Több ezren vonulnak a Hősök tere felé

 

Tudósítónk szerint több ezren vonulnak az Andrássy úton az Oktogontól a Hősök tere irányába. Előttük rendőrök vonulnak, mögöttük mentőautók követik őket. Egy-két üveg csattan néha a rendőrök járművein, de inkább nyugalom jellemző. Úgy tűnik, hogy senki sem tudja, mit kellene tenni, erről a mobiltelefonon kért tanácsok sem rendelkeznek. Riporterünk a spontán sodródás kifejezést használta a tömeg vonulására és annak kifejezésére, hogy rengeteg a nézelődő.  

 

09.21. 01:53
Könnygázgránát-támadás az Oktogonnál A tömeg a Terror Háza és az Oktogon között van. A rendőrök a Terror Házától könnygázgránátokat lőnek az Oktogon felé, a környéken sűrű füst áll. A Terror Házához két mentőautó érkezett. A Hír Tv szerint fejsérüléssel visznek el egy fiatalt.  

 

09.21. 02:05
Az Andrássy úton körbefogták a tömeget. Tudósítónk szerint négy teherautóval érkezett száz rendőr az Oktogonhoz, és a Liszt Ferenc tér magasságában is kordont húztak, így csak a körúton távozhat a tömeg, amelynek egyik része a Nyugati felé, a másik része a Blaha Lujza tér felé indult.  

 

09.21. 02:07
Új típusú könnygázgránát. Helyszínen tartózkodó riporterünk megnézett közelebbről egy a rendőrök által kilőtt könnygázgránátot: egy arasznyi hosszú (15-20 cm hosszú) fémcsőről van szó, amelynek lyukacsos vége felől jön ki a gáz. Ha valakit ezzel eltalálnak, nagyon komoly sérülést szenvedhet, mondta. A mentők most is a helyszínen látnak el egy sérültet, akit a fülénél talált el egy gránát és komoly sérülést szenvedett.

 

09.21. 02:13
Közvetlen közelről lőtték hasba könnygázgránáttal. Egy tiltakozót közvetlen közelről lőttek hasba a rohamrendőrök az Oktogonnál, jelentette tudósítónk.

 

09.21. 02:41 Fiatalokat vertek meg az Akácfa utcában. Alapo san megvertek hat-nyolc első látásra nem randalírozónak kinéző fiatalt a rendőrök az Akácfa utcában a Wesselényi és a Dob utca között. Az egyiknek kiverték három fogát, többen még mindig a földön fekszenek, tudósítónk hívta ki hozzájuk a mentőt. Azt állítják, nem tudtak mit csinálni, mert két oldalról szorították be őket.

 

09.21. 02:46
A Blahánál vannak a rendőrök . A rohamrendőrök eljutottak a Blaha Lujza térre, több embert letereltek az aluljáróba. A téren sok járókelő van, és az autók a Rákóczi úton már közlekedhetnek. Tiltakozónak, rendbontónak látszó figurákat alig látni.

 

09.21. 02:51
Gyereket vittek el a rendőrök. Tudósítónk a Nagykörút és a Wesselényi utca sarkánál azt látta, hogy a rohamrendőrök egy alig tizennégy éves fiút visznek hátrakötött kézzel, a fejét lenyomva. Két harminc körüli nő ment utánuk sírva és azt kiabálták, hogy ő még csak gyerek és a házban lakik. A fiút egy rabszállító autóba tuszkolták.

 

09.21. 03:04 Viccből verekedőket vertek meg. Tudósítónk szerint két fiatal - láthatóan - viccből verekedést imitált az Astoriánál, két társuk pedig nézte a mókázást. Arra cirkált egy rendőrségi kisbusz, amiből kiugrottak a rendőrök, gumibottal megverték mind a négyet, aztán elvitték őket.

 

09.21. 04:11 Tizenhat sérült a negyedik napon. A szerda éjjeli, csütörtök hajnali budapesti zavargásokban összesen tizenhat sérültet szállítottak kórházba a mentők. Közülük három súlyos, a többiek könnyű sérülést szenvedtek, mondta az Indexnek Golopencza Pál, az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa. Az ellátásra szorulók többsége könnyű, zúzódásos, vagy könnygáz-okozta sérülést szenvedett, közvetlen életveszélyben senki sincs. Ketten súlyosabb fejsérüléssel, egy ember pedig hassérüléssel került a kórház ügyeletére, a főorvos szerint ezek a sérülések vélhetően a rendőrök által kilőtt könnygáz-gránáttól származnak.
 

Éjszaka tizenhat mentőkocsi dolgozott a Nyugati-Oktogon-Terror Háza-Blaha útvonalon, a tüntetők között, tizennégy az egyéb budapesti riasztásokhoz vonult, további tizenöt autó pedig tartalékként várakozott. A belvárosi eseményeknél szolgálatot teljesítő mentősök közül hajnali négyre már csak két autó maradt a városban, ezek a sérült tüntetőket látják el a rendőrkapitányságokon, és az előállítások helyszínein. „Azt a fiatalembert, akit nyakon talált egy könnygáz-lövedék, stabil állapotban adtuk át Péterfy Sándor utcai kórháznak” – mondta a főorvos.

 

09.21. 08:28

Éjszakai mérleg . Hatvankét embert állított elő a szerda éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség, ötvenöt embert vettek őrizetbe rendbontás, csoportos garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Három nap alatt így már több mint 200 embert vettek őrizetbe.

 

* * *

 

Összegezzük vázlatosan, mi az, amit a hírügynökségi jelentésből tudunk az éjszakáról, arról a rendőri fellépésről, amelyet Gyurcsány Ferenc elismerően sommázott másnap.

 

-          könnygázgránátokat lőnek, egy fiatal fejsérülést szenved

-          egy fiatalt a fülénél talált el a gránát, súlyos sérülést szenved

-          egy tiltakozót közvetlen közelről lőttek hasba a rendőrök

-          6-8 fiatalt úgy vernek össze, hogy nem tudnak lábraállni.

-          Egy embernek kiverik három fogát

-          Gumibottal megvertek négy embert

-          Nyakonlőnek egy fiatalembert gumilövedékkel

 

Szeptember 21-én már két emberi jogi jogvédő szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International is kifogásolja az aránytalan rendőri fellépést. 

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány 2006. szeptember 22-án kiadott közleményében megállapította, hogy a rendőrségnek azonban fokozott felelőssége van abban, hogy ne adjon okot arra, hogy a tiltakozókat elragadják indulataik, a rendőrség be kell tartsa a szükségesség és arányosság követelményét, illetve a tömegoszlatásra vonatkozó jogszabályi előírásokat. Felhívták a figyelmet arra, hogy tömeges rendőri túlkapások történtek, mint például súlyos testi sértést is okozó bántalmazások hivatalos eljárásban az erőszakos cselekményekben részt nem vevő személyekkel szemben is, követelték, hogy a más jogvédő szervezetek által is megállapított ilyen jogtiprásoknak haladéktalanul véssenek véget, az elkövetőket vonják felelősségre. 

A miniszterelnökkel. ugyanezen a napon, szeptember 21-én készült a következő interjú.

 

"Meddig tartható fenn a rendvédelmi erőknél ez a fajta készültség? Felmerült-e már a szükségállapot elrendelésre?

 

Az utóbbival való spekulációt nagyon veszélyesnek tartom, mert olyan válságközeli állapotot sugallna, amitől nagyon messze vagyunk, tehát ezzel csínján bánnék. A rendőri vezetéssel naponta többször találkozom. Úgy látom, hogy a magyar rendvédelem erre a kihívásra képes a kedd esti és a tegnap esti minőségben reagálni, és a rendet tartósan fenntartani."

 

Gyurcsány Ferenc tehát nem csupán elmulasztotta elrendelni annak haladéktalan kivizsgálását, hogy hogyan kerülhetett sor olyan mennyiségű és minőségű sérülésokozásra, amiről a hírügynökségek számot adtak. Ennél továbbment: megfogalmazta azt az elvárását, hogy a jövőben is hasonló eszközöket alkalmaz- zanak hasonló helyzetben. A rendőrfőkapitány hűségesen követte „főnöke” utasítását: hasonlóképpen járt el október 23-án.  

 

Megállapítható tehát, hogy a szeptember 19-én, 20-án és 21-én történt tömeges rendőri brutalitás és tömeges önkényes letartóztatás „előfutára volt” az október 23-i eseményeknek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester aktív felbújtásával, utasításával, Petrétei József rendészeti miniszter legalábbis passzivitásával, a jogsértések kivizsgálásának elmulasztásával illetve a később indított vizsgálatok „blokkolásával” közrehatottak az október 23-i tömeges tragédia kialakulásában.

 

A szeptember 19-21. közötti események bemutatásának lezárásaként nézzünk meg négy olyan valós esetet, amelyekre szeptember 19-ről szeptember 20-ra, illetve szeptember 20-ról 21-re virradóra került sor. Ismételten utalunk arra, hogy a jelentésünk Függelékének 1. részében illetve honlapunkon nagyszámban olvashatók hasonló időszakban megtörtént esetek.

 

 

a.) A Kruchina-fivérek esete (Szeptember 20-21)

 

„2006. szeptember 21. hajnali két óra. Rákóczi út. Három nappal az MTV ostroma és kettő nappal a Blaha Lujza téri zavargások után. Budapest egyik legfontosabb sugárútja teljesen kihalt. Pár ember lézeng a Blaha Lujza tér éjszakai 6-os megállójában. Erőszaknak a nyoma sincs, mint ahogy egész este a nyugalom az úr. Hazafele tartunk, majd a Nagymező utcában összeismerkedünk az AP két fotósával, Szandelszky Bélával (Pulitzer-díjas) és Bianca Oteroval. Később kiderült, hihetetlen szerencsénkre. Elbúcsúzunk egymástól, a Rákóczi útra kiérve tizenegynéhány símaszkos, azonosító nélküli a REBISZ állományához tartozó rendőr kérdés és mindenfajta felszólítás nélkül nekünk esik. Bátran és szakszerűen intézkednek: Pillanatokon belül rabomobilban találjuk magunkat, ahol már vár minket három másik utcai-járókelő. A X. kerületi rendőrkapitányságra beszállítva, a Magyar Rendőrség barátságos viselkedése nem változik. Összebilincselt emberek síri csöndben és halálfélelemmel ülnek a kapitányság aulájában. Néha bejön egy pár készenlétis és biztos, ami biztos a megbilincselt fiataloknak odaver. Pajzzsal, gumibottal. Vér és könnyek mindenhol. A beszállítása előtt a kőrúton gyrost vacsorázó, háromgyermekes perui családapát lecigányozzák, majd eltörik az orrát. Próbálja elmagyarázni, hogy nem cigány, hanem perui, de erre a válasz: "még magyar sem tudsz normálisan, cigány?!” A borda és az orr törik, a vér folyik. Az önbíráskodás beteljesedik. Angel Mendoza sem érti mi történik Budapesten. Az emlékei szerint ilyen események Dél-Amerikában már vagy jó húsz éve nem történnek. Nem érti. Ez nem az EU? Ez nem Magyarország, Budapest, A Szabadság Fővárosa? Könnyek és fájdalmak. Ők persze nevetnek és üvöltenek, hogy holnap lőnek. Az ügyvédet felejtsd el, a játékszabályokat most mások írják. Most megint ők írják. Azt hittük ez csak apáinkkal, nagyapáinkkal, dédapáinkkal történhet meg. Másnap az ügyész ismerteti a gyanúsítást, mely szerint kövekkel dobáltuk a rendőröket, a hivatalos verzió szerint csoportosan és felfegyverkezve hivatalos személy elleni erőszakot követtünk el. Azt hittük rosszul hallunk. Csak mondogatjuk egymásnak. Ez mi? Ez mégis mi? 2006. Magyarország. Pár év börtönben. Hamis tanúvallomások alapján

Két nappal később a Budai Központi Kerületi Bíróságon döntenek további sorsunkról. Az ügyvédeink hosszas kutatómunka után fellelik a korona-tanukat. Fuér Angéla (ex-rendőr) Bírónő nem óhajtja meghallgatni őket. A végzés: házi őrizet. Akkor ennek nagyon örülünk. És mi szerencsések vagyunk. Harminc-negyven 21-én ártatlanul begyűjtött fiatalt benntartanak előzetesben.

Három hónappal később az Ügyészség megszüntette a nyomozást, mert a "nyomozás adatai alapján bűncselekmény nem állapítható meg. Fura. Négy rendőr vallott ránk, miszerint mi őket támadtuk kövekkel. A jogállamiság részben helyreállt, három hónapos késéssel. Hangsúlyozom nekünk volt két tanunk, akik vállalták vallomásban, hogy utcai járkáláson kívül nem sokat követtünk el. Az Ügyészség inkább a két újságírónak hitt, mint a rendőröknek. És akinek nincs tanúja?! Azok most rendőri vallomások alapján bebörtönzésre kerülnek? Egyszerűen csak nem értjük, miért szűnt meg létezni a jogállamiság, pontosabban kik szüntették meg a jogállamiságot Magyarországon 2006 őszén, miért mentünk vissza az időben, úgy harminc-negyven évet? Köszönet azoknak, akik úgy érezték, ez azért mégiscsak sok. Ennyire talán mégsem kéne visszafordítani az idő kerekét. Köszönet Magyar Istvánnak és Péternek, Balog Zoltánnak, Morvai Krisztinának, Kőszeg Ferencnek, Dénes Balázsnak, és a Civil Jogász-Bizottságnak.

Budapest, 2007.01.26. Kruchina Károly és Vince."

 

[A bizottság megjegyzése: Károly foglalkozása kertészmérnök, Vince pedig most államvizsgázó bölcsészhallgató.] 

b.) Király Péter esete [Szeptember 20-21].

 

„A rádióban hallva az eseményeket, érdeklődve éjfél körül barátokkal elindultunk az Oktogon felé a Dob utcából. Békés tömeget találtunk az Oktogonon, a rendőri sorfal a Terror házánál állt. A rendőrség elkezdte a könnygázgránátok lövöldözését, mikor a tömeg kissé közeledett, elindult a sorfal, a tömeget a Nagykörút irányába szórták szét. A tömeggel sodródtunk mi is, miután az egyre jobban szétszéledt elindultunk a Dob utca felé ahol lakom. A Dob és Hársfa utca kereszteződésében emberek integettek, ekkor én is a kereszteződésbe sétáltam és hirtelen megláttam, hogy egy 20-30 rohamrendőr rohan a Hársfa utcán végig. Megijedvén a kapualjba futottam, ekkor hátranéztem és látva, hogy 8-10 rohamrendőr kivált a csapatból és felém vették az irányt. Beszaladtam a kapun, amely magától becsukódott. Rohantam a lépcsők felé közben hallottam, hogy betörték a kaput. Mögöttem egy srác futott aki a Népszínház utca felé ment volna haza de ő is, megijedve a rohamrendőröktől, befutott a lépcsőházba. Őt érték utol először, ekkor reflexszerűen megálltam és hátranéztem, hogy mi történik vele. Ő már a lépcsőn feküdt és ütötte egy rohamrendőr a fejét. Továbbszaladtam, engem is utolért egy másik rendőr, letepert a lépcsőre, elkezdte célzottan ütni a fejem, lerángatott a földszintre, ekkor csatlakozott a többi társa is. A folyosón szintén kaptam ütéseket, hogy kitől és hány rendőrtől, azt nem tudom megmondani, mivel tekintetem végig a földre volt szegezve.

Kapualjba érve újra a földre kerültem, majd egy tompa ütés vagy rúgás érte a számat, éreztem, letört a fogam. Még kaptam egy pár ütést, a rohamrendőrök „meg fogsz dögleni”, „be fogsz hugyozni” ordításait hallva hallhatóan élvezték, amit tesznek.

Felrakták a gyorsbilincset majd nyolcadmagammal a Dob utca és Erzsébet körút kereszteződésben álló rabszállítóba kerültem, a Harmat utcai rendőrkapitányságra vittek.


Napközben közölték velem, hogy csoportosan felfegyverkezve támadtam a rendőrökre. A kapitányságról három napi fogvatartás után bíróságra vittek ahol „bűntársaimmal” együtt megkaptam a harminc napos előzetesbe helyezést. Bíróságról pórázra kötve átgyalogoltunk a Markó utcai bv. intézetbe, az udvaron térdeltünk előbb 20 percet, ahol hallgathattuk egy bv.-s alkalmazott bíztató „ez itt a valóság ez itt a hatóság” ordítozásait. Begyalogoltunk egy folyosóra, ahol a következett a befogadás. A folyosón homlokkal támasztottuk a falat terpeszben állva, amit azzal nehezítettek, hogy egyre szélesebb terpeszbe rugdosták lábainkat. Orvosi vizsgálat, fotókészítés és a személyes tárgyak letétbe helyezése után következett a motozás. Egy terembe kellett mennem, ahol le kellett vetkőzni, ruháim átvizsgálása után, a bv.-s alkalmazott „balhéztál?” kérdésére nemleges választ adva ütött öklével a mellkasomra, felöltözés közben ezt még kettő-három alkalommal megismételte. A befogadás után rabomobilba ültettek és a Venyige utcai bv. intézetbe vittek.

 

A földszinten külön termekbe osztottak szét minket. Fél óra múlva jött két bv.-s alkalmazott és egy üres terembe kísértek, ahol 4 bv.-s őr kezdett el ütni. Kényszerítettek, hogy térden állva könyörögjek életemért. Átkísértek a mellette levő terembe, ahol újabb ütések fogadtak. Ezután a többiekhez én is beállhattam a sorba, megkaptuk a matracokat és az ágyneműt, majd elosztottak minket különböző emeletekre. Következő nap séta után egyedül én nem mehettem a zárkába vissza. Üres terembe kísértek, ahol újfent motozás következett, ezután felöltözhettem majd a mellette levő terembe kísértek, ahol érdekes pozícióban ijesztgetés következett (egy lábon, bal kéz, kinyújtva, jobb kéz tarkón, szem csukva). A bv.-s alkalmazottak is láthatóan nagy élvezettel cselekedtek. Tizenhárom nap után szabadultam.”

 

 

[A bizottság megjegyzése. Király Péter műszaki egyetemista.]

 

c.) Milán, Lívia és Laura esete [Szeptember 20-21]

 

„Barátaimmal (Csáki Líviával és Tarsoly Milánnal) a Kossuth téren találkoztam. Kb. egy órát töltöttünk ott, majd elindultunk haza. Gyalog mentünk a Blaha Lujza térig, mert az éjszakai busz nem járt. Semmiféle atrocitást nem észleltünk, nem éreztük magunkat veszélyben. Többször felállt egy rendőrsorfal a körúton és nem engedték a járókelők zavartalan haladását. Ezért megpróbáltunk kis utcákon keresztül eljutni a 78É megállójába, de elkezdtek könnygáz gránátokat lőni. Először csak a lövéseket hallottuk de egy percen belül abban az utcában, ahol mi voltunk konkrétan mellettünk esett le egy, azonnal elkezdett füstölni. Csípte a szemünket, nem kaptunk levegőt. Több embert eltaláltak ilyen könnygázgránátok, az együknek még zsebkendőt is adtam, mert ömlött a vér az arcából. Eléggé megijedtünk, ezért elkezdtünk futni. Befutottunk egy lépcsőházba, kb. egy perc múlva ránktört egy 10-15 fős rendőr csoport, akik mindenféle felszólítás vagy figyelmeztetés nélkül elkezdtek ütni minket. Nagyon brutálisan megvertek minket. Engem a hajamnál fogva kicibáltak és gumibottal elkezdtek ütni. Kaptam egy ütést a fejemre, vállamra, hátamra és a bordámra. Ezek után megbilincseltek, a gyorsbilincset olyan erősen megszorították, hogy mind a két csuklómból csorgott a vér. Heten voltunk ebben a kapualjban, a ’bűntársaimmal’, akikkel csoportosan felfegyverkezve, hivatalos személy elleni erőszakot követtünk el a bíróság szerint. Csak Milánt és Líviát ismertem közülük és fegyver sem volt és semmiféle bűncselekményt nem követtünk el. Megbilincselve vittek minket a Magyar Rádió épületéig. Milán előttem ment és láttam, hogy leejtette a kabátját, amiért szóltam, hogy „–A kabát !”-válaszként egy nagy ütést kaptam a hátamra gumibottal, és egy szép –Kussolj Ribanc – jelzőt. Milánt többször nagyon – nagyon megverték, megrugdosták a rádióba vezető úton.

 

Mikor odaértünk az udvaron kellett kb. 1. 5 órát, mozdulatlanul térdepelnünk. Nem szólalhattunk meg és csak a falat nézhettük. Közölték velünk, hogy innentől kezdve nevünk az nincs, csak egy számunk, amit filctollal ránk firkáltak.(Úgy éreztem magam, mintha főszerepet kaptam volna a Schindler listája című filmben.) Mellettem térdepelt Lívia és láttam, hogy csurom vér a feje, de ez senkit nem érdekelt. Egyfolytában „kurvának” és „ribancnak” hívtak minket. Innen a VIII. kerületi kapitányságra vittek minket, ahol szintén térdepelnünk kellett kb. ¾órát. Különböző szintén gusztustalan megjegyzéseket kaptunk. Majd egy embertelenül szörnyű cellába zártak minket, aminek a berendezése egy vaságyból állt. Az ételt meg sem említem, hogy milyen minőségű volt. Következő nap átvittek a Gyorskocsi utcába, ott is egy napot töltöttem el egy magánzárkában. Szombaton volt a tárgyalás, amin 30 nap előzetest ítéltek nekünk, mert a bűnismétlés és szökés veszélyétől tartottak. A bírónő egyáltalán nem figyelt az ügyvédemre, rá sem nézett, és gondolkodás nélkül hozott ítéletet. Az engem kísérő rend őre igen lebecsmérlő és fenyegető megjegyzésekkel illette az ügyvédemet, idézem: „-Annyit hazudik, hogy ki kéne nyírni, mondjuk ennyi pénzért én is tudnék hazudozni!” A 30 napot a Nagy Ignácban  kezdtük meg, a tárgyalás után odavittek, ahol az udvaron szintén egy órás térdepelés következett egy tbc, beteg ember mellett. Majd utána bevittek egy hosszú folyosóra, ahol vagy 15 ember óriási terpeszben, hátratett kézzel, fejjel az ajtót támasztotta. Engem is beállítottak a sorba. Ha nem volt elég nagy a terpesz, akkor elég nagyot rúgtak a bokámba és ez így ment kb. egy bő órán keresztül. Már remegett a lábam, másnap meg mind a két bokám véraláfutásos volt. Felvették az adataimat, itt szintén nem volt nevem, csak egy új számom. 3 napig magánzárkában voltam, utána egy 5 fős zárkába kerültem, ahol én voltam a kisebbség… de ettől függetlenül nagyon rendesek voltak a rabtársaim. Ezt viszont nem tudom elmondani az őrökről, akik nemhogy kedvesek nem voltak, de rosszindulatúan direkt megaláztak folyamatosan. Egy pl. : sétáról jöttünk vissza, kiállítottak a sorból, bevittek egy fürdőszobába, meztelenre vetkőztettek és többszöri guggolásra kényszeríttettek. Vagy az ügyvéddel való beszélgetés után egy ablaktalan kis helységben otthagytak.”

 

[A Bizottság megjegyzése: Mindhárom résztvevő tavaly érettségizett, Milán egyetemista, Lívia idegenforgalmi technikumba jár, Laura alkalmazottként dolgozik.]

 

d.) Bálint Mihály esete [Szeptember 19-20]

 

A 21 éves Bálint Mihály az erdélyi Maros megyében található Küküllőszéplakról 2006. szeptember 19-én érkezett Magyarországra, munkavállalás céljából. 2006. szeptember 19-én éjjel egy erdélyi és két kárpátaljai társával, akivel egy helyen dolgoztak, munka utáni pihenés végett sörözni mentek a Blaha Lujza tér környékére.  Politikai rendezvényen nem vett részt. A sörözést követően, 2006. szeptember 20-án, hajnali 2:20-kor társaival felszállt a 906-os éjszakai autóbuszra. Az autóbuszra rendőrök szálltak fel, és igazoltatták, társait nem, őt azonban magukkal vitték. Mihály nem tanúsított ellenállást. A rendőrök igazoltatást követően előállították, majd őrizetbe vették. A rendőrök a fogdában Mihályt több más aznap éjjel őrizetbe vett személyhez hasonlóan jogellenesen bántalmazták, így többek között több alkalommal lábon rúgták, és térdepeltették a rabokat. Mihályt román állampolgársága miatt verbálisan is sértegették, trágár szavak kíséretében lerománozták. A rendőrök sok más hasonló esethez hasonlóan a gyanúsítottak egy részéből, akik közül sokan a rendőrségi fogdában találkoztak először egymással, csoportot „képeztek”, s így a csoportos garázdaság gyanújával lehetett büntetőeljárást indítani ellenük. Bálint Mihály, aki munkáltatóján kívül mindaddig egyetlen magyar állampolgárt, így „társait” sem ismerte, így került V. Tibor és társai közé, akiket ellen rendőrségi kihallgatást követően csoportos garázdaság bűntettével gyanúsítottak meg. A rendőrtanúk azt állították, hogy „csoport” tagjaként az éjszakai járat mögül követ, és üvegpalackot dobált a rendőrök felé, megpróbált menekülni a rendőrök elől, akik elfogták. A rendőrök állítása szerint viperát is találtak a zsebében, Mihály valójában a rendőri fogdában, kihallgatáskor látta először az eszközt. Védekezni fizikailag is képtelen lett volna a gyenge felépítésű Mihály a nagy, erőteljes testalkatú rendőrökkel szemben, s miután nem tett semmi rosszat, jó lelkiismerettel nem is kívánt védekezni. Előzetes letartóztatásba helyezték, majd meghatalmazott védő indítvány alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2006. október 19-én szabadlábra helyezte. Lelki traumája miatt, amennyiben nem kötelező, nem szeretne Magyarországra látogatni, ezért a bizottság előtt ez esetet a védője ismertette. Az ügy sajtónyilvánosságot is kapott: 2006. október 18-án a Magyar Nemzet, majd a kolozsvári Krónika című napilap is foglalkozott két alkalommal is.

 

* * *

 

A magyar közélet szereplői mellett nézzük meg azt is, mivel foglalkozik a világsajtó az ismertetett események másnapján:

 

09.22. 12:02  INDEX.hu  

„A kitartó Kossuth téri tüntetőkhöz semmilyen szakszervezet nem csatlakozott, a politikai ellenzék pedig a kormánykoalícióval ellentétben megosztott - hangsúlyozta pénteki helyszíni tudósításában a Le Figaro című francia napilap. A Libération című újság a tüntetések ultranacionalista jellegét emelte ki. A lap a Trianon-ellenes Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az "antiszemitizmusáról híres" Hegedűs Lóránt volt MIÉP-es képviselő részvételét emelte ki.”

 

* * *

 

 

Közben megkezdődtek a bírósági eljárások. Úgy tűnt, az elsőfokú bíróságok nagy része azonosul a „csendes többség versus randalírozó kisebbség” szemlélettel. Tömegesen rendelik el az előzetes letartóztatásokat, amelyek több, mint 80%-át a másodfokú bíróságok törvénysértőnek, indokolatlannak találnak. Ezen ügyek jogi elemzése a jelentés VI. fejezetének 3. pontjában található.

 

Következik egy bepillantás a tárgyalóterembe az INDEX tudósítása alapján.

 

"Nagy fiesztahangulat volt. Gyorsított tárgyalási nagyüzem a bíróságon. 2006. szeptember 22., péntek. Folytatódtak az elmúlt napok utcai zavargásaiban előállítottak gyorsított bírósági perei a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Pénteken rendzavarás szabálysértése miatt állt bíróság elé az a három férfi, akikre szerda éjjel csaptak le a rendőrség kiemelőcsoportjai az Oktogon környékén.

 

A vádlottak a rendőrségi előterjesztés szerint passzívan ellenálltak a rendőrségi intézkedésnek, azaz engedetlenség miatt kell most felelniük. A három vádlott közül az egyik Boldis Endre, a MIÉP XX. kerületi önkormányzati képviselője, aki a rendőrség szerint ráadásul hangadóként követte el a rendzavarást.

 

A bíróságon mindhárom vádlott elmondta saját verzióját a történtekről. Boldis - aki a rendőrök oszlató sorfala előtt mozgott az Oktogonnál - saját bevallása szerint nem hallotta, hogy a rendőrök kihangosító kocsija azt harsogja, hogy "a törvény nevében mindenki hagyja el a területet", ezért maradt ott a rendőri intézkedésig. Az előrenyomuló rendőrök végül megbilincselték és előállították Boldist. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint azért, mert Boldis a jól hallható felszólítás ellenére a sorfal felé indult, valamit mondott a körülötte lévő tüntetőknek, ezzel 'ráhúzta őket a sorfalra', néhány rendbontó üvegekkel és kövekkel dobta meg a rendőröket.

 

Balázs, magyar-amerikai kettős állampolgár, főiskolai hallgató elmondta, hogy azért ment a zavargások közelébe, mert fotózni akart, ugyanis ajánlatot kapott az amerikai Bloombergtől, hogy ha jó képeket készít akkor megveszik azokat tőle. A magyar származású fiatalember csak két éve él Magyarországon, így nem érti még tökéletesen a nyelvet, vallomása szerint részben ez is közrejátszott abban, hogy nem értette a rendőrségi felszólítást. Mivel nem volt nála sajtóigazolvány, illetve megkülönböztető sajtós mellény, valamint arca elé kendőt kötött, a meginduló rendőrök megbilincselték. Ügyvédje szerint B. Balázs bűne annyi, hogy rosszkor volt rossz helyen.

 

A harmadik vádlott - Sz. Norbert - egy késő estig tartó munkából hazainduló recepciós volt. A nagydarab, kopasz férfi szerint megjelenése elég volt ahhoz, hogy kiszúrják a rendőrök. Pechjére egy rugós kést is találtak nála, igazolni viszont nem tudta magát, ami abban a helyzetben elég volt az azonnali bilincseléshez.
 

A tárgyaláson a legérdekesebb megjegyzést Boldis Endre ügyvédje tette, aki védőbeszédében úgy fogalmazott: "nagy fieszta hangulat volt" a Nyugati tér és az Oktogon között, Boldis pedig kétgyerekes apaként, kétdiplomás önkormányzati képviselőként nyilván tisztában volt a jogaival.
 

A három vádlott ügyében hosszas várakozás után este hétkor hirdettek ítéletet. A bíróság szerint mindhárom vádlott elkövette a rendzavarás szabálysértését, ezért 3-3 nap elzárásra ítélték őket - csakúgy, mint a csütörtökön bíróság elé állított négy tinédzsert. A bíróság szerint a három férfi a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a helyszínt, tiltott helyen tartózkodtak, ezzel akadályozva a rendőrök tömegoszlató munkáját. Az ítélet ellen mindhárman fellebbeztek. Mivel esetükben még nem járt le a 72 órás őrizet, ezért ők szombatig fogdában maradnak.
 

Vállalta arcát, mert ártatlannak tartja magát.

 

Sz. Norbert egyébként már az ítélethirdetés előtt, a folyosói várakozás közben elmondta, hogy ártatlannak tartja magát, ezért ha elítélik, mindenképp fellebbez. Az egyik belvárosi szórakozóhelyen dolgozó férfi többek között elpanaszolta, hogy rendkívül méltatalanul bántak velük a rendőrök, sokáig nem kaptak rendes ennivalót, egy négyszer-négyes zárkába zárták őt tizenharmad magával, felváltva tudtak csak aludni, akkor is csak a földön. Neki nem engedték meg, hogy bevegye szívgyógyszerét, sok sérültet csak csütörtök délután láttak el az orvosok, mesélte.

A férfi szerint a rendőrök válogatás nélkül szedték össze az embereket az utcáról, csak hogy "meglegyen a statisztika". A fogdában beszélt egy fiatal perui férfival, akit a körúti lakásának ajtajából rángattak el a rendvédelmisek. Mint mondta a fogdában elég kevés volt az "igazán kemény arc", ennek ellenére a rendőrök folyamatosan szidalmazták őket, olyanokat kiabáltak, hogy "bent rohadtok három évig", meg "na, most legyetek kemények".

 

 

Előzetesben a Tilos Rádió két munkatársa - Index.hu 2006. szeptember 22., péntek.
 

"A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a Tilos Rádió két munkatársának 30 napos előzetes letartóztatását. A védelmüket Társaság a Szabadságjogokért látja el, ügyvédjük szerint téves gyanúsítás történt. A Magyar Helsinki Bizottság attól tart, több ártatlant is érdemi vizsgálat nélkül helyezhettek előzetes letartóztatásba, ezért a kényszerintézkedés indokolható használatát kéri a bíróságoktól és az ügyészségtől."

 

 

127-en vannak előzetesben (MTI) 09.24. 00:51


"Összesen 127-en vannak előzetes letartóztatásban a tüntetésekkel kapcsolatban. A bíróság négy esetben lakhelyelhagyási tilalmat, négy esetben házi őrizetet rendelt el. Az előzetes letartóztatásokat elsősorban hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és azok minősített esetei miatt rendelték el. A Fővárosi Bíróság Sajtótitkárságának tájékoztatása szerint a letartóztatási kérelmek ügyében vasárnap is ülésezik a bíróság, akkor több mint húsz kérelemről határoznak."

 

21-ét követően – egészen október 23-ig – már csak szórványosan került sor a Kossuth térről hazaindulók „levadászására”, összeverésére, bebörtönzésére. Egy ilyen példa az, ami 24-én a MIÉP sátornál történt. 

 

09.24. 01:03 

Hatvan rendőr körbevette a Madách téren lévő MIÉP-sátrat, egyelőre nem tudni, hogy miért. Tudósítónk szerint több rendőr bement a sátorba is, ahol több igazoltatják az embereket. A sátor környékén körülbelül harminc tüntető folyamatosan a rendőröket zrikálja.

A MIÉP-sátor szomszédságában lévő Liberális Sátrat eddig minden este bezárták az elvi nyitva tartás előtt. A Liberális Sátrat pénteken is rohamrendőrök védték, noha nem volt konkrét információ arról, hogy veszélyben lett volna az SZDSZ kampányközpontja.

 

A szombat esti Kossuth téri tüntetésen nem volt szükség rendőri intézkedésre, közölte Schőn Péter, a Budapesti Rendőrfőkapitány ság szóvivője vasárnap hajnalban a távirati irodával. Éjfél után körülbelül öt - hatezer ember maradt a forgalom elől továbbra is teljesen lezárt téren.
 

Az MTI szerint a rendőrök két embert állítottak elő vasárnap, nem sokkal éjfél után Budapesten, a Károly körúton. A két ember az Erzsébet téren keresztül próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik a Városház parkban felállított Liberális Sátor előtt érték utol őket. A Madách téren több olyan embert igazoltattak a rendőrök, akik az újságírókat és a rendőröket gyalázták, fenyegették.

 

 

Roham az Astoria felé 

A rendőrök hirtelen futni kezdtek a Deák tér felől az Astoria felé, a MIÉP-sátornál megállnak, majd tovább mennek.

 

09.24. 01:38

Rengeteg rendőr a Madách térnél. Úgy tudjuk, azért jelent meg több rendőr a Madách térnél, mert a Liberális Sátor környékén gyülekezett néhány gyanús ember. A MIÉP-sátor bezárt, valószínűleg bezáratták. Ilyenkor senki nem szokott lenni, de most oda menekültek páran. A Liberális Sátor előtti részen és a Madách téren sok a rendőr, igazoltatják az őket folyamatosan gyalázó embereket. Valószínűleg terjed a városban a hír, hogy itt zajlanak most az események, mert egyre többen vannak a környéken.

 

09.24. 01:40

Egy fiatalt elvisznek. Piros-fehér sálas fiatalt tuszkolnak be éppen a rendőrök egy furgonba a Madách térnél.

 

09.24. 01:50
Összesen négy embert állítottak elő. Összesen négy embert – köztük egy lányt - emeltek ki a rendőrök szombat éjjel a Madách térnél. Az akcióhoz legalább 100 rendőrt vezényeltek ki, nem sokkal hajnali kettő óra előtt a többségük levonult. A tömeg nagy része is elment a térről, a forgalom is helyreállt.

 

09.24. 10:45

Újabb előzetes letartóztatásokról döntenek.Vasárnap is folytatódik az előzetes letartóztatási kérelmek elbírálása - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-t. Az ügyeletes Pesti Közpon ti Kerületi Bíróságon döntenek az ügyészségi indítványokról, több mint húsz kérelemről - közölték.

 

Csütörtökön, pénteken és szombaton összesen 141 előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítvány érkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróságra és a Budai Központi Kerületi Bíróságra. Ezek közül 127 esetben rendelték el a bíróságok az előzetes letartóztatást. Hat esetben a nyomozási bíró nem adott helyt az indítványoknak, négy esetben lakhelyelhagyási tilalmat, négy esetben pedig házi őrizetet rendelt el. Az elmúlt napokban az előzetes letartóztatásokat elsősorban hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és azok minősített esetei miatt rendelték el.

Miközben immár közel 200-an vannak előzetes letartóztatásban (akik közül legalább tízből nyolcnál ez a helyzet törvénysértőnek és indokolatlannak bizonyul) s miközben több tucatnyian vannak kórházban a rendőrök okozta sérüléseik miatt, tovább folyik a külföldi propaganda, a tények elferdítése, a magyarországi helyzet objektivitást nélkülöző bemutatása, az emberi jogi jogsértések szinte teljes negligálása a „fejlett világ” részéről.

 

Gyurcsány az egész magyar demokrácia tragédiájáról


Sz. I. M.
2006. szeptember 24., vasárnap 16:23.
"Ellentámadásba ment át, ha csak verbálisan is, a kormánykoalíció vasárnap. Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor egyaránt azt hangsúlyozta: példátlan Európában, hogy a jobbközép együttműködik a szélsőjobb irányzatokkal. Demszky elhatárolódást vár Orbán Viktortól, Gyurcsány pedig a Fideszre utalva azt mondta: nem lehet a szélsőjobb szónokok mellé odaküldeni egy jobbközép párt második emberét.

 

Nem lehet és nem szabad együttműködni azokkal, akik ma vitatják és tagadják a III. Magyar Köztársaság demokratikus berendez- kedésének alapját" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután aláírta az úgynevezett Budapesti Nyilatkozatot a rend és a nyugalom helyreállításáról Demszky Gábor főpolgármesterrel és Molnár Gyula fővárosi MSZP-elnökkel a szocialista párt Intercontinental szállodában tartott rendezvényén."

 

Tehát: se szóval, se hallgatással [?]. A nyilatkozat értelmét alighanem még évtizedekig elemezni fogjáka bölcsészkar grammatikusai, ugyanis szerepel benne, egyebek közt, az a mondat, hogy "Egyben kérjük Budapest és az ország minden polgárát, hogy a rendbontásokat és a demokrácia intézményei elleni támadásokat se szóval, se hallgatással, se tettel, se tétlenséggel ne támogassák, és tegyenek meg mindent a rend és a nyugalom megteremtése érdekében."

 

Ha se szóval, se hallgatással, akkor mivel? - kérdezgették egymástól az újságírók, és azon tanakodtak, hogy a futball huligánok ellen hogyan "tegyenek meg mindent" a budapestiek.

 

A Gyurcsány-Demszky-Molnár-féle Budapesti Nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy "Minden alkotmányos eszközzel készek vagyunk a köztársaság intézményeit, a főváros békéjét és a budapestiek biztonságát megvédeni".
 

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy Európában egy jobb- vagy balközép pártnak soha nem jutna eszébe, hogy saját radiká lisaival egy követ fújjon. Ez nem csupán a magyar jobboldal, de az egész magyar demokrácia tragédiája.
 

Gyurcsánynak fogalma sincs, mit keresnek a magyar jobbközép politikusai a Kossuth téren, ahol a szónokok szélsőséges, radikális, alkotmányellenes és idegengyűlölő beszédeket tartanak.


Azt is megjegyezte a miniszterelnök - Orbán Viktorra, a Fideszre utalva -, hogy a szélsőségesek közé nem lehet "odaküldeni magán emberként a pártom második emberét". [Ismeretes, Schmitt Pál is felszólalt a Kossuth téri gyűlésen szombaton.] Gyurcsány hozzátette, az ő őszödi beszédét sem mint magánemberét értelmezték.


Demszky Gábor ezután felszólította Orbán Viktort, hívja haza az embereket az utcáról. A főpolgármester felidézte Orbán 1999-es nyilatkozatát, miszerint csak az vigye ki az utcára az embereket, aki haza is tudja vinni őket. Demszky szerint a Fidesz most nem tudja ezt megtenni, hiszen a Kossuth térről rombolni mennek tovább a vandálok.

.

Nemcsak a budapesti főpolgármester, hanem az SZDSZ több más „frontembere” okozott nagy meglepetést a liberális eszméket és gyakorlatot ismerők körében, amikor a mindenkori hatalommal szemben mindenkor – a dolog természeténél fogva – kiszolgál tatott állampolgár helyett az állam mellé álltak, és védték a rendőri butalitást. Íme Kuncze Gábor és Demszky Gábor példája a liberális eszmék sajátos értelmezésére:

 

 

09.24. 21:49
Kuncze szerint szét kellett volna verni a tömeget.
 

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Győrffy Miklósnak A szólás szabadsága című műsorban arról beszélt, hogy hétfőn a rendőröknek szét kellett volna verni a tömeget. Szerinte ugyanakkor ha ezt tették volna, ma arról hallanánk, hogy rendőrállam van. Azt sem szeretné, ha az elítélt huligánok amnesztiában részesülnének.

 

09.25. 09:30 Demszky szerint is Orbán - felbujtó

Attól kezdve, hogy Budapest rendőrfőkapitánya teljhatalmat kapott, rendet tart Budapesten - mondta Demszky Gábor hétfőn a köztelevízió Nap-kelte című műsorában. "... amióta Gergényi Péter kezében van a döntés, és ő irányítja a rendőrséget, azóta rend van Budapesten"- jelentette ki a szabad demokrata főpolgármester.
 

A főpolgármestert arról is kérdezték: nem gondolt-e arra, hogy az MTV székházánál történtek miatt le kellene váltani Budapest rendőrfőkapitányát. "Nem, sőt azt javasoltam, hogy Budapest rendőrfőkapitánya a hétfő éjszaka után kapja meg valamennyi jogkört, hogy irányítsa mindazokat a rendőröket, akiket Budapestre vezényeltek és a REBISZT és minden budapesti alakulatot, azért, hogy legyen egyszemélyi felelős ..." - mondta Demszky Gábor, aki szerint nem a főkapitány a felelős, hanem az, aki felbujtotta a tömeget. Úgy vélte, hogy Orbán Viktor interjúja, melyet három nappal az események előtt adott a Reuters-nek, hozzájárult a helyzet kialakulásához.

 

 * * *

 

A sok rossz fejlemény között egy apró jó: a másodfokú bíróságok az előzetes letartóztatások felülbírálata során kizárólag a jogszabá lyoknak és esküjüknek vetették alá magukat – a jogellenesen bebörtönzötteket szabadon bocsátották. Az e ponton kezdődött folyamat eredményekét az első fokon elrendelt előzetes letartóz tatások közel 90%-át jogellenesnek mondták ki. [A Fővárosi Bíróság információja. A témávalrészletesebben a jelentés VI. fejezetének 3. pontja foglalkozik, továbbá honlapunk a www.oktober23bizottsag.hu ]

 

Újabb előzetes letartóztatási kérelmekről döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön, ám a korábbi döntéseket megfelleb bezők közül több esetben a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság megváltoztatta a korábbi határozatot és néhány személyt szabadon engedett, tudatta csütörtökön az MTI-vel a Fővárosi Bíróság [FB] sajtótitkársága.

 

 * * *

 

A következőkben bemutatjuk, hogy a szeptemberi tömeges rendőri brutalitások és tömeges önkényes letartóztatások kivizsgálására irányuló kezdeményezéseket hogyan torpedózták meg sorra a kormánypártiak. Ezzel megalapozták felelősségüket az október 23-án történtekért, hiszen a szeptemberi esetek feltárása esetén elkerülhető lett volna az október 23-i tragédia.

 

Az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottsága 2006. október 13-án kihelyezett ülést tartott a Fővárosi BV intézetben a rendőri brutalitások és a fogvatartottakkal szembeni jogsértések témakörében.

 

Mint minden más hasonló alkalommal, amikor a cél a szeptemberi tömeges rendőri brutalitások és önkényes letartóztatások okainak, felelőseinek megtalálása lett volna, a kormánypártiak minden lehe-
tőséget megragadtak, hogy ne legyen eredményes az ülés.

 

A MNO.hu október 13-i jelentése

 

Az emberi jogi bizottság MSZP-s tagjai a testület elnöke szerint eredetileg el sem akartak menni a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben zajló, kihelyezett ülésre, amelynek keretében a bizottság tagjai a fogva tartottakkal is szót válthattak. Obstrukciószámba ment és megkérdőjelezte a részvétel komolyságát, hogy a kormány párti képviselők féloldalas kiegészítést fűztek a napirendhez. Az erről szóló vita értékesnek tűnő perceket rabolt el a rendhagyó környezetben sorra került, sajtónyilvános eseményen.

 

A büntetés-végrehajtás épületében tett, mintegy félórás képviselői bejárást, amelyen többek közt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is részt vett, kimerítően hosszú, mintegy négyórás bizottsági ülés követte.

A kormánypártok képviselői mindvégig erőteljesen támadták a bizottság összehívását. Fogarasiné Deák Valéria alelnök (MSZP) az „időpontot, a helyszínt és a napirendet” egyaránt kifogásolta, végig azt hangoztatva hogy folyamatban levő ügyekről van szó. […]

 

Élénk vitát váltott ki Kondorosi Ferenc megfogalmazása is, amelyben a távol levő Petrétei Józsefet helyettesítő politikus indirekt módon a „Budapest utcáit feldúló vandálokkal” hozta összefüggésbe a parlamenti ellenzéket. […]

 

Hasonlóképpen ellenségesnek mutatkoztak a kormánypárti politikusok a szeptemberi rendőri brutalitásokra irányuló parlamenti interpellációk kapcsán.


Az interpellációk idején Balog Zoltán (Fidesz) arról beszélt, hogy az MTV épületét a rendőrök nem tudták megvédeni, az azt követő napok demonstrációi során viszont tömeges rendőri túlkapások valószínűsíthetők. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta: az, hogy a demonstrációk során főleg rendőrök sérültek meg, azt jelzi, hogy igyekeztek toleránsak lenni, és csak a legvégső esetben alkalmaztak kényszerítő eszközöket. A Fidesz és a KDNP képviselői a miniszterelnök napirend előtti felszólalásának kezdetén kivonultak az Országgyűlés üléséről.
 

Vadai Ágnes [MSZP] megdöbbenését fejezte ki a rendőrséget, bíróságokat és a titkosszolgálatokat a napokban ért támadások miatt, véleménye szerint egyszerűen hagyni kell dolgozni ezeket a szervezeteket. A rendőri túlkapásokról szóló vádakra reagálva azt mondta: véleménye szerint a rendőrök túlnyomó többsége esküje szerint jár el. Kifogásolta a bírák és ügyészek adatait nyilvános- ságra hozó honlap tevékenységét, valamint azt is, hogy a Fidesz két volt titokminisztere, Kövér László és Demeter Ervin a napokban bírálattal illette a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Petrétei József igazsá- gügyi és rendészeti miniszter válaszában a túlzott rendőri erőszakra vonatkozó észrevételek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az illetékes ügyészség az esetleges jogi felelősség megállapítása érdekében a szükséges vizsgálatokat lefolytatja.


Balog Zoltán [Fidesz] Veszélyben az emberi jogok címmel arról beszélt, hogy az MTV épületét a rendőrök nem tudták megvédeni, az azt követő napok demonstrációi során viszont tömeges rendőri túlkapások valószínűsíthetők. Választ kért arra, hogy a rendőrök betartották-e a szükségesség és az arányosság követelményét, a vonatkozó jogszabályokat, és hogyan kerülhetett sor a túlkapásokra.

 

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta: az, hogy a demonstrációk során főleg rendőrök sérültek meg, azt jelzi, hogy igyekeztek toleránsak lenni, és csak a legvégső esetben alkalmaztak kényszerítő eszközöket. Az MTV-nél történtek szakmai vizsgálata zajlik, a rendőri túlkapásokra vonatkozó kérdésre a lefolytatott eljárások lezárta után lehet válaszolni – tette hozzá.

A választ nem fogadta el a képviselő, az Országgyűlés viszont igen.

 

* * *

 

A 2006. szeptember 17-e és október 24-e közötti időszakról összességében elmondható, hogy megkezdődött az emberi jogaikat gyakorló, békésen gyülekező és a kormányt kritizáló emberek – és rajtuk keresztül az egész ellenzék démonizálása. A tömeges rendőri brutalitással és önkényes letartóztatásokkal az emberi jogok gyakorlásától lehet elvenni az ily módon megfélem lített polgárok kedvét.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tudott a rendőri brutalitások tényéről, az aránytalan rendőri fellépésről, s nemhogy vizsgálatot nem rendelt el ezekkel kapcsolatban, de kifejezetten bíztatta, utasította a rendőri vezetőket a további erőszakra, jogsértésekre. A kormánypárti képviselők és más kormánypárti politikusok szisztematikusan akadályozni kívánták és kívánják az események megfelelő kivizsgálását.
 

Ily módon ok-okozati összefüggés mutatható ki a miniszterelnök bíztató, utasító magatartása és az október 23-i események között. A budapesti tömeges megalázást, rendőri brutalitást és önkényes letartóztatásokat előkészítő és kísérő folyamatok, jelenségek egyik legmeghatározóbbika a kormány ellen tüntetők neonáciként, fasisz taként, de „alsó hangon is” antiszemitaként beállítása. Ez az a fegyver, amely ellen nagyon nehéz vagy nem is lehet védekezni. Ez az a fő ok, amely miatt a nyugati világ –látszólag legalábbis – tét lenül, passzívan, az egészséges felháborodás és megrökönyödés különösebb jele nélkül tűrte és tűri az emberi jogok durva megta- posását, a jogállamiság megcsúfolását, a demokrácia haldoklását Magyarországon. „Hiszen ott fasisztákról van szó, nem? Őellenük próbál kemény kézzel fellépni a magyar kormány, nem?”- üzenik a külföldi sajtótermékek, média, véleményformáló értelmiség.

 

Illusztrációként a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan folyamatosan a néhány tucatnyi kigyúrt, kopasz alakot mutogatják a vizuális médiában – rejtély velük kapcsolatban, hogyan lehet- séges, hogy még mindig nincsenek börtönben, miközben ártatlan emberek tömegeit „ültették le” és vonták eljárás alá. A meggyőzés fontos eszköze az Árpád-sávos lobogók mutogatása a képernyőkön, s annak bizonygatása, hogy fasiszta szimbólumról van szó. Meghaladja e jelentés kereteit, hogy a zászló-kérdésben állást foglaljunk. Annyi mindenestre tény, hogy október 23-án a piros-  -fehér-zöld nemzeti zászló is ok volt a verésre, a megalázásra. A piros - fehér - zöld zászlót is kicsavarták a kezekből a rendőrök, és – bűncselekményt megvalósító módon – megtaposták, miszlikre tépték.

 

Nem az antiszemita hisztéria, hanem a magyarellenes hisztéria megdöbbentő jelei körvonalazódtak október 23-án s manapság is, a kordon-üggyel összefüggésben zászlókkal, nemzeti szimbó- lumokkal demonstrálók esetében. Miközben sajnálatos tény, hogy az antiszemita, rasszista megnyilvánulások Magyarországon, sőt a Kossuth téren sem teljesen ismeretlenek, tény az is, hogy a mai Magyarországon a gyülekezési jogukkal élni kívánó, s emiatt tömegesen bántalmazott, őrizetbe vett embereket fasisztának, antiszemitának nevezni aljasság, becstelenség. Égetően szüksé- ges, hogy a világsajtóban és a nyugati közvélemény jelentős részében a szeptemberi és októberi megalázások, rendőri bruta- litás és önkényes letartóztatások áldozatairól és velük együtt a magyar ellenzékről kialakult „szélsőjobboldali, neonáci, antisze- mita” képet a valóság feltárásával felszámoljuk.

 

Az alábbiakban a Magyar Nemzet Online egy tudósítása olvasható a fentiek illusztrálására:

 

Párhuzamot vontak a nyilasok és a tüntetők között 2006. október 14. 11:53 - MNO

 

Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke elítélte a Fidesz azon politikusait, akik az elmúlt napokban védelmükbe vették a Parlament előtt "Árpád-sávos zászló alatt zsidózó tüntetőket is". Hanti Vilmos kijelentette: "azelőtt a veszély előtt állunk, hogy a nyilasok örökösei, a mai szélsőjobboldaliak, hosszú idő után ismét megjelentek brutális erőszakkal az utcáinkon [...], radikalizálódtak, politikai erővé szerveződtek". 

 

Tiltakozó emlékgyűlést tartott Budapesten a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szombaton, a 62 évvel ezelőtti nyilas hatalomátvétel évfordulóját megelőző napon. "Azért jöttünk össze ezen a gyászos évfordulón, hogy felhívjuk minden hazafi figyelmét: emeljünk közösen gátat a fasizmus örököseinek útjába, biztosítsuk köztársaságunk rendjét, parlamentünk demokratikus működését" - fogalmazott a szervezet elnöke a budai Villányi úti kongresszusi központ egyik tanácstermében megtartott emlékezés helyszínén.

 

Hanti Vilmos az 1944. október 15-i budapesti nyilas hatalomátvétel 62. évfordulója alkalmából szervezett tiltakozással kapcsolatban párhuzamot vont a több hete a kormány ellen tüntetőkkel. Mint mondta: "azelőtt a veszély előtt állunk, hogy a nyilasok örökösei, a mai szélsőjobboldaliak, hosszú idő után ismét megjelentek brutális erőszakkal az utcáinkon [...], radikalizálódtak, politikai erővé szerveződtek".

 

A rendezvényen felszólalt Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke, aki október 15-ét a történelem sötét napjának nevezte. A fiatal politikus beszédében kiemelte, hogy szükség van a határozott kiállásra, "mert az újfasizmus itt bujkál közöttünk [...], és ugyan abból az emlőből táplálkozik, mint a reformokkal görcsösen szembenálló, magát konzervatívnak mondó, de a szélsőségesekkel nyíltan kacérkodó politika". Varga László elítélte a Fidesz azon politikusait, akik az elmúlt napokban védelmükbe vették a Parlament előtt "Árpád-sávos zászló alatt zsidózó tüntetőket is".

 

"Október 15-e a magyar történelem egyik legtragikusabb napja, a fasizmus és a nyilas rémuralom győzelme" - mondta a gyűlés harmadik szónoka, Vitányi Iván, a MEASZ nemzeti tanácsának elnöki posztját betöltő szocialista országgyűlési képviselő. A politikus hozzátette: 62 évvel ezelőtt a konzervatív ország többsége ellenezte az erőszakos hatalomátvétel gondolatát. [ MTI]

 

6. A 2006. október 23-i tömeges rendőri brutalitás és önkényes     letartóztatások

 

A fejezet előző részében bemutatott előzmények ismeretében világosan kell látnunk: kizárt, hogy az október 23-án történt tömeges megalázások, bántalmazások, őrizetbe vételek „magán minőségükben eljáró” rendőrségi vezetők vagy/és közrendőrök magánakciói, tévedései, indulatkitörései lettek volna.
 

A miniszterelnök és a budapesti főpolgármester aktívan, a rendőri vezetést kifejezetten bíztatva, gyakorlatilag utasítva, a rendészeti és igazságügyi miniszter illetve a kormány egésze s a kormánypárti országgyűlési képviselők passzívabban, de mégis határozottan támogatták szeptember 19-én éjszakától kezdve a nemzetközi emberi jogi normák és rendőrszakmai normák durva megsértését, a polgárok tömeges rendőri bántalmazását és következményként a tömeges önkényes letartóztatásokat. [Még ha ez utóbbiról később is szereztek tudomást, akkor is azonnal ki kellett volna vizsgáltatni – a későbbi hasonló esetek megelőzése céljából-, hogyan lehet jogállamban közel 90 %-ban törvényellenesnek, indokolatlannak bizonyuló előzetes letartóztatásokat elrendelni.]

 

A felsorolt tisztségviselők azonban nemhogy nem kezdeményeztek ilyen vizsgálatot, de aktívan akadályozták a mások – pl. az Ország gyűlés Emberi Jogi Bizottsága – által elrendelt vizsgálatokat.)

A nemzetközi emberi jogi elméletben az emberi jogi jogsértéseknek két jól körülhatárolható csoportja létezik. Az egyik – leegyszerűsítve – „arról szól”, hogy állami alkalmazottak, például rendőrök emberi jogi jogsértéseket követnek el, de mintegy „sajátjukként”, még ha csoportosan is, de szándékukban és cselekvőségükben gyakorlatilag individuumként, magánszemélyként eljárva. A másik csoport az, amikor maga az állam a tulajdonképpeni elkövető, az emberi jogok megsértője. Ez utóbbiról beszélünk akkor is, ha az állam, illetve a gyakorlatban az államot képviselő valamilyen szervezet, például a kormány hozzájárulásával, beleegyezésével történnek a súlyos és/vagy tömeges emberi jogi jogsértések.
 

Magyarországon 2006. szeptember 19-én éjszaka valószínűsíthetően, de 20-án éjszaka és október 23-án bizonyossággal ez utóbbi történt. Mint ahogy az előző fejezetben bizonyítani igyekeztünk, a kormányfő tudott a megkezdődött tömeges és durva jogsértésekről, azokat jóváhagyta, a brutális rendőri fellépést példaértékűnek nevezte. A brutalitásokért felelős parancsnokot nem vonták felelősségre, hanem a budapesti főpolgármestertől kitüntetést kapott – ezzel utólag is megerősítően legitimálva az emberi jogok durva megsértését. Mindennek nemcsak a szeptember októberi esemé- nyek megítélése szempontjából van jelentősége. Még fontosabb a jövőbeni emberi jogsértések megelőzése. E vonatkozásban mély- séges aggodalommal kell rámutatni: teljesen logikátlan és furcsa lenne, ha a tömeges emberi jogi jogsértésekre nem kerülne sor a jövőben, például március 15-én. Ezen állítás arra alapozható, hogy a szeptemberi – októberi eseményekben tapasztalható durva és tömeges emberi jogi jogsértéseket, kirívó súlyú rendőrszakmai normasértéseket a kormányfő, a kormány, „az állam” jóváhagyta, példásnak nevezte, tehát logikus módon a továbbiakban is iránya- dónak tekinti. Miért járna el másként a rendőri vezetés és a rendőr- ség, mint ahogy eddig? Miért kellene eltérni a „példás úttól”? S miért adna más instrukciót a rendőrséget felügyelő, irányító kormány, s annak feje, mint amit eddig adott (azaz: „kemény fellépés”, ami egyenlőnek bizonyult a durva jogsértésekkel, szakmaiatlansággal), ha meggyőződése, hogy az a helyes, követendő, példás?
 

Sajnálatos de megkerülhetetlen következtetés: amíg a szeptemberi és októberi tömeges emberi jogsértésekért, rendőri brutalitásért jóváhagyó, bíztató, utasító magatartása miatt felelős kormányfő és más állami vezetők a helyükön vannak és utasítási, irányítási pozícióban maradnak, illetve amíg a jogellenes, az emberi jogi normákat sértő utasításokkal egyetértő és azt követő, annak szellemében eljáró rendőri vezetők felelősek az ünnepek és a hétköznapok rendfenn- tartásáért, a szeptemberi és októberi brutalitások, önkényes letartóztatások bármikor megismétlődhetnek. Mint minimum-elvárás, a kormányfőnek és a helytelenül eljárt állami vezetőknek, éppúgy mint a felelős és velük együttműködő rendőri parancsnokoknak be kellene látniuk, hogy súlyos hibát követtek el, rosszul látták és értékelték a helyzetet, s határozott ígéretet kell tenniük, hogy a továbbiakban az irányadó nemzetközi normáknak és a magyar alkotmányos normáknak megfelelően fognak eljárni. A szeptemberi és októberi áldozatoktól pedig nyilvánosan bocsánatot kell kérniük.

 

7. Október 23-a a szemtanúk szemével

 

Október 23-a, a „véres hétfő” kronológiáját az eddig ismertetettek tükrében kell értelmeznünk és értékelnünk.

 

Az egész napot meghatározó feszültség és erőszak kora hajnalban a Kossuth téren kezdődött. A demonstrálók megtévesztésével, becsapásával a rendőri erők lezárták a teret s az addig ott tartóz- kodó demonstrálókat rendőri kényszerrel kiszorították. Hivatkozási alapul azt hozták fel, hogy a tüntetők veszélyes fegyvereket” tároltak a helyszínen, az ezekről készült felvételeket folyamatosan mutogatták a televízióban. Ezzel az indokkal a teret az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának napján Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány rendelkezésére minden ünnepelni vágyó ember elől lezárták. Megsértve az emberi jogokba, így a gyülekezési jog gyakorlásába való „lehetséges minimális beavatkozás, korlátozás, illetve a szükségesség és célhoz kötött- ség” elveit, megtiltották a gyülekezési jog gyakorlását illetve az ünneplést ezen az oly jelentős ünnepnapon. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a külföldi és belföldi védett személyek hatékony védelme ennél lényegesen kisebb jogkorlátozás mellett is megoldható lett volna.

 

A korszerű biztonsági berendezések a világon mindenhol, de különösen Európában rutinszerűen oldják meg az ehhez hasonló dilemmákat, problémákat. Megoldható lett volna az ünnepelni vágyók biztonsági átvizsgálása, s ezt követően az ünnepség helyszínére engedése. Nem ez történt. Helyette az ünnepelni vágyó embereket mélységesen megalázó és bántó módon rendőrkordonokkal illetve sorfalakkal vették körül a teret. Bizottságunk bizonyítást vett fel arra, hogy ki is rendelte el ezt az égbekiáltó lépést. Elvben a döntést Budapest rendőrkapitánya önállóan hozta. Ez mindenképpen sajnálatos. Ha egy rendőr egy országban ilyen súlyú és jelentőségű, ilyen sok ember jogait ilyen mértékben korlátozó, kiemelkedő szimbolikus jelentőségű emberi jogi jogkorlátozást valósíthat meg, az azért nagyon rossz, mert akkor rendőrállamról van szó. Ha a valóságban nem ő egyszemélyben hozta a döntést, akkor pedig az a szomorú, hogy a tényleges döntéshozók nem vállalják a felelősséget, megsértve a demokráciában oly fontos átláthatóság, felelősségre-vonhatóság elveit.


Sajnálatos, hogy a Gönczöl-bizottság az események kronologikus felsorolása a jelentés 107-140. oldalán található, az összefoglaló a 2006. március 27-étől 2006. november 7-ig terjedő időintervallum eseményeit elemzi. A kronológia nem említi a rendőrség „ember vadászatait” szeptember 19-21-e hajnali időszak között, a Nyugati téren és környékén, a Dob utcánál, a Blaha Lujza téren és környékén, a Bródy Sándor utca környékén, illetve október 24-én hajnalban a Belváros különböző pontjain a Roosevelt tértől a rakparton át a Vámház térig. A jelentés azt sem említi meg, hogy példátlanul nagy számban ártatlan járókelőket fogtak el, vettek őrizetbe, s helyeztek előzetes letartóztatásba. Nem szól továbbá a GBJ a különböző vendéglátó-ipari egységek (pl. Magyar Étterem, Blaha Söröző, Don Pepe Pizzéria, Párizsi Kávézó, Dob utcai söröző stb.) békés közönségével szembeni minden indok nélküli kegyetlen és megfélemlítő fellépésekről, amelyek során több embert súlyos sérüléseket okozva bántalmaztak az oda behatoló rendőrök.

 

Lássuk, hogy élte meg az egyik szemtanú [NY.A.] azt, amikor 9 és 10 óra között az emberek gyülekeztek, hogy részt vehessenek a felemelőnek ígérkező ünnepen és rendőrsorfalba ütköztek.

 

„Nem tettem semmi törvénytelent, nem bántottam senkit. Azért írok önöknek, mert a délelőtti események azok, amik szerintem a legfontosabbak a nap további történéseinek megértéséhez. A Gönczöl-bizottság jelentésében is találtam ezzel kapcsolatban egy érdekes mondatot: "A békés tömegkezelés elve tehát keveredett a delegációk és az állami rendezvények miatti minimális jogkorlátozás elvével. " (162. o.). Jelenleg ellenem hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének vádjával nyomoz a főügyészség. A húgom és egyik barátom a tanúm. Én hivatalos eljárásban történt bántalmazás bűncselekménye miatt jelentettem fel a rendőröket. A húgom első meghallgatása után már ő is gyanúsítottá lépett elő ugyancsak hivatalos személy elleni erőszak vádjával. [A húgom maximum 45 kg] A "minimális jogkorlátozás" a következő volt.

 

2006. október 23-án reggel többedmagammal vidékről elindultunk megnézni az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére rendezett zászlófelvonást. Fényképezőgéppel felfegyverezve próbáltuk megközelíteni a Kossuth teret. Az első megdöbbenésünk a Bajcsy Zsilinszky utcában történt, amikor ráfordultunk az Alkotmány utcára nagy, magas, vastag vaskerítésbe ütköztünk, a háta mögött rendőrökkel. Mondtam, hogy a zászlófelvonást jöttünk megnézni, engedjenek be. A rendőrök nem néztek a szemembe, de közölték, nem, próbáljuk meg máshol.

 

Kérdeztem miért, a válasz: ez a parancs. Tovább mentünk, az utcákat hasonlóan lezárva találtuk, míg végül a Magyar Televízió mellett eljutottunk a Nádor utcába, körülbelül délelőtt fél 10-kor. Itt már több száz felháborodott emberrel találkoztunk, sokan arról beszéltek hol élünk, nem engednek emlékezni. Nem olyan régen volt egy több évtizedes korszak, amikor nem emlékezhettek meg az emberek csak arról, amit ők megszabtak, csak nem vissza akarják hozni ezt az időszakot? A felháborodott emberek között előre mentünk, hogy megnézzük miért nem haladnak. Itt nem volt vasrács, hanem egy rendőrsorfal, jóval mögöttük látszott a rács. Miért nem voltak ők is a rács mögött? Több fotót is készítettem, de nem csak én, sokaknak a kezében volt fényképezőgép.

 

Mit csinál az ember, ha a zászlófelvonást már nem örökítheti meg, megörökíti, hogy miért nem. Mit csinál, ha nem lehetett ott, hát hangzavart. A rendőrök háta mögött volt egy rendőrautó is, valaki pedig onnan kamerázta a tömeget. Egyszer csak megindultak a rendőrök, és közvetlen a tömeg előtt megálltak, az első sorban rekedtem a testvéremmel együtt több idős ember között. Egyszer csak hirtelen meglöktek, én meg elestem.

 

Szétnyíltak és próbáltak behúzni, miközben az emberek is húztak, nem akartak elengedni. Végül a rendőrök győztek. Miközben vertek rádöbbentem, hogy ez egy jól kitalált provokáció volt a részükről, talán a nap további részére a megfélemlítés miatt. Nem ellenkeztem, ennek ellenére a fejemet egyfolytában ütötték. Amikor a földön voltam, páran rám térdeltek, szitkozódtak, a kezem a hátam mögött összefogták, megbilincseltek, a fejem még mindig ütötték!

 

Elernyedtem teljesen, hátha abbahagyják, az ötlet bevált. Felhúztak, elindultunk a rabszállítóhoz. Az embernek ilyenkor rengeteg gondolat futkos az eszében, akikkel jött, a család, szülei, a tehetetlenség, az élet, a kiszolgáltatottság. "Szét a lábakat!", és hirtelen visszazuhan a jelenbe. Miközben átvizsgáltak, két idős néni az ablakból kiabált: "Ne bántsák, ne bántsák!" Rájuk néztem, és a nagymamám jutott az eszembe, aki már régen meghalt, de nagyon szerettem.

 

Beültettek az autóba, már többen bent voltak, rémülten. Féltünk, látszott mindenkin, de egy idősebb ember megszólalt, és oldotta a feszültséget. Ránk csukták az ajtót, elindultunk. Az úton azt beszéltük, mi történik itt? Ez a demokrácia? Zsebünkben volt a telefon, próbáltuk a másik segítségével felhívni a rokonokat. Megérkeztünk. "Kifelé! Egyesével, sorban!" Aki volt katona tudja milyen az újoncnak az első napja, hát valahogy úgy éreztem magam, csak még a kezem is meg volt bilincselve.

 

Felvezettek egy folyosóra, a fal mellett álltunk, orvosi vizsgálat következik, tudtuk meg. Egy nagyon cuki kövérkés rendőr hozott egy doboz gumikesztyűt, elkezdett egyet felhúzni, és jó párszor elmondta, hogy készül a műtétre. Tipikus kedveskedés ez, az amúgy sem nyugodt, megalázott emberekkel. Megvizsgáltak mindenkit egyesével, miután a műanyag szorító bilincset levették a kezünkről, kipakoltatták a zsebeinket, kaptunk egy nagy borítékot a cuccoknak, megmérték a vérnyomásunkat, majd most már fémbilinccsel elől korlátozták szabadságunkat. Vártunk.

 

Levezettek egy másik helyre, itt voltak székek, ahova le lehetett ülni. Egyesével szólítottak, leltárba vették a dolgainkat, kivetették a cipőfűzőt, övet, majd bekísértek egy nagy gyűjtőbe. Nagyon illusztris társaságba kerültem, volt 56-os, egy főszerkesztő és még sokan mások. Mindenkit politikai okokból hoztak be. Az 56-os idős úr elmondta, hatvan valahányban már járt menekülése óta Magyarországon, akkor félt, hogy mi lesz. Most nem félt, és itt van, és jó hogy nincs egyedül. Beszélgettünk, sokat, és vártunk. Nem tettem semmi törvénytelent, nem bántottam senkit, nem loptam el semmit, csak a véleményemet nyilvánítottam ki, egy számomra igazságtalan 2006-hoz nem méltó ünnepen, amit az 1956-os hősök tiszteletére kellett volna megrendezni úgy, hogy mindenki azt érezhesse, hogy ma már nincs szükség forradalomra. Nem sikerült, és emiatt egyedül a kormány a felelős!”

 

* * *

 

Több idős korú tanú megdöbbenve mondta el is, milyen megrázó volt számukra, hogy miután 1956-ban a magyar szabadságért harcoltak, börtönbe kerültek, megkínozták őket, barátaikat, hozzátartozóikat veszítették el, most, az ötvenedik évfordulón, 16 évvel a rendszerváltás után azok szorítják ki őket az ünneplésből, akik a forradalom leverőinek szellemi örökösei, illetve személyükben a forradalom leverői.

 

De komoly megrázkódtatást éltek meg azok a fiatalabb családok is, akik kisgyerekeikkel szerettek volna részt venni a zászlófelvonáson. A megaláztatás és az erőszak kirívó durvaságú megnyilvánulása volt, amikor a Kossuth tér környéki utcákban 10 óra körül megkezdődött az emberek rendőrsorfallal történő kiszorítása, összeverése, lökdösése, bebörtönzése.

 

A kiszorított tömeget ettől kezdve, - sőt voltaképpen már hajnaltól kezdve - úgy tekintette a rendőrség, mint „jogellenesen összegyűlt tömeget”, ami már akkor is tragikomikus megfogalmazás lenne, ha nem szorították volna ki őket erőszakkal, csupán egy kétmilliós nagyváros kiemelkedő ünnepnapjáról beszélnénk, ahol értelemszerűen tele vannak az utcák, s kisebb nagyobb csoportokba verődnek az emberek. A „jogellenes” tömeggel szemben megkezdődhetett a tömegoszlatás, a rendőri zargatás, a bántalmazások. Ez jellemezte aztán az egész napot. Az ünnepnapon sétáló, az egyik rendezvényről a másikra sétáló csoportokat a rendőrség kergethető, megaláz- ható, megfélemlíthető szabad prédának tekintette. Mint a már említett szándékváltás előidézője ez volt.

 

Itt kell kitérni arra, hogy számos információt és bejelentést kaptunk arra vonatkozóan, hogy a rendőrruhában lévő, jogszabálysértő módon azonosító jelvény nélküli, általában arcukat símaszkkal eltakaró rendőrruhás személyek egy része voltaképpen nem rendőr volt, hanem egyes biztonsági cégek kötelékébe tartozó magyar és külföldi személyek, illetve esetlegesen a hadsereg bizonyos elit alakulatainak emberei. E felvetések jelenleg még nem bizonyíthatóak.

 

A déli órákban, így a Corvin-közi megemlékezésen a bizottságunk vizsgálódási körébe tartozó jelentősebb illetve tömeges (emberi jogsértő) esetről nincs tudomásunk.

 

A rendőri brutalitás és az önkényes letartóztatások délután három óra és fél négy között az Alkotmány utcánál illetve környező belvárosi helyszíneken folytatódtak. Innen szorították ki a Kossuth térre a rendőrség reggeli tájékoztatása szerint a térre visszamenni kívánó demonstrálókat, illetve a térre az ünnep alkalmával megemlékezési célból bemenni kívánó ünneplőket. Az előbbiek a rendőrség reggeli ígérete alapján a hitben voltak, hogy a reggel kiürített Kossuth teret azóta 15 órakor megnyitották. Tévedtek – ismét rendőrkordonokba, rendőrsorfalba ütköztek.

 

Az eseményeket a következő hírügynökségi jelentés illetve bizottságunk által gyűjtött néhány beszámoló alapján próbáljuk rekonstruálni. [További beszámolók, videofelvételek és fényképek az Alkotmány utcai eseményekről honlapunkon találhatók].


Az egyik szemtanú az itteni eseményeket az alábbiak szerint idézte fel.

 

"Az Alkotmány utca Bajcsy-Zsilinszky úti vége felé voltak felállítva magas, kis talapzatú könnyű fonatú kerítés elemek (bekakert), melyek nem voltak egymáshoz rögzítve és az utca keresztmet- szetének kb. 70 %-át zárták le. A Parlament felőli oldalon 8-12 közrendőr (nem pajzsos, sisakos, köztük több nő) posztolt. A Corvin-közben több órát eltöltött békés embertömeg (6000-8000 fő) előőrse az Alkotmány utca teljes szélességében békésen lassú menetben skandálva haladt a Kossuth tér felé. Ez a néhány rendőr a tömeg közeledésekor a kerítés elemeket hátra hagyva, futva az Alkotmány utca közepe táján levő 23-25 bevetési egyenruhás rendőr felé távozott. A tömeg első sorai a magára hagyott kerítés egyes elemeit felborította, illetve kinyitotta, hiszen a hátulról érkezők nyomása ezirányú mozgást indukált. A hátrább lévők azt sem tudhatták, hogy ott kerítés van. A tömegtájékoztatás arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a meghívott 50 ország állam- és kormányfők biztonsága biztosítása miatt ideiglenesen lezárt Kossuth teret 15-órakor ismét megnyitják, a gyülekezési törvény szerint bejelentett és meg nem tiltott rendezvény folytatására. Tehát az emberek teljesen jogkövető magatartást tanúsítottak.

 

Az előre haladó tömeggel szemben futólépésben vették fel a pozíciót a rendőrök. Mikor a 'rendőrök' felvették az utca teljes széltében a kordon alakzatot az emberek [1200-1500 fő] megálltak és egymásba karolva, skandáltak többek között 'Magyar rendőr velünk van.' Hangosbeszélőn kétszer elhangzott, hogy hagyják el a területet a  Bajcsy-Zsilinszky út felé. Erre fújjolás, kiabálás és fütyülés volt a válasz majd nagyon rövid időn belül, az első sorok feje felett könnygázgránátokat lőttek a békés, skandáló demonstráló tömegbe. A lövések hallatára az emberek futva menekültek. Szemtanúja voltam amint több rendőr elfogott egy fekete bőrruhás, piros fejkendős ellenállást nem tanúsító embert, akit bántalmaztak majd embertelen módon a földön húztak a rendőr kordon felé. A 'rendőrkordon' széleiről videó felvételeket készítettek a 'rendőrök'. Mikor a tömeg és a rendőrruhások összeértek nem volt semmiféle kődobálás! Az egyik rendőr 2007. január 30-i szembesítési jegyzőkönyvben tett tanúvallomása szerint rajta nem volt azonosító jelvény. Azt is elmondja, hogy 'békésnek tűnt a tömeg.'"

 

 * * * 

 

Bizottságunk bár számos tanút meghallgatott és bizonyítékot [pl. fénykép és videó-felvételek] megvizsgált, de nem talált olyan információt, amely megerősítené a rendőrség azon állítását, hogy erőszak itt az Alkotmány utcánál úgy kezdődött a „randalírozók” részéről, hogy valaki késsel valóban megsebesített volna egy rendőrt, annak ellenére, hogy egy ilyen rendkívül sajnálatos esemény és annak utóélete [tettes elfogása, felelősségre vonása] általában igen nagy sajtó-nyilvánosságot szokott kapni, ebben az esetben ilyen sajtónyilvánosságról nem lehet beszélni.

 

Megválaszolatlan rejtély és ugyanakkor megengedhetetlen rendőrszakmai hiba, hogy az Alkotmány utcából kiszorított embereket miért nem a Nyugati tér felé, tehát kifelé a városból terelték és miért a Deák tér irányába, a bejelentett, százezres tömeggyűlés irányába. Tanúk egybehangzóan számolnak be arról, hogy a Nyugati téri felüljárón hatalmas rendőri erők sorakoztak fel és intéztek támadást az Alkotmány utcából kiszorítottak ellen, megakadályozva azt, hogy ők a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányába távozzanak. Ez olyan súlyú hiba volt, amellyel kapcsolatban nehéz egy véletlenszerű, rossz döntésre gondolni.

 

Ezt követően a rendőrök a Nyugati és az Alkotmány utca felől vízágyúkkal és könnygázzal szorították a tömeget a Deák tér felé. Tucatjával lőtték ki a könnygázgránátokat, itt vetettek be először gumilövedéket. A tömeg ekkora jelentősen megfogyatkozott, az aktívan ellenszegülők (dobálók stb.) alig érhette el az egy-két százat, tehát a felvonult rendőri erők számára nem lett volna kezelhetetlen feladat feltartóztatásuk és az Astoriától való távol tartásuk.

 

Jellemző szemtanú beszámolók – bejelentések október 23-a délutáni időszakból, Alkotmány utca és Kossuth tér környékéről
 

Okt. 23-án du. 3 körül az Alkotmány utcában P.A. többedmagával a kormány lemondását követelték. A kordonon belülre jutottak, a rendőrök engedték. Szótlanul álltak a rendőrökkel szemben 1/2 1 m-re. Az emberek egymás kezét fogták. Az első sor rendőr a pajzsa mögé bújt, a második sor kezdte őket ütlegelni. Könnygázt is dobtak feléjük. Őt elkapták. Sok helyen sérült. A Gyorskocsi utcában 1 órát tartották fogva, majd a János Kórházba szállították és kezelték a sebeit, leletei vannak. A Hír tv-nél fellelhetők konkrét felvételek az esetről, azok megszerzéséhez kér segítséget.

 

K.A. erdélyi származású fiatalember okt. 23-án többedmagával a Corvin közből a Kossuth térre szeretett volna átmenni az ünneplőkkel, és barátjával. A Szalay utca és Falk Miksa utca sarkánál kordon állta útjukat. Az ünnep alkalmából gyertyát szerettek volna gyújtani a téren, de a rendőrök felszólították őket, hogy nem lehet. Ők ennek ellenére ragaszkodtak hozzá, ill. a kordonokat lökdösték felháborodásukban. A rendőrök kikapták őket a tömegből és ütle gelni, rugdosni kezdték. Ellenállást nem tanúsítottak. Egy rendőrfurgonba lökték őket. Egy másik elfogott fiatal az autóban nagyon rosszul lett. Kérésükre sem akarták őket kórházba vinni. Csak az autó erőteljes rugdosása után tették ezt meg a rendőrök. Végül beszállították őket a Fiumei úti intézetbe, majd a Gyorskocsi utcába. Gyanúsítottként kihallgatták, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének elkövetésével vádolják.

 

A tanú V.I. 23-án de. a Kossuth térre indult volna barátjával, ahova a lezárások miatt nem mehetett. Ezután a Bazilika felé mentek, ahol az ott lévő békés embereket szorították ki a rendőrök. Innen a Corvin-közbe indult a tömeg. Tisztességes polgárok, nem randalírozó elemek. Az ottani ünneplés után vissza szerettek volna menni a Bajcsy Zsilinszky. úton a Kossuth térre, miközben az Astoriánál már kezdtek gyülekezni az emberek a Fidesz nagygyűlésre. Ők tovább haladtak, de észrevették a rendőrkordont a Báthory utcánál. Kb. 100 m-re közelítették meg a rendőröket, akik ekkor figyelmeztetés nélkül könnygázgránátokat kezdtek rájuk lőni. Sérüléseket már ekkor is okoztak. Okt. 23-án délután 4 órakor történt B.R-rel az eset az Alkotmány u.-nál. Egy kis csapathoz csatlakozva, ártatlanul állva a tömegben arra lett figyelmes, hogy a rendőrök elindulnak feléjük. Körülnézve egy idős embert látott vérző fejjel a földről felállni, segített neki. A rendőrök közeledtére viszont el kezdett futni. Utolérték, Többször megütötték a testét, majd hátrabilincselték a kezét, és behúzták az Alkotmány utcába. Sokra innentől már nem emlékszik, de még hallotta, hogy egy rendőrnő sértegeti, folyamatosan ütötték. Először a mentőautóhoz vitték, majd a Markó utcai mentőállomásra, aztán a Honvéd Kórházba, onnan pedig a Gyorskocsi utcába. 26-án engedték ki. A Magyar Nemzet egyik számának címlapfotója volt a napokban, amint rendőrök vernek viperával egy fiatalembert - ő volt az. A Budapesti Nyomozó Ügyészségen tett feljelentést.

 

Jellemző szemtanú beszámolók, bejelentések október 23-a délutáni időszakból, a Deák tér környékéről

 

Okt. 23-án du. 4 óra körül S.F. úr a feleségével és két barátjával a Bajcsy Zsilinszky úton tartott a Fidesz nagygyűlése felé. Magyar zászló volt a kezükben. A rendőrök terelni kezdték a Deák tér felé az embereket, felszólítás nélkül, valamint gumilövedékeket lőttek ki rájuk. Ő szinte azonnal megsebesült a bal oldalán és a bal comb ján. A Péterfy S. u.-i kórházba szállították és azonnal megműtötték. Leletei vannak. Feljelentést tett az ügyészségen. Sajnos se fénykép, se felvétel nincs az esetéről, csak a barátai tudják tanúsítani a történteket. Félve attól, hogy a feleségének is bántódása esik, azonnal hazaküldte, amint ő megsérült. A szomszédok elmondása szerint okt. 30-án rendőrök ólálkodtak a lakása közelében. Okt. 23-án a Corvin közből érkezett többed- magával a Deák térre 4 óra után. Amikor is a rendőrök felszólítás nélkül gumilövedékeket lőttek az ünneplő tömegbe. Ő éppen egy idős úr sebesült karján segített volna, amikor ő is lövést kapott a bal halántékán. A rendőrök elkapták, vérző fejjel először a Markó utcába vitték kihallgatni, és csak utána a Honvéd Kórházba, ahol összevarrták a sebét. Leletei vannak. Feljelentést tett az ügyészségen. A hölgy L.M. és barátai a Károly közből szerettek volna a Kossuth térre menni. A Bazilikánál rájuk támadtak a rendőrök. Vétlenül álltak velük szemben. A lányát eltalálta egy gumilövedék, de nem sérült meg, felfogta a kabátja. Személyesen írt a köztársasági elnöknek.

 

* * *

 

A televízióból szinte már az egész világ által ismert "Deák téri csa-
ta” megítélése szempontjából megint csak vissza kell térnünk a "szándékváltás" jelenségére és problematikájára. Az események rekonstruálása alapján nagy bizonyossággal megállapítható, hogy a Deák téri „barikádépítők” nem erőszaktevési szándékkal érkeztek a helyszínre, jelentős részük egyébként sem követett el erőszakos cselekményt, csupán azért fordult szembe az őket kergető az Alkotmány utcából és más helyekről kiszorító rendőrsorfallal, mert őszinte felháborodást és megrökönyödést éltek meg amiatt, ami a nap folyamán történt. Sokan nehéz erkölcsi dilemma elé kerültek: vajon azok után, amit Budapesten 2006. október 23-án megéltek kizárólag az elvárhatóe, és az e a tisztességes magatartás, hogy a rendőri jogsértéseket, a brutalitást, és a tömeges megalázást szó nélkül tudomásul véve „hazakullog” az ünneplésre vágyott ember vagy helyszínen marad és nemtetszését fejezi ki.

 

Bármi is a válasz, tény, hogy a Deák téren beindítottak egy érdekes módon őrizetlenül álló, ugyanakkor mégis üzemképes tankot, amellyel jelentős sérelmet egyébként nem okoztak a demonstrálók. A tank rövid távolság megtétele után leállt. Tény az, hogy voltak, akik a rendőrsorfal felé követ dobáltak. Mindazonáltal a tüntetők egy csoportja által alkalmazott erőszaknak sem a mértéke, sem a minősége nem volt olyan, ami ilyen mértékű , mennyiségű, minőségű kényszerítő eszköz alkalmazását indokolta volna. Rendőr- szakmai szempontból a veszélyes magatartást tanúsítók kiemelése lett volna indokolt. Egyúttal pedig a rendőrök, illetve más állami döntéshozók részéről a tömeget bőszítő, alappal felháborító jogsértések azonnali beszüntetése.

 

A tömegoszlatás és a későbbi fejleménynek szempontjából kiemelkedő tény, hogy a rendőrség a Károly körútról nyíló utcákat a Deák tér és az Astoria között lezárta, az egyetlen Gerlóczy utca kivételével, ahova viszont belőttek a rendőrök és gumibotozták az oda beszorított menekülőket.

 

A FIDESZ gyűlése alatt 16 óra és közel 18 óra között folyamatosan rendőrségi helikopter követte a fejleményeket, a tömeg mozgását. Néhány perccel azután hogy a FIDESZ gyűlés véget ért, a Deák térről a rendőrsorfal intenzív tömegoszlatási rohamba kezdett. A már lényegesen előbb megindult könnygáz használat, gumilövedékkel fej és testmagasságban történő lövöldözés mellett hamarosan lovas rendőri rohamra és kardlapozásra került sor. Az előre nyomuló csapaterős rendőrök gumibottal és más eszközökkel „manuálisan” is bántalmazni kezdték a járókelőket, illetve a FIDESZ gyűlés hazatérni vágyó résztvevőit.

 

Összességében, tudva, hogy a FIDESZ-es ünneplő tömeg nagy része a Deák téri metró felé tart, a rendőrség rohamot indított, rászorítva a Deák téri csata résztvevőit a megemlékezőkre, halálfélelmet és pánikot keltve a távozni szándékozó ünneplők soraiban. Nagyszámú sérülés okozására és önkényes letar- tóztatásra került sor. Akárcsak szeptemberben, most is az volt a tipikus forgatókönyv, hogy több rendőr nekiesett valakinek, összeverték, összerúgták, majd betették egy rabszállítóba, börtönbe vitték és eljárást indítottak ellene, mintha ő bántalmazta volna a rendőröket.

 

„Elszabadult a pokol”. A Fideszes ünneplők tömegeit, békés járókelőket, különböző éttermekben békésen vacsorázó magyar és külföldi embereket vertek össze az oda berohanó rendőrök, vagy rendőrruhába bújt bűnözők. Eluralkodott a pánik az emberek körében. Tisztességben megőszült idős emberek éppúgy, mint fiatalok, férfiak és nők, gyerekek és felnőttek fejvesztve menekültek, lépcsőházakba zárkóztak.

 

Jellemző szemtanú beszámolók, bejelentések október 23-a délutáni-esti időszakból, az Astoria környékéről

 

 

23-án barátnőjével a Fidesz nagygyűlésről szerettek volna hazamenni, amikor is lovasrendőrök rohama elől kellett menekülniük fél hat körül du. A tömeg elsodorta, elesett, mély zúzódások találhatók a karján. Látta, hogy a rendőrök a vétlen emberekbe lőnek lövedékeket és könnygázt. Nagy nehezen bemenekültek egy házba a Károly körúton, ahol félve kimenni az utcára, több órát töltöttek el. Csak másnap fordult orvoshoz. Tanúsítja, hogy a nagygyűlés vége előtt már javában folytak a rendőri túlkapások.

 

 

okt.23. délután 6 óra körül

 

23-án Sz.Z. feleségével együtt az Astoria útkereszteződésében állt, és a Deák tér felé indultak el a nagygyűlés után. Nem láttak randalírozókat, csak békés tüntetőket. A rendőri támadástól menekülve egy Dob utcai sörözőbe menekültek, ahová vérző fejű sérült is betért. Barátja telefonján fényképek tanúsítják egy férfi erősen vérző sérüléseit. Tanúskodik, ha kell. Fényképekkel bizonyítja az eseményeket.

 

 

okt.23. 6 óra körül

 

Okt. 23-án du. 4 óra körül az úr S.F. a feleségével és két barátjával a Bajcsy Zsilinszky úton tartott a Fidesz nagygyűlése felé. Magyar zászló volt a kezükben. A rendőrök terelni kezdték a Deák tér felé az embereket, felszólítás nélkül, valamint gumilövedékeket lőttek ki rájuk. Ő szinte azonnal megsebesült a bal oldalán és a bal combján. A Péterfy S. u.-i kórházba szállították és azonnal megműtötték. Leletei vannak. Feljelentést tett az ügyészségen. Sajnos se fénykép, se felvétel nincs az esetéről, csak a barátai tudják tanúsítani a történteket. Félve attól, hogy a feleségének is bántódása esik, azonnal hazaküldte, amint ő megsérült. A szomszédok elmondása szerint okt. 30-án rendőrök ólálkodtak a lakása közelében.

 

 

okt.23. délután 6 óra körül

 

Okt. 23-án a Corvin közből érkezett  többed magával a Deák térre 4 óra után. Amikor is a rendőrök felszólítás nélkül gumilövedékeket lőttek az ünneplő tömegbe. Ő éppen egy idős úr sebesült karján segített volna, amikor ő is lövést kapott a bal halántékán. A rendőrök elkapták, vérző fejjel először a Markó utcába vitték kihallgatni, és csak utána a Honvéd Kórházba, ahol összevarrták a sebét. Leletei vannak. Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 óra körül

 

B.Zs.a Fidesz nagygyűlésén tartózkodott a Deák tér közelében a Károly körúton, ahol a rendőri túlkapás következtében 17.00 körül gumilövedék érte a bal szemét. A Dohány u.-nál álló mentőautó vitte a Péterfy-be, ahol megműtötték és november 2-ig bentfekvőként kezelték. Látlelete van. Látása nagy valószínűséggel tartósan károsult, pupillája fényre nem reagál. Orrcsontján elmozdulás nélküli törés. Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 óra körül

 

V.G.tanúsítja, hogy a Fidesz nagygyűlés után még a régi Filmmúzeumig jutottak csak el az Astoriától, amikor a lovasrendőrök vágtája rettentette vissza a békés ünneplőket. Kivont karddal ütötték ki egy ember kezéből a zászlót. Egy babakocsit is csak az utolsó pillanatban tudtak felhúzni a járdára. Tanúskodna, igazolván azt, hogy a rendőrök rátolták a tüntetőket a békés ünneplőkre.

 

 

okt.23. délután 6 óra körül

 

A Fidesz nagygyűlése alatt már hallatszott a rendőrségi támadás,(könnygáz robbanás, lövések) a Károly körút. elején. A nagygyűlés végén már közvetlen a tömegre rárontva lőttek és könnygáz gránátokat lőve terelték a békés tömeget az Astoria felé - mondja L.M.. A Károly krt. egyik kapualjába, majd udvarába menekülve vészelték át az eseményeket. Csak nagy kerülővel jutottak át Budára. Napokig kezelésre szorult a szeme. Tanúskodna.

 

 

okt. 23 délután 6 óra körül

 

Tanúi voltak a rendőri brutalitásnak a Károly krt.-on. Már az Orbán-beszéd alatt nyomták rájuk a tömeget, könnygázt kaptak, hallották a lövéseket -állítja B.L. Személyesen hallottak idegen nyelven (szláv) beszélő rendőröket, akik nagyon durván viselkedtek velük szemben.

 

 

okt. 23. délután 6 óra körül

 

23-án a nagygyűlés ideje alatt T.P. tapasztalata az volt, hogy a nem provokáló, nem hőzöngő csoport békés tiltakozására a rendőrség szándékosan, aránytalanul nagy brutalitással válaszolt és tolta a tömeget az Astoria felé, még mielőtt a nagy tömeg eloszlott volna. Beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

23-án a nagygyűlést megelőzően szeretett volna a Deák tér felé menni, ám a rendőri támadás miatt a Dob utcába menekült többed magával. Felfigyelve arra, hogy sokan az utcába futottak nézett hátra, és ekkor egy lövés érte a szeme belső sarkánál. Ájultan esett össze. Mentő vitte a Honvéd Kórházba, ahonnan október 27-én bocsátották el. Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

D.S. a Fidesz nagygyűlésén tartózkodott. Az Astoria villamos megállónál verték meg a rendőrök, pedig csak békés civilként tartózkodott ott. Bordája tört. Látlelete van. Felháborítónak tartja az esetet, feljelentését megtette.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Vétlen, a Fidesz nagygyűlésére igyekvő fiatalember P.A. A Deák térről az ártatlan tömeget terelő agresszív rendőrök elől egy kapualjba menekült több ismeretlennel együtt. Próbálták kivárni a roham végét. A kaput is bezárták. A rendőrök észrevehették őket és rájuk törték a vastag több száz kilós ajtót, könnygáz gránáttal tették őket ártalmatlanná, majd verték őket válogatás nélkül. Kórházi leletei vannak, komoly sérülésekkel. Visszament a helyszínre, a hatalmas kaput már teljesen felújítva találta. Fényképei vannak a saját telefonján. Tanúkat keres, ill. tanúskodna. Az eset a Károly körút 26. alatt történt. Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Alacsony, kedves 40-es hölgy T.K. a családjával hazafelé indult a nagygyűlés után a Deák tér felé. A férje a tömegben lemaradt tőlük, a hölgy és a lánya kézen fogva próbáltak áttörni a tömegen. Egyszer csak lovas rendőrök rohama támadt rájuk és felszólítás nélkül ütni kezdték az arra vonuló tömeget. Az anya hatalmas ütést kapott a jobb vállára. Bedagadt, véraláfutásos. Látleletet vetetett róla, és vállalja a tanúskodást.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

A Károly körúton békésen hazafelé menet menekültek M.T. és barátai be egy kapualjba, amit a rendőrök betörtek és bántalmazták az oda menekülőket. A telefonján van pár képe az esetről, szívesen tanúskodna.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

K.F. 2-gyerekes tisztes családapa a nagygyűlés után a Rákóczi úton igyekezett hazafelé, ahol a rendőrök megverték, elkapták és a Gyorskocsi utcába vitték. Mivel nem volt hajlandó aláírni azt az igazolást, miszerint őt nem bántalmazták, csak 26-án engedték ki. Képei vannak. Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntettének elkövetésével gyanúsítják! Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

S.F. Tatabányáról jött fel a Fidesz megemlékezésére a feleségével. A nagygyűlés után a Károly körúton őket is megtámadták a rendőrök. A felesége mellett robbant a könnygáz gránát. A hölgy sokáig betegállományban volt, alig látott és fájt a szeme. Mindketten a túlkapásokat tapasztalva tanúskodnának.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

B.P. az Astoriánál tartózkodott a Fidesz nagygyűlésén, majd hazafelé igyekezett egy kis utcán át. A rendőrök felszólítás nélkül könnygázt lőttek ki rá és a közelében állókra. A tömeg elsodorta, elesett, majd egy rendőr megütötte a fejét. Egy hölggyel együtt menekültek. A Zsinagógánál álló mentőautó látta el őket. A rendőrautó elindulása után egy rendőr még rávert a mentőautóra is, mivel ki akarta nyitni az ajtaját, ám az be volt zárva. A rendőrök maszkban, jelvények nélkül voltak. A mentősök hajlandók tanúskodni. Leletei vannak.

 

okt.23. délután 6 körül

 

A fent említett úrral együtt történt S.K-val az eset. Egyikőjük sem támadta meg a rendőröket, menekülni kényszerültek a lovasrendőr roham elől. Oszlatásra való felszólítást nem hallott. A rendőrök trágár módon káromkodtak velük. Súlyos fejsérülés érte. Tanúskodna. Sérüléséről leletei vannak. Feljelentését az ügyészségen megtette.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Idős, békés, gyenge testalkatú kedves úr Sz. A. bekötött fejjel panaszolta, hogy az Astoriánál közvetlen a nagygyűlés után a rendőrök terelő akciója elől menekülve kapott egy gumilövedéket a feje tetejére. A Rókus kórházhoz segítették, ahonnan egy mentő vitte a Péterfybe. Ott látták el. Rosszul volt, de saját lábán tért haza, fél 10-re már otthon volt. Másnap reggel 9. 30-ra tanúként már idézést is kapott. Biztos abban, hogy a kórház adta ki az adatait. A levelet csak dél tájban találta meg egyszerűen boríték nélkül bedobva a postaládájába. Feljelentést tett az ügyészségen.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Közvetlenül a Fidesz 23-i nagygyűlése után hazafelé indultak a Károly körúton, amikor  rendőrök rontottak közéjük. R.Á. 16 éves lányával egy házba menekült. Sérülés nem érte őket, de a tapasztaltak mélyen felháborítják, és a környezetében történteket tanúsítja.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

K.V. 14 éves fiával a Fidesz nagygyűlésre igyekezett. A Martens beszéd alatt az SZDSZ park magasságában álltak. A Dohány u.-nál látták a felsorakozott erőket. Az Orbán beszéd alatt már terelték rájuk a tömeget. Háborús hangulat alakult ki. Nem volt információ, hogy merre menjenek. Átélték az atrocitásokat, de nem sebesültek meg. Tanúskodást vállal.

 

okt.23. délután 6 körül

 

Október 23-án egy közelben lakó barátjukhoz igyekeztek G.A és ismerősei a Fidesz nagygyűlése után. Bementek a házba, Károly krt. 13-15. A nagygyűlésről békésen távozó ünneplőket hajtották könnygázzal és lövedékekkel a rendőrök. Egy rendőr beütötte azt a  kaput, ahová ők menekültek, és gázt fújt rájuk, közvetlen az arcukba. Vállalják a tanúskodást.

 

okt.23. délután 6 körül

 

A Fidesz nagygyűlésén tartózkodott N.Sz.A. a Károly krt.- Kossuth L. u. sarkán. 3/4 6-kor szeretett volna metróval hazajutni, ezért indult el a Deák tér felé. A rendőri támadás őt is elérte, bejutottak egy (házszámot nem tud) lépcsőházába, ahol egy órán keresztül tartózkodtak, nem mertek elindulni. Utánuk még egy páran oda menekültek a rendőrök elől. Tanúskodna, ha kell.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

I.Sz.A. 23-án, a Rákóczi út 4. szám alatt egy barátjánál tartózkodott. Onnan figyelték a nagygyűlést, és az utána történteket. Az  ünneplők nem tudtak feloszlani a nagygyűlés után, mivel látható volt, hogy a rendőrség a Deák térről oda nyomta a leszorított tömeget. A rendezvény vége előtt már lőttek, durván közbe avatkoztak. Tanúskodna!

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Székesfehérvári ünneplők (49 személy) aláírásával juttattak el egy levelet, mely tanúsítja az Astoriánál tapasztalt atrocitásokat. Sérülés a csoportot nem érte, de tanúskodnának az ott tapasztalt rendőri túlkapásokat tapasztalva.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Október 23-án Sz.L. a Fidesz nagygyűlésén vett részt közel az Astoriához a Rákóczi úton. A rendezvény vége után 10 perccel lassan elindultak a Rákóczi úton. Itt érte a lövés, könnygáz gránát robbant a kezén. Jobb keze súlyosan sérült, ujjai törtek, gumilövedék zúzta seb a bordáján, jobb combját is könnygáz lövedék sebesítette meg. Nagy kerülővel jutott barátaival vissza a József körútra az autójukhoz, majd utána a baleseti sebészetre, ahol ellátták. Símaszkos rendőrök voltak a kórházban is. Éjjel autóval jutott haza. Szomszédok mesélték, hogy rendőrautók álltak meg többször a házuk. Feljelentést tett az ügyészségen. Sérüléseiről leletei vannak.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

Okt. 23-án H.A. a Károly körút 10.-ben a 2.em.-en tartózkodott a Fidesz rendezvénye után, mert nem jutott tovább hazafelé menet. Könnygázt fújtak be a rendőrök a ház kapuján, alig tudtak lélegzethez jutni. A hölgy asztmás beteg is. 21 óra felé merték csak elhagyni az épületet, és kerülővel jutottak át Budára, a férje ment érte kocsival. Tanúsítja, hogy a nagygyűlés ideje alatt már támadtak a rendőrök, és terelték durva módszerekkel a vétlen embereket az Astoria felé.

 

 

okt.23. délután 6 körül

 

A megmagyarázhatatlan rendőri intézkedések hatókörébe került emberek érzéseit, és a történteket jól érzékeltetik a jelentésünk Függelének 2. részét képező további vallomások és nyilatkozattételek, továbbá az eseményekről szóló fényképfelvételek, videók és személyes beszámolók jelentős számban találhatóan honlapunkon.

 

 

2006. október 23-a délutántól másnap hajnalig tartó esemé nyeit az INDEX.hu hírportál az alábbiak szerint foglalta össze:.

 

A Deák téri zavargókat a rend
őrség érthetetlen módon
az Astoria felé szorította, de sze- rencsére csak azután ért odáig a könnygázfüstben dobálózó, folyamatosan vízágyúzott és árpádsávos zászlókat lengető tömeg, hogy a Fidesz rendez vény közönsége már föloszlóban volt.

 

2006. 10. 23. 19:00, Astoria ötezren beszorulnak.
 

Az Astoriá hoz este hét óra tájban legalább öt-hatezer tüntetőt szorítottak be a rendőrök, miután a környező utcákat megtisztították. Itt újra barikádok épültek. Közben elkezdődött a Felvonulási téren a kormány által emeltetett 56-os emlékmű avatóünnepsége. Az eseményen nem jelent meg Sólyom László köztársasági elnök, mivel a rendőrség jelezte, hogy komoly biztonsági kockázata lenne a dolognak. Gyurcsány Ferenc végül elment. Néhány száz füttyögő, bekiabáló próbálta megzavarni az ünnepséget.

 

2006. 10. 23. 19:30, Astoria, Rákóczi út: roham és felezés
 

Hét óra és fél nyolc között a rendőrök gyors rohammal kiürítették az Astoriát, a tüntetők egy részét a Rákóczi úton a Blaha Lujza tér felé szorították, a másik felét a Kossuth Lajos utcán a Ferenciek tere felé. Itt órákon át tartó állóháború követke zett, a rendőrség szórványosan könnygáz gránátokat lőtt, vízá- gyúzott és időnként néhány métert haladt  előre.

 

Blaha Lujza téri oszlatás

 

A Fidesz és a KDNP bejelentette, hogy keddre parlamenti vitanapot hív össze a példátlan utcai esemé nyeket kivizsgálandó. Közben a belvárosi mellékut cákban is folytak kisebb ütkö zetek. Kiderült például, hogy a Kecskeméti utcai rendőrőrsöt egy csoport megtámadta és rövid időre el is foglalta. Fegyverek nem tűntek el. A Blaha Lujza téri csoport ból kivált néhány száz ember, hogy az MSZP Köztársaság téri székhá zához induljon, de a pártház közelébe sem jutottak a rendőri túlerő miatt. A Belváros közlekedése teljesen megbénult. A Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán lassan előrenyomuló rendőrcsapatok mellé újabb és újabb erősítés érkezett.

 

2006. 10. 23. 21:00, Ferenciek tere: barikád az Erzsébet híd előtt
 

A Blahán szép lassan fogyatkozott a tömeg, a Ferenciek terén, az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez visszavonult demonstrálók viszont egy közeli építkezés anyagaiból igen masszív barikádot építettek. A rendőrség pedig rohamra készült. A tüntetők közül kábé kéttucatnyian az Erzsébet híd budai hídfőjénél is megpróbáltak barikádot emelni, de ott csak néhány deszkát és oszlopot sikerült hordani, míg a túlolda lon több tonnányi anyagot összehord tak, eltorlaszolva a Kossuth Lajos utcát. A Curia utcában autókból emeltek barikádot. Éjfél előtt a lassan előrenyomuló rendőri erők tejesen fölszámolták a Blaha Lujza téri gócot, a Nagykörút és a Rákóczi út is járhatóvá vált. A Ferenciek terei barikád ellen készülő rendőrök pedig újabb erősítést kaptak.

 

 

 

2006. 10. 24. 01:30, Erzsébet híd: az utolsó roham

Kevéssel egy óra előtt a híd budai oldalán, a Hegyalja útnál is rendőrségi szállítójárművek és egy tolólapos teherautó (hókotró) tűnt föl. Alig fél órával később a hókotró nekihajtott a budai hídfőn összetákolt gyönge barikádnak, és a pesti oldalon is megindultak a rendőrök, könnygázt lövöldözve és vízágyúzva. A tömeg nagyobb része a Váci utca irányába menekült, a legelszántabbak Molotov-koktélokkal és utcakövekkel próbálták fölvenni a harcot.

 

A végső roham

Éjjel három órára nagyjából helyre állt a rend, elkezdték az Erzsébet híd környékének takarítását. 

 

A „rendcsinálás” keretében szinte az egész belvárosra kiterjedt az
„embervadászat”, amelyről a jelen fejezetben az 53. oldalon már szóltunk.

 

A véres hétfő végén hazatérő meggyötört emberek arra számítottak, hogy azonnal megkezdődik a kivizsgálás, a felelősség tisztázása. Nem ez történt. Folytatódott a démonizálás, az áldozatok felelőssé tétele, a félelemkeltés, a tömeges megalázás.

 

Magyarországon, 50 évvel a diktatúra elleni forradalom és 16 évvel az úgynevezett rendszerváltás után az emberek között visszatérő beszédtéma: Ki merjünk-e menni az utcára március 15-én?

 

Bizottságunk egyik fő célja, hogy ne legyen több olyan év Magyarország történetében, hogy ilyen kérdést fel lehessen, fel kelljen tenni.



II. FEJEZET

 

ADATOK A 2006. OKTÓBER 23-ÁN TÖRTÉNT SÉRÜLÉSEKRŐL 

 

A Civil Jogász Bizottság munkája során meghallgatta az őszi események - bizottsághoz önként jelentkezett - áldozatait és szemtanúit. Még a tragikus emberi sorsokhoz szokott büntetőjogászoknak és pszichológusnak is megindító volt, ahogy az október 23-i ünnepen megemlékezők elmesélték azt, hogy békés járókelőkből hogyan váltak áldozatokká, azaz hogyan sebesültek meg. 

 

Ezek a személyes beszámolók és Georg Spöttle szakértői véleménye vezetett arra, hogy utánanézzek, hányan és mi módon sérültek meg az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóján. Az őszinte vallomások és a Spöttle úr által leírtak alapján a rendőrség szakmaiatlanságát feltételeztük, hiszen gyanúsan soknak tűnt a fejsérülés. A szakértő több nyilatkozatában kitért a könnygázgránát helyes használatára, illetve arra, hogy jelen esetben a lőfegyver bevetését indokolatlannak tartotta. Amikor a vizsgálódást elkezdtem, azt hittem, hogy semmi olyat nem kérdezek, ami nem publikus. Írtam, majd telefonáltam az Országos Mentőszolgálatnak, illetve az érintett budapesti kórházak vezetőinek. Minden esetben kitértem arra, hogy neveket nem kérek, hiszen ez sértené a betegjogokat. Megkeresésemre a legkülönbözőbb válaszokat kaptam. Volt, aki felajánlotta a személyes konzultáció lehetőségét, volt, aki telefonon beszélt bővebben az eseményekről. Szinte mindannyian a kórház jogászával egyeztettek a kért tájékoztatás megadása előtt. Az igazi bizalmat azonban az adta meg, amikor kérésemhez mellékeltem az ÁNTSZ hivatalos statisztikáját (összesítő mellékelve).

 

 

Maga az ÁNTSZ táblázat nem adott számomra megfelelő mennyiségű információt. Miután én is meglátogattam a Károlyi Kórház és az OBSI szemsérültjeit és tudtam arról, hogy a Péterfy kórház is ellátott szemsérüléseket. Ha a statisztika fontosnak tartja megemlíteni az SE Szemészeti Klinika 10 civil és 5 rendőr könnygáz és nem könnygázgránát okozta traumáját, akkor miért nem tárgyalja külön az egyes kórházakban a traumatológiáról szemészeti osztályra került könnygázgránát okozta sérüléseket? Ugyanígy nem bontja szét a fej, nyak sérüléseit sem és nem tájékoztat arról, hogy a sebesültek utána a szájsebészetre vagy a fül-orr-gégészetre kerültek át. Így a vizsgálódásomat az adatokon kívül főleg a traumatológus, szemész, fül-orr-gégész főorvosok, illetve az általuk kijelölt egészségügyi szakdolgozók személyesen segítették. Megkeresésemre egyedül dr. Havas Szonja a Szt. János Kórház orvos-igazgatója nem reagált. Ezt azért fontos megemlítenem, mert e kórházban októb 23-án 16 sérültet, 15 magyar illetve egy kanadai állampolgárt regisztráltak. E sérülések részletezését, az orvos-igazgató asszony elzárkózása miatt kénytelen nélkülözni a feldolgozásunk. Megjegyezni kívánom, hogy mi ugyan emberi jogvédőkként részletezve csak a civil áldozatokkal foglalkozunk, ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy 16 rendőr könnyen, egy pedig súlyosan megsérült. Ennek alapján mindenképpen eltúlzottnak tűnik a Gönczöl-bizottság jelentésében hivatkozott - szeptemberi eseményekkel összesen - 399 rendőr sérült (GBJ 173. o. 15. pont). 

 

Nem oldja fel a Gönczöl- bizottság tovább azt az ellentmondást, amely a GBJ kronologikus részében az október 23-án megsérült rendőrök száma tekintetében Molnár Lajos és Petrétei József miniszterek állításai között feszül: míg Molnár Lajos október 24-én még 17 rendőr sérültet említ, addig Petrétei József október 31-én már 80 sérült rendőrről számolt be az Országgyűlés összevont bizottsági ülésén. A két szám közötti különbség arra enged következtetni, hogy valamelyik adat nem helytálló, mert ilyen kiugró eltérés néhány nap alatt nem adódhatott, mivel a rendőr köteles azonnal jelenteni, ha intézkedés közben sérülés éri./

 

A beszerzett, hivatalos számadatok megtévesztőek. Az Országos Mentőszolgálat 128, az ÁNTSZ 150 civil sebesültről ad tájékoztatást. Az áldozatok beszámolói arra engednek következtetni, hogy az ÁNTSZ statisztikában jelentkezettnél jóval több könnyű sérülés volt, de ha az „házilag” vagy a háziorvos által orvosolható, akkor inkább eltitkolták, így egyetlen statisztikában sem szerepelnek. Az emberek mind a mai napig félnek a társadalom áldozathibáztató magatartásától, valamint a hatóságok megkeresésétől. Erre a feltételezésre az adott alapos okot, hogy a rendőrség már október 24-én megpróbált hozzájutni a kórházi adatokhoz, hogy azok alapján tudja beazonosítani a tüntetésekben résztvevőket. Ez a próbálkozás sajnálatos módon sikerre vezetett az adatvédelmi biztos tiltakozása ellenére. Így került sor több sérült utólagos rendőrségi kihallgatására.

 

Vizsgálódásom bebizonyította, hogy 2006. október 23-án valóban aránytalanul sok volt a rendőrök okozta fejsérülés, különösen a szemsérülésekkel együtt. A traumatológián megszokott többszörös sérülés az eseményekkel kapcsolatban itt is jelentkezett. Ahol nem volt a diagnózist és a terápiát döntően meghatározó egyértelmű trauma, ott több kisebb - többszörös - sérülést írt le az orvos. Szembetűnő a lőtt sebek relatíve nagy száma, mivel ez a többszörös sérülések kategóriában is gyakran előfordult. A zúzódások száma közel kétszer annyi, mint a horzsolásoké (itt se feledkezzünk meg azokról, akik többszörösen sebesültek meg). A törések külön jelölése azért fontos, mert azok a súlyos sérülések számát növelik. Ezen kívül 14 civil szemsérüléséről van tudomásom, amelyek közül, bár ezt a kórházak nem erősítették meg, de személyes utánajárásom alapján állítom, hogy legalább 4 maradandó fogyatékkal járt.

 

 

Az alábbiakban közlöm a sérülésekről és kórházban ápoltakról készült táblázatokat.

Összesítő

 

A 2006. október 23-i események ellátott sérültjeiről

 

EllátóIntézményneve

Ambuláns ellátás

Osztályos ellátás

Összes sérült

súlyos

könnyű

súlyos

könnyű

rendőr

civil

rendőr

civil

rendőr

civil

rendőr

civil

rendőr

civil

MHKHK

10

16

 

3*

+2

 

8

 

5

10

24

István Kh. (Merényi)

 

6

 

1

 

 

 

1

 

6

Péterfy S. u. Kh.

 

43

 

3

 

2

 

3

 

45

Szent János Kh.

 

15

 

 

 

1kanadai

 

 

 

16

Károlyi Kh. (Árpád)

 

6

 

1

 

3

 

1

 

9

OBSI

 

23

 

3

 

4

 

3

 

27

BM Közp. Kh.

 

 

1

 

1

 

1

 

1

 

SE Szemészeti Klinika

5

10

 

 

 

 

 

 

 

 

ÖSSZES

15

119

1

13

1

18

1

13

16

137

MIND ÖSSZES

134

14

19

167

Megjegyzés:  *nagyon súlyos

 

 

 

Táblázat a 2006. október 23-i események ellátott sérültjeiről

 

 

Grafikonok

Megnevezés

Számok

Kórházba kerültek

88

Ambuláns ellátásban részesültek

 

40

Összesen:

 

128

G

 

Nyak

15

Fej

51

Szem

14

Törzs

22

Végtagok

32

Összesen

134

 

Súlyos

13

Könnyű

137

Összesen

150

 

Zúzódás

42

Lőtt seb

24

Törés

10

Horzsolás

23

Többszörös
(zúzott, vágott, horzsolt,
lőtt, ficam)

35

Összesen

134

 

 

III. FEJEZET
 
AZ EMBERI JOGOK AZ ALKOTMÁNY, A NEMZETKÖZI EMBERI JOGI EGYEZMÉNYEK ÉS A BÍRÓI GYAKORLAT TÜKRÉBEN

 

 

„XII. Minthogy az emberi és állampolgári jogok védelme rendőrséget (force policières) tesz szükségessé, ez a közösség, és nem azon személyek külön érdeke miatt létesül, akikre rá van bízva” (Az ember és polgár jogainak nyilatkozata)

 

1. Bevezetés

 

A 2006. szeptember-október hónapokban az ország fővárosában tapasztalható tömeges rendőri brutalitás számos emberi jogi problémát vet(ett) fel. Miután az emberi jogok katalógusán belül elsősorban a gyülekezési jog és az emberi méltóság érvényesülése sérült[1] - az aránytalan és indokolatlan eszközöket használó rendőri fellépés következtében -, meg kell vizsgálnunk, hogy ezen jogok mely nemzetközi dokumentumokban jelennek meg és ezek mennyiben érvényesülnek, illetve a jelentés által vizsgált időszakban sérültek-e Magyarországon, különös tekintettel hazánk európai uniós tagságára és az ebből származó kötelezettségekre. Ki kell térni ugyanakkor az őszi eseményeknek a demokratikus társadalmi berendezkedés egyik legfontosabb előfeltételére, jellemzőjére és a gyülekezési jog keretében csoportosan gyakorolható vélemény-nyilvánítás szabadsága terén érvényesülő előnytelen hatásaira is.

 

 

Le kívánjuk szögezni, hogy álláspontunk szerint – mint azt a jogbölcselet egyik kiváló hazai művelője fejtette ki, talán a legegyértelműbben – „itt eleve többről van szó, mint amit maguk a jogszabályok mondanak; valami rejlik a szavak mögött, valami ami messzebb mutat, távolabbi világra nyit ablakot[…]A törvényszöveg itt alig több, mint egy jel: jele annak a küzdelemnek, amelyet az egyén folytat a történelem folyamán a maga lehetőségeinek kifejtéséért, jele a harcnak, melyet tragikus félreértések és visszás történelmi helyzetek folytán az egyén kénytelen volt s helyenkint ma is kénytelen vívni az ellenségnek hitt közösséggel s a múltban többnyire csakugyan ellenséges állammal.”[2] Eddig az idézet. Természetesen megfogalmazásával, jelzőivel lehet vitatkozni, de azzal nem, hogy az emberi jogok olyan terep, ahol mindenkinek – de elsősorban a jogalkalmazónak - sokkal óvatosabban és körültekintőbben kell eljárnia. A jogalkalmazó az emberi jogok megsértésével ugyanis valószínű, hogy „maradandó sérelmet” okoz az „embernek”, tágabb értelemben az egész társadalomnak – akiért végső soron fenntartják hatóságát, intézményét, egyszóval a szervezetet, ahol fizetését kapja. 

 

 

A gyülekezési jog, amely a polgári forradalmak eredménye – mint azt a gyülekezési jog történetéről szóló fejezetben láttuk – rövid idő alatt bekerült az alkotmányos szabályozás  sáncai közé és ez alól ma már Magyarország sem kivétel.  Az emberhez méltó bánásmód, vagy a kínzás szigorú tilalma is helyet kaptak a bővülő emberi jogi katalógusban. Ugyanakkor a nemzetközi jog is „kivette a részét” a szabályozásból és az ENSZ, az Európa Tanács is fontosnak tartotta multilaterális nemzetközi egyezményekben szabályozni ezt a kérdést. Az Európa Tanács és hozzá kapcsolódva az Európai Unió pedig elsősorban jogalkalmazása, bírói gyakorlata során finomította a gyülekezési jog tartalmát és gyakorlatát.

 

 

2. Törekvések az ENSZ keretén belül

 

 

A Roosevelt amerikai elnök 1941. január 6.-i Kongresszushoz intézett levelével kezdődő, az Atlanti Chartával, az Egyesült Nemzetek 1942. január 1.-jei Kiáltványával és a Dumbarton Oaks-i ENSZ Alapokmány tervezettel folytatódó majd az Alapokmány elfogadásával lezáruló folyamat eredményeképp az Alapokmány több kontextusban említi az emberi jogokat. A kérdés fontosságát mutatja, hogy annak idején már az ENSZ céljai és alapelvei közé bekerültek az emberi jogok:

 „Az Egyesült Nemzetek célja, hogy

 

3. gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegű nemzetközi feladatok megoldása útján, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő tiszteletben tartásának előmozdítása és támogatása révén nemzetközi együttműködést létesítsen;

4. az egyes nemzetek által e közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenységek összeegyeztetésének központja legyen.”[3]
 

A magyar Országgyűlés 1956. évi I. törvényként cikkelyezte be az ENSZ Alapokmányát. Az ENSZ Alapokmány csak általánosságban foglalkozik az emberi jogokkal (7 alkalommal) és ilyen módon nem is vállalkozik arra, hogy az emberi jogoknak katalógusát adja, vagy bármilyen meghatározásba bonyolódjon. Az ENSZ Alapokmány kimondja, hogy az Egyesült Nemzetek előmozdítják „az emberi jogoknak és alapvető szabadságoknak mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő általános tiszteletben tartását.[4] Ennek érdekében: „Valamennyi tag kötelezi magát arra, hogy az 55. Cikkben felsorolt célok elérése érdekében a Szervezettel együttesen és külön együttműködik”[5].

 

Kétségtelen, hogy csak az ENSZ Alapokmány alapján gondot okozott a jogsértő állammal szembeni határozott fellépés, mivel a konkrét szabályozás hiányosságai azonnal kiütköztek. Ebből tanulva az emberi jogok védelmére további egyezmények kerültek kidolgozásra és a tagállamok egyenként dönthettek annak elfogadásáról és az ahhoz való csatlakozásról. Ugyanakkor az ENSZ Alapokmány erénye, hogy a nemzetközi jog vitathatatlan részévé tette az emberi jogokat.  

Az Emberi Jogok Bizottsága - amelynek felállítására a Gazdasági és Szociális Tanács intézkedésével került sor, kihasználva azt a jogot, hogy amennyiben feladatainak teljesítéséhez erre szüksége van, az emberi jogok előmozdítását célzó bizottságokat létesíthet[6] –, megkezdte az emberi jogok feltérképezését és az ENSZ Párizsban tartott Közgyűlése 1948. december 10-én elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációját. A Deklaráció ugyanakkor az uralkodó felfogás szerint csak ajánlás volt, így kikényszeríthetősége nem volt egyértelmű, viszont nagy hatást gyakorolt a későbbi nemzetközi szabályozásra. Az ígért átfogó nemzetközi egyezmény azonban még váratott magára.

 

3. Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

 

Végül is az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16.-án fogadta el a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelyhez Magyarország is csatlakozott[7] és a kihirdetéséről 1976. évi 8. törvényerejű rendelet szólt. Témánk szempontjából elsőként a 9. és 10. cikkelyekre[8] hívjuk fel a figyelmet.

 

Ami a 9. cikkelyt illeti, sajnos azt kell mondjuk, hogy a vizsgált 2006. szeptember-októberi események kapcsán számos esetben fordult elő, hogy önkényes előállítás, vagy őrizetbe vétel történt, elmaradtak az előírt tájékoztatások, nemcsak az őrizetbe vett, előzetes letartóztatásba helyezett személyekkel szemben, hanem jogosan aggódó hozzátartozóik számára sem adtak kielégítő tájékoztatást szeretteik hollétéről. Ami pedig a kártalanítást illeti, csak remélhetjük, hogy a jogerős ítéletek kapcsán teljesít majd a BRFK és nem válik rendszeressé az inkasszós végrehajtás, mint az jó néhány esetben történt a közelmúltban, a korábbi tüntetések során jogellenesen személyi szabadsá gukban korlátozott személyek esetén. Itt most nem kívánunk azzal foglalkozni, hogy az első fokú bíróságok által elrendelt, szinte automatikus előzetes letartóztatásoknak mi lehetett az oka, hiszen a perorvoslatok során általában korrekcióra kerültek ezen határozatok, erről a jelentés VI. fejezet 3. pontja részletesen szól. Természetesen ez csak részben vigasztalja azokat az embereket, akik a másodfokú döntésig előzetes letartóztatásban töltötték napjaikat.

 

Sajnos a 10. cikkely – különösen annak 1. pontja - is számos esetben sérült. Mint arra a jelentés e problémával behatóan foglalkozó fejezetében részletesen kitértünk, kifejezetten tiltott műanyag gyorsbilinccsel vagy szíjbilinccsel (ténylegesen kábelkötegelővel) való bilincselés, mivel ez a rendszeresített (fém) patentbilincs rendeltetésszerű használatával foganatosított bilincseléssel szokásosan együtt járó kellemetlenséget jelentős mértékben meghaladó szenvedést és fájdalmat okoz. Ennek kapcsán megállapítható, hogy a már „ártalmatlanná tett” személyekkel szemben megalázó módon, többször kifejezetten szadista módszerekkel lépett fel a rendőrség. "A RSZSZ (Szolgálati Szabályzat) 54. § (3) bekezdése szerint bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani. Ennek hiányában, vagy ezek meghibásodása, megrongálódása esetén más, ilyen célra megfelelő eszköz is alkalmazható, de tilos vékony fém- vagy műanyag huzalt, a jellegénél fogva sérülést okozó eszközt alkalmazni.” A műanyag szíjbilincs használata, tehát egyszerre két bilincseléssel kapcsolatos jogszabályi előírást sért. Miután a rendszeresített rendőrségi eszközök listáját tartalmazó 24/2002. (BK 17.) BM utasítás 1. sz. mellékletében nem található, így a műanyag gyorsbilincs vagy szíjbilincs egyébként nem rendszeresített eszköze a rendőrségnek, tehát használata jogellenes volt minden esetben. Az előállított személyek közül sokaknak órákon át bilincsben, homlokukat a falnak nyomva kellett állniuk a folyosón.  Ezek természetesen az érintett rendőrök részéről súlyos bűncselekmények törvényi tényállásainak kimerítését jelenthetik. Miután a vizsgálatok még nem zárultak le, a jogsértő (vagy annak vélt) rendőrök felelősségre vonásával csak annyiban kívánunk foglakozni, hogy kijelentjük: amennyiben bűncselekményt követtek el, felelniük kell tetteikért. Ezt a felelősséget sem a csapaterőben történő fellépés, sem az esetleges parancs léte nem menti, legfeljebb árnyalja.

 

Az Egyezségokmány 21. cikkelye kimondja, hogy „a békés gyülekezés jogát el kell ismerni. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek.” Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját az Astoriánál ünneplő tömeg számára ez a jog nem adatott meg, mivel szinte a teljes ünnepség alatt harci zaj és füst, a rendőrségi helikopter zaja tette lehetetlenné a méltó ünneplést. Az ünnepi megemlékezés után bekövetkező rendőrroham miatt pedig a békés távozás vált sokak számára lehetetlenné, dacára annak, hogy az Rtv. 59. § (3) bekezdése szerint tömegoszlatás alkalmával tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásban.

 

 

4. Kontroll az ENSZ keretén belül

 

Az Egyezségokmány betartása felett az ENSZ keretei között elsősorban az Emberi Jogok Bizottsága őrködik. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezték magukat, hogy az Egyezségokmányban elismert jogok érvényesítése érdekében elfogadott intézkedéseikről és e jogok gyakorlásában elért előrehaladásról jelentéseket terjesztenek elő, minden olyan alkalommal, amikor erre a Bizottság felkéri őket. Ezeket a jelentéseket az Egyesült Nemzetek Főtitkára elé kell terjeszteni, aki azokat a Bizottságnak megvizsgálás céljából megküldi. A jelentéseknek rá kell mutatniuk az Egyezségokmány végrehajtását érintő esetleges körülményekre és nehézségekre. A jelentést megvizsgálják a szakosított intézmények, a Gazdasági és Szociális Tanács. Az Egyezség okmányban részes államok megjegyzéseiket szintén megküldhetik a Bizottságnak. Az Egyezségokmányban részes bármelyik állam kijelentheti, hogy elismeri a Bizottság arra vonatkozó illetékességét, hogy az átvegyen és megvizsgáljon olyan bejelentéseket, amelyekben valamely részes állam azt állítja, hogy egy másik részes állam nem teljesíti az Egyezségokmányban foglalt kötelezettségeit. Ezen túlmenően az Egyezségokmányban részes valamely állam úgy véli, hogy valamely más részes állam nem hajtja végre az Egyezségokmány rendelkezéseit, írásos bejelentéssel felhívhatja erre ennek a részes államnak a figyelmét.[9] Nyilvánvaló, hogy Magyarország számára bármely bejelentés, vizsgálat, vélemény-nyilvánítás, az ENSZ égisze alatt, kínos lehet és sokat ronthat az ország nemzetközi megítélésén.
 

 

5. ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága

 

Ma már tény, hogy a Világszervezet egy másik szerve, az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága (CAT) fokozott érdeklődést mutat a tárgyalt eseményeket illetően és 2006. november 24.-én elfogadott megállapításai nem túl hízelgőek Magyarországra vonatkozóan: Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságát „különös aggodalommal töltik el a 2006 szeptemberében és októberében Budapesten lezajlott tűntetések során történt rendőri fellépésre – aránytalan kényszerítő eszközök használatára és bántalmazásokra – vonatkozó híradások.” A testület megállapította, hogy a magyar államnak fokozottabban kell ügyelnie az emberi jogok érvényesítésére, biztosítva a jogellenes intézkedésekkel szembeni zéró tolerancia elvének betartását. Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága szerint intézkedések teendők annak érdekében, hogy a rendvédelmi szervek csak a szükséges esetekben és mértékben alkalmazzanak erőszakot és ezeknek a betartását ellenőrizni kell. Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága kifogásolta a rendvédelmi szervek részéről elkövetett jogsértések azonnali, pártatlan és tárgyilagos vizsgálatának alacsony esetszámát, a rendvédelmi szervek tagjainak de facto büntetlenségét.[10]

 

6. Európa és az emberi jogok

 

A nemzetközi közösség legnagyobb államközi szervezete, az ENSZ emberi jogvédelmi rendszerének vázlata után az európai vonatkozások vizsgálata sem maradhat el. Tesszük ezt annak tudatában, hogy bár a társadalmak és kultúrák eltérőek lehetnek, de ez összeegyeztethető az emberi jogok egyetemességével. Az egyetemesség egyes felfogások szerint azt jelenti, hogy bizonyos alapvető értékek, minden ember számára fontosak. Ilyen például az emberi méltóság.[11] Álláspontunk szerint nem fogadható el a kettősség a normaalkotás és az emberi jogok érvényesülése, tiszteletben tartása terén. 

  

Az 1945. május 5.-én Londonban Winston Churchill brit miniszterelnök kezdeményezésére 10 európai ország küldötteinek részvételével megalakult Európa Tanács már céljai között kiállt az emberi jogok megóvása és továbbfejlesztésének szükségessége mellett. A ma már több mint 40 országot tömörítő kormányközi szervezet égisze alatt született Emberi Jogok Európai Egyezménye[12] 11. cikke kimondja:

 

1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozás jogát

 

  2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott …korlátozásoknak lehet alávetni…” 

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem minden európai előzmény nélkül tartalmazza gyülekezési joggal kapcsolatos kérdéseket. A gyülekezési szabadság ugyanis már az emberi jogok első generációjában megtalálható. A nagy francia forradalom emberi jogi erőterében kiforró gyülekezési jog, az európai alkotmányfejlődésre nagy hatást gyakorló, minta alkotmánynak tekintett 1831-es belga alkotmányban is szabályozásra kerül, elismerve a békés és fegyvertelen gyülekezés jogát. A szabad ég alatt tartott gyűléseket pedig rendészeti szabályozás elé utalta. Ez a szabályozási technika ma is elfogadott a gyülekezési jogban. 

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye tehát véd és elfogadható korlátozásokat is megjelöl. E korlátokat azonban nem lehet önkényesen értelmezni és alkotni. A korlátozásnak három feltétele van:
 

Ami a törvényi meghatározottságot illeti a vonatkozó jogszabályok által nem is ismert „műveleti terület” kialakítása, majd a megemlékezni és ünnepelni kívánó és e céllal a Kossuth térre érkező embereket kiszorító-feloszlató rendőri erők intézkedése, később a békés megemlékezőkre való rázúdulása és brutalitása ezt a törvényi meghatározottságot, illetve célt nagyrészt nélkülözte.  A korlátozottság – tehát a békés célú gyülekezési jog elismerése - tárgyában az emberi jogok védelmének Európa Tanácsi szempontból legfőbb szerve - az Emberi Jogok Európai Bíróságának (Strasbourg) - gyakorlata nem határozza meg pontosan a békés cél jelentését. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a Bíróság konkrét ügyben (Ezelin v. France)[13], kimondta: „a magánszemély az elszórtan előforduló, a tüntetésben résztvevő más személyek által elkövetett erőszak vagy más büntetendő cselekmények eredményeképpen sem szűnik meg élvezni a békés célú gyülekezéshez való jogot, amennyiben szándékai vagy magatartása békés marad.”

 

A nyilvános gyülekezés engedélyezési procedúra alá helyezése egyébként – mint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította - nem sérti a békés célú gyülekezéshez való jogot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyülekezés a hatóságok szabad mérlegelésének lenne a függvénye. Ez a demokratikus állam ellentétét, egy rendőrállamot hozna létre[14]. 

Ki kell ugyanakkor emelnünk, hogy a gyülekezési jog nem csak statikus, helyhez kötött gyülekezés jogát jelenti, mint amilyen a hagyományos tüntetés vagy az egyre divatosabb ülősztrájk. A gyülekezési jog magában foglalja a nyilvános felvonulást is.[15]  Ami az állam feladatait illeti az nemcsak abból áll e téren, hogy biztosítja a részvétel jogát. Az államnak kifejezetten védenie kell a gyűlésen résztvevőket, beleértve, például az esetleges ellentüntetők távoltartását vagy saját rendvédelmi szerveinek féken tartását. Kétségtelen, hogy mint arra már kitértünk, az Emberi Jogok Európai Egyezménye szigorú feltételek között, szükség esetén lehetővé teszi a gyülekezési jog korlátozását.[16]

 

 

7. A magyar szabályozás európai tükörben

 

 

Joggal merül fel tehát a kérdés: Mi a hatályos magyar szabályozás és mikor beszélhetünk tehát a tilalom szükségességéről?

A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) kimondja:

„62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.”

Az alkotmány szabályozása alapvetően keretjellegű, a gyülekezési jog tartalmának szabályozását az alkotmányozó – a fent már hivatkozott szabályozási technikának megfelelően - a törvényalkotóra bízta. A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gytv.) szerint gyülekezni bárhol lehet, e jognak közterületi korlátja nincs.
 

A gyülekezési jog különválasztja a közterületen tartott rendezvényeket, más, például intézményekben tartott gyűlésektől. A közterületen tartott gyűlések megtartását néhány kivételtől (pl. kulturális és sportrendezvények, vallási szertartások, családi események) eltekintve, a törvényalkotó alávetette a rendészeti jognak, a közrend érdekeinek. E rendezvények megtartása előzetes írásbeli bejelentéshez kötött, amelynek tartalmaznia kell egyebek között a rendezvény időpontját, helyszínét, a szervezők adatait, a résztvevők várható létszámát.

 

A közterületen tartott rendezvény szervezését az illetékes rendőrkapitányságnak kell bejelenteni három nappal a gyülekezés időpontja előtt. A gyülekezés tehát nem engedélyhez, hanem bejelentéshez kötött, a rendezvény kezdeményezői pedig nem tekinthetők kérelmezőknek. A rendőrhatóság joghoz kötötten, a köz érdekében eljárva, akkor tilthatja meg a rendezvény megtartását, ha az súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szervek, vagy a bíróságok zavartalan működését, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható. Nagyon fontos, hogy a gyülekezést megtiltó rendőrségi határozattal szemben bírói jogorvoslat áll rendelkezésre.

 

A gyülekezési jog szorosan kapcsolódik több más alapvető joghoz, így például sokan az egyesülési jog rokonjogának tartják. A gyülekezések gyakori célja egyesülések létrehozása és az egyesülések is gyakran szerveznek gyűléseket. A gyülekezési jog természetszerűleg kötődik például a véleménynyilvánítás szabadságához, a mozgásszabadsághoz, vagy a petíciós joghoz is. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyűlések résztvevői véleményüket szabadon kinyilváníthatják és jogosultak a közösen kialakított álláspontot az érdekeltek tudomására hozni - mondja ki a Gytv. 2. §-a. (Megjegyezzük: ez például nem valósult meg a televízió szeptemberi ostroma előtti órákban. Összefügg ezzel a szólás szabadsága kérdése is.  Az Európai Emberi Jogi Bíróság ugyanis már 1976-ban megállapította, hogy a szólás sza­badsága nemcsak azokra az információkra és eszmékre vonatkozik, ame­lyeket az emberek jó néven vesznek, hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják a lakosság bármely részét). Ami a vélemény-nyilvánítás szabadságát illeti, el kell oszlatni azt a bizonyos körökben lépten-nyomon sugallt és gerjesztett félremagyarázást, félreértést, miszerint a „politika” nem az utcára, hanem az Országgyűlés falai közé való. Ennek cáfolatára álljon itt a XX. század egyik legnagyobb jogtudósának Hans Kelsennek egy idézete:
 

„A közösség akarata, demokráciában, mindig a többség és kisebbség folyamatos vitájában születik meg, bizonyos témák szabályozásával kapcsolatos érvek és ellenérvek szabad megfontolásai alapján. Ezek a viták nemcsak a parlamentben zajlanak, hanem, és elsődlegesen, a politikai gyűléseken, újságok és könyvek hasábjain vagy a közvélemény egyéb csatornáiban. Demokrácia közvélemény nélkül önellentmondás.”[17]

Azzal most nem kívánunk foglalkozni, hogy mennyire hiteltelen ezt – mármint az utcai politizálással való riogatást - olyan politikai erőktől hallani akik, amikor érdekük úgy kívánta, kiálltak az utcai politizálás - akár drasztikus formái – mellett, vagy azt maguk is gyakorolták (lásd taxisblokád, Charta-tüntetések, köteles-tüntetés).
  

 

 

8. A gyülekezési jog a Kossuth téri események tükrében

 

 

A gyülekezési joggal kapcsolatban álláspontunk szerint csak végső esetben lehet a korlátozás/tilalom eszközéhez nyúlni, hiszen a tilalom sok esetben csak „olaj a tűzre”, eszkalálja a problémát, és ahelyett, hogy lecsillapítaná a kedélyeket, felkorbácsolja az elégedetlenséget. Ilyen volt véleményünk szerint a Kossuth tér megtisztítása október 23.-án hajnalban. Ha bizonyos biztonsági szempontok (külföldi állami vezetők biztonsága) alá is támaszthatják a kiürítést és átvizsgálást, azt már semmilyen komoly és korrekt érv sem indokolhatta, hogy a hivatalos ünnepségre érkező embereket magyarázat nélkül egész nap távol tartották a rendőri erők a tértől.  

Miután a bejelentett és ezért jogszerűnek minősíthető Kossuth téri tüntetés helyszínén hatalmas rendőri biztosítás mellett megtörtént a tűzrendészeti ellenőrzés, a közbiztonságra veszélyes eszközök eltávolítását követően nem lett volna jogellenes – és így a későbbi tragikus események elkerülhetőek lettek volna - a rendőrség részéről a jogszabályok alapjogi szempontú értelmezése alapján az, ha a tüntetőket visszaengedik, illetve az időközben megérkező ünnepelni vágyókat beengedik a térre, természetesen megteremtve a védett személyek megvédéséhez szükséges feltételeket, például biztonsági kapukon keresztüli bejutás egy ideiglenesen kordonokkal védett ésszerű méretű környező védősávba. A rendőrségnek rendelkeznie kell az ilyen és ehhez hasonló intézkedések megtételéhez szükséges eszközökkel és felkészültséggel, mivel az Rtv. 15. § (1) bekezdése szerint a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. Nyilvánvaló, hogy az ünnepelni, megemlékezni kívánó polgárok kizárása a számos külföldi állami képviselő részvételével tartott Kossuth téri megemlékezésről az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján ezt az arányossági elvet megsértette. A diplomáciai védelmet élvező személyek védelme a rendőrségi hivatkozás analógiáján elvileg bármikor okot adhatna arra, hogy a Kossuth téren kívül a főváros bármely olyan részét elzárják a közforgalom elől, amely a delegációk haladási útvonalával összefüggésbe hozható. A gyakorlatban azonban tapasztalható, hogy a rendőrség általában helyesen képes különbséget tenni a védelmi intézkedések foganatosításának módja körében az egyes védett személyek között: ezért fordulhatott elő az, hogy amíg az amerikai elnök látogatása idején szinte soha nem látott méretű biztonsági intézkedésekre került sor, addig egy „átlagos” állam államfőjének érkezésekor a biztonsági intézkedések szinte alig észrevehetők.  

Az október 23-i állami megemlékezés meghívott és résztvevő külföldi védett személyek között az átlagosat jelentősen meghaladó fenyegetettségi szintű nem volt. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: a rendőrség nem éppen a magyar kormányfő esetében látta fennállni az átlagosnál lényegesebb nagyobb fenyegetettség szintjét és csupán hivatkozási alapként szolgált az Európai Unió csúcsvezetője és más diplomáciai személyek védelme? Ezen nagyobb fenyegetettség a közszereplők által tűrni kötelezett verbális „támadás”, bírálat kifejezésének esetleges lehetőségén kívül semmilyen realitással nem rendelkezett, hiszen több mint egy hónapig a Kossuth téri tüntetések semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy valós és reális veszélye áll fent annak, hogy a tüntetők fizikailag is fenyegethetik a kormányfőt vagy más kormánytagokat. Felvetődik az újabb kérdés: a rendőrség, mintegy politikai megrendelésre meg kívánta kímélni a kormányfőt attól a kellemetlenségtől, hogy az általa képviselt ország népének egyes csoportjai kifejezzék nem éppen hízelgő véleményüket róla, illetve hatalom-megragadási és hatalomgyakorlási módszereiről. Ez a kérdés egyáltalán nem tekinthető logikátlannak és indokolatlannak az előzmények és az események alapos elemzése alapján. Az elmúlt néhány év ilyen előzményekkel ugyanis már többször szolgált, erről részletesen szól a jelentésünk e tárgyban készült V. fejezete. 

Megjegyezzük, hogy ezzel az – a 1956-os évforduló kapcsán különösen - érthetetlen és tolerálhatatlan intézkedéssel, amely a Kossuth teret (ahol egyébként az ’56-os emlékmű is áll) a nép számára megközelíthetetlenné tette, a rendőri szervek (és azok, akik utasították, vagy utasíthatták volna őket) maguk idézték elő és generálták az ún. bejelentés nélküli vagy más néven spontán (köznyelvben dogmatikailag helytelenül engedély nélkülinek nevezett) tüntetéseket, amelyeket aztán sajátos jogértelmezésük szerint egyenesen kötelezettségük volt feloszlatni és még a Kossuth tértől kilométernyi távolságra is szabályos hajtóvadászatot indítani több helyen a városban (pl. a Nagykörúton, a délelőtti futóverseny idején).  

Itt utalunk arra, hogy dr. Grespik László ügyvéd közel 200 tüntető képviseletében közigazgatási pert indított az október 23-i tüntetések jogellenes feloszlatásának bírósági megállapítása érdekében, amelyben kíváncsian várjuk a bíróság ítéletét.

 

Álláspontunk szerint a tüntetések feloszlatásánál éppúgy érvényesíteni kell(ene) a szükségesség és arányosság elveit, mint a tiltásoknál. Így fordulhat elő az emberi jogok egyik legtekintélyesebb hazájában, Nagy-Britanniában, hogy a brit parlament tőszomszédságában az Irak elleni háború megkezdése óta folyamatosan tüntet sátrában egy tüntető, anélkül, hogy ottlétét a kormány és a londoni rendőrség kifogásolta volna (többször elhangzik pl. a gyülekezési jogot - legalábbis a Kossuth tér vonatkozásában – korlátozni kívánó politikusoktól és más ügyeletes „megmondó emberektől”, hogy az angol parlament előtt nem lehet tüntetni. Bizottságunk egy tagja korábbi - pl. 2006. októberi - utazása során személyesen meggyőződött arról, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Valójában a Parlament épülete előtti közvetlen közlekedő sávot és úttestet kivéve minden további nélkül folyt a háború-ellenes – akkor tömeges - demonstráció. A rendőrség helyszínt biztosító alakulatai oly módon védték a gyülekezési jogot gyakorlókat, hogy pl. a turistákat átterelték a Parlament melletti(!) járdára, hogy így kerüljék ki a demonstráló tömeget. Az intézkedés célszerűségét illetően feltett kérdésre pedig megpróbálták magyarázatot adni. Természetesen nem viseltek maszkot, rendőrbotot, viperát, sisakot és tűzfegyver is csak néhány távolabb tartózkodó rendőri egységnél volt látható). Az ilyen és ehhez hasonló gyakorlat elvi alapjai Magyarországon is biztosítottak, mivel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint:

 

"Az Alkotmánybíróságnak azon álláspontja, hogy az államot pozitív kötelezettségek is terhelik az alapjogok biztosítását illetően, már ítélkezési gyakorlatának korai szakaszában kialakult. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában például az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartásában “nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről” (ABH 1991., 297, 302.).
Ebből az is következik, hogy a hatóságnak szükség esetén akár erő alkalmazásával is biztosítania kell a jogszerűen tartott gyűlések lebonyolítását, illetőleg meg kell akadályoznia, hogy azt mások megzavarják. Ennek az állami kötelezettségnek ad törvényi kifejezést többek között a Gytv. 11. § (2) bekezdése, illetőleg a Btk. 228/A. és 271/A. §-ai. De ezt fejezi ki a Gytv. 1. §-a is, amikor azt nyilvánítja ki, hogy" az állam biztosítja a békés gyülekezés jogának zavartalan — más szavakkal kifejezve: mások által nem megzavarható — gyakorlását." /55/2001. (XI. 29.) AB. Határozat, ld. Magyar Közlöny 2001. 134. sz./ Ezt az alkotmányos kötelességét a rendőrség 2006. október 23.-án délután az Astoriánál tartott FIDESZ-MPSZ ünnepi megemlékezés kapcsán elmulasztotta, és önmagában ezért is súlyos felelősség terheli.


Ez a tágabb értelemeben az államra háruló kötelezettség egyébként az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából is egyértelműen kitűnik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyülekezési jog ezen szegmensét vizsgáló ítéleteiben mindenek előtt azon alapvető elvekre hivatkozik, melyek a 11. cikkel kapcsolatos joggyakorlatából fakadnak. /Djavit An c.Turquie, no 20652/92, §§ 56-57, CEDH 2003-III; Piermont c.France, arrêt du 27 avril 1995, série A no 314, §§ 76-77 ; et Plattform «Ärzte für das Leben» c.Autriche, arrêt du 21 juin 1988, série A no 139, p. 12, § 32/. Ebből a joggyakorlatból kitűnik, hogy a hatóságoknak kötelessége olyan intézkedések meghozatala, mely a törvényes tüntetések jó lefolyását biztositani tudja és minden állampolgár biztonságát garantálja. Megjegyezzük, hogy az Alkotmánybíróság fent hivatkozott 55/2001. (XI. 29.) AB. Határozatában utal az Európai Emberi Jogi Bíróság 1988. június 21.-e – a Plattform ärzte für das Leben vs. Austria - Plattform «Ärzte für das Leben» c.Autriche - ítélet kihírdetése - óta fennálló töretlen ítélkezési gyakorlatára is."

 

 

 

9. Javaslatok a gyülekezési jog szabályozását illetően
 

 

A Gönczöl-bizottság elemzésének legjelentősebb alkotmányjogi javaslatai a gyülekezési törvény módosítására vonatkoznak. Bár az elemzés összességében megállapítja, hogy „a 2006 őszén lezajlott események nem teszik indokolttá az 1989-es gyülekezési törvény szigorítását, az egyes szabályok részletezését, az ajánlás mégis tartalmaz ezen alkotmányos alapjoggal kapcsolatos módosító indítványt. Akadnak a javaslatok közt megfontolandó, pozitív irányba mutató ötletek is, más részük viszont súlyosan alkotmányellenes, sőt a demokrácia, és a jogállam lényegét ássa alá.

 

Azon javaslat, hogy a bejelentés és a tüntetés közti időtartam csökkenjen 6-8 órára indokolt. E kérdésben a bizottság ajánlása elfogadható (GBJ 76. o. ajánlások 1. pontjának utolsó előtti mondata). Emellett viszont Halmai Gábor alkotmányjogász különvéleményével lehet egyet lehet érteni abban, amely szerint lehetővé kellene tenni a spontán tüntetések megtartását, s e tényt a Gytv.-ben is rögzíteni kell.

 

A spontán tüntetések vonatkozásában a bizottságunk azt tartja követendőnek, hogy az előre be nem jelentett tüntetéseket pusztán a bejelentetlenségükre tekintettel ne lehessen feloszlatni, hanem csupán akkor, ha a helyszínen a szervező által a rendbiztos rendőrtiszt részére a gyülekezés megkezdését követő legkésőbb 1 órán belül átadott céltól, programtól eltér vagy egyébként – a bejelentett tüntetéseknél is alkalmazható feloszlatási ok merül fel. Ebben a tekintetben a Gönczöl-bizottság jelentésének 76. oldalán 1. pontban rögzített ajánlás spontán tüntetések jogszerűségét kizáró részét bizottságunk nem tartja helyesnek, ellenben egyetértett a Gönczöl-bizottság jelentésének 76-77. oldalán 1. pontban rögzített, dr. Halmai Gábor által tett különvéleményben foglalt alábbi gondolatokkal:

 

Megítélésem szerint a jelenlegi gyülekezési jogi szabályozás legkomolyabb – alkotmányos aggályokat is felvető – hiányossága a spontán gyűlések elismerésének hiánya, amely megfosztja a polgárokat attól a lehetőségtől, hogy gyors reakciót igénylő történésekre három napon belül jogszerűen reagáljanak gyűlés vagy tüntetés tartásával. Ez a jogállamok jelentős részében létező intézmény nem teszi lehetővé a hatóság számára annak a rendezvénynek a feloszlatását, amelyre a törvényben előírt határidőn belül bekövetkező ok miatt került sor, ha annak megtiltására a rendes bejelentési eljárásban nem lenne lehetőség.”

 

Ehhez csatlakozik azon álláspontunk, hogy Magyarország a Gytv. 14.§ (1) bekezdésében foglalt törvényi szabályozással jelenleg is megsérti az Emberi Európai Egyezményét, a tekintetben, hogy minden további nélkül feloszlatni rendeli az ún. spontán tüntetéseket. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy közelmúltban hozott ítéletében kimondta: a spontán tüntetés feloszlatása csupán a be nem jelentettség hiányában – egyéb többlettényállási elem hiányában - sérti az egyezmény 11. cikkét. (Az ügy eredete arra a Török Köztársaság elleni kérelemre (74552/01sz.) vezethető vissza, melyben ennek az államnak egyik állampolgára, Oya Ataman asszony («a kérelmező») 2001, március 15-én panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságánál az Egyezmény az Emberi Jogok Európai Egyezménye 34. törvénycikke alapján).

 

Rendkívüli fontosságú, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a tárgyi ügyben hivatkozott ítéletében kifejtette: „A Bíróság továbbá megjegyzi, hogy az államoknak nemcsak kötelessége a békés tüntetések védelme, de tartózkodnia kell ezen jog mindenféle törvénytelen indirekt korlátozásának meghozatalától. Végül a 11. cikk lényegében az egyént felvértezi a közhatalom önkényes beavatkozásával szemben, létrehozhat fokozódó pozitív kötelezettségeket ezen jogok gyakorlásának biztosítására” (Oya Ataman vs.Turkey /Chamber Judgement, 5. 12. 2006. 7.p. http:// cmiskp.echr.coe.int/tkp 197/).

 

A rendezvények egy napra korlátozásának Gönczöl-bizottság által javasolt ötlete például indokolatlanul korlátozná a gyülekezés szabadságát, ezért alkotmányellenes. A gyülekezési törvénynek továbbra sem szabad tehát időbeli korlátot állítania, a jelenlegi szabályok ezen a téren megfelelőek. A hatályos szabályok alapján elfogadhatatlan a GBJ azon többször hivatkozott - és ebben a tekintetben a rendőrség felelősségét alaptalanul megállapító - kitétele, amely szerint a több hétre szóló bejelentéseket a rendőrségnek nem lett volna szabad tudomásul vennie (GBJ 72. o. 2. bekezdés, 75. o megállapítások 2. pont). Éppígy nem fogadható el az a javaslat sem, hogy a Kossuth tér és környéke „tüntetésmentes övezet” legyen: egy ilyen szabályozás az Alkotmány 8. § (2) bekezdését és ezáltal a gyülekezési jog, mint alapjog lényegét sértené.

 

Az a javaslat, hogy ne legyen szükség hatósági engedélyre, vagy önkormányzati hozzájárulásra ideiglenes színpad, hangosító- vagy kivetítő-berendezések felszereléséhez helyes, teljesen összhangban áll az Alkotmánnyal. Ezt alátámasztja, az Alkotmánybíróság nemrégiben hozott 4/2007. (II. 13.) AB számú határozata, amely megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat ezzel ellentétes, a rendezvények ezen elengedhetetlen kellékeinek felállítását önkormányzati hozzájáruláshoz kötő rendeletét. A háromtagú tanács a határozat indokolásában hangsúlyozta: a gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények célja, hogy a gyülekezési joggal élő polgárok közös véleményt alakítsanak ki, nézeteiket másokkal megosszák és közösen juttassák kifejezésre. "Ehhez nélkülözhetetlenek a rendelet szerint csak a közterület tulajdonosának hozzájárulásával alkalmazható eszközök, azaz a gyülekezés joga - különösen nagyobb létszámú rendezvény esetén - nem gyakorolható rendeltetésszerűen építmények, berendezések, például színpad, hangosítás, kivetítők nélkül".


Ezek használatának szabályozása tehát érinti, alkalmazásuk engedélyhez kötése pedig korlátozza a gyülekezés jogát. Az Alkotmánybíróság szerint helyi önkormányzat nem egészítheti ki a gyülekezési jogról szóló törvényben meghatározott feltételrendszert, mivel a politikai rendezvények - és más, a törvény hatálya alá tartozó rendezvények - jogi feltételeinek szabályozására sem a Gytv., sem más jogszabály jogalkotási felhatalmazást nem ad, önálló szabályozási jogköre pedig a helyi önkormányzatnak a gyülekezési jog tekintetében

 

 

 

10. További emberi jogi dimenziójú jogsértések, különös        tekintettel a Kossuth téri kordonra 

 

Egyébként jogi szempontból talán még az előzőekben kifejtetteknél is sajnálatosabb, ami azóta történik a Kossuth tér ügyében. A hosszas próbálkozások után 2007. januárban előkerült főkapitányi „intézkedés” személy és létesítménybiztosítás tárgyában (értsd Kossuth tér lezárása) ugyanis rendes jogorvoslattal a gyakorlati tapasztalatok szerint „támadhatatlan”. Az Rtv. 92. §-a szerinti panasz lényegében csak az érintett által elszenvedett egyedi rendőri intézkedés jogszerűségével kapcsolatos megállapítási eljárás, amely a jelenlegi szabályozás szerint a sérelmezett intézkedés megváltoztatását nem képes eredményezni, még akkor sem, ha annak jogellenessége bizonyosodik be. 

Emiatt egyet lehet érteni a Gönczöl-bizottság jelentésének 77. oldalán rögzített, dr. Halmai Gábor által tett különvéleményben foglalt, tarthatatlan helyzetre utaló megállapítással, amely szerint „a törvényi szabályozás pótlandó hiányossága, hogy a rendőr-főkapitány lezárást elrendelő döntése nem minősül közigazgatási határozatnak és jogorvoslattal nem támadható meg.” Bár egyes szerzők vitatják ezt, de az elmúlt hónapok történései mégis alátámasztják a hivatkozott különvéleményt.  

Ezzel a gyakorlattal és szabályozási pontatlansággal Magyarország a gyülekezési szabadságot szabályozó 11. cikk mellett megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének további rendelkezéseit is, mivel az egyértelműen rendelkezik a tekintetben, hogy „Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”[18]A hatékony jogorvoslathoz való jog biztosításának kötelezettségét az Alkotmány 57. § (5) bekezdése is előírja. Ennek ellenére a tér rendőrhatósági lefoglalásával kapcsolatban eddig a legtöbb panasz nem került érdemi elbírálásra, illetve több esetben válaszra sem méltatták a panasztevőket. Ahol pedig éppen a sérelmezett intézkedést hozó budapesti rendőr-főkapitány első fokon már érdemben döntött a panasz tárgyában, és a panaszt elutasító határozatot hozott, egy – bár rendkívül fontos - kivétellel még folyamatban vannak az eljárások. A jelentés véglegesítésének napjaiban született meg ugyanis az ORFK határozata a Deport 56’ szervezet elnöke, Szerdahelyi Szabolcs panaszosnak a BRFK Kossuth téri kordonnal szembeni panaszt elutasító határozatával szembeni fellebbezése nyomán. Ebben az ORFK megállapította, hogy budapesti rendőr-főkapitánynak a Kossuth tér lezárását meghosszabbító intézkedése abban a részében törvénysértő volt, amelyben azt határozatlan időre mondta ki. A másodfokú rendőrhatóság egyúttal arra utasította Gergényi Pétert, hogy a korlátozást határozott időtartamban állapítsa meg, feltéve, hogy az intézkedés alapjául szolgáló biztonsági kockázatok fennállása továbbra is megállapítható. Mindezek tételesen igazolják az említett kifogásokat (ez a határozott idő a sajtóhírek szerint 2007. március 31.-ében meghatározásra is került).  

Az csak „hab a tortán”, hogy ez a bizonyos főkapitányi intézkedés nem történhetett október 23.-án 02.35 órakor – mint azt az intézkedés írásos változata állítja -, mivel indokolásában hivatkozik az október 23-i ünnepi rendezvények idején kialakult közbiztonságot sértő eseményekre. Október 22.-ről 23.-ára virradó éjjel ugyanis nyilván nem voltak még ünnepi rendezvények, amelyeken bármi is kialakulhatott volna.  Ha az írásos intézkedés későbbi, mint a dátuma, akkor ez felveti bűncselekmény (Btk. 275.§ (1) bekezdésszerinti közokirat-hamisítás) alapos gyanúját. Hozzá kell tenni, hogy rendkívüli módon álságos, miként a kormányzat részéről azt állítják, hogy ebben a kérdésben csak a főkapitány illetékes arra való hivatkozással, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter csak az országos rendőrfőkapitányt utasíthatja. És az országos rendőrfőkapitány vajon nem utasíthatja a budapesti rendőrfőkapitányt?

Lássuk, mit mondanak erről a Rtv. vonatkozó rendelkezései:

 

A Rtv. 4. § (1) bekezdése szerint a Kormány a miniszter (értsd: Igazságügyi és Rendészeti miniszter) útján irányítja a Rendőrség működését.  A Rtv. 5. § (3) bekezdése szerint a miniszter a Rendőrség részére egyedi utasítást az országos rendőrfőkapitány útján adhat. A Rtv. 6. § (2) bekezdése a./ pontja szerint az országos rendőrfőkapitány irányító jogkörében a Rendőrség szervei számára kötelező országos rendőr-főkapitányi utasítást adhat.

Teljesen nyilvánvalóvá válik az ellentmondás akkor, amikor néhány nap múltán a kancelláriaminiszter kijelenti, hogy a kordon 2007. március 15-ig mindenképpen marad. Most akkor ki utasíthat kit? Ez a fajta ügykezelés és kommunikáció a pártállami módszereket idézi és bizonyára ismerősen cseng azok számára, akik a kádári puha diktatúra idején már felnőtt éveiket élték vagy akkor szocializálódtak.

Alkotmánybíróság több ízben kimondotta, hogy a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon, szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket” /4/1999 (III. 21.) AB határozat, ABH 1999, 52, 61./. A fent hivatkozott rendőrségi-kormányzati mellébeszélés a kisdedóvók színvonalára süllyeszti a jogalkalmazást és a tevékenységükkel kapcsolatos kommunikációt, amellyel aláássa az emberek bizalmát a jogállami intézmények működésében. Ráadásul a Kossuth tér „biztonsági-műveleti” státusban tartásának korábbi indokai mára már teljesen megszűntek, valós, elfogadható és érdemi indokokkal nem magyarázható, az pedig végképp összeegyezhetetlen a jogállami követelményekkel, hogy az intézkedést 2006. november 20-án határozatlan időtartamra hosszabbították meg. Ebben a körben egyet lehet érteni a Gönczöl-bizottság jelentésének 76. oldalon 2. pontban rögzített ajánlásával, amely szerint:
 

„A rendőrségi törvénynek az a rendelkezése, amely lehetővé teszi területeknek a közterület fogalma, így a gyülekezési jog hatálya alóli kivételét, jelenleg nem tartalmazza a gyülekezési jog e korlátozásának pontos indokait és maximális időtartamát, így alkalmas egy alkotmányos jog aránytalan korlátozására.” 

 

Az Rtv. 15.§ (1) bekezdése alapelvként rögzíti minden rendőri intézkedéssel szemben, az arányosság követelményét, ennek lényege az, hogy a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. Közismert tény, hogy az 1980-as évek óta, de különösen 1990. óta a Kossuth tér mindazok számára, akik a gyülekezési jogukkal élni kívánnak, kedvelt és megbecsült helyszín. Az elmúlt években több száz tüntetés megtartására került sor a Kossuth téren, több esetben az Országgyűlés ülésezésének ideje alatt is. Ezen tüntetések során, egyetlenegy alkalommal sem került sor olyan cselekményre, amely érdemi fenyegetést jelenthetett volna az Országgyűlés működésére, illetve az Országgyűlés épületében dolgozó személyekre.

 

A fent idézett arányossági elvből következik, hogy a hosszú évek óta a magyar állampolgárok alkotmányos alapjog gyakorlásának szokásosan helyet adó tér közforgalom elől történő elzárása, jelentős mértékű hátrányt okoz mindazok számára, akiket ezáltal megfosztanak az alkotmány és gyülekezési törvény által biztosított gyülekezési joguk gyakorlásának lehetőségétől. Ez különösen a mostani időszakra igaz, amikor - a kormányzatnak a társadalom szinte minden csoportját hátrányosan érintő, jelentős átalakító intézkedései következtében - komoly társadalmi feszültségek keletkeztek, így a véleményüket kollektíven kifejező társadalmi csoportok tüntetéseinek száma is értelemszerűen emelkedhet.

 

Önmagában az a hivatkozás, amely az ORFK Köztársasági Őrezred parancsnokának 2006. november 20-i – a biztonsági műveleti területként történő lezárás indokaként nevesített - levelében említésre kerül, és amely szerint az aktuálpolitikai helyzet és a Kossuth tér valamint környékére bejelentett demonstrációs törekvések képezhetik alapját a biztonsági, műveleti terület fenntartásának, semmiképpen nem tartható kijelentés. Hiszen ez a megállapítás nincs figyelemmel a fent már említett körülményekre, azaz arra, hogy a Kossuth tér már hosszú évek óta szolgál helyszínéül a különböző tömeggyűléseknek, tüntetéseknek, tehát pusztán tüntetések megtartásának szándéka, semmiképpen nem jelenthet reális okot arra, hogy ez az állampolgárok széles körét hátrányosan érintő és érdekeit sértő intézkedés fenntartásra kerüljön. Figyelemmel a jelenlegi feszült helyzetre még hosszú ideig hivatkozhatna a rendőrség az aktuálpolitikai helyzetre, amelyből úgymond, potenciálisan fakad az Országház veszélyeztetettsége.

 

Megítélésünk szerint az Országházzal kapcsolatos létesítmény és személyi biztosítási védelmi célok a korábbi állapotoknak megfelelő kordonozással is elérhetők. Mint ismeretes, az Országház a vitatott intézkedést megelőző időszakban szintén nem volt közterületen megközelíthető, védelmi területe azonban sokkal szűkebb volt a jelenleginél, a Rákóczi szobor és a Kossuth szobor környéki része a térnek szabadon megközelíthető volt, ez volna most is a kívánatos.

 


11. A kínzás tilalma és az Emberi Jogok Európai       Egyezménye

 

 

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye kapcsán nem térünk ki külön a kínzás tilalmára, tekintettel arra, hogy ezzel az Egyezségokmánnyal összefüggésben már foglalkoztunk. Mindösszesen szemléltetni kívánjuk, hogy a kínzás tilalmáról az Emberi Jogok Európai Egyezménye – hasonlóan a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához - rögzíti: „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”[19] Ezen túlmenően az Európa Tanács keretében jött létre „A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló egyezmény”, amelyhez Magyarország is csatlakozott.[20]

 

 

 

12. Miért európai uniós ügy az emberi jogok       magyarországi helyzete?

 

 

A fenti Emberi Jogok Európai Egyezményén túlmenően, amelynek mint nemzetközi szerződésnek Magyarország is részese és az Emberi Jogok Európai Egyezménye a tágabb értelemben vett Európa-jog része[21], ez a kérdés európai uniós kérdés is. Az Európai Unió megalakításáról szóló maastrichti szerződés preambulumában kimondja: "Az Unió a közösségi jog általános elveiként tiszteletben tartja az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított […] és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogokat” A 2000. decemberében elfogadott Alapjogi Charta pedig az emberi jogokat illetően lényegében megegyezik az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal és ki is egészült bizonyos tekintetben.

 

Ezt megelőzően az Európai Bíróság – tehát az Európai Közösségek, majd az Európai Unió  Bírósága – 1969-től kezdve az emberi jogokat fokozatosan építette be a közösségi jogba. Így a Stauder-ügyben (29/69)[22] már hivatkozik az emberi jogokra, majd az Internationale Handelsgesellschaft ügyben (11/70)[23] - 1970-ben - kijelentette, hogy az alapjogok tisztelete azon jog részét képezi, amelyet a Bíróság védelmez. A Nold-ügyben[24] – 1974-ben - kifejezetten nyilatkozik a Bíróság a tekintetben, hogy az  Emberi Jogok Európai Egyezményét  és az egyéb emberi jogok védelmével kapcsolatos szerződéseket (amelyekhez a tagállamok csatlakoztak) figyelembe kell venni, míg a Rutili-ügyben[25] már konkrétan felhívta az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyes pontjait (36/75) .

 

A fentiekből következően az emberi jogok érvényesülése felett nemcsak az Európa Tanács Strasbourgi Bírósága, illetve az eljárási és szervezeti szabályozást figyelembe véve az Európai Emberi Jogi Bizottság és Titkársága, vagy a Miniszteri Bizottság őrködik, hanem az Európai Unió egyes szervei – különösen az Európai Unió Bírósága – is felvállalta az emberi jogok védelmét.

 

Az emberi jogok védelme áthatja az Európai Unió elsődleges joganyagát. A jelenleg hatályos és egységes szöveg szerint[26] az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban. Az Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek.[27]

 

 

 

13. Uniós szankciók

 

 

Magyarországnak tehát az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése esetén azzal kell szembenéznie, hogy megindulhat ellene az ún. „Seven Article Procedure”, amely alapján a Tanács megállapíthatja[28]: fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti a fent hivatkozott 6. cikk (1) bekezdésében említett alapelveket, és megfelelő ajánlásokat tehet." Mielőtt ilyen megállapítást tesz, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és – ugyanezen eljárásnak megfelelően – független személyeket kérhet fel arra, hogy ésszerű határidőn belül készítsenek jelentést a Magyarországon fennálló helyzetről. Ezt követően a Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e.Ezen túlmenően a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament hozzájárulásának elnyerését követően az állam-, illetve kormányfői összetételben ülésező Tanács, miután a kérdéses tagállam kormányát felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a fent hivatkozott 6. cikk (1) bekezdésében említett alapelveket.

 

"A Tanács, amennyiben a 6. cikk (1) bekezdésében említett alapelvek súlyos és tartós megsértését állapítja meg, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak az e szerződés alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat. Ez nem jár a szerződéses kötelezettségek megszűnésével."  

 

A Tanács a későbbiekben minősített többséggel[29] úgy határozhat, hogy a tagállammal szemben hozott intézkedéseket megváltoztatja vagy visszavonja, amennyiben az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be. Természetesen a Tanács a kérdéses tagállam kormánya képviselőjének szavazatát figyelmen kívül hagyva jár el. A személyesen jelen lévő vagy képviselt tagok tartózkodása pedig nem akadálya az említett határozatok elfogadásának.[30] Természetesen az is éppen elég hátrányos lehet Magyarország számára, ha az Európai Parlament napirendre tűzi, és/vagy elmarasztalja hazánkat bármely emberi jog megsértésében. Az elmúlt hónapokban megtapasztalhattuk, hogy az Uniós szervek, illetve képviselők élénken érdeklődtek a magyarországi eseményekről és azok emberi jogi vetületéről. Már 2006. október elején úgy nyilatkoztak egyes uniós politikusok, hogy Magyarországon sérül a sajtószabadság, illetve az Európai Bizottságot felhívták „a kifejezés szabadsága” elleni támadás leállítására.[31]  Az Európai Tanács is figyelemmel követi a magyarországi vizsgálat eredményeit. Az Európai Néppárt elítélte a rendőri brutalitást és Franco Frattini úr, az emberi jogok érvényesüléséért felelős Biztos magyarországi látogatása során személyesen is tájékozódott – többek között Bizottságunkkal való találkozó során is. Ez az érdeklődés megnyilvánult abban is, hogy az Európai Parlament képviselői előtt, az október 23.-i eseményekről beszámoló  küldöttségben helyet kapott Bizottságunk társelnöke, dr. Morvai Krisztina és tagja dr. Gaudi-Nagy Tamás.  Ezzel kapcsolatban meg kívánjuk jegyezni, hogy sajnálatosak azok – elsősorban a magyarországi sajtó bizonyos köreiben tapasztalható - nemtelen támadások, amelyek azért érnek bárkit, mert akár az Európai Unió egyes szervei előtt, akár más erre hivatott keretek között hangot ad az emberi jogok magyarországi megsértése miatti aggodalmának. Álláspontunk szerint, aki a civil társadalom e jogát megkérdőjelezi az a demokrácia legelemibb játékszabályaival sincs tisztában 

 

 

14. Összefoglalás

 

 

Véleményünk szerint a rendőri szervek kiképzési, irányítási rendszerét át kell alakítani úgy, hogy a hasonló visszaélések megelőzhetők legyenek.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nem voltak minden előzmény nélküliek a 2006. szeptember-októberi rendőri visszaélések, mivel különböző emberi jogvédő szervek már korábban is felhívták a figyelmet a rendőri visszaélések folyamatos előfordulására. Ugyanakkor ezek 2006. őszéig nem öltöttek tömeges formát. A brutális rendőri fellépésért felelős rendőri vezetők, illetve az ilyen cselekményekben résztvevők tekintetében – a büntetőjogi felelősségre vonás mellett - le kell vonni a személyi konzekvenciát és ezen személyeket azonnali hatállyal el kell távolítani a rendőrség kötelékéből. Váljon egyértelművé a rendőri szervek teljes személyi állománya számára (is), hogy az emberi jogok megsértését nem tolerálja a Magyar Köztársaság, illetve rendőrsége. 

 

A fentiekből következően nagyobb gondossággal kell a jövőben eljárni a parancsnoki és személyi állomány kiválasztásánál és továbbképzésénél (különös tekintettel arra, hogy az elmúlt hat évben a kb. 30.000-es létszámból 2252 esetben /kb. 7,5 %/ hoztak rendőrökkel szemben jogerős ítéletet köztörvényes és katonai bűncselekmények miatt. E mellett a kérdéses időszakban 17.000 fenyítést kaptak a rendőrök és „csak” 171 főt találtak méltatlannak addigi rendőri foglalkozása gyakorlására). Nem lehet nélkülözni a rendőri vezetők, a parancsnoki és legénységi állomány vonatkozásában az országot kötelező, emberi jogi tárgyú nemzetközi egyezmények, az európai uniós normák és az alkotmányos szabadságjogok, nemzeti jelképeink tiszteletére vonatkozó szabályozás megismertetését. E tekintetben hasznos lenne igénybe venni a Nemzetközi Rendőrakadémia segítségét is.

 

Jegyzetek:

 

1.) Az 1993. évi XXXI. tv.-el kihirdetett Emberi és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4.-én kelt Egyezmény (és kiegészítő jegyzőkönyvei) – továbbiakban Emberi Jogok Európai Egyezménye – 6. cikke, többek között, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot is rögzíti. Átfogó vizsgálódásunkat azonban, a folyamatban levő ügyek nagy számára tekintettel, az emberi jogok ezen vetületének vonatkozásában jelen vizsgálati anyagban még korainak tartjuk. Ez nem jelenti azt, hogy egyes kirívó esetekre ne történne utalás.

2.) Szabó Imre: Az emberi jogok mai értelme. Hungária, Budapest 1948. 5.p.

3.) Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának törvénybe iktatásáról szóló 1956. évi I.      tv., - továbbiakban ENSZ Alapokmány

4.) ENSZ Alapokmány 55. cikk c) pont

5.) ENSZ Alapokmány 56. cikk

6.) ENSZ Alapokmány 68. cikk

7.) A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megerősítő okiratának letétbe       helyezése az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál 1974. január 17-én megtörtént.       Az Egyezségokmány a 49. Cikk 1. bekezdése értelmében 1976.  március 23-án       lépett hatályba. 

89. Cikk

1.) Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Senkit sem       lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni. Senkit sem lehet       szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a       törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

2.) Minden letartóztatott személyt letartóztatásakor tájékoztatni kell letartóztatása       okairól és a legrövidebb időn belül közölni kell vele az ellene emelt vádakat.

3.) Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy tartóztattak le, a       legrövidebb időn belül bíró, vagy a törvény értelmében bírói hatáskört       gyakorló más hatósági személy elé kell állítani; az ilyen személynek joga van       arra, hogy ügyében ésszerű határidőn belül tárgyalást tartsanak, vagy       szabadlábra helyezzék őt. Az általános szabály ne legyen az, hogy az       ítélethozatalra váró személyt őrizetben kell tartani, azonban a szabadlábra       helyezést függővé lehet tenni olyan biztosítékoktól, amelyek szavatolják, hogy       az érintett személy a tárgyaláson, a bírósági eljárás bármely más szakában,       illetőleg adott esetben az ítélet végrehajtása céljából megjelenik.

4.) Az a személy, akit szabadságától őrizetbevétel vagy letartóztatás útján       fosztottak meg, jogosult a bírósághoz fordulni avégett, hogy az késedelem       nélkül döntsön a fogvatartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra       helyezését, amennyiben a fogvatartás nem törvényes.

5.) Annak a személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata      volt, kikényszeríthető joga van kártalanításra.

 

10. Cikk

6.) A szabadságuktól megfosztott személyekkel emberségesen és az emberi       személyiség veleszületett méltóságának tiszteletben tartásával kell bánni.

7.)

a- A vádlottakat, amennyiben nem állnak fenn kivételes körülmények, el kell       különíteni az elítéltektől és olyan külön elbánásban kell részesíteni őket, amely       megfelel annak a helyzetnek, hogy nincsenek elítélve;

b- a fiatalkorú vádlottakat a felnőttektől el kell különíteni és ügyükben a lehető      legrövidebb időn belül dönteni kell.

8.) A büntetés-végrehajtási rendszerben olyan bánásmódot kell alkalmazni,        melynek alapvető célja az elítéltek megjavítása és a társadalomban való       beillesztésük elősegítése. A fiatalkorú elkövetőket a felnőttektől el kell       különíteni, s részükre a koruknak és a jogi helyzetüknek megfelelő elbánást       kell biztosítani.

9.) Ld. bőv. Egyezségokmány 41.-42. cikkely

10.) Magyar Nemzet. 2006. november 29. 326. sz. 1p.

11.) Kondorosi Ferenc: A fenntartható fejlődés és az emberi jogok. Jogtudományi        Közlöny 2006/6. 202.p. Megjegyezzük, hogy érdeklődéssel várjuk: az        Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkári tisztségét betöltő szerző        miként kívánja az általa egyetemesnek minősített emberi jogokat – köztük az        emberi méltósághoz való jogot -  védeni a tömeges brutalitást mutató és        részint az irányítása alatt álló rendőri szerveknél. Vagy az államtitkár-szerző        Magyarország vonatkozásában is megelégszik azzal a megállapításával, hogy        az egyetemesség igaz a normaalkotásban, de nem az emberi jogok       érvényesülése, tiszteletben tartása terén.

12.) Az Európa Tanács 1950. november 4-én fogadta el az Emberi Jogok Európai        Egyezményét, amelyet a magyar védelméről szóló, Rómában, 1950. November        4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv        kihirdetéséről). A Magyar Köztársaság megerősítésről szóló okiratának        letétbe helyezése az Európa Tanács főtitkáránál 1992. november 5-én történt        meg.)

13.) Ezelin v. France, a Bizottság jelentése, 1989. december 14.. 34. pont, a        Bíróság ítélete B. sorozat 192. kötet 34. pont

14.) lásd bővebben 3321/67, 3322/67, 3323/67, 3344/67 sz. kérelmek, Bizottság        jelentése – 1969. nov. 18., Denmark, Norway, Sweden and Netherlands v.       Greece ügy).

15.) 8440/78 sz. kérelem. Christians Against Racism and Fascism v. the United       Kingdom 1980. július 16.-i döntés. D. R. 21. 138. p. 148. pont

16.)

       1-Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a           másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a           szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát.

         2-E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan             korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban             a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés             megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és             szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a Cikk nem tiltja, hogy e             jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által             történő gyakorlását a törvény korlátozza.

            Emberi Jogok Európai Egyezménye 11.cikkely

17.) Hans Kelsen: General Theory of Law and State 284-86, 1961

18.) Emberi Jogok Európai Egyezménye 13. cikkely

19.) Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkely

20.) Magyarországon kihirdette az 1995. évi III. tv.

21.) Martin Herdeggen: Európai jog. Budapesti Fórum Európáért Alapítvány,        Budapest  é.n. 31.p.

22.) Stauder  v. City of Ulm (26/69 (1969) ECR 419.

23.) Internatiaonale Handelsgesellschaft GMBH v. Einfuhr- und Vorratstelle für        Getreide und       Futtermittel ügy (11/70 (1970) ECR 1125)

24.) Nold v Bizottság ügy (4/73 (1974) ECR 491)

25.) Rutili v. Minister for the Interior ügy (36/75 (1976) ECR 2609)

26.) Az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastricht Treaty) időközi        módosításokkal egységes        szerkezetbe foglalt változata, preambulum

27.) Lásd bővebben Az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastricht Treaty) idő        közi  módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata, 6. cikkely

28.) A tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy a Bizottság        indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével        és az Európai Parlament hozzájárulásának elnyerését követően...

29.) A minősített többséget a Tanács érintett tagjai súlyozott szavazatainak az         Európai Közössége  létrehozó szerződés 205. cikkének (2) bekezdése szerinti         arányával azonos arányban kell  megállapítani. Ezt a bekezdést a  szavazati         jogok felfüggesztése esetén is alkalmazni kell. Az Európai Parlament a         leadott szavazatoknak az egyben a tagok többségét is kitevő kétharmados         többségével dönt.

30.) Lásd. bővebben Az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastricht Treaty) idő        közi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata, 7. cikkely

31.) Hans Gert Pöttering Európai Néppárt frakcióvezetője, Antonio Tajani Európai        néppárt alelnöke

32.) Az adatok a Helyi Téma XII. 2006. december 20.-i számából valók. 6.p. 



IV. FEJEZET

 

A GYÜLEKEZÉSI JOG ELM ÉLETÉNEK ÉS GYAKORLATÁNAK TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON 1989-IG

 

 

„A tüntetések gyakorisága, illetve erőszakos, vagy erőszakmentes lefolyása, továbbá a hatóságok, jelesül a rendőrség szankció alkalmazása a tüntetőkkel szemben, a rendőri erőszak mutatói lehetnek a demokrácia stabilitásának, a  gyülekezési jog és a véleménynyilvánítási szabadság intézmé nyesítésének .”

                                  [Szabó Máté] 
 

 

 

1.   A gyülekezési jog fogalma  

 

A gyülekezési jog, mint klasszikus, elidegeníthetetlen emberi és politikai jog az egyesülési joggal és a véleménynyilvánítás szabadságával együtt, azzal párhuzamosan alakult ki. A civil társadalom ugyanis a XVIII. század végétől kezdte kivívni magának azt a jogot, hogy a magán-és közügyeik megvitatására, politikai, gazdasági, társadalmi követeléseik kinyilvánítása érdekében zárt helyen illetve a szabad ég alatt nyilvános gyűléseket tarthassanak.[32]

A gyülekezési jog gyakorlásának egyik formája a tüntetés, ahol a társadalom aktív csoportjainak egyike a társadalom, a közvélemény és a hatalmi elit tudomására akarja hozni egyes kérésekről szóló, eltérő véleményét, egyes események elleni tiltakozását, stb. [33]

Az Amerikai Egyesült Államok 1787. évi szövetségi alkotmánya még nem tartalmazta, hanem csak az 1791 évi módosítás mondta ki, hogy a Kongresszus "nem csorbítja a népnek a békés gyülekezéshez való jogát.”[34] Ezzel deklarálták a gyülekezési jog természetjogi jellegét és elidegeníthetetlen voltát. A rendkívül szűkszavú és inkább negatív értelemben meghatározott jogot az amerikai bíróságnak kellett megtölteniük tartalommal.[35]

Franciaországban az 1791. évi alkotmány mondta ki először, hogy  „…az alkotmány mint természetes és polgári jogot biztosítja a polgárok szabadságát arra, hogy nyilvános helyeken, a nyugalmat megtartva és fegyvertelenül a rendőri törvények betartása mellett gyülekezzenek.”[36]

A
Jakobinusok 1793. június 24-i elfogadott, de soha életbe nem lépett alkotmánya a korlátozó rendelkezések elhagyásával deklarálta a gyülekezési jogot.[37] A thermidori konvent alkotmánya azonban, a forradalmi terror megakadályozása érdekében erőteljesen korlátozta a gyülekezési jogot: „…fel kell oszlatni minden nem fegyveres gyülekezést is, előbb szóbeli utasítással, s ha  szükséges, fegyveres erő bevetésével.”[38] A gyülekezési jogot csak a z 1848. évi alkotmányban ismerték el újra.[39]

Sajátos korlátozásokkal ismerte csak el az 1831. évi belga alkotmány az egyesülési jogot, pedig erre az alaptörvényre a XIX. században több országban, így  hazánkban is követendő példaként tekintettek. A belga alkotmány 19. cikke szerint: ”A belgáknak joguk van békésen, fegyver nélkül egybegyűlni, a törvények értelmében, melyek e jog gyakorlatát meghatározzák anélkül, hogy előre fensőbbségi jog alá vessék magukat.”

Ezen intézkedés nem vonatkozik szabad ég alatti gyülekezésre, melyeket rendőri törvények alá helyeztek.[40]

Magyarországon már a rendi-képviseleti monarchia időszakában, mint a vármegyei nemesség sarkalatos jogát ismerték el a gyülekezési jogot. Részgyűléseket, megyegyűléseket, választási gyűléseket, kisebb tüntetéseket, teljes szabadsággal tartottak. A gyülekezési jog, mint alapkövetelmény és deklaráció ezért sem került be a márciusi ifjak 12 pontjai közé és ezért sem szabályozták ezeket a jogokat (az egyesülési joggal együtt) az 1848-as áprilisi törvények. Az 1840-es években vált szokássá, hogy Pozsonyban és Pesten az országgyűlési ifjúság és a városi lakosság fáklyás zenével ünnepelte  a  reformpárti politikusokat: Gróf Széchenyi Istvánt, báró Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, stb. Ugyanúgy aki szembehelyezkedett a törekvéseikkel és ezért népszerűtlenné vált, annak az ablaka alatt éjjel „macskazenét” adtak. Ez utóbbi nem lehetett kellemes dolog. (1848. május 10-én báró Ignacz Lederer tábornok budapesti főhadparancsnok várbeli lakása előtt macskazenét adó pesti fiatalságot katonai karhatalommal verette szét. Amikor pedig a kormány „katonaság tömegoszlatását vizsgálni kezdte Lederer inkább Bécsbe menekült.)[41]

 

2. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka 

A gyülekezési jog közismert gyakorlata révén kerülhetett sor a forradalmi események hatására az 1848. március 15-i tüntetésre is. (Amely egyúttal az óta is példaképül szolgál minden hasonló jellegű tiltakozó akciónak.) A hatóságok többek között ezért is tartózkodtak ekkor még a fegyveres beavatkozásoktól.

Az 1848-as áprilisi törvények – többek között – azért sem deklarálta a gyülekezési (és az egyesülési) jogot, mert ezekre, mint szerzett jogokra és szokásjog által kialakított gyakorlati jogintézményekre tekintettek.[42]

A forradalmi események hatására azonban a több mint százezer lakosú Pesten és a negyvenezer lakosú Budán a munkások és céhlegények egyre radikálisabb követelésekkel léptek fel. Április 17-én kirobbant a pesti céhlegények első általános sztrájkja. A kormánynak  alighogy sikerül megegyezniük a sztrájkolókkal, máris egy sokkal veszélyesebb konfliktussal szemben kellett fellépnie. A szociális elégedetlenség ugyanis odáig fajult, hogy április 19-én fütykösökkel és baltákkal felfegyverkezett munkások és céhlegények megtámadták a háziurakat és a gazdag iparosokat. A megmozdulás sajnálatos módon antiszemita jellegűvé is vált, hiszen a közel 2800 pesti céhbeli mesternek és az általuk foglalkoztatott nyolcezer céhlegénynek csaknem ötszáz zsidó mesterember és több mint hatszáz iparoslegény versenyével is meg kellett küzdenie.[43] A kormány a legnagyobb határozottsággal, részben a miniszterelnök személyes irányításával fojtotta el a zavargásokat. A kivonuló katonaság és a nemzetőrség összecsapott a rendbontókkal. Sokan megsebesültek és letartóztatásokra is sor került.[44]

A kormány ezekre az eseményekre reagálva adta ki április 20-i rendeletét, amelyet az 1848 évi III. tc. 32.§-ának felhatalmazása alapján adtak ki[45]

„Nemtelen bujtogatások következtében a közrend, személy- és vagyonbiztonság tegnap botrányosan megháboríttatott. Vannak, kik a népgyűlések szabadságával visszaélnek. Az ország felelős minisztériuma a törvény által reáruházott hatalmat, úgy a törvényes szabadság megóvása, mint az ezzel válhatatlan kapcsolatban levő közrend fenntartása végett teljes eséllyel akarván gyakorolni, a törvény nevébe rendeli és parancsolja:

1. A tegnapi zavargások folytatói, előidézői, a békés polgárok személy- és vagyonbiztonságának megtámadói ellen bűnvádi vizsgálat és bírói eljárás rendeltetett.

2. Akiket a törvény közrend elleni bujtogatások miatt bűnösnek találand, azok az okozott károkért s költségekért is felelőssé tétetnek.

3. A közönség felszólíttatik, hogy zavarokra vezethető céltalan csoportozásoktól óvakodjék. Meghagyatik egyszersmind, hogy ha a rendnek a nyugalomnak megzavarása aképp folytattatnék s a csoportozat az illető polgári hatóság biztosának, a  törvény nevében teendő háromszori felszólítására sem oszolnék el békésen, általa az eloszlatás minden ily esetben fegyveres erővel fog eszközöltetni.

4. Nemcsak  a rendnek a közcsendnek tekintete, hanem a nép jogainak sértetlen fenntartása is megkívánja, hogy a  népgyűlések rendetlen zavarrá és lázongó csoportozásokká ne fajuljanak,  végre tehát Budapestet illetőleg rendőrileg ezennel ideiglenesen rendeltetik: 

Népgyűlést senki össze nem hívhat, ha csak annak idejét, helyét s világosan kifejezett célját a városi törvényhatóság elnökének 24 órával előbb be nem jelenti s ha ily előleges bejelentés nélkül valaki népgyűlést hívna össze, a hatóságnak kötelessége leend a  népgyűlést meggátolni, vagy  ha már összejött, elszéleszteni. Az összehívó pedig rendőrileg feleletre vonatik.

Ha a kitűzött cél valóságos törvényszegést foglal magában, a törvényhatóság elnöke köteles annak összehívását eltiltani, s ha e tilalom ellenére mégis összehívja a népgyűlést, mint lázító fog a törvények nevében büntettetni.

A városi törvényhatóság elnöke köteles ügyelni arra, hogy a népgyűlés erőszakos kitörésekre át ne menjen, vagy annak kitűzött célja más valamely törvényszegési célra ne változzék s ily esetben  a népgyűlés el fog oszlattatni s mindaz, ki a  népgyűlést összehívta, mind pedig azok, akik a kitörést vagy a kitűzött célnak átváltoztatását szónoklataikkal s biztatásaikkal eszközölték, feleletre s illetőleg törvényes büntetésre vonatnak.

Polgárok, midőn az ország szabadsága a törvényes rend által megszilárdításra vár, a rendháborítás a törvényes szabadságnak legnagyobb ellensége. A minisztérium minden honpolgártól s különösen a személyes vagyonbiztosság fenntartásának nemes hivatásával megbízott nemzetőrségtől megvárja, hogy a törvény szentségének sértetlen tartására azon hazafiúi eréllyel dolgozzék közre, mely a nyugtalan időkben a polgári erények legnagyobbika.

Nem a népnek érdekében cselekszik az, ki céltalan csoportozásokat eszközöl s ámító  biztatásokkal gyűjti  össze a lakosokat, mert ezáltal a munkás napszámostól, az iparűzőtől, a kereskedőtől a  legdrágább kincsét, a munkára szükséges időt rabolja el. S midőn azt ígéri, hogy a nép szükségein segít, éppen akkor népínséget idéz elő, a munka és szorgalom megzavarása által.

A felelős kormány szent kötelességének tartja minden kérelmet meghallgatni, minden jogszerű kívánatot törvényes hatalmának teljes erejével támogatni és teljesíteni, de a törvényszegésre irányzott csoportozásokat eltűrnie nem szabad s ily csoportozások erőszakos követelésének engedni soha nem fog.

A miniszterelnök, a belügy- és igazságügyminiszter ezen rendelet végrehajtásával megbízatnak.

Pest, ápr. 20-án, 1848.

Gróf Batthyány Lajos, Deák Ferenc, báró Eötvös József, Klauzál Gábor, Kossuth Lajos, gróf Széchenyi István, Szemere Bertalan.” 

A fenti rendelet tehát kétségtelenül korlátozta a gyülekezési jogot, de a rendkívüli körülmények ellenére igyekezett megtartani annak legfontosabb alapelveit. Klauzál Gábor földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter személyesen tárgyalt a céglegényekkel, hogy helyreálljon újra a társadalmi béke. Majd június 9-én kiadott céhrendeletével is igyekezett a helyzeten javítani.

A fővárosban tapasztalt nyugtalanság és rendzavarás azonban nem volt egyedülálló az országban, de a kormány a vidéki mozgalmakkal szemben sem maradt tétlen. „Az 1848. április 17-én történt gyűlési kicsapongások tárgyában” Arad városának közönsége, a népgyűlési és zsidóüldözési mozgalmak” miatt pedig Kassa ismerkedett meg Szemere Bertalan belügyminiszter határozottságával:[46]

1848. ápr. 28-án 216. sz. belügymin.rend., a népgyűlésekről. [Arad város közönségéhez.]

Az Arad város közönségéhez 1848. április 28-án 216/B. sz. a. intézett belügymiszteri rendeletnek idevágó részlete:

„Midőn a törvényhozás a szabadság és felelősség kincseit törvényes
  úton kivívta, az egyesség ellenállhatatlan erkölcsi erejére támaszkodott, oka volt hinni, hogy amely egyesség e drága növényt hazánk földébe átültette, ápolásban eloszlani nem fog. E nemes hitében azonban csalódott, csalódott épen ott, hol ezt legkevésbbé sejthette, egy városban, mely magát szabadnak nevezi, de szabad lenni nem tud, mely a műveltség a címét veszi igénybe, de a személyes bátorság megtámadására és aljas erőszakoskodásra vetemedik.

Neheztelő érzettel fogadtam bejelentését azon botrányos kicsapongásnak, mely a folyó hónap 17-én rendes elnöklet iránti engedetlenséget látom, s egy példát, mely magának a városnak kárára a közel vidékre is hathatna.

Ennélfogva, hogy hasonló esetek megelőztessenek, a következőket rendelem:

1. Kik népgyűlést összehívni szándékoznak, ennek idejét, helyét és célját legalább 24 órával előbb a városi törvényhatóság elnökének írásban bejelenteni tartoznak.

Ha a gyűlés célja törvényszerű,  az elnök az engedményt megadni,  ellenben ha törvényszegést vagy a közrend erőszakos megháborítását foglalja magán, tilalmazni köteles.

Az elnök tartozik ügyelni, hogy az engedélyezett népgyűlés törvényellenes irányba ne vezettessék, ily esetben a népgyűlést eloszlottnak jelenti és mindazokat, kik szónoklataikkal és biztatásaikkal törvényszegésre ingerelnek, mindazokat, kik az eloszlatás kijelentése után a gyűlést folytatnák, törvényes büntetésre vonatja.

Ha ki pedig a tilalom ellenére népgyűlést hívna össze, ezt a hatóság meggátolja, vagy ha már összejött, elszéleszti, az összehívót pedig mint lázítót törvény szerint feleletre vonja.” 

A szociális problémák megoldására, a zavargások lecsendesítésére a mindig is rendkívül gyakorlati módon gondolkodó gróf Széchenyi István, közlekedési és közmunkaügyi miniszter próbált megoldást találni. Elsőként azzal  - egyébként sikert nem arató -  indítvánnyal fordult gróf Batthány Lajos miniszterelnökhöz, hogy  „állitana fel 1000-2000 embernyi csendőr-csapatot… a fővárosi rend és biztonság fenntartására.[47] Széchenyi ennél természetesen messzebb tekintett és szélesebb látókörű volt. Alapjába véve nem a nyugtalan néptömegek ellen alkalmazandó erőszakban látta a megoldást, hanem a munkahelyteremtésben, a szociális jólét javításában. Meglátogatta ezért jobb módú ismerőseit, hogy arra buzdítsa őket,  „fogassanak rögtön építkezési munkákhoz, részint, hogy a főváros népe foglalkozást nyerjen, részint, hogy lássák, hogy a kivívott állapotokban bízzanak.”[48] Emellett a pesti Duna-part rendezését kezdeményezte: „ezáltal egyfelől valamelyest elejét vegyék a kenyértelenségnek és a munkanélküliségnek, másfelől kiküszöböljék az árvíz kalamitása által keltett gondokat.”[49] Majd azt javasolta, hogy  a  város  szélén emeljenek körös-körül sáncokat, s bár az ehhez szükséges anyagi áldozatokat kezdetben mind a kormány ,mind pedig a polgármester sokallta, végül mégis kicsikarta rá a  minisztertanács beleegyezését.[50]

Amennyiben szükséges volt, Széchenyi személyes fellépésével is megakadályozta a véres összecsapásokat. Pünkösd vasárnapján a Károly-laktanyában levő olasz katonák az esti órákban összeverekedtek a szintén ott leszállásolt honvédekkel. A különböző alakulatoknál szolgáló katonák között gyakori egyéni konfliktus ez esetben az egész laktanyára kiterjedő verekedéssé fajult. Az összetűzés rövidesen fegyverhasználathoz, majd éjfélig tartó, halálos áldozatokat is követelő lövöldözéshez vezetett. A polgárok a harangokat félreverték, a nemzetőrség riadót dobolt. A bezárt laktanyába azonban nem tudtak bejutni, ahol pedig tovább tüzeltek a fegyvertelen magyar honvédekre. Széchenyi nyitott kocsiban István nádorral a laktanyába hajtatott, ahol sikerült elérni, hogy az olaszok a szabad elvonulásért cserébe letegyék a fegyvert.  Amikor azonban a fegyvertelen olaszok a laktanyából elindultak a hajóállomás felé, egy provokátor elkezdte arra buzdítani az összecsődült tömeget, hogy most már nincs fegyver náluk, ezért bosszút lehet állni a megölt honvédekért. Széchenyi lélekjelenléte mentette meg a helyzetet. Odalovagolt a hordószónokhoz és a fülét megfogva azt mondta jó hangosan, hogy milyen kár ezért a szép nyakért, hiszen most fel fogjuk akasztani. Erre a tömeg hangulata megváltozott, hiszen hangosan derültek a felsült emberen. Eközben az olaszok sértetlenül el tudták érni a hajójukat.[51]

A másik eset június 8-án történt. Mintegy ezer főnyi tömeg jött a hídépítés ipartelepére, azzal hogy a külföldi munkásokat bocsássák el és helyettük magyarokat alkalmazzanak. Adam Clark azonban megtagadta, hogy velük egyezkedjen. Amikor a tüntetők már támadólag léptek volna fel, megjelent Széchenyi és egy szónoklattal lecsendesítette a követelőző munkásokat. Eközben fel tudott sorakozni a már korábban Széchenyi utasítására felfegyverkezett lánchídi építőmunkás csapat. Így a tömeg jobbnak látta, ha szétoszlik.[52]

 

2. A neoabszolutizmus korszaka 

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését követően Magyarország elvesztette szuverenitását, megszakadt kilenc évszázados alkotmányfejlődése és ennek következtében a szabadságjogok gyakorlása is lehetetlenné vált.[53] Ennek következtében közel tíz évig leginkább csak a Deák Ferenc vezette passzív ellenállás volt lehetséges.[54]

A Habsburg hatalmat az olasz egységmozgalom sikerei, de még inkább a belső államcsőd arra kényszerítette, hogy politikáját felülvizsgálja és engedményeket tegyen.[55] A magyar nemzet újra bízni kezdett erejében és lehetőségeiben.  Már nemcsak a pesti, de a vidéki diákság is tüntetni kezdett. 1860 júliusában négy napon át tartó tüntetések söpörtek végig Pest utcáin. A diákok kezdték mesterlegények folytatták, Kossuthot és Garibaldit éltették és összecsaptak a tömegoszlatásra kivezényelt rendőrökkel. A letartóztatások, botozások, kényszersorozások elégtelennek bizonyultak a tüntetések elfojtására. A konzervatív főurak augusztus 20-i ünnepségén a nép kalaplevéve hallgatta az ősi jogokhoz való ragaszkodás férfias nyugalmáról, majd félrecsapva a kalapját, tüntetni kezdek és rázendítettek a Garibaldi-nótára.[56]

A sorozatos tüntetéseket még az októberi diploma kiadása sem tudta lecsendesíteni, pedig akiket a hatóságoknak sikerült elfogni, azokat vagy kényszersorozták, vagy akár egy éves súlyos börtönbüntetésre ítélték. Az október 24-i tüntetéssel szemben a katonaság keményen lépett fel, sok sebesülés történt, köztük néhány súlyos. Közülük egy 33 éves lemezelőmester meghalt. A temetésre 3-4 ezernyi tömeg ment ki. Sok helyen a nép eltávolította a középületekről a császári címereket. [57] Az év végére lanyhul csak a tüntetések sorozata.[58] Így például 1861. március 15-i ünnepségek bár hatalmas katonai készültség volt, rendben zajlottak le.

 

3. A dualizmus korszaka 

Az 1867-es kiegyezés révén Magyarország visszanyerte alkotmányát, így újra életbe léptették a szabadságjogokat is. A gyülekezési jog törvényi szintű szabályozására azonban most sem került sor, pedig Poroszországban 1850. március 11-én, Bajorországban 1850. február 26-án, Szászország 1850. november 22-én, Németalföld 1855. április 22-én, Ausztria, 1867. november 15-i törvényével, (ennek szó szerinti fordítása lett a Gyülekezési jog gyakorlásáról szóló 1875. január 14-i horvát törvény), Franciaország pedig 1881. június30-án alkotta meg a gyülekezési törvényét. A magyar kormány azonban a kiegyezés elleni nagyfokú ellenzéki és nemzetiségi tiltakozások hatására felszólította a belügyi tárcát, hogy körrendeletben szabályozza a népgyűlések rendjét, precízen meghatározva az intézkedés tartalmát. Így született meg az 1868. évi 128. sz. belügyminiszteri rendelet a népgyűlésekről:

1. A népgyűlésnek helye és órája a hatóság főnökének előre bejelentendő s minden népgyűlés, mely előleges bejelentés nélkül tartatnék meg a hatóság által feloszlatandó. A feloszlatás olykép eszközlendő, hogy egy hatósági tisztviselő az egybegyűlteket szétoszlásra a törvény nevében felszólítja, ha ennek sikere nem lenne, a célnak megfelelő komolyabb rendszabályok is alkalmazhatók, úgy azonban, hogy katonai erő csak a legvégső szükség esetében alkalmaztassék.

2. A népgyűlés rendezői felelőséggel tartoznak az iránt, hogy a népgyűlésen a fennálló alkotmány, a közrend és a törvények ellen minden izgatást nemcsak kerülni, sőt akadályozni fognak, minélfogva a rendezők a hatóság főnöke által feljegyzendők.

3. A hatóság köteles minden népgyűlés lefolyását egy kiküldött tisztviselője által figyelemmel kísérni, s ha ez azt  tapasztalná, hogy a népgyűlés a törvény, alkotmány és a közrend elleni izgatássá fajulna el: a népgyűlést az első pontban körülírt módon feloszlatja.

4. A hatóság főnökének kötelességében áll mindazoknak, kik ily népgyűlések alkalmával az alkotmány, törvények kés közrend ellen kihágásokat követnek el, megfenyítése iránt a kellő lépéseket azonnal megtenni, egyszersmind pedig ily eseteket hozzám haladéktalanul feljelenteni.” 

Ez tulajdonképpen minisztertanácsi akaratot kifejező rendelet azonban több szempontból sem felelt meg az alkotmányos követelményeknek. Egyrészről a gyülekezési jogot, mint a legfontosabb szabadságjogok egyikét csak törvényben lehetett volna szabályozni, másrészről nem is tették közzé az 1868-as rendeletek tárában. Az állampolgárok nem értesülhettek arról, hogy az esetleges gyűléseiket milyen szintű és tartalmú  jogszabály alapján fogják engedélyezni, ellenőrizni vagy éppen feloszlatni.[59]

Bár a 128-as számú körrendelet lényegében ugyanazt ismételte el, mint az 1848. évi április 20-i rendelet, mégis rendívül pontatlanra sikeredett. Az egyértelmű, törvényi szintű szabályozás elmaradása azt eredményezte, hogy nem deklarálták kifejezett módon az egyesülési jog szabadságát. Nem tisztázták mindenki számára nyilvánvaló módon a hatósági engedélyezést. A kiadott rendeletek pedig csaknem mindig „engedély”-ről szóltak. A korabeli közjogászok is azt az elvet vallották, hogy a hatóság nem engedélyezi a gyűlést, hiszen a betiltás csak arra az esetre vonatkozhat, ha a bejelentett gyűlés törvényellenes lenne.[60]

Mindezeket a problémákat a kormányzat is láthatta, hiszen megbízták a belügyminisztert és az igazságügyminisztert, hogy dolgozzák ki az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatukat, amely 1868 februárjára el is készült.: Törvényjavaslat az egyesülési és gyülekezési jogról címmel.[61]

A törvényjavaslat a gyülekezési jog gyakorlását számos feltételhez és megszorításhoz kötötte: a tervezett gyűléseket a városokban a polgármestereknek,  a megyékben pedig a szolgabíróknak kell előre írásban bejelenteni, megjelölve a gyűlés helyét, idejét és a  tüzetesen meghatározott czélját.”(18.§)  Politikai jellegű gyűlések esetén két, a politikával nem foglalkozó rendezvényeknél három olyan személynek is alá kell írnia a bejelentést, akik magyar állampolgárok, húsz éven felüliek és legalább egy éve a tervezett gyűlés helyén laknak.  A hatóság diszkrecionális jogkörébe utalta  a döntést a 19.§. olyan gyűlések engedélyezésénél, amelyek „az ország helyzeténél, vagy a helyi viszonyok s körülményeknél fogva a közrendet s békét komolyan veszélyeztetnék.” A tüntetésektől való félelem húzódhatott meg a mögött a tiltó norma mögött is, mely kimondta, hogy „az országgyűlés helyén azon a napon, melyeken az egyik vagy másik ház, vagy czélú gyülekezetet szabad ég vagy nyílt téren tartani nem szabad mindkettő ülést tart, a ház kapujától számítandó egy mérföldnyi közben politikai.”(21.§)

A rendzavarásból eredő károkért a gyűlés elnökét és összehívóit tették felelőssé. Emellett öt pontban sorolták fel azokat az eseteket is, amelyek előfordulásakor a gyűlést a hatóságnak fel kell oszlatnia: 1.) ha eltértek az eredeti és a bejelen tésben megjelölt céltól, 2.) ha a résztvevők „megszűntek volna higgadtan tanácskozni.” 3.) ha közrendet és a békét fenyegetik, 4.) ha az összejövetel az uralkodó vagy az ország alkotmánya elleni izgatássá fajulna, 5.) ha a közrendet és csendet veszélyeztető lázongássá fajulna. (20.§)

A gyűlések feloszlatását kötelezően meghatározó okok legnyakatekertebb rendelkezése az az előírás volt, amely a feloszlatást akkor is lehetővé tette, „ha a gyűlés az elvi megvitatás hatásain túlmenve olyasminek cselekvésére akarna buzdítani s izgatni, mi kizárólag a törvényhozás vagy felelős kormány feladata.”

A törvényjavaslatot végül is a kormány soha sem terjesztette a parlament elé, így hosszú ideig egyáltalán nem született törvényi szintű szabályozása ennek a nagyon fontos emberi jognak.

A kormányzat, ahogy bizonytalanná vált a belpolitikai helyzet ezután továbbra is rendeleti úton korlátozta a gyülekezési jogot. Tisza Kálmán vezette minisztertanács 1877 decemberében hosszasan foglalkozott a gyűléseken tapasztalt „nagyobb mérvű csend és rendzavarásokkal[62] Ennek eredményeként megalkotott 171/1878. BM. sz. rendelet – igaz csak ideiglenes jelleggel – tovább szigorította a népgyűlések engedélyezésének feltételeit. Eszerint a jövőben gyűlések csak akkor tarthatók, ha azokat három nappal a tervezett időpont előtt a közigazgatási  hatóságnál bejelentették, azt 6-10 „oly tekintélyes helybeli egyén kéri, kinek megbízhatóságáról a  népgyűlést  engedélyező hatóság meg van győződve” és írásban kötelezik magukat arra, hogy „minden kárért, kihágásért a felelősséget magukra vállalják.” A rendelet általános felháborodást keltett, így azt végül is a kormányzat visszavonta.  Így maradt a régi szabályozás.

A gyülekezési jogosultságot a dualizmus korszakában igyekeztek a lehető legszorosabb felügyelet alatt tartani. A nyilvános gyűlésekre a hatóság a felügyeleti jog gyakorlása érdekében hatósági biztost küldhetett. A hatósági biztos küldésének jogát a gyülekezeti rendészetet intéző helyi rendőrhatóságok (főkapitány, rendőrkapitány, szolgabíró gyakorolták és ennek megfelelően küldöttük is csak tisztviselőjük lehetett. A hatósági biztosnak joga volt a bejelentésről szóló bizonylatot ellenőrizni, az esetlegesen fegyveresen megjelent személyeket távozásra felszólítani, tájékoztatást, felvilágosítást kérhetett személyekről és tárgyakról abban az esetben, ha az megfigyelői feladatához tartozott. Felvilágosítást kérhetett még a felszólalók személyazonossága felől is. Felügyeletet gyakorolt a hatósági biztos a felett is, hogy a rendezvény a bejelentésnek megfelelő helyen, időpontban és céljának megfelelően zajlik-e le. Felvonulásoknál különösen, hogy betartják-e az előre kijelölt útirányt és feltételeket. Figyelmeztethette a gyűlések vezetőit, hogy a törvényekbe ütköző nyilatkozatot tevő felszólalókat utasítsák rendre, amennyiben ez eredménytelen tőlük a szót vonják meg. (Ilyen szabályt csak a legreakciósabb törvényi szabályozások tartalmaztak, pl. szászországi.) A budapesti főkapitány 1894. évi jelentése szerint: „Minden nyilvános gyülekezet alkalmából a közbiztonság és közrend fenntartása végett a rendőrség saját felelősségére rendőri intézkedéseket tehet és minden nyilvános gyülekezetben a felügyeleti és ellenőrzési jog gyakorlására egy képviselőjét, mint hatósági biztost rendelheti ki. A kirendelt hatósági biztos a gyülekezet ténykedéseibe nem avatkozhatik be közvetlenül, hanem csak a gyülekezet rendezői vagy vezetői útján.”[63]

A hatóság végső eszközként a gyűlés feloszlatását is kezdeményezheti ha törvénytelen vagy közrendre veszélyes cselekményekre került sor. Ugyanígy feloszlatandó az előre be nem jelentett gyűlés. Feloszlatás esetén először a hatóság képviselőinek kell felszólítani az egybegyűlteket a szétoszlásra, amennyiben ez sikertelen a katonaság is bevethető.[64]

A rendőrhatóság kivételes helyzetben tagadhatta csak meg a gyűlés bejelentésének tudomásulvételét. Pl. ha az országban zavargások, belvillongások vannak, vagy ha a gyűlés megtartásának esetén közrendzavarástól, testi épség, vagyon elleni és más jogsértésektől, bűncselekményektől kell tartani, ha a gyűlés állam- vagy közrendellenes avagy állami és magántestületek, vagy személyek ellen irányuló tárgyakkal akar foglalkozni, vagy ha a gyűlés célja maga is bűncselekmény lenne, pl. egy bűntett vagy vétség magasztalása, valamely törvény vagy kormányrendelet, hadiparancs elleni izgatás, stb. Ugyanúgy megtagadható a tudomásulvétel, ha a gyűlés tárgya egyenesen az államhatalom támadása, vallás felekezetek közötti viszály szítása, egyes társadalmi osztályok elleni izgatás, továbbá ha az egybehívók személye nem nyújt kellő garanciát arra, hogy a gyűlésen nagyobb mérvű törvénytelenségek és rendellenességek előfordulni nem fognak. Megtagadható a gyűlés nagyobb mérvű munkássztrájkok, járványos megbetegedések idején, vagy ha a gyűlésnek leplezett célja valamely rendzavaró felvonulás vagy tüntetés lenne. Végül, ha az a hely, melyen a gyűlést tartani akarják nem megfelelő. Pl. ha olyan utcában vagy téren akarják megtartani, ami által a közlekedést akadályoznák.[65]

A fentiekből látható, hogy törvényi szabályozás hiányában a korabeli gyakorlat elég tág körben (és önkényesen) alkalmazhatta a gyűlések betiltását. Ezt a tendenciát erősítették a nagy agrárdemonstrációk miatt az 1890-es években kibocsátott rendeletek. Így a 766/1898. BM. sz. rendelet a népgyűlések tárgyában: Az 1848. évi április 28-án 216. szám alatt és 1868. évben 128. eln.szám alatt kiadott belügyminiszteri rendeletek, valamint az ezek alapján kifejtett joggyakorlat értelmében  népgyűlések az illetékes I. fokú hatóságoknak legalább 24 órával előbb bejelentendők s csak ezen bejelentés folytán nyert engedély mellett tartható meg. Hogy ezen tilalomnak érvény legyen szerezhető, népgyűlésnek szabályszerű bejelentés és engedély nélkül való rendezését, az azon való részvételt, valamint a hatóság által feloszlatott népgyűlésnek folytatását az 1879: XL..t.c. 1.§-a alapján ezennel kihágásnak minősítem s annak elkövetőire 15 napig terjedhető elzárást és 100 frtig terjedhető pénzbüntetést állapítok meg. Erről a  törvényhatóságot tudomás, miheztartás és további intézkedés végett értesítem.”.

„1898. évi 768. eln.sz. bel.min. körrendelet valamennyi törvényhatósághoz, Budapest kivételével, az utazó szoczialista izgatók működésének megakadályozása tárgyában:

Az országban mind veszélyesebb mértékben terjedő szoczialista mozgalmat figyelemmel kisérve, azt tapasztaltam, hogy a szoczialista izgatók áthágva  a törvényes korlátokat és felhasználva a nép tudatlanságát,  a köznépet mindenféle tejesíthetetlen ígéretekkel tévútra vezetik: benne a birtokos osztály elleni gyűlöletet felébresztik és táplálják, a hatóságok tekintélyét és a  törvények iránti tiszteletet belőle kiirtják, sőt annak kebeléből a haza szeretetét is kitépik.

Ezen izgatások már is megtermették szomorú gyümölcsüket: a félrevezetett nép több helyen a hatósági közegeket megtámadta, úgy, hogy a közbéke, a személyi és vagyonbiztonság több izben csakis a fegyver használatával, egyesek élete árán volt fenntartható a lázadók közül többen már is börtönben bűnhődnek, míg a  tulajdonképpeni izgatók a törvény szigorát kikerülve, tovább folytatják aknamunkájokat s az ország nagy részét folyton izgatottságban tartják, mi a közbékére s a személy és vagyonbiztonságra súlyos veszélyt rejt magában. Miután pedig az a körülmény, hogy ezen izgatók veszedelmes üzelmeiket akként végzik, hogy a büntető igazságszolgáltatás megtorló kezei közül kisiklaniok majdnem  mindig sikerül s a helyzetet még veszélyesebbé teszi, ennélfogva ezzel szemben  a rend és közbiztonság fenntartására hivatott közigazgatási, illetve rendőri hatóságokra még súlyosabban hárul az a feladat, hogy az ország belnyugalmát s törvényes rendjét fenyegető veszély elhárítására -  a rendelkezésükre álló törvényes  eszközök felhasználásával – mindent elkövessenek s elsősorban az izgatókat ezen veszélyes működésükben megakadályozzák.

Felhívom ennélfogva a törvényhatóságot, hogy közegeit utasítsa, miszerint a szoczialista izgatókat a legéberebb figyelemmel kísérjék, a helybeli illetőségűeket folytonos felügyelet alatt tartsák, az idegen illetőségűeket pedig hatóságuk területéről – a fennálló szabályok értelmében – haladéktalanul távolítsák el, sőt szükség esetén még tiltsák is ki, a tilalom daczára visszatérők ellen az 1879. XL .t-cz. 70.§-a alapján járjanak el, amennyiben pedig a hatóságuk területén lakó izgatóknak más hatóság területére való távozásáról értesülnek, erről az illető hatóságot – megfelelő eljárás végett – esetleg táviratilag is tudósítsák. Részemről a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányát egyidejűleg utasítottam, hogy a szoczialista agitátoroknak a fővárosból a vidékre szándékolt utazásairól, mihelyt erről értesülést szerez az illető hatóságot haladéktalanul értesítse.

Magától értetődik, hogy mindamaz estekben, midőn a büntetőtörvényekbe ütköző izgatás vagy hivatalból üldözendő bármely bűncselekmény látszik fennforogni, az illető kir. bíróságnál vagy ügyészségnél a megtorlásra irányuló lépések is azonnal megteendők.

Budapesten, 1898. évi február 18-án 

 
                                                                               Perczel s.k.”

 

Az 1340/1894. BM. sz. rendelet: „oly nyilvános gyűlések, melyeken egy munkaszünetelés egész állása, s annak érdekében tett intézkedések adatnak elő, az összebeszélés módozatai állapíttatnak meg, a törvényes összebeszélés és munkaszünetelés tovább folytatása szükséges lépések határoztatnak el, nem engedélyezendők, illetőleg ha valamely más cél alatt bejelentett gyűlések ily összebeszélésekre használtatnának fel azok feloszlatandók.” 

„2541.sz.eln. 906. A m. kir. Belgyminiszter urnak  a népgyűlések tárgyában 1898. évi 766. eln.sz. a a kiadott rendelet kiegészitése táargyába f. évi márczius 19-én 2309. eln. sz. a kiadott rendelete:

Hivatali elődöm 1898. évi február hó 18-án 766. eln. sz. a. kelt rendeletével népgyűléseknek hatósági engedély nélkül való tartását kihágásnak minősítette. Azt tapasztaltam, hogy a hatóságok ezen rendeletet gyakran tévesen értelmezik, amennyiben azt csak a szabadban vagy nyilvános helyiségekben tartott gyűlésekre alkalmazzák. Minthogy azonban a gyülekezéseknek nyilvános tárgya állapítja meg, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy bármily előzetesen egybehívott összejövetel, melynek czélja a közügyek megvitatása, azoknak irányítása és ezekre vonatkozó határozathozatal, oly gyülekezetnek tekintetnőd, amely az elől idézett rendelet intézkedései alá esik.

Budapest, 1906. márczius 19-én. Kristóffy s.k. belügyminiszter.

b) A gyűlések bejelentése

3441/fk.eln. 1897.sz. körrendelet.

Tapasztaltatván, hogy egyes rendőrtisztviselők a gyűlésekre vonatkozó bejelentési kötelezettség iránt kellőkép tájékoztatva s a be nem jelentett gyűlésekkel szemben követendő eljárással tisztában nincsenek, ezennel netáni illetéktelen jogos panaszokra alkalmat szolgáltatható rendőri beavatkozás megelőzése czéljából az összes rendőrtisztviselők figyelmét az 1848. évi 216. és  1868. évi 128.sz. magas belügyminiszteri rendeletek azon intézkedéseire felhívom, mely  szerint azok, kik népgyűlést összehívni szándékoznak, ennek idejét, helyét és czélját legalább 24 órával a hatóság főnökének írásban bejelentés nélkül tartanék meg,  a hatóság által feloszlatandó A feloszlatás olykép eszközlendő, hogy egy hatósági tisztviselő az egybegyűlteket a szétoszlásra a  törvény nevében felszóltja s ha ennek sikere nem lenne, a czélnak megfelelő komolyabb rendszabályok is alkalmazhatók.

Ebből folyólag a törvényes bemutatási záradékkal  ellátott alapszabályokkal bíró egyletek, testületek, szövetkezetek  és társulatok által alapszabályaik értelmében   tartandó rendes és rendkívüli köz-és választmányi gyűlések, valamint egyesek vagy bizottságok, vagy valamely egylet, testület, szövetkezet, vagy társulat által egybehívott értekezletek hatósági bejelentés kötelezettsége alá nem esnek és így azon körülmény tehát, hogy ily gyűlés vagy értekezlet, a székesfőváros, Újpest és Rákospalota területére nézve a kifejlett joggyakorlat szerint illetékes főkapitányságnál bejelentve nem lett, a gyűlés vagy értekezlet feloszlatásának indokául nem szolgálhat.

Ellenben minden egyesek, bizottságok vagy valamely egylet, testület, szövetkezet, vagy társulat által bármi czélra egybehívott, mindenki által látogatható gyűlésekre nézve fennáll a  hatósági bejelentés kötelezettsége s ily gyűlések, amennyiben  bejelentés nélkül megtartatnának, mindig feloszlathatók.

A feloszlatásra vonatkozólag pedig elrendelem, hogy az a fent hivatkozott magas belügyminiszteri rendelet vonatkozó intézkedésének megfelelően mindig rendőrtisztviselő, lehetőleg az intéző rendőrséghez tartozó tisztviselő által eszközlendő s hogy oly esetekben, midőn kétely merül fel  az iránt, hogy valamely gyűlés  feloszlatandó-e vagy sem, rövid úton a főkapitánysághoz jelenté teendő.

Budapesten, 1897. évi márczius hó 12-én

Rudnay Béla, sk. főkapitány 

c) Gyűlések feloszlatása tárgyában 

2845. eln.fk.1907. Előfordult, hogy a végrehajtó rendőrség egyik tisztje oly egyletnek, melynek jóváhagyott alapszabályai vannak, alapszabályszerű gyűlését  - mielőtt meggyőződött volna, hogy ezen gyűlés  bejelentési kötelezettség alá esik-e vagy sem – feloszlatta.

Nehogy ily helytelen és a hatóság tekintélyének is ártó intézkedés megismétlődjék, tudomásulvétel  és szigorú szemmeltartás végett közlöm, hogy az 1848. évi 216. és 1868. évi 128. sz. belügyminiszteri rendelet értelmében, csak a bárki által látogatható nyilvános gyűlésekre nézve áll fenn a  hatósági bejelentés kötelezettsége s csak ily gyűlések oszlathatók fel, ha bejelentés nélkül tartanák meg.

Törvényes bemutatási záradékkal ellátott egyleteknek s az országos jellegű munkásegyesületek alapszabályilag megállapított helyi szerveinek (fiókegylet, helyi csoport, szakosztály) alapszabályszerű gyűlései, összejövetelei bejelentési kötelezettség alá nem esnek, még akkor sem, ha azokat nem  a saját egyleti helyiségükben tartják.

A gyűlések feloszlatására vonatkozólag elrendelem, hogy azt lehetőleg az intéző rendőrséghez tartozó tisztviselő hajtsa végre, aki is személyes felelősség terhe mellett a legnagyobb körültekintéssel járjon el s kétség esetében rövid úton a főkapitánysághoz tegyen jelentést.

Budapest, 1907. márczius hó 23-án.

Dr. Boda Dezső, s.k. főkapitány."

 

Az utcai rend  fenntartására kirendelt rendőrhatóságoknak – a hivatalos álláspont szerint ügyelni kellett arra, hogy a felvonulás miatt az utca forgalma és a közlekedés akadályt ne szenvedjen, a tömeg lázító, törvény – és felségsértő kiáltásokat ne hallasson, s egyáltalán a közrend a város nyugalma, a polgárság békéje, az üzleti élet menete nagy mértékben ne zavarják. A rendőrség feladatává tették, hogy a  felségsértő, törvények és közrend ellen izgató, lázító  kiáltozókat a tömegből emeljék ki és ellenük eljárást indítsanak. A 3710/1874. BM. sz. rendelet emellett tiltotta a vörös lobogó használatát, így azt el kellett kobozni. Amennyi ben  a tömeg a rendőri intézkedésnek ellenszegült, viselkedése közbotrányt okozott, zajos és lármás volt, magánosok vagy a köz vagyonát rongálta, egyes embereket szóban vagy tettben súlyosan inzultált,  a gyűlést a rendőrségnek be kell szüntetnie és a felvonulásban résztvevőket fel kell oszlatni. Ha a tömeg a rendőrtisztviselő ismételt felszólítására sem oszlik fel, akkor az oszlatást a karhatalomnak kellett elvégeznie. További ellenszegülés, hatóság elleni erőszak, fegyveres ellenállás esetében a kardhasználat is megengedett volt. Amennyiben a rendőri karhatalom elégtelennek bizonyult, katonaságot is segítségül lehet kérni. (1881. évi XXI. tc.) A katonaság megérkezésekor a  rendőrség vezénylő tisztviselője dobszó mellett a   „törvény nevében” békés szétoszlásra szólította fel a zavargókat és egyben figyelmeztette, hogy engedetlenség esetén katonai fegyveres erőt fognak alkalmazni. A felhívást kétszer meg kellett megismételni, ha a tömeg nem engedelmeskedettt, felhívta a vezénylő katonatisztet, hogy a törvénynek erővel szerezzen érvényt. A vezénylő katonatiszt azután a saját felelősségre intézkedett a kivezényelt csapatokkal. A rend helyreállítása nyomán ismét átadta a további intézkedés jogát a rendőrségnek.[66]

A fentiekben felvázolt rendeletek, illetve a hatóságok hivatalos álláspontja a gyülekezési jog gyakorlóira vonatkozóan, különös tekintettel a tüntetésekre, bár önmagukban is rendkívül retrográd jellegűek a gyakorlatban nem mindig érvényesültek. A hatóságok még ezeket a szabályokat sem tartották meg és emiatt a dualizmus időszakában, amit egyébként a  „boldog békeidőknek” szoktak mondani több tucat véres összecsapásra, atrocitásra került sor.

Már 1868 április 13-án, Asztalos János, a Demokrata Körök egyik szervezője a Függetlenségi Nyilatkozat évfordulója előtti napra gyűlést hívott össze Kiskunfélegyházára. A katonaság a tömegbe lőtt, ami halálos áldozatot is eredményezett. Asztalost letartóztatták.[67]

Az 1890-es évek szegényparaszti mozgalma és tüntetései Orosházán és Battonyán kezdődtek. Orosházán a Népszava tudósítása szerint a törvényesen bejelentett gyűlést a csendőrség az alábbi módon oszlatta fel: A csendőrvezető berontott a gyűlés helyiségébe és az mondta: „Az idegenek takarodjanak, aki még látni akarja a családját, az menjen haza, aki nem akarja a családját árván hagyni, aki nem akarja a fogát itt hagyni, az távozzék, mert minden csendőrnél 32 éles töltény van.” Közben Orosházán annyi csendőr volt, mintha ostromállapot lenne.[68] Május 1-én azonban már több tucatnyi sebesülés történt. Néhányan köveket dobáltak, a katonák  feltűzött szuronnyal a  csendőrökkel együtt megrohamozták a tömeget. Karddal, puskatussal verték az embereket, de néhány lövés is eldördült. A csendőrök  a reggel óta őket ért sérelmek miatt rendkívüli agresszív módon jártak el. Válogatás nélkül ütöttek mindenkit, aki az utcán elébük került.[69]

Egy nappal később Békéscsabán a heti piacon került sor a következő összetűzésre. A munkások megtámadták  a gorombán rájuk törő főszolgabírót, majd a hivatala elé vonultak, ott összecsaptak a katonasággal. Egy ember meghalt, sokan megsebesültek. Másnap újból kétezer főnyi tömeg nyomult a városháza elé, és a lefogottak kiszabadítását követelték. Egy egész zászlóaljat vezényeltek ki ellenük. A kormány ostromállapotot hirdetett, majd kormánybiztost nevezett ki Békés megyébe, a munkásköröket feloszlatta, a zendülőket lecsukatta. A forrongás hamar szétterjedt a szomszédos községekre és megyékre is. Június 21-én Battonyán került sor a következő összecsapásra. A községháza előtt Dimitru Pakurár aláírásokat kezdett gyűjteni a munkabér javítását követelő kérvényére. Emiatt a csendőrök elfogták és megverték. A feldühödött tömeg összecsapott a csendőrökkel, akik lőfegyvert használtak. Az eredmény: három halott és sok sebesült.[70]

Mind az orosházi, mind pedig a battonyai eseményekben részt vett személyeket a bíróság nem sokkal később néhány hónaptól 4 évig terjedő fegyház vagy börtönbüntetéssel büntette, leginkább hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Hasonló módon zajlottak le az események 1894. április 22-én Hódmezővásárhelyen. Szántó Kovács Jánost a rendőrség letartóztatta. Ennek hírére a tömeg Szántó Kovács szabadon engedését kezdte követelni és azzal fenyegetőzött, hogy megrohanják a városházát. A rendőrség segítségére sietett három csendőr, akik forgópisztollyal 16 lövést adtak le a tömegre. Ennek eredményeként egy ember meghalt, hatan megsebesültek. A csendőr őrmester kihallgatása során büszkén vallotta: „Én lőttem meg, láttam, amikor a követ emelte, odaszóltam neki: Tedd le a követ! Ő azonban rám dobta, erre belelőttem.”[71]

A csendőrök fegyverhasználatát a hadbíróság törvényesnek ítélte. Viszont a letartóztatott tüntetők közül sokakat elitéltek.  1895. március 5-én  került sor Szántó Kovács János és 124 vádlott társának perére. Szántó Kovács János 5 évi börtönt, a többi 25 elitélt ennél valamivel kisebb időtartamú szabadságvesztést kapott. Akikre rá tudták bizonyítani, hogy követ dobáltak, azért 1-3 évig terjedő börtönt szabtak ki. Dobák ügyész vádbeszédében kifejtette: „Egy rendezett államban, melynek kormányformája, alkotmánya van, hol a társadalmi állapotokat, az állampolgári jogokat és kötelességeket törvények védik, ilyen alapelvekre fektetett társaság büntetlenül egy percig sem tűrhető meg, s ezen államfelforgató eszméket valló és terjesztő tagjai aszerint, amint tudatosan vagy öntudatlanul cselekendnek fogdába vagy tébolydába zárandók.”[72]

Az újabb halálos kimenetelű sortüzekre  resica aninai bányavidéknél került sor. Egy bányaszerencsétlenségnél 69 bányász meghalt. Ráadásul felemelte a bányatársaság a nyugdíjjárulékokat és a nyugdíjkorhatárt. 1897. január 20-án több mint 2000 bányász megtaga